belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Pete Renáta

Hétköznapi bizonyságtételeink

Ami ciki és ami nem

Rám, aki nem az egyházon belül vagy annak közelében végzi mindennapos munkáját, mindig nagy hatást tesz, amikor valaki nyíltan és nyilvánosan bizonyságot tesz a hitéről. 

Hétköznapi életem színteréről sajnos nem is túl sok pozitív példáról tudok beszámolni. Tény, hogy egy üzleti megbeszélésen vagy egy kampányterv kidolgozásakor vajmi kevés lehetőség van arra, hogy az ember „színt valljon”, mégis, a mindennapi munkavégzés során adódnak olyan helyzetek, amikor lehetőség nyílik az emberi oldal kitárulkozására és esetleg ezzel együtt hitvallástételre is. Őszintén meg kell vallanom, több mint 10 éves szakmai pályafutásom során nem nagyon találkoztam ilyen esettel.  Ugyanakkor biztos vagyok (vagy inkább csak bízom?) abban, hogy a több száz ember között, akikkel az elmúlt 10 év alatt találkoztam, mégiscsak vannak olyanok, akik hívő keresztények – még ha erről nyíltan nem tettek is tanúbizonyságot. De mégis miért olyan nehéz ez? Miért tartjuk meg magunknak a hitünket? Pusztán úgy érezzük, hogy senki másra nem tartozik? Vagy netalántán szégyelljük is? Esetleg attól tartunk, hogy ha a beszélgetőtársunk mélyebben belekérdez, már nem tudunk helytállni?

Valljuk meg őszintén, kereszténynek lenni manapság nem trendi. Menő melegnek, zöldnek, buddhistának vagy épp hindunak lenni, na de kereszténynek – az nem! Az imént említett közösségek képviselői érdekes módon fennen szóval hirdetik hovatartozásukat, meggyőződésüket, értékrendjüket, és nyíltan kiállnak e mellett minden lehetséges fórumon. De mi a helyzet velünk, keresztényekkel?

Éppen a hétköznapi keresztény bizonyságtételek rendkívül szerény száma miatt tartom nagyra azt, aki a hitét a templomon, a gyülekezeten kívül is meri vállalni. Méghozzá nem csak szűk körben – családja, munkatársai, barátai előtt – (bár időnként az is épp elég lenne), hanem éppen a nagy nyilvánosság előtt. 

A mai napig libabőrös lesz a hátam, ha visszagondolok Mészáros János Elek győzelmére ama bizonyos tehetségkutató műsorban. A köztudottan református presbiter (szerintem már az is nagy szó, hogy ezt vállalta) az RTL Klub élő esti adásában, több millió ember előtt idézte Pál apostol szavait: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam”. Ez igen! Így kell ezt csinálni! Alázatosan, szerényen, őszintén, tiszta szívből.

Vessünk egy pillantást most az elmúlt hetek legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseményére, az olimpiára. A 2012-es Londoni Olimpiai és Paralimpiai Játékok nyitóünnepségét 900 millió ember követte nyomon világszerte, de az egyes sporteseményeket is több száz millióan követték nyomon.  Az olimpiai játékok kapcsán többször is lehetett hallani arról, hogy az esemény épp az iszlámok szent hónapja, a ramadán idejére esik, amikor is a hívek normál esetben sem ételt, sem italt nem vehetnek magukhoz napközben.  Szintén többször, több fórumon lehetett hallani, olvasni a muszlim fejkendő, a hidzsáb, okozta bonyodalmakról, amelynek használatára a Nemzetközi Olimpiai Bizottság – különböző szervezetek nyomására – végül is áldását adta. Ugyanakkor vajmi keveset lehetett hallani a keresztény hit megnyilvánulásairól az olimpián – vagy legalábbis a hazai média nem igazán foglakozott ezzel a témával.

Szerencsére azonban nem mindenütt volt ez így. A sokszínűségéről ismert Egyesült Államokban ugyanis számos médium, többek között a The Washington Post is külön összeállítást szentelt a témának, persze elsősorban saját keresztény sportolóinak felvonultatásával. Ebben szerepel az amerikai gátfutó, Lolo Jones, aki mély vallásosságáról már többször is tanúbizonyságot tett a világ előtt, és aki így nyilatkozott olimpiai részvétele kapcsán: „Istennel semmi sem lehetetlen. Megtiszteltetés számomra, hogy képviselhetem az Egyesült Államokat a 2012-es londoni olimpián”.  Jones Twitter-bejegyzéseiben is számtalanszor említi az Úrral való viszonyát. Szintén a szóban forgó összeállításban szerepel Claressa Shields, az amerikaiak 17 éves bokszolónője, aki saját bevallása szerint minden egyes alkalommal Istennel együtt száll a ringbe. „Isten mindenkit bizonyos céllal kelt fel reggel. Boldog vagyok, hogy engem is felkeltett, és tudom azt, hogy mi a célom” – nyilatkozta a fiatal sportolónő, aki minden meccse előtt imádkozik a sarokban. Ryan Hall, az amerikaiak maratonfutója pedig egyszerűen csak Istent jelölte meg legfőbb felkészítőjeként.

Usain Bolt jamaikai rövidtávfutó és Will Claye amerikai távol- és hármasugró hazájuk zászlajával és Bibliával a kezükben ünnepelték győzelmüket az olimpiai stadionban.

Sajnos a magyar olimpikonok kapcsán nem tudok hasonló bizonyságtételekről beszámolni. Félreértés ne essék, meghajtom a fejem olimpikonjaink minden várakozást felülmúló teljesítménye, kitartása, küzdelme és eredményei előtt. És abban is biztos vagyok, hogy köztük is vannak hívő keresztények. Mindössze arról van szó szerintem, hogy a magyar olimpikonok – jó magyar szokás szerint – nem nagyon szeretnek beszélni erről, és a hitéletüket (már ha van ilyen) inkább megtartják maguknak.

Valahol halványan rémlik, hogy az első hazai győzelmek kapcsán adott nyilatkozatok között hallottam egy röpke Istennek elrebegett köszönetet – beszúrva az „édesanyámnak” és az „edzőmnek” kifejezések közé –, de mindez annyira rövidkére sikerült, hogy így utólag nem is tudom már megmondani, melyik olimpikonunk szájából hangzott el. (És ezért itt és most azonnal elnézést is kérek!) Az interneten pedig hiába próbáltam rákeresni, sehol nem találtam. Pedig milyen jó lenne! Hiszen épp az ilyen bizonyságtételekre, az ilyen kiemelkedő teljesítményekre és emberekre van szükség ahhoz, hogy a kereszténység ismét „divatba jöjjön”. Ezek az emberek tudnák megmutatni, milyen egyszerű és természetes hálát adni valamiért, amit én is úgy kaptam – az erőért, a tehetségért, a kitartásért, az eredményekért.

Na, de ne ítéljük el őket! Az vesse rájuk az első követ, aki saját maga, a szűk kis környezetében – családban, barátok és kollégák között – helytáll. Hiszen számunkra is ott a lehetőség – nap mint nap.

Hozzászólások

1. Nagy István - 2012-10-14 16:38:45

Szerintem jó élettel meg lehet a hitet vallani. Meg lehet azt is érezni ha valaki más mint a többi úgy általában...

Divatok jönnek mennek de a kereszténység marad.

Szerintem ez nem pusztán divat kérdése... Mármint a kereszténység. Izmusok eszmék jöttek majd tüntek el a történelemben de a kereszténység mégis maradt.

Ennek a liberalizmusnak meg a fogysztói társadalomnak nem adok olyan 20 30 évnél többet ez is eltünik remélem örökre a szemétben...

 


2. ref. (vallás)tanár - 2012-10-24 09:06:48

Olimpikonjaink védelmében: a NOB két éve Schmidt Pál javaslatára megtiltotta a sportolóknak, hogy az ifjúsági olimpián zászlóval álljanak a dobogóra, az "esetleges túlzó nacionalista megnyilvánulásokat" elkerülendő.


3. Bartos Bea - 2012-10-26 09:50:53

"Amivel csordultig a szív, azt szólja a száj." Ha nem Krisztussal van csordultig, akkor nyilván nem róla fogunk szólni. Ha igen, akkor meg nem is tudunk másról, mint Móricka, akinek mindenről "az" jut eszébe. Izomból úgyse fog menni, ne is próbálkozzunk vele, mert nem fog jól állni nekünk.


4. Pazár Gábor - 2012-10-29 08:05:44

Időnként lehet üdítő kivételekkel találkozni, mégpedig általában a legváratlanabb helyeken és körülmények között. Gyógymasszőr tanfolyam elméleti előadásai közepette elérkezett a traumatológia és a neurológia sorozat. Az egyik törött csontokról, kivérzéses sokkról, átszúrt belekről, szakadó izmokról, a másik pedig az idegrendszer és az agy mindent irányító szerepéről, funkciózavarairól, ezek tüneteiről stb. szólt. Mindkettőt dr. Csordás Zoltán adta elő. Bemutatkozásában elnézést kért azoktól, akik vele ellentétben nem "fundamentalista katolikusok", ő viszont ebből az alapállásból fogja előadni a tárgyait, ki-ki fordítsa le magának a saját hitrendszerére.

Majd négyórás összevont blokkokban tartotta az "óráit", észvesztő töménységben és olyan információ sűrűséggel, ami lehetővé tette, hogy a szűkös időkeretbe beleférjen a két tárgy ismeretanyagából a lehető legtöbb.

Számomra mégis, ezek az órák istentiszteletté váltak. Az előadó szakmailag kifogástalan előadás sorozata az elejétől a végéig a Teremtő munkájára való rácsodálkozást adta vissza.

A diáktársakat végigkérdezve viszont az én lelkesedésemet senkinél nem tapasztaltam. Innentől kezdve aztán az a gyanúm, hogy a bizonyságtételek ereje a hallgatóságtól nagyban függ. Nem tudom, oszja-e valaki ezt a gyanúmat.

Azóta gyógymaszőrként dolgozom, Csordás doktor szemléletét boldogan viszem tovább "militáns protestánsként", és munkám során, (aminél testibb tevékenységet nemigen tudok elképzelni), bizonyságtételemet a pácienseim nem kerülhetik el.



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 22., péntek,
Cecília napja van.
Tartalom
Vezércikk

Réz-Nagy Zoltán
Hiperérzékeny
Nem látok, nem hallok és nem beszélek

Gondolkorzó

Péter-Szarka László
Közös nyelv
Amit érdemes keresni

Felszín

Erbach Viola
Autista társadalom?
Szeretet. Ismeretlen-e számunkra?

Székely Tamás
Kifejező
Tévedések vígjátéka és a tévedhetetlen

Magasság

Miklya Zsolt
MEME
A megvalósulás legkisebb egysége

Miklya Luzsányi Mónika
Tudástársadalom?
Úri huncutság a képzettség?

Mélység

Szakács Gergely
Férfias érzelmek – érzelmes férfiak
Szerepváltozás

Pécsi Rita
Mit művel már megint?
Hagyjuk? Nyessük? Tiltsuk? Fejlesszük?

Miklya Luzsányi Mónika
Csak úgy firkálgatok...
Krixkraxok és jelentésük

Teljesség

Koczor Tamás
Bűnös szavak
A semmit mondó és a barokkos

Bölcsföldi András
Méltatlan bár
A lelkészlét titkaiból

B. Tóth Klára
Kifejeződünk, mielőtt befejeződünk?
A transzcendencia kifejezőeszközei a művészetben

Üzenet

Pete Renáta
Hétköznapi bizonyságtételeink
Ami ciki és ami nem

Szakács Gergely
Ébredések
Az önmagába zárt ember rabsága

Áthallások

Pete Violetta
Amit Chapman nem tudott a házassága előtt

12 problémakör a kapcsolati béke érdekében

Hancsók Barnabás
Mutasd a márkád, megmondom, ki vagy!
Egymást verő logók

Bradák Soma
Élet és művészet, egyszerre
Bűn, bukás és szabadulásvágy – dalban elbeszélve

Riport

Pete Violetta
Hit nélkül mi értelme bármit is csinálni – főleg zenélni!
Szirtes Edina Mókus a zenéről és Istenről

Kojsza Péter
Hitelesen a fiatalok előtt
Interjú Dandé Andrással

Kitekintés

Szoták Orsolya
Harang vagy csengő?
A siketmisszió kihívásai

Horváth Zsuzsanna
Megszólításra szoruló gyermekek
Gyerekek, akik megszólításra szorulnak

Látogatóink száma a mai napon: 4769
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45799135

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat