Korábbi számok Nyomtat Üzenet

 - de nem sírkamra, hanem egy üresen maradt banki páncélterem képe -, s ez bennünket éppúgy rémülettel, szorongással, idegességgel és értetlenséggel tölt el, mint azt a két tanítványt az üres sír képe. Mi is hol Péterhez hasonlóan hessegetjük magunk elől a kép üzenetét - mert attól félünk, hogy ránk is reánk omlik majd ennek minden terhes és keserű következménye -, hol Jánosként kénytelenek vagyunk elhinni, ami a szemünk elé tárul - de akár így, akár úgy, voltaképpen sehogy nem értjük azt, hogy mindez mit is jelent a mi számunkra.

Jézus üres sírja az élet feltámadását, a bűneinkre elkészített bocsánatot, s az Isten hazaváró, magához ölelő szeretetét egyaránt meghirdeti. De ebből a csodálatos örömüzenetből a megroskadt és megrettent tanítványi szívek csak a saját félelmeik diktálta bajt látják meg. 
S mi magunk is csak a bajt és a veszedelmet látjuk az elénk táruló válságban, s nem mindig vesszük észre - sőt néha még akkor sem, amikor ezt el is mondják nekünk -, hogy itt is a kegyelem, a megújulás lehetősége akar láthatóvá válni. Csak nem megriadt Máriákra, nem beijedt Jánosokra, nem a bajt elutasító-elhárító Péterekre van szükség. Hanem arra a Máriára, arra a Jánosra, arra a Péterre, aki félelemmel teli szívét a mennyei Atya előtt nyitja meg, hogy Tőle nyerje a jó választ: az értük nemcsak meghalt - de fel is támadt Jézus Krisztus jelenlétét.
Rám és rád és mireánk "van szüksége" - idézőjelben mondom ezt! -, ránk van szüksége Istennek: mert nekünk akarja megmutatni, hogy Jézus üres sírja nem hazugság, nem szemfényvesztés, hanem az üdvösség valósága - míg a bankok üres trezorjai, a Mammon kiürült-kifosztott nyugvóhelyei - ezek jelentik igazán a mi életünk megcsalását és előre haladásunk megakasztását.
Jézusnak pedig semmi szüksége elképzeléseink szépen felvirágozott temetőkertjére. Ezek közé a halottak közé Ő sosem fog befeküdni - még akkor sem, ha sokan úgy vélik s attól félnek, hogy az összeomló gazdaság, vagy a megroggyanó társadalom maga alá temetheti az egyházat. Mi csak az ítéletet kaphatjuk meg hitetlenségünk, vagy ami még ennél is rosszabb: kétszívűségünk és kétszínűségünk, ide-oda sántikáló életutunk miatt, amikor egyszerre próbáltunk kapkodni a megélhetés kedvéért a világ javaihoz, ígéreteihez, a hatalom csábításaihoz - meg az Isten keze után, hogy Ő is áldja már meg mindazt, amivel mi ügyeskedünk. Vagy a kegyelmet kaphatjuk meg, azt a megmenekülést, amelyet meg sem érdemelünk - de szeretetből ajándékozza nekünk a mennyei Atya. De azt az elégtételt nem fogjuk megkapni soha, hogy Jézus Krisztus a mi terveink és elképzeléseink szerint járna el bármi dologban is.
Mire számíthatunk és mit tehetünk akkor? Rohanjunk a templomokba imádkozni, vagy a boltokba, felvásárolni a tartós élelmiszereket? - Aligha lenne jó megoldás bármelyik is. Mert az Isten soha nem azt kéri, soha nem azt várja tőlünk, hogy első ijedtségünkben cselekedjünk, pánikkal telt imádságot vigyünk elé, gondolkodás nélkül rohanjunk fejjel a falnak - akár Őneki, akár saját életünk kérdéseinek.
Figyeljétek meg, kedves testvéreim, hogy ezzel a helyzettel, az üres sír meghökkentő képével - és itt és köztünk a mi szívünk hasonló rémületének, félelmének kérdésével - ugyanazt az egyszerű dolgot kérdezte akkori tanítványaitól, és kérdi tőlünk most, mai tanítványaitól az Úr Jézus Krisztus: Csak a rosszat tudjátok elhinni - vagy el tudjátok hinni az Isten szerint való jót is? Csak a félelemtől megzavart, rossz információra figyeltek - vagy itt és most a kiszámított hazugságra - mert magunk is hazugokká váltunk, amikor e világ dolgaiból részt kértünk és abban részt vállaltunk - vagy tudunk hinni másképpen is?
De hogyan és mit higgyünk másképpen?! - Teljesen jogos visszakérdezni. Hiszen erre válaszolhat az Ige, Jézus szavával, aki azt mondta: "...ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermek..." - s a most felolvasott Igében: "Mikor még mint gyermek apámnál voltam, mint kicsi és egyetlen anyám mellett, tanítgatott, és ezt mondta nekem: Támaszkodjék szavaimra szíved, tartsd meg parancsaimat, és élni fogsz! Szerezz bölcsességet, szerezz értelmet, ne felejtsd el szavaimat, és ne térj el tőlük! Ne hagyd el, és megőriznek téged, szeresd, és megoltalmaznak téged!"
Figyeljük csak meg, mit is kellett ennek a gyermeknek megtanulnia?: "Ragaszkodj az intelemhez, ne térj el tőle, vigyázz reá, mert ez a te életed! A bűnösök ösvényére ne lépj, ne járj a gonoszok útján! Ne törődj vele, ne menj arra, kerüld el azt, és menj másfelé! Mert azok aludni sem tudnak, ha rosszat nem tehetnek, és elrabolja álmukat, ha nem vethetnek gáncsot. Bűnnel szerzett kenyeret esznek, és erőszakkal szerzett bort isznak. Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig. A bűnösök útja olyan, mint a sűrű homály; nem tudják, miben botlanak majd meg." - Nemde a mai világ kontrasztos képét, az igazak és a bűnösök életútjának a képét is magunk előtt látjuk?! 
S mindebben számunkra is az a legfontosabb, hogy megértsük: vigyáznunk kell a minket szólító, hívó, jóra tanító, és bűneinkből a megtérés, nyomorúságainkból az új élet útjára vezető Igére - magára az Úr Jézus Krisztusra, mert Ő az az Ige, aki egyúttal a mi életünk is.
De a mai világ már lassan ott tart, hogy először a gazdagság csábítása, aztán a szabados élet kísértése, végül az ezek miatt eljövő büntetésnek, a nyomorúságoknak súlya és keserűsége csak söpri-söpri kifelé az emberek szívéből a valamikor hallott Igék, a szülői vagy nagyszülői nemzedékek szívébe egyszer beleégett Igék maradékát is. S amilyen csillogással, nagyzolással tudtuk megtölteni életünk látható részeit, olyan üressé vált szívünk mások elől elrejtett, de Isten által nagyon is jól látott belseje.