belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Szakolczainé Gál Éva

Szemlesütve...

Érzékeny téma a homoszexualitás...
Mit lehet tenni, ha valaki mégis...?

Vannak olyan témák, amelyekről nem szeretek beszélni. Akkor sem, ha tudom, hogy meg kellene szólalnom, állást kellene foglalnom. Ilyenkor beindul az elkerülő reflex és aztán a szégyen. Már megint nem szóltam. Már megint nem tudtam megvallani a bennem élő Krisztust.

Nemrég ismét megrázott egy ilyen élmény. Bár kaptam lehetőséget helyrehozni, amit elmulasztottam, mégis sokáig égetett. Így történt:

Gyülekezetem külföldi vendégeket fogadott egy távoli testvérközösségből. Misszióba jöttek, Istent szolgálni. Csupa kedves, nyitott fiatal. Családoknál szállásoltuk el őket egy éjszakára, mielőtt továbbutaztak küldetésük teljesítésére. Már késő este volt, amikor összetalálkozott vendég és vendéglátó. Két fiatalembert kaptunk. Az egyik csendes szavú, mosolygós, a másik harsány, rózsaszín inges, festett körmű. Hazaérve - itt-ott akadozó nyelvtudásunk ellenére - jót beszélgettünk. Megvacsoráztunk, azután magántémákra terelődött a szó. Az egyik fiú boldogan mutatta mobilján a családja képeit: feleségét, kislányát és pici fiát. A másik fiú is elővette a telefonját. Gyönyörű, ízlésesen berendezett lakása képeit mutatta, kedvenc bútorait, amelyeket nagy hozzáértéssel gyűjtött össze. Aztán egy szemüveges fiatalember tűnt fel a képen. A kedvesem! - mondta elismerést várva. Egy pillanatra megcsendesedett az asztaltársaság.  Csak egy villanásnyi csend volt, de mély. Majd zavartalanul hömpölygött tovább a beszélgetés, a nevetések, az anekdoták. Az én lelkem azonban nem tudott felengedni.

Beállt a lelki skizofrénia. Az egyik felem azt mondta: kaptál egy vendéget, hogy etesd, altasd, szeresd. Téged jelölt ki Isten arra, hogy ez az ember szeretetben, Igében, közösségben részesüljön, mielőtt továbbmegy szolgálni. A másik felem azt mondta: ó, te képmutató! Mi a különbség közted és a világ fiai között, ha szemlesütve átsiklasz a kényelmetlen témán és szó nélkül továbbmész?  Mit kap Krisztusból ez az ember, ha nem kapja meg a tanítást? Aztán ismét az egyik felem: hiszen hívő közösségben él. Bizonyára naponta imádkoznak érte, segítik, támogatják problémájában. A másik felem: akkor sem teheted meg, hogy úgy fogadod a „másságot", mint a világ - szó nélkül, elismerően, mintha ez a fiú a legjobb úton haladna...  és így tovább. Vívtam és kudarcot vallottam. Nem tudtam megszólalni - csak üres fecsegés és felszínes mondatok jöttek belőlem ettől kezdve. Belül meg égetett a „hogyan?" és a „mit?".

Késő este lett. Mindenki búcsúzott, hogy nyugovóra térjen. Ketten maradtunk. Olyan kedves szeretettel ült mellém, mintha régi barátnőm volna. Mesélt a lakberendező szakmájáról, terveiről. Én pedig kerestem a szavakat, a megfelelő gondolatokat, de csak azt tudtam megvallani, milyen nagyon szeretem Istent. Milyen jó nekem. Mosolyogva bólogatott.

Fél éjszaka ébren voltam. Láttam magam előtt a széles gesztusait, hallottam harsány nevetését, közben egyfolytában úgy éreztem, valójában rejtőzködik és fél. Színjáték és valóság - játssza és éli a szerepét. Közben pedig leselkedik az álarc mögött, vajon szeretik-e, vajon hogyan fogadják. Másnap nagyon korán kellett kelni. Reggeli, azután indulnak is tovább. Szorított a lelkem - legalább egy gyógyító Igét adhatnék, egy jó szót, egy segítő mondatot. Imádságomban a boldogmondások jöttek elém. Máté 5,8: Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. Rendben. Erről fogok neki szólni - majd a Szentlélek vezet - gondoltam. Nem így lett. Egészen másképp történt. Soká készülődött a fiú, fürdés, hajszárítás, illatosítás... alig maradt idő a reggelire. Amikor láttam, hogy már nem lesz idő meghitt beszélgetésre, elővettem két szép igés képeslapot. Áldás volt az egyik oldalán, üres hely a másikon. Gondoltam, leírom nekik az Igét, amelyet imádságomban kaptam a számukra. Azután az jutott eszembe, milyen kedves lenne, ha anyanyelvükön írnám meg a képeslapot. Nem beszélem ugyan az anyanyelvüket, de van énnekem tőlük kapott Bibliám! Gyorsan fellapoztam az Igét. Máté 5;8. Háromszor is megnéztem, aztán lassan, odafigyelve lemásoltam az igeverset. Újra és újra ellenőriztem, nehogy elírás legyen a szövegben - hiszen nem értem a szavak jelentését, hát könnyen hibázhatok. Már-már befejezettnek tekintettem az ajándékot, amikor a nyitott Biblia fejlécére siklott a tekintetem. Ez állt ott: Marcus, azaz Márk. Megdermedtem. Hiszen én nem Máté, hanem Márk 5;8-at másoltam le!

Remegő kézzel lapoztam fel a magam Bibliáját. Márk 5;8. Mi az üzenet?

Jézus mondja: távozz, tisztátalan lélek, ebből az emberből!"

A döbbenettől szólni sem tudtam. Pedig ha megértem az üzenetet! A gadarai megszállott szabadulásának üzenete volt ez. A megtisztulás gyönyörű Igéje! A Megváltásé, az Életé. Jézus elvégezte, és az a reménytelenül tönkrement ember meggyógyult. Erről akart Isten beszélni a fiúval - általam. Van szabadulás, és Jézus már parancsolt a tisztátalan léleknek! Csak el kell fogadni ezt a szabadítást.

Én akkor nem értettem, azaz nem jól értettem az üzenetet. Kemény, éles hang volt ez - nem mertem odaadni a megírt képeslapot. Vettem gyorsan egy másikat és ráírtam a Máté 5;8-at. De nem volt békességem és nem is volt benne köszönet.

A másik fiú örömmel fogadta az újra írt képeslapot és Bibliájába tette. Ez a fiú azonban szinte közönyösen nézte az Igét. El sem tette a táskájába...

Már félúton voltunk a gyülekezőhelyükre, amikor felkiáltott:
- Ott felejtettem nálatok a képeslapot!
- Szeretnéd, hogy utánad küldjem postán?
- Igen, jó lenne. Itt a címem.

 

Kaptam tehát még egy lehetőséget. Este aztán fogtam egy levélpapírt és nekiláttam:

„Szeretném megírni neked, ennek az Igés lapnak az igaz történetét..."

Az Úr elvégezte, amit akart. Az én kételkedő, feleslegesen harcoló, viaskodó lelkem ellenére. Minden erőtlenségem és ügyetlenségem ellenére. Megcselekedte ezzel a fiúval, amit akart.

Szívből hiszem, hogy fog ő még tiszta tekintettel, ujjongó, hálás szívvel ülni Jézus lábainál.

Isten tanítása a homoszexualitásról és megannyi emberi nyomorúságról meg van írva a Római levél első részének 18-32. részében. Azokról is szól ez az Ige, akik mindezekkel egyetértenek.

Mert nem az a szeretet, hogy szemlesütve hallgatunk, vagy egyetértünk, hanem az, hogy megmutatjuk a szabadulás útját.

 

 

Hozzászólások

1. Gér András - 2010-06-12 17:58:33

Ez egy elég nehéz és bonyolult kérdés azért... Egy tanulmányban a következőket olvastam: három-féle homoszexualitá létezik. Az első csoport az "öröklött", a második a "szerzett", a harmadik pedig az "elsajátított".

Divatos dolog azon vitatkozni, hogy genetikai meghatározottság-e a homoszexualitás. Nos, az én véleményem a fenti kategóriák tükrében, hogy bizonyos esetekben igen, bizonyos esetekben nem. Továbbmenve maga a hajlam is bizonyos eetekben genetikai meghatározottság, bizonyos esetekben nem. Amennyiben igen, akkor az adott személy nem tehető "felelőssé" azért, hogy homoszexuális, legfeljebb azért, hogy kiéli/megéli ezt a hajlamát. "Jobb tehát az ilyennek egyedül maradnia". De tegyük fel a kérdést: vajon mi magunk képesek lennénk-e rá? Sőt! Továbbmenve: vajon más "szerzett" "devianciák" (csak az egyszerűség kedvéért nevezem így) nem esnek-e ugyanezen megítélés alá (pl.: aggresszív személyiség, depresszió-hajlam, ideggyengeség, stb) - hiszen, ha ezeket vagy következményeit kiéli/megéli az adott személy, ugyanúgy bűnt követ el.

Második kategória: szerzett homoszexualitás. Ennek oka lehet pl. rossz szocializáció (pl. kórosan rossz apa/anyakép) vagy gyermekkori/fiatalkori zaklatás, trauma. Ez esetben az e kategóriába tartozó személyek tkp. áldozatnak tekintendők. Hiszem azt a hajlamot, melynek kiélése/megélése bűnt eredményez (igei alapon értve a bűnt), nem saját döntésük vagy akaratuk; s nem is eleve történt (genetikai) meghatározottságuk eredményezte. Ez talán megfelelő módszerekkel "gyógyítható"/megváltoztatható is (itt pl. egy pszichológusra gondolok).

A harmadik kategóriába pedig azok tartoznak, akik úgymond "divatból", a XXI. századi dekadencia jegyében, a buli kedvéért, etc. lettek homoszexuálisok. Ez egyértelműen bűn, hiszen tudatosan mondtak olyasvalamire igent, amiről tudják, hogy bűnhöz vezet (igei alapon értve a bűnt).

Ezekből következik, hogy maga a hajlam véleményem szerint nem bűn; csak annak a megélése/kiélése vezet(het) bűnhöz. De vajon nem ugyanígy van-e ez sok minden mással? Vannak, akik hajlamosak túl sok alkoholt inni (ez is bűnökhöz vezet el...), vagy szeretnek másokon hatalmaskodni, netalán nehezebben tudják megtartani a házassági hűséget, vagy könnyen tudják két kézzel szórni a pénzt, etc etc.; azok is tulajdonképpen ugyanebben a helyzetben vannak.

Nyilván nem ítélkezni akarok most, hiszen az nem az én dolgom; csak rávilágítani arra, hogy bizony nagyon sok dolog van, ami bűnhöz vezethet el - de sokszor nem olyan "kirívó", mint a homoszexualitás.

Végezetül pár gondolat a toleranciáról. Manapság az a "toleráns", aki a divatos gondolatokat ész nélkül igenli (fű, homoszexualitás, szekularizáció, keresztény-ellenesség, bevándorlás-politika, etc.). Véleményem szerint toleráns az, aki az egyént elfogadja olyannak, amilyen, de véleményét (ha ismerősről van szó), bátran a tudtára tudja adni kultúrált formában. Az elfogadás nem a "másság"-nak szól, hanem a személynek.

Az, ha valaki(k) másokat megbotránkoztató módon adják tudtára, hogy milyenek, az viszont épp ennek a klasszikus liberális szabadságjognak a megszegése. Így azon egyének, akik Krisztust vagy az egyházakat gyalázó plakátokkal vonulnak fel, vagy "közszeméremsértő" módon jelzik, hogy ők jól érzik magukat a bőrükben, pont azok, akik nem toleránsok és nem liberálisok, sőt, épp ők szegik meg a szabadságjogokat. Mert az egyén szabadsága addig tart, amíg egy másik egyénét nem korlátozza. (zárójelbe: a homoszexuálisok egy része maga is elítéli az ilyesfajta "felvonulásokat").

Szerintem az, hogy otthon, a magánéletében ki kivel, mit hogyan, az az ő dolga, addig, amíg akaratom ellenére nem köti az orromra. Az, hogy ez bűn-e, azt pedig a fenti fejtegetés után mindenki gondolja, ahogy akarja. Végül úgyis megtudjuk.


2. SZAKOLCZAINÉ GÁL ÉVA - 2010-06-13 18:55:33

Kedves András!

Köszönöm a szakszerű hozzászólást, jó volt olvasni. Szerintem sem egyszerű a téma, sok szakember sokféleképpen közelíti, értékeli a homoszexualitás okát és a kialakulás folyamatát. Nem is vállalkozom arra, hogy egyik, vagy másik elmélet mellett állást foglaljak.

Lényegesebbnek látom, hogy ennek az esetnek a kapcsán éppen a fent említett toleranciáról gondolkodjunk. A tolerancia népszerű bár, de igen álságos magatartást fedező kifejezés. Felszínén azt mutatja, hogy elfogadom, eltűröm, nem bántom, elszenvedem, hogy valaki máshogy él, másképpen gondolkodik, másban hisz, mást tart értéknek, mint amit én megszoktam és amivel azonosulni tudnék. Ez igen jól hangzik, emberi és építő. Ahogy a hozzászólásban is olvashattuk: elfogadom a személyt. Miért mondom akkor, hogy álságos? Mert van egy mélyebb tartalma is a ma oly sokat hangoztatott toleranciának: nem vagyok felelős érted. "Olyan vagy, amilyen vagy, elfogadlak, élj, ahogy neked tetszik - ja, és kérlek, hogy te is ugyanígy tegyél velem, ne szólj a dolgaimba." Korszellem. Csakugyan lehet így, egymással nem törődve élni hosszútávon? Azok a közösségek, amelyek nem tanulták meg építeni egymást, elhaltak, kipusztultak. Egy individualizálódó világban éppen nem a toleranciára, hanem a szeretetre van szükség. Mi a különbség? Nem idézem a jól ismert Igét I Korinthus 13-at, a Szeretet Himnuszát, mert túl hosszúra nyúlna a fejtegetés, de valójában ez a szakasz mindent elmond arról mi a különbség a tolerancia és a szeretet között. Nem beszél ítélkezésről, a másik életébe való beleszólásról, megvetésről, vagy egyéb drasztikus beavatkozásról. Elmondja azonban, hogy aki szeret, az nemcsak eltűr, vagy elfogad, de példát ad, felemel, odahajol, szolgál, segít, épít, kiutat mutat, törődik. Ez persze nem könnyű, hiszen aki jól érzi magát a bőrében, az állapotában, az köszöni szépen nem kéri a segítséget. Valamit, pontosabban Valakit azonban ő is kér. Jézust. Lehet, hogy még nem tudja, hogy Ő az, akire szüksége van. Lehet, hogy élvezi az életét a toleráns közegben. De az útja előbb utóbb szakadékhoz ér.

Azt éltem meg, hogy feladatul kaptam szeretettel figyelmeztetni az embertársamat, "atyám fiát", ha módot kapok rá. Feltéve, hogy az illetőt hozzám irányította Isten, hogyha egy rövidebb-hosszabb időre rámbízta. Olyan is van, hogy nem az én emberem az illető. Nem kapok alkalmat, lehetőséget a szolgálatra, mert nem én vagyok a segítője. Akkor ne erőszakoskodjak bele az életébe. Csendesen azért imádkozhatom érte úgy is, hogy soha nem kerülünk kapcsolatba.

Hadd mondjak el egy esetet. Egy rendkívül idétlen rádió műsorban halál közeli élményekről volt szó. Egy motorbalesetet szenvedett fiú elmondta, hogy mindenféle élményei voltak, míg odaért a mentő a helyszínre, többekközött azt is "hallotta", hogy egy arra járó idős néni imádkozik érte. Ez fogott meg az egész műsorból. Arra járt valaki és imádkozott egy ismeretlen bajban lévőért.

Van a közelünkben egy mélyen hívő asszony. Egy utcabeli ember temetése után - akárcsak a többiek - ő is megölelte az özvegyet és mondott pár szeretetteljes szót. Ahogy a többiek. Ez az özvegy asszony azonban azt mondta, hogy úgy még soha nem ölelte át senki, olyan szeretettel, mint ez az asszony. Egy jó beszélgetés, nemsokára bizonyságtétel lett belőle. Akkor, ott Isten ennyi lehetőséget adott: egy kimondhatatlanul másfajta ölelést. Egy mennyei ölelést. Ennyi volt a kezdőlépés, innen lehet mutatni az utat Jézusig.

Tolerancia helyett útmutató szeretet - ez lenne a dolgunk, ha felvállaljuk.



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. október 19., szombat,
Nándor napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Mit ér?
Adás, vétel, középárfolyam

Gondolkorzó

Elisabeth Elliot
Személy vagy dolog?
Orvosi precedensek egy vita margójára

Felszín

Bálint Katalin
Közösen a kábítószer ellen
Június 26: Kábítószer-fogyasztás Elleni Küzdelem Napja

Jéger-Pete Renáta
Gyermek - akadály vagy jutalom?
„Nem akarok gyereket!"

Magasság

Nagy Dávid
Kvarkok, pillangók és szentség
A káosz néha rendet teremt

Mélység

Dobóczky László
Egészségnap a suliban
Hogy élheti meg a tanuló a hiteles prevenciót?

Nagy László
Önsegítő csoportok
Út vissza a teljes élethez

Teljesség

Kiss Gergely István
Istenre bízd a gondodat, megőrzi életed
Gondjaink súlyát egyedül viselnünk: öngyilkosság.

Nagy László
„Te azért válaszd az életet!"
Szükséges megjárni a fogságból kivezető utat!

Fodorné Ablonczy Margit
Életvédelem - ahogy azt Isten csinálja
„Az ember az a lény, aki kitalálta a gázkamrákat, de ugyanakkor az a lény is, aki emelt fővel, imával az ajkán ment a gázkamrákba."

Üzenet

Szakolczainé Gál Éva
Szemlesütve...
Érzékeny téma a homoszexualitás... Mit lehet tenni, ha valaki mégis...?

Süll Mária
Két mondat
Életből vett példák és igéből vett tanulságok

Pete Violetta
Andrea Bocelli megköszöni az életét.
Veszélyben volt az élete, amikor még meg sem született.

Áthallások

Tóth Sára
Film az élet értelméről vagy értelmetlenségéről
Egy huszonegyedik századi szegény Dzsoni?

Miklya Luzsányi Mónika
(El) Camino
Jézus elkísér minket az utunkon, amely egyszer mindenki számára keresztúttá válik

Riport

Fekete Zsuzsa
Létezik szabadulás?
Feleség, gyermekek és átlagos élet 16 év kihagyás után...

Hegedűs Márk
Szendrőlád lelke
„Miért engedheti ezt Isten?" Egy ország kérdése ez napjainkban.

Turcsik Ferenc
Life-blogger
Bejegyzések az árvíz mellől

Miklya Luzsányi Mónika
Amikor nemet mondunk az életre
Nők, akik befeküdtek a kórháznak arra az oldalára

Kitekintés

Szűgyi Zoltán
„Ami rajtad múlik, azt tedd meg!"
Mert azon az 1991-es, áprilisi gyógyító konferencián nemcsak az alkoholizálás kényszerétől szabadultam meg...

Bagdán Zsuzsanna
Megtörve, megmenthetően
Menthet életet olyasvalami, ami összetör? Kontraszt.

Dobóczky László
Egy kis okoskodás
„A mi iskolánkban nincsen drog!" - hogy lesz hatásos a prevenció?

Látogatóink száma a mai napon: 742
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45536473

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat