belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Herbert Dóra

Szabadulás a fogságból

Magyarországon magyarnak lenni

Közhelynek számít, hogy magyarnak lenni különleges dolog, de igaz. Jómagam sváb, szász, szerb vért egyesítek a magyarságomban, de anyanyelvem és gyermekkorom meghatározó olvasmányélményei okán joggal és örömmel vallom magam magyarnak.
Természetesen szívemhez nőtt Bornemissza Gergő, Dobó István meg a Baradlay-fiúk, és sok-sok hős nemzetünk viharos történelméből. 

Érzem azonban azt is, hogy ezzel egyidejűleg ellenszenves lett számomra tatár, török, muszka, labanc – és hosszan sorolhatnám. Pedig bizonnyal lehetséges úgy szeretni a saját nemzetünket, hogy közben másokat se vessünk meg! 

Álságos lenne a „múltat végképp eltörölni”, mert az elfedett sebek elfertőződnek, gennyes gócokká fajulnak és veszélyesek, mint a föl nem robbant pokolgépek. Történelmünk igen sok sebe vált ilyen góccá, és a körülöttünk élő népekről alkotott képünket sokszor tudtunkon kívül is meghatározzák ezek a fájdalmak. Aligha akad hazánk jelenlegi területén olyan család, amelynek gyökerei ne nyúlnának át a mai határokon – a fájdalmas örökséget tehát mindegyikünk hordozza. 

Sajnos a múlt sebeit többnyire csak elfedtük, de nem tisztítottuk ki, sőt inkább ki-ki a maga ideológiája, érdeke szerint hivatkozási alapnak használta. Ádáz érzelmeket szítani, a gyűlölködés magvait elhinteni könnyű, és ezek a magvak jó táptalajt találnak az elmérgesedett sebekben. Sokkal nagyobb feladat békességet hozni a háborgóknak, szabadulást a foglyoknak, világosságot a homályban botorkálóknak. De nélkülözhetetlen, ha élni akarunk. 

Németországban nemcsak lelkészeknek, de már világi pszichológusoknak is föltűnt, milyen súlyos árat fizet a második, sőt harmadik generáció a világháborús tettesek és áldozatok hallgatásáért. Családokat, közösségeket romboló erő az elhallgatás, nemcsak a közvetlen érintettek lelkét mérgezik a ki nem mondott fájdalmak, a meg nem bánt bűnök, de a gyermekeik, sőt unokáik életét is beárnyékolják. Hasonló okok lehetnek idehaza is a riasztó adatok mögött, legyen szó alkoholfüggőségről, öngyilkossági rátáról vagy családon belüli erőszakról. 

Az idő – meghazudtolva a közmondást – nem gyógyít be minden sebet. Szükségünk van az igazság megismerésére és a kiengesztelődésre, különben nem tudunk megszabadulni a béklyóktól. Biztos, hogy fontos része ennek a folyamatnak a tényfeltárás. De ha csak a valódit mondjuk, nem az igazat, azzal csak újabb gyűlölet-magvakat szórunk. Nem csak arra gondolok, hogy lássuk meg a saját vétkeinket is, hiszen egyik bűn nem igazolja a másikat, és a bűnöket nem lehet egymáshoz méricskélni. Az egyetlen helyes mérce Isten irgalma. Sem az elégtétel, sem a bosszú nem hoz enyhülést, nem ad szabadságot az áldozatoknak. 

Mit tehetünk akkor? 

Henri Boulad jezsuita szavait idézem:
Értelmetlen lenne az igyekezet a múlt kutatására és bölcs megítélésére, ha nem törekednénk megfelelő „korrekcióra”, hogy elébe menjünk a jövőnek. Korrigálni azt jelenti, hogy gondolatban a „tett színhelyén” fogjuk meg a múltat, és őszinte megbánással szellemileg megsemmisítjük. A megbánó beismeréshez hozzá tartozik az eredeti szándékok felismerése, a döntés ellenük és a megtérés. 

A zsoltár szellemében ugorjuk át Istenünkkel a falakat, a kölcsönös hibáztatás falait, és merészkedjünk át a túloldalra. Ott megleljük az új utat az új országba, amelyet Krisztus folyamatosan hirdet és megígér, de nem a mi beleegyezésünk nélkül, nem a mi szabad elköteleződésünk nélkül. … Mindenekelőtt az intenzív szellemi vágyakozásra van szükség, vágynunk kell rá, hogy belenövekedjünk a megbocsátás és kiengesztelődés szolidáris világába. Akkor csodák történhetnek, ahogy már történnek is. (H.Boulad: Aki megbocsát, Istenhez hasonló, Kairosz, 2014) 

Igen, hiszem, hogy van hatalmunk erre egyénként és közösségekben, a nemzetek közösségében is. Van hatalmunk, mert Isten ránk bízta a kiengesztelődés szolgálatát, és vele, az ő erejéből megbocsáthatunk az ellenünk vétőknek, hogy megtörténhessen a csoda, szabadok lehessünk a szeretetben.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 22., szerda,
Júlia , Rita napja van.
Tartalom
Vezércikk

Záborszky Zsófia
A szabadság rabságában
- a sikeres pályaválasztás lehetőségei és buktatói

Gondolkorzó

Szabó Julcsi
Földi perspektíva szerint élek és fűszerezem Isten áldásával?!
Mennyei és evilági nézőpontok

Péter-Szarka László
És akkor mindkettő megmarad
A tér hiánya

Kihívás

Géczy Ráhel
Ha csupa fül lennénk…
Gyülekezeti önismeret

Felszín

Bella Violetta
Rossz kutya!
Mi lehetne belőlem, ha hagynám?

Magasság

Jezsoviczki Noémi
Kosarak
Nem csak kenyérrel él az ember

Bölcsföldi András
Opció
Isteni sakkjátszma

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
Amikor bezárulnak a kapuk… Vagy mégsem?
Az életközépi válság mint új lehetőség.

B. Tóth Klára
Felülről szervezve
„Íme, én újat cselekszem"

Teljesség

Tóth-Simon Károly
Asszociáljunk közhelyekben?!
Róma 8,28

Thoma László
Nincsenek véletlenek (?)
Az idilltől a valóságig

Üzenet

Farkas Zsuzsanna
Az álmok ereje
„A lehetetlen nem létezik”

Herbert Dóra
Szabadulás a fogságból
Magyarországon magyarnak lenni

Áthallások

Hancsók Barnabás
Nyugodtan szemlélődve vagy egyfolytában kattintgatva?
Az interaktív filmezésről

Czapp Enikő
Egyszerű és bonyolult
Mint az élet

Találkozzunk!

Pólya Dániel
Fehér sivatag
– stílusgyakorlat, illetve helyenként beszámoló a Közös(s)Ég Magazin írószemináriumáról –

Látogatóink száma a mai napon: 286
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44404732

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat