ANNA KÖNYÖRGÉSE
(Nagyszalonta, 2008. január 26.)
Lectio:
Textus: 1Sám 1, 9-20. v.

Énekek: 134; 475;

"Egyszer Anna fölkelt, miután ettek és ittak Silóban. Éli pap meg ott ült egy széken az ÚR templomának az ajtófélfájánál. Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az ÚRhoz, és keservesen sírt. Azután erős fogadalmat tett, és ezt mondta: Seregek URa! Ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az ÚRnak adom, és nem éri borotva a fejét! Mivel hosszasan imádkozott az ÚR színe előtt, Éli figyelte az asszony száját. Anna magában beszélt, csak ajka mozgott, de hangja nem hallatszott. Ezért Éli azt gondolta, hogy részeg, és ezt mondta neki: Meddig tart még a részegséged? Józanodj ki mámorodból! Anna azonban így válaszolt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy szeszes italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az ÚR előtt. Ne tartsd szolgálólányodat elvetemült asszonynak, mert nagy bánatom és szomorúságom miatt beszéltem ilyen sokáig. Éli így válaszolt: Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle! Ő pedig ezt mondta: Nézz jóindulattal szolgálólányodra! Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca. Másnap reggel fölkeltek, imádkoztak az ÚR előtt, majd visszatértek otthonukba, Rámába. Amikor aztán Elkána a feleségével, Annával hált, az ÚRnak gondja volt rá. Egy idő múlva Anna teherbe esett, fiút szült, és elnevezte Sámuelnek, mert ezt mondta: Az ÚRtól kértem őt.-

Szeretett Testvéreim!

Kinek való az imádság? Azt mondják: a betegeknek, a gyengéknek, a kicsiknek, az asszonyoknak. S most valóban egy keserű lelkű asszony imádságát hallottuk.
Azt mondják, annak kell imádkozni, aki nem boldogul az életében. Az igazi férfi boldogul magától is, ezért sokszor meghagyjuk az imádságot az asszonyoknak, a betegeknek, a gyengéknek. Miközben a Szentírásban igen sok imádságot olvasunk, s ezek között többségében férfiak imádságát. Hősök, vezetők imádságát. Mint Mózesét vagy Dávidét. Nagy tudósok, bölcsek imádságát. Mint Salamonét. Rettenthetetlen próféták imádságát, mint Jeremiásét. Egyszerű édesapák imádságát, akik bölcsességet kértek gyermekük neveléséhez. Királyok imádságát, akik Isten segítségéért könyörögtek népük szorult helyzetében.
S olvassuk az Isten Fia imádságait. Az apostolok imádságait.
A Szentírásban arról tesz tanúbizonyságot, hogy az imádkozás férfias dolog és igazi férfimunka.
Amikor erről ennyit beszélek, annak az az oka, hogy meggyőződésem, akkor fog újra felemelkedni népünk, akkor lesz újra erőteljes a keresztyénség a Kárpát-medencében, ha a férfiak újra élenjárnak az imádkozásban a magyar nép körében. Most inkább a káromkodásban járunk élen. A kétértelmű, sikamlós viccek mesélésében. A hazugságban és az erőszakos beszédben.
S nem vesszük észre, hogy miközben népünk egyre reménytelenebb, egyre kevésbé bízik a jövőben, amikor mi magyarok 2007-ben újra kevesebben lettünk, mert nem kell a gyermek, mindez azért van, mert nem nyújtjuk ki kezünket Isten felé, nem könyörgünk és esedezünk az ő segítségéért. Különösen nem tesszük ezt mi, férfiak. Okoskodunk, erősködünk, magunk csinálta bálványokban bízunk, de elhagytuk azt az Istent, s nem hívjuk segítségül azt az Istent, aki Jézus Krisztus áldozatáért megváltotta a mi népünket is, s kegyelmet, jövőt adott nekünk, ha Őt segítségül hívjuk.
Amikor a családfők is imádkoznak rendszeresen családjuk élén, amikor az erős harcosok is könyörögnek, mielőtt elindulnának küzdelmeikre, amikor a nép vezetői is bölcs döntésekért fohászkodnak, és az Isten áldásáért, amely felülmúlja és felülírja az emberi lehetőségeket, akkor mindig rásugárzik Isten kegyelme, segítsége egy népre. Tanít erre minket az imádkozó Bethlen Gábor éppúgy, mint az imádkozó Arany János.
Minden gyülekezetnek és minden népnek igazi ereje, ha férfiak és nők, idősek és gyermekek segítségül hívják, egy akarattal könyörögnek az erős Istenhez. Ezt ismerték fel azok, akik 100 évvel ezelőtt a keresztyén felekezetek együttes imádkozását is kezdeményezték.
A felolvasott történetben egy hosszú ideje gyermektelen asszony viszi keservét, bánatát a Mindenható Isten elé. Mi használjuk ezt a kifejezést: mindenható, de oly ritkán gondolunk bele a jelentésébe: Mindenható az Isten, mert ő az egyetlen, aki mindent megtehet ebben a világban. Más megközelítéssel: Istennek minden lehetséges. Ezért lehet és kell minden élethelyzetben őt dicsőíteni, mindenért neki hálát adni, s mindenben őt segítségül hívni. Isten, aki mennyi Atyánkként jelentette ki magát Jézus Krisztus által, örömét leli abban, ha gyermekeit megáldhatja, megsegítheti. De hisszük-e, hogy Ő a Mindenható? Hisszük-e, hogy Ő mindenható?
Pál apostol azt mondja: "Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül.- (1Tim 2, 8.)
Anna, aki hosszan, esdekelve imádkozott, imádsága során egyre jobban kezdett figyelni Istenre. Imádságának az a része, ami feljegyeztetett a Szentírásban, már ennek a hosszú tusakodásnak az eredményét mutatja: Nem magának és magáért könyörgött csupán, hanem az Isten dicsőségére. URam, nekem nagyon kell egy gyermek. Nagyon vágyok arra, hogy legyen gyermekem, akit én hordhatok ki, én szülhetek meg, én szoptathatok, ölelhetek, s most mégis úgy kérem, hogy nem azt akarom, hogy az enyém legyen. Nem magamnak kérem. Nem azért kérem, hogy dicsekedhessek vele: nekem is van. Nem azért kérem, hogy magamnak megőrizzem, hogy az én személyemet biztosítsa, erősítse. Azért kérem Tőled őt, hogy a Tied legyen Istenem. Azért kérem, hogy téged dicsőítsen.
Annának, ennek a fájó lelkű, kétségbeesett asszonynak az imádsága példát ad nekünk is. Oly sok imádságunkra nem kapunk választ. Nem azért, mert nem hallgat meg az Isten, hanem gyakran azért, mert beteljesedik rajtunk Jakab intése: "Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok. Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek. Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni.- Anna kért, de nem magának. Nem csak magának.
Anna példája megkérdezi tőlünk: imádságainkban, szükségünkben csak magunkra gondolunk, vagy Isten dicsőségére is? Adjad Uram, mert nekem szükségem van rá? Vagy: Atyám, szükségem van rá, de mindenben a Te dicsőséged legyen meg?
Mózes, akire Isten rábízta Izrael népének vezetését, Isten dicsőségének megmaradásáért könyörgött, amikor az ÚR a lázadó népet el akarta pusztítani. Mit mondanak majd rólad a pogány népek, Istenem?
Amikor az ötezer férfi és a velük levő asszonyok és gyermekek számára Jézus megtörte azt a néhány kenyeret és a halat, Istennek adott hálát és ezzel egyedül Istennek adta meg a dicsőséget könyörgésében. Egy pillanatra sem gondolhatta senki, hogy Jézus a maga erejével tette, amit tett.
Mi pedig kérjük Isten segítségét, de magunkkal dicsekszünk. Még láttam parasztembert levetett fővel imádkozni, mielőtt az első szemet elvetette, vagy amikor az első kaszasuhintást tette. S hallottam hálát adni, amikor a terményt behordta. Vajon így teszünk, vagy dicsekszünk a maggal, a géppel, a földdel, a tudásunkkal, s meg sem említjük, hogy Istennek köszönhetünk mindent?
Gyermekkoromban hallottam édesanyámat imádkozni, mielőtt főzni kezdett: Istenem segíts, hogy jól sikerüljön. S hallottam hálát adni, az ízletes ételért. De oly sokszor csak a dicsekvést hallani. Ejtünk arról szót, hogy mindent Istennek köszönhetünk? A mester a mesterremeket, a diák a jó felelet, a szülő a szép és okos gyermeket.
Hogyan imádkozunk? Istenem, kérlek, segíts meg, de ne várd, hogy ezért neked adjak hálát, s ne várd, hogy ha megsegítettél, meggyógyítottál, azután az emberek előtt Téged dicsérjelek? Segíthet-e így az Isten?
Pedig segíteni akar, csakhogy dicsőségét nem adja másnak! Van hatalma segíteni. (Éppen a héten hívott fel egy lelkésztársam, aki beszámolt egy csodálatos gyógyulásról...)
A hittel kérés dicsőíti az Istent... Miért ne hallgatna meg bennünket, ha hűségesen, őt dicsőítve, egyedül benne bízva kérjük?
De ne feledjük el: Isten nem mindig úgy hallgat meg, ahogy kérjük. Meghallgat, úgy, ahogy nekünk a legjobb. Éli főpap, aki ismerte az Istent, nem vezette félre Annát. Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle! Áldást mondott, s nem ígérgetett hamis ígéretekkel.
Isten meghallgatja, s megadja, amit kérünk. De nem azért, mert olyan ügyesen, vagy olyan sokat kértük, vagy olyan erővel, vagy olyan kitartóan. Azért adja meg, amit megad, mert az dicsőíti őt, s azért adja meg, mert szeret bennünket.
Jézus a Gecsemáné kertben az Atya elé vitte lelkének nagy terhét, sóhaját: de dicsőítette az Istent: "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.-

Van ennek a történetnek több más elgondolkodtató eleme, egyet emelek még ki: Mivel hosszasan imádkozott az ÚR színe előtt, Éli figyelte az asszony száját. Anna magában beszélt, csak ajka mozgott, de hangja nem hallatszott. Ezért Éli azt gondolta, hogy részeg, és ezt mondta neki: Meddig tart még a részegséged? Józanodj ki mámorodból!
Anna nem úgy imádkozott, ahogy mások tették. Vagy nagyon hasonlóan viselkedett, ahogy mások, Isten lakóhelyéhez nem méltó módon tettek. S Éli főpap kész volt az ítélettel: Mit részegeskedsz itt! Közös imádságainknak akadálya tud lenni az, hogy csak a külsőségekre figyelünk. Van, aki felemelt kézzel imádkozik. Van, aki összekulcsolt kézzel, s van, aki csak összeteszi a kezét. Van, aki lehajtott fejjel és becsukott szemmel, van aki felemelt fejjel és nyitott szemmel. Van, aki térdepelve, s van, aki állva. Van, aki táncolva, s van, aki hasra fekve. Van, aki hangosan, s van, aki csak magában.
Sokfélék vagyunk. De nem azon van a hangsúly, hogy külsőleg hogyan imádkozunk, hanem azon, hogy egyetlen Isten van, akit segítségül hívhatunk: Az Atya, Fiú Szentlélek, teljes Szentháromság egy, örök, igaz Istent. Aki elküldte Fiát ebbe a világba, s Jézus Krisztus életét adta értünk a kereszten, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ő a mi Istenünk. S ha őt hívjuk segítségül, ha teljes szívvel, tiszta lélekkel benne hiszünk, akkor meghallgattatnak imádságaink.
Voltam egy gyülekezetben, ahol az egyik atyafi mindig azt hangoztatta, hogy aki nem imádkozik hangosan, az nem megtért... Mert az istenfélő élet jele, hogy valaki hangosan imádkozik. De abban a faluban a rendszerváltás tájékán ő hangoztatta leghangosabban, hogy fel kell akasztani a kommunistákat. Holott jól tudjuk, Jézus Krisztus ilyet nem mondott volna.
Nem az imádság külső formája mondja meg, hogy ki imádkozik helyesen, hanem az, hogy engedelmeskedünk-e az Egyház Fejének, Jézus Krisztusnak, szolgálunk-e teljes szívvel, teljes lélekkel, teljes erővel mennyei Atyánknak, s imádságainkban, hittel, kételkedés nélkül tárjuk-e fel kívánságainkat a mennyi Atya előtt.
Szükség van imádságainkra. Szükség van könyörgéseinkre. Szüksége van erre életünknek, szüksége van családunknak, szüksége van gyülekezetünknek, szüksége van népünknek, országunknak, szüksége van Európának, és szüksége van az egész teremtett világnak.
Imádkozzunk hát egy szívvel és egy lélekkel, hogy meghallgattassanak könyörgéseink, és dicsőíttessék az Örök Isten. Most és mindörökké.

Ámen.