belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Pete Violetta

Az az egy

Feláldozandók

(Mt. 13, 44-46)

Az alföldi kisváros főterén egy kis fatemplom, annál jobbra fordulvást találni egy hosszú tornácos parasztházat. Abban élt két nővér és az édesanyjuk. A két lány bár szakasztott mása egymásnak, tűz és víz a természetük. Van is gondja szegény édesanyának békítgetni a két kisasszonyt.

Marica, a kisebbik gyermekkorától kezdve olyan, mint a kolibrimadár: reppen ide és oda. Kever egyet a kásán, majd belefog varrni és leég a kása. Játszik a babával, de megfeledkezik róla, mikor golyózni támad kedve, és máris rohan kinn az udvaron karikával. Mindent széthagy és mindent egyszerre akar csinálni. Ahogy az oskoláit végezte, akkor is egyszerre akart tanítónő, varrónő és titokban énekes is lenni. Nem is tudott elvégezni csak egy-egy évet mindegyikből, mert neki mind kell egyszerre.

 

Kecses finom nővé cseperedett, de a természetét meg nem változtathatta semmi. Udvarlói is akadtak. És szerette ő mindet. Egyiket a kedvességéért, a másikat mert megnevettette, a harmadikat mert szépen tudott játszani neki fuvolán. Dönteni közöttük, azt viszont nem bírt. Mondta neki a Juckó, meg mondták a barátnők is, hogy engedje el a többit, és legyen boldog eggyel. Egyszer bele is ment, egy egész álló hétig töprenkedett azon, hogy méik legyen a választott. De csak nem tudott lemondani egyikről sem. Aztán szépen sorra otthagyták a fiúk, kerestek olyat, aki őket választotta. Most Marica titokban egy házasember és egy juhász szeretője, és kacsintgat a kis fiatal segédlelkészre, aki nem rég érkezett a városba. Marica az, aki mindent csinál, és semmit tesz, aki mindent akar és semmi lesz a kezében. Mondogatták is a környékbeli tótumfaktumok, hogy az öreganyja vére, tisztára Sz. Nagy természete van neki. Könyvet is mindig hármat-négyet olvasott, néha egyet el-elhagyva a parkban valamelyik padon. Vallásra is csak ilyenféle kolibri volt. Egyszer fogta magát és megkeresztelkedett kálomistának, majd ott kiprédikálták, mert a sámán vajákos feleségénél járt jövendőt mondatni. Akkor a pápistáknál áldozott, de naponta sétált egy muzulmán kisasszonnyal is, hogy mesélne neki ő is az ő istenéről. Korholta sokat az anyja, hogy kitalálhatná mán, méik Istent akarja tisztelni.

„De hát honnan tudjam, méik segít engöm igazán, mámikám? Nem haragítom inkább egyiket se, szeressen az engöm mind.”  

Nővére, a Juckó könnyebb lélek. Ő mindig tudott dönteni. Maga is kicsi volt még, amikor Maricát kellett pesztrálnia, hogy mámika hadd menjék dolgozni, hozni haza pénzmagot. Pelenkázott, játszott vele, tanítgatta. Korán rájött: szereti ű ezeket a pulyákat, az Isten is óvónőnek teremtette. Azóta dajkálja, szeretgeti és okítja város összes gyerekét.

Szemrevaló lánnyá cseperedett. No, nem annyira, mint Marica, de azért udvaroltak neki is szépszámmal az ifjak. De ő kezdettől fogva tudta, kihez húz a szíve. Régen azt a nevet suttogta ő a csillagokon túlra, hogy elérne a jó Istenhez. Biztosan meg is hallgatta a Fennvaló, mert nem is udvarolt a Zsiba Karcsi senki másnak kívüle. Ő ezért szépen kikosarazta a többit, egyiket a másik után, míg végül csak ők maradtak egymásnak. Még a Pityutól kapott mézeskalács szívet is visszaadta, pedig Marica mondta neki sokat, hogy tartaná meg, vagy ha nem, hát adja neki! „Ű bizony ha kapta, vissza nem adná…” Bezony szép nagy tükrös szív, benne volt a Juckó neve és nagy betűkkel írva hogy: szeretettel. De Juckó mondta neki, hogy ő csak és egyedül a Karcsi gyűrűje után vágyik, de hogyan fogadhatná el, amíg mástul is van nála bármi kacat. Szívet ad szívért és ebbe az üzletbe nem fér bele semmi más. Így volt ez Juckónál, nem is csak a szívével kötött ilyen üzletet, de a lelki üdvét is csak arra bízta, ahol ő az Istent megismerte. Abba a templomba vitte Karcsi is, hogy áldás legyen rajtok. Jött is az áldás, szépen sorban: egyik pulya a másik után: kerek arcok, szőke göndör fürtök. Pufók angyal mind az öt.

Hát így öregedtek meg végül mind a ketten. Mikor már mindkettejük kontyába ősz szálakat szőtt a kor, egyszer együtt ültek a kapu előtt a lócán úgy, mint régen. Marica nagy hosszú hallgatás után azt mondta Juckónak: „Tudod, irigyellek ezért a nyugodt életért. Neked annyival egyszerűbb. Egy az urad, egy az Istened, egy a munkád is. Talán nekem ez már sosem adatik meg. Így ilyen zaklatottan fekszem majd a szemfödél alatt is, mind ahogy életembe vótam.”

„Tudod, fiam… Isten feláldozta sokakért azt az egyet. Neked talán azt a sokat kellene feláldoznod, hogy megtaláld azt az egyet.”

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 15., péntek,
Albert , Lipót napja van.
Tartalom
Vezércikk

Réz-Nagy Zoltán
A bizonytalanság dicsérete
Kreált kapaszkodóink és a valóság

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
Három királylány
Hogy legyünk társak a társtalálásban?

Felszín

Székely Tamás
(Be)biztosítások
Megváltható nyugalom

Pete Violetta
Az üres befőttes üveg és az idegen szilva
Városba szakadt vidék, jelenbe szakadt múlt

Miklya Zsolt
Jeles napok
Születésnapodat várjuk...

Magasság

Tóth Sára
A bizonytalanság kora
A kereszténység felnőtté válása

Miklya Luzsányi Mónika
Múltvesztett nemzedékek
Búsongás és felelősség

Mélység

Moldován Norbert
Néma-téma
Ki beszéljen a szexről keresztény fiataljainkkal?

Teljesség

Koczor Tamás
Illés és a hollók
Egy pakli kártya mellől…

Szakács Gergely
Lesz ez még így se!
Harcban a ráhagyatkozásért

Üzenet

Pete Violetta
Az az egy
Feláldozandók

Thoma László
Burokszótár
Az életünket körülvevő

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
A komfortérzet kalitkájában
Bűn és bűnhődés Woody Allen módra

Bradák Soma
Kerülőutak nélkül?
Amerikai szépség és isteni gondviselés

Hancsók Barnabás
Butaságból jeles
Egy égető társadalmi probléma könnyfakasztó feldolgozása filmen

Kitekintés

B. Tóth Klára
Biztonságos otthon
Mindenütt jó, de legfehérebb a konyhakredenc

Szakács Gergely
Hit és vallás: mankó vagy erőforrás?
A labilis ember kapaszkodója Isten?

Látogatóink száma a mai napon: 5668
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45756028

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat