Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Szeptember 14. - 1Jn 2, 1-6

AHOGY Ő ÉLT
(Sarkad-Újtelek, 2014. szeptember 14.)

Lectio: Mik 7, 18-20. v. + 1Jn 1, 5-10. v.
Textus: 1Jn 2, 1-6. v.
Énekek: 67/1; 227/1-8; 512/1; 487/2; 295/1-2; 401/5; 305/1-4;

„Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is. És abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk az ő parancsolatait. Aki azt mondja: ismerem őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt.”

Szeretett Testvéreim! A Narnia Krónikái írója, a kiváló író és filozófus, Lewis fiatal korában minden porcikájával tiltakozott az ellen a gondolat ellen, hogy van Isten. Barátai közül többen szerették volna közel vezetni Istenhez, de ő ellenállt. Közben pedig Isten igazsága és szeretete egyre jobban vonzotta őt. Így ír erről:
„Éjszakáról éjszakára, valahányszor egy pillanatra is abbahagytam a munkát, mindig ezt a kitartó, kérlelhetetlen közeledését éreztem annak, akivel annyira komolyan kerültem a találkozást. Amitől a legjobban féltem, végül is bekövetkezett. 1929 tavaszán megadtam magam, s elismertem, hogy Isten: Isten, és letérdeltem és imádkoztam: azon az éjszakán talán én voltam a legelvetemültebb és legvonakodóbb megtérő bűnös egész Angliában. Akkor még nem láttam, ami most annyira egyértelmű és nyilvánvaló: az isteni alázatot, amely még ilyen feltételek mellett is befogadja a megtérőt. A tékozló fiú legalább a saját lábán ment haza. De ki imádhatja méltóképpen azt a szeretetet, amely kitárja a kapuját még annak a tékozlónak is, akit úgy cipelnek be, miközben rúgkapál, durcásan ellenkezik, s minden irányban a menekülés lehetőségét keresi?”
Megtalálta Istent úgy és annak ellenére, hogy valójában nem akarta. Meglátta Isten szeretetét úgy és annak ellenére, hogy valójában tagadni akarta. Kinyílt előtte Isten országa és beléphetett abba, annak ellenére, hogy ő nem akarta elismerni a felséges Istent.
Ez a tapasztalat késztette arra, hogy mesés formában és magasröptű filozófiai művekben is írjon, tanítson az élő Isten ismeretére, Jézus Krisztus bűnbocsátó kegyelmére, a dicsőséges és mégis alázatos Isten szeretetére. Mert saját tapasztalata lett az, hogy a mennyben számon tartották őt is. Jézus Krisztus, az Isten Fia esedezett őérte is. És ő, aki el akarta kerülni az Istent, mégis szembetalálkozott vele, mert Isten mindig is szerette.
Minden Istent keresőnek ígéret, és mindenkinek, aki mást el szeretne vezetni Isten ismeretére, ígéret, hogy van szószólónk a mennyben: A meghalt és feltámadott Úr Jézus Krisztus, aki az Atya jobbján ül.
Miért van szükségünk szószólóra az Atyánál? Mert a bűn, az Isten elleni lázadás és a másik ember elleni szeretetlenség és önzés ott van az életünkben. Az lenne a méltó, ha mindazok, akik már megismerték Istent, akik Jézus Krisztus követői, akik eljárnak a templomba, azok többé semmi rosszat ne tegyenek.
És létezik ez az igény. Éppen azok részéről is, akik még nem ismerik az Istent. Mert valami halvány sejtés, vagy éppen világos látás azt mondatja velük, hogy aki hisz az igaz, szent Istenben, annak éppen azzal kellene megmutatni a hitét, hogy semmi rosszat nem tesz. Ráadásul igazuk van!
Milyen szomorú, hogy azoktól kell meghallania a keresztyénségnek az Isten elvárását, akik pedig nem akarnak hinni Istenben! De a Szentírás is arra tanít, hogy az élő Isten elvárása felénk, benne hívők felé, hogy ne vétkezzünk. Hogy semmit se tegyünk Isten akarata, szeretete és igazsága ellen! A tegnapi szakaszban olvastuk: „Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot.” Aki közösségben van Jézus Krisztussal és mégis a bűn sötétségét választja szavaiban és tetteiben, az olyan, mintha hazugságot állítana Jézus Krisztusról. Mert nem igaz, soha nem volt igaz, hogy Jézus Krisztus, az élő Isten Fia elviseli a bűnt. Isten szentsége számára elviselhetetlen a bűn.
Jézus Krisztus azonban végtelen szeretetével elviseli a bűnöst. A mi mennyei Atyánk a Fia, Jézus Krisztus kereszthaláláért elviseli a bűnöst. Mert nincs egyetlen ember sem, aki ne vétkezne. Nincs egyetlen keresztyén sem, aki ne vétkezne. De az Úr Jézus Krisztus, mint a mi szószólónk és pártfogónk, odaáll az Isten elé és esedezik értünk. Ezért van életünk és megmaradásunk. Amikor itt a Földön járt, már akkor megmutatta, hogy könyörög értünk az Atyánál. Az őt nem sokkal később megtagadó Péternek ezt mondta: „Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait.” (Lk 22, 31-32). Majd a kereszten is így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23, 34) Az úgynevezett főpapi imájában, a János írása szerinti szent evangéliumban pedig ezt olvassuk: „De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17, 20-21)
Olyan szószólónk, ügyvédünk van, aki nem menteget bennünket. Egyértelműen megmondja, világossá teszi minden vétkünket. De ennek ellenére véd, mert feláldozta magát értünk és helyettünk. Magára vette a bűneink büntetését. Engesztelő áldozat lett helyettünk és értünk az élő Isten színe előtt. A bűnt gyűlölő Isten előtt úgy esedezik érettünk, mint aki már törlesztett helyettünk.
Egy vállalati pénztárost váratlanul ellenőriztek. A szigorú, idős, tapasztalt pénztárellenőr figyelmét semmi nem kerülte el. A hiány óriási. És készül a jegyzőkönyv, amelybe minden hiányosságot és szabálytalanságot felvesznek. A hiányzó, elsikkasztott, óriási összeget is. És a pénztárellenőr ezt a szigorú, vádiratnak beillő jegyzőkönyvet vitte be az igazgatónak. Az végigolvasva kijelenti: „Most azonnal hívjuk a rendőrséget!” De a pénztárellenőr könyörög: „Uram, ne tegye! Én már a teljes hiányt megfizettem. A mulasztásokat rendbe hoztam. A vállalatot semmi kár nem érte.” Az igazgató kérdésére, hogy ő, az ellenőr, aki ezt a szigorú jegyzőkönyvet felvette, miért könyörög a vétkes pénztárosért, miért hozta rendbe ezt a csúnya ügyet, az ellenőr válaszol: „Aki mindezt elkövette, az unokám. Adjon neki még egy esélyt, uram!”
Jézus Krisztus nem egyszer és nem egyetlen újabb esélyért könyörög értünk, hanem folyamatosan, újra és újra. Nem kendőzi el a bűneinket. Nem szépíti az életünket. Nem állítja a sötétségről, hogy világosság és a tisztátalanságra nem mondja azt, hogy valójában szentség az, csak másként kell nézni. Mindent tud rólunk, leplezetlenül. De mégis könyörög, közbenjár értünk szüntelen, mert az életét adta értünk.
Ismerjük-e Őt? Mert az Ige azt mondja, hogy abból ismerjük meg igazán Jézus Krisztust, hogy megtartjuk a parancsolatait és törvényeit.
Egy kis faluból egy jó eszű gyermeket a lelkész bíztatására a szülei kitaníttattak. A gyermek pedig szívesen tanult. Egyetemet végzett, és szakmájában is sikeresen jutott előre. Ritkán jutott haza idősödő szüleihez. Egy alkalommal villámlátogatásra ment haza, nem is jelezte, hogy hazamegy. Idős édesapját nem találta otthon, kint volt a földeken. Kiment hozzá is, hogy köszöntse. Édesapja nem látta, hogy érkezik. A szerszám nyelére támaszkodva csendesen szemlélte a gondosan karbantartott földet, és a néhány legelésző jószágot. A fiú megállt mögötte, és azon tűnődött, mit is szemlélhet ilyen békésen az édesapja. S ahogy ott állt mögötte, csendben, hosszan, egyszerre felébredt benne mindaz, amit gyermekként átélt. Újra érezte a föld illatát. A fáradtságos munka utáni jóleső pihenés örömét. A hálát, amit érzett a betakarításkor. A szeretetet a jószágok iránt. És egyszerre megértette édesapját, akit nem hallott zúgolódni akkor sem, amikor neki sokba került az egyetem, amikor tehenet kellett eladni, hogy ő tovább tanulhasson. De aki soha nem volt hajlandó arra, hogy otthagyja a földet és fia után költözzön a nagyvárosba. Akkor odaállt csendben édesapja mellé szó nélkül. Amikor pedig elindultak, a vasalt nadrágjában ő ült fel a bakra és hajtotta haza a kocsit. És hazaköltözött, hogy idős szüleinek ne kelljen lemondani a földről, a jószágról, ami az életüket kitöltötte. Amikor volt diáktársai megkérdezték, hogy hogy’ tehetett ilyet, azt válaszolta: megértettem az édesapám. És tartozom neki ezzel.
Mi felismertük-e már, hogy tartozunk Jézus Krisztusnak azzal, hogy megtartjuk az Ő Igéjét? Tartozunk Jézus Krisztusnak azzal, hogy szeretetéért hálából mi is szeretjük őt és mindazt, amit ő szeret? Hiszen nem mondhatjuk azt, hogy ismerjük Jézus Krisztust, ha a törvényét, igazságát nem tartjuk meg. Nem mondhatjuk azt, hogy ismerjük és szeretjük Jézus Krisztust, ha közben szeretjük, vagy el tudjuk viselni a hazugságot, az erőszakot, a gyűlöletet, és mindenféle bűnöket. De tartozunk azzal is, hogy szeretjük mindazt, amit ő szeret!
Meghallgatjuk-e egyáltalán az Úr Jézus Krisztus akaratát naponta? Egy konferencia szünetében beszélgettem egyszer egy idős, tartalékosként is jó párszor behívott, katonaviselt egyházközségi gondnokkal. A katonaságnál meg kellett tanulnia, hogy parancs nélkül semmit sem tesz, de minden parancsot végrehajt, anélkül, hogy felülbírálná. Ez segített abban, hogy megértse, mit jelent Jézus Krisztus követése. Ő a főparancsnok. Ha valaki nem a főparancsnok utasítását követi, az az ellenség malmára hajtja a vizet.
Abból tudjuk meg, hogy Jézus Krisztushoz tartozunk, hogy megtartjuk a parancsolatait. Azt várnánk, hogy mások abból tudják meg, hogy Jézus Krisztushoz tartozunk, hogy megtartjuk a parancsolatait. Csakhogy itt világosan arról van szó: mi magunk abból tudjuk meg, hogy Krisztushoz tartozunk, ha szeretjük őt és megtartjuk parancsolatait. Miért van ez így? Azért, mert minél többször engedünk az Úr Jézus Krisztus Igéjének, igazságának, annál jobban megnyílik előttünk az ő isteni személye. Meglátszik isteni hatalma és dicsősége. Mert az engedelmesség során látjuk meg, hogy Jézus Krisztusnak megint, most is, újra igaza volt. Nem értettük, talán nem is értettünk egyet vele, de amikor engedelmeskedtünk neki, kiderült, hogy mégis neki volt igaza. És ezen az úton egyre világosabbá válik számunkra Isten személye, szent igazsága, természete és jósága.
Az Úr Jézus Krisztus eljött a földre, hogy megmutassa nekünk itt a földi életben is az élő Isten szolgálatának örömét és lehetőségét. Példát adott, mintát adott, hogy lehetséges Isten akaratát megtenni és érdemes Isten akaratát megtenni itt a Földön. Ha Krisztusé vagyunk, akkor úgy kell élnünk, ahogy Ő élt. Ma is. A XXI. században is. És akkor meglátjuk Isten hatalmát, bölcsességét és szeretetét. Tudom, hogy aki Krisztust választja, annak sok dolgot ki kell engedni a kezéből. Annak bizonyos utakról és lehetőségekről végképp le kell mondania. A bűnt bűnnek kell neveznie és el is kell hagynia. Mert a teljes bűnbánat az, amit a bűn elhagyása követ.
De aki ezt az utat választja, Jézus Krisztus követését választja, azt az élő Isten megajándékozza egy semmivel fel nem cserélhető, boldog élettel. Válaszd Jézus Krisztus követését! Nem lehet megbánni azt soha! Ámen.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2017. október 18., szerda

    Elsajátítani a keresztyén értékrenden alapuló, etikus vezetést – ez volt a célja a közelmúltban Budapesten megrendezett GLS Nemzetközi Vezetői Konfere...
  • 2017. október 17., kedd

    Részt vett az Iszlám Állam elleni harcokban, igaz, az ő fegyvere az a fényképezőgép, amelynek objektívjén keresztül három kontinens lakosságához jutot...
  • 2017. október 16., hétfő

    A hivatali lelkipásztorkodás ideje egészen biztosan lejárt, különben azokat is elveszítjük, akik jelenleg gyülekezetbe járnak - adott hangot véleményé...
  • 2017. október 15., vasárnap

    Két egyházvezető párbeszéde, ahogyan még sohasem hallhatta őket. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Bogárdi Szabó István reformá...
  • 2017. október 13., péntek

    Közös nyilatkozatot fogadott el a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójá...
  • 2017. október 13., péntek

    Válaszúthoz érkeztünk. Vagy hátat fordítunk Istennek, jogosnak gondolva csalódásunkat. Vagy meg kell tanulnunk hinni egy új Istenben.
  • 2017. október 12., csütörtök

    Az a helyzet, hogy a missziónak mi csupán munkatársai vagyunk, nem a gazdája. A gazdája maga Jézus Krisztus. Ő a Szabadító.
  • 2017. október 10., kedd

    Fa, papír, vászon, textil és agyag.
  • 2017. október 09., hétfő

    Drogterápián részt vevő fiatalokkal együtt tekerték körbe a sukorói református gyülekezet tagjai a Velencei-tavat az elmúlt hétvégén. A közös sport ne...
  • 2017. október 08., vasárnap

    „Annyi titkom maradt” – ízlelgetem a kerek 100 esztendeje született Szabó Magda írógépe előtt állva az írónő szavait. Forgatom magamban a titkosság té...