Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Május 18. du. - Jób 38, 1-4

NÉMULJ EL ISTEN ELŐTT
(Sarkad-Újtelek, Gyula – Kórház, 2014. május 18.)

Textus: Jób 38, 1-4. v.
Énekek: 274; Isten nevét dicsérem, szívem csupa hála…

„Ekkor megszólalt az ÚR a viharban, és ezt mondta Jóbnak: Ki akarja elhomályosítani örök rendemet értelem nélküli szavakkal? Övezd hát föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem! Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd el, ha tudsz valami okosat!”

Szeretett Testvéreim!

A Református Bibliaolvasó Kalauz vezetésével már hetek óta olvassuk a Szentírásból Jób könyvét. Idézzük most fel a Jób könyvében történteket.
Jób – emberileg érthetetlenül – csapások sorozatát szenvedte. Elvesztette előbb minden vagyonát. Majd egy szörnyű tragédiában elvesztette gyermekeit is. S végül gyötrő, fájdalmas betegség lepte meg a testét. Annyira kiszolgáltatottá tette a betegsége, annyira elesett és szánalomra méltó lett, annyira visszataszító lehetett a kinézete, hogy még a felesége is azt mondta neki: „Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg!” S Jób ekkor azt felelte a feleségének: „Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.”
De azután a hosszú-hosszú szenvedése, a véget nem érő kínok, a veszteségeivel való naponkénti szenvedés megtörte lelki erejét, megtörte hitét. Annyira belefáradt a kilátástalanságba, hogy elkezdett Istennel is vitatkozni, sőt perlekedni.
Barátok mentek, hogy együtt érezzenek vele, de hallva Jób Isten felé áradó panaszát, elkezdték arról győzködni, hogy biztosan Isten azért sújtotta ezekkel a bajokkal, csapásokkal, mert vétkezett a Mindenható ellen. Jób pedig védte magát, el egészen odáig, hogy azt is kimondta: Igazam van Istennel szemben is.
S azt látjuk Jób könyvében, hogy Isten csendben hallgat. Nem szól közbe a vitába. Nem némítja el Jóbot. Hallgat. Ma, amikor a megszólaló Istenről hallhattunk, aki igen számon kérőn fordul Jóbhoz, akkor akár ijesztőnek is tűnhet a szent Isten megszólalása. De ennek az előzménye, hogy hosszan-hosszan meghallgatja Jóbot, végighallgatja a barátaival való vitáját. S közben akármit is mondott Jób Istenre, akárhogy is vádolta Istent, a Mindenható türelmesen hallgatott. Végighallgatta.
A Mindenható Isten dicsőséges színe előtt meg sem mernénk szólalni. És el fogunk némulni minden vádaskodásunkkal, amikor ott fogunk állni szent színe előtt. De ez az örök Isten engedi, hogy küzdjünk vele. Engedi, hogy megvádoljuk. Engedi, tűri, hogy hitetlenül, vagy elfogyatkozott hittel rá zúdítsuk panaszunkat, mintha csak egy családtagunk, vagy egy idegen lenne.
Ha nem tűrte volna, akkor Jóbot az első pillanatban elnémíthatta volna. Mint ahogy minket is el tudna némítani sok-sok zúgolódásunk, nem egyszer Istent is káromló panaszáradatunk közben.
Nem azért tűr az Isten ilyenkor nekünk, mert tehetetlen velünk szemben. Nem azért tűr, mert az Ő szentséges Neve minden gyalázatot elvisel. Csak azért tűr, mert szeret minket, és el akar vezetni az Ő irgalmas szeretete megismerésére. De amikor eljön az ideje, leállítja Jóbot és leállít minket is. Hiszen nekünk nem használ az, ha távol tartjuk magunkat Istentől. Nekünk okoz még több kínt, s bánatot, ha nem tudunk a mennyei Atyánkhoz, az élő Istenhez reménységgel és bizalommal fordulni.
Így végül – hosszan tűrve – megszólal az ÚR: Mondd el, ha tudsz valami okosat!
Jób könyve 42 részében két kivételtől eltekintve, az első két részen és az utolsó négy részben szerepel így Isten neve: az ÚR. Egyébként főleg Mindenhatónak van nevezve. S bár nekünk ez most így nem sokat mond, de a Szentírás eredeti nyelvét olvasóknak igen sokat jelentett. Mert akkor mondta ki Isten ezt a nevét: ÚR, amikor Mózes által kiszabadította Isten népét az Egyiptomi fogságból. Ez a név azt jelenti: Jelen vagyok. Vagyok, aki vagyok, leszek, aki vagyok.
Lehet Istenről úgy beszélni, mint egy távoli, velünk valójában nem is törődő Istenről. Sokszor gondolunk csak így Istenre. Lehet vitatkozni vele, és vádolni, hogy ránk sem néz. Lehet gyalázni, szidni, mert azt gondoljuk: úgysem törődik vele, úgysem hallja.
De most Isten azon a nevén mutatkozik be újra, amely névvel kimondta: Jelen vagyok az életedben. Szabadítód vagyok. Ismerlek. Nem hagylak el.
S Jóbot nem az az Isten kéri most számon, aki hirtelen kénye-kedve szerint hol megjelenik, hol eltűnik, hanem az az Isten, akiről Jóbnak tudnia kellett, hogy ott van mellette, és soha el nem hagyta.
Volt egy idő, amikor az egyik gyermekünk nagyon félt a sötétben. Annyira, hogy egyszerűen nem mert elaludni akkor, ha nem volt senki rajta kívül a szobában. Egy alkalommal a nővére sokáig tanult, így egyedül feküdt le. De a Feleségem figyelt rá, tudta, hogy most segíteni kell, s bement csendben a szobájába. Azonban a kislányom – a takaró alá bújva – kiabált: jöjjön valaki, félek! S annyira kiabált, hogy meg sem hallotta a Feleségem lépteit, sőt meg sem hallotta, hogy csendesen szólongatja. Nem volt mit tenni: a Feleségem lehúzta az arcáról a takaróját, és hangosan szólt rá: Hallgass már el, régóta itt vagyok…
Jób is így járt. Annyira hajtotta a magáét, hogy már nem is tudott arra figyelni, hogy Isten jelen van az életében, hogy ott van mellette. Pedig nem is sokkal korábban már kapott intő szót: „Figyelj csak ide, Jób! Állj meg, és gondold meg Isten csodáit!” Állj meg és gondold meg az Isten csodáit!
Mert Isten léte, szeretete, irgalmas valósága nem a pillanatnyi állapotunktól függ. Sokkal több annál Isten munkája és szeretete, hogy azt lemérhessük azon, ami pillanatnyilag velünk történik. Hogyan is kérhetjük számon azt, aki mindenek felett van?
És az Úr, miután sokat tűrt, várt Jóbra, most megszólalt: mondd el, ha tudsz valami okosat! Megjelent a viharban, és úgy tűnik, hogy rádördült Jóbra, rámordult Jóbra: Ki vagy te, hogy engem számon kérsz? Ki vagy te, hogy vitatkozol velem?
De nem azért jelenik meg így az Isten, mert szeret így megjelenni. Azért jelent így meg az ÚR, mert Jób már másként nem tudott rá figyelni.
Egyszer egy prófétának, Illésnek, szintén megjelent az ÚR. Először nagy szélvihar támadt. De az ÚR nem volt a szélviharban. Azután nagy földrengés volt, de az ÚR nem volt a földrengésben. Majd tűzvész támadt, de az ÚR nem volt ott a tűzben. Végül egy halk és szelíd hang hallatszott. S akkor tudta Illés: most jött el az ÚR. Isten, ha teheti, halk és szelíd hangon szól hozzánk. Csak amikor már nem halljuk meg ezt, akkor dördül ránk, mintha viharban érkezne.
S amikor így jön az Isten, akkor az első, hogy megnémulunk… Mert amikor az ÚR így szól, többé nem tudunk vitatkozni vele. Amikor rájövünk, hogy kit is vádoltunk, kivel is vitatkoztunk, kinek is vontuk kétségbe a hatalmát vagy a jóságát? Amikor erre rájövünk, csak szánkra tapasztjuk kezünket és elnémulunk. Mert rá kell döbbennünk arra, hogy mi semmit sem tudunk. El kell ismernünk, hogy mi az Örökkévaló, Mindenható Isten tervéből semmit sem ismerünk. Alázattal be kell vallanunk, hogy sejtelmünk sincs arról, mennyei Atyánk mit miért enged meg, s hogyan fordíthatja még a legnehezebb időket is a javunkra.
Igen, Isten előtt, amikor dicsőségében megjelenik, csak elnémulni tudunk.
De aztán mégsem kell némáknak maradnunk! Mert dicsérhetjük Őt, aki mindenek felett való Isten. Magasztalhatjuk Őt, aki életünkben jelen van. Áldhatjuk Őt, aki úgy szeretett minket, hogy egyszülött Fiát adta, hogy Istentől elszakadt életünket helyreállítsa. Hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Áldom a Mennyei Atyát, aki megadta, hogy úgy nőhettem fel, hogy szüleimet sokszor hallottam Istent dicsérni, Istennek énekelni. Pedig: Édesapám 39 és fél évig nem tudott felkelni az ágyából. Édesanyámnak két műszakban dolgozva, reggel héttől este 7-ig távol léve kellett gondozni beteg férjét és három kisgyermekét. De megtanítottak minket hálát adni és Istent dicsérni. Mert Isten szeret a betegágyon is. Szeret a kórházban is. Szeret a súlyos betegségek, szenvedések átélése, megküzdése közben is.
Szabad küzdenünk, vitatkoznunk Istennel. De ha jót akarunk magunknak, akkor álljunk meg és nézzük meg az Isten munkáját, csodáit. Hiszen ha felnézünk a golgotai keresztre, ahol Isten a Fiát adta értünk, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen, akkor nem marad más, mint annak csodálata, hogy Isten hogyan is szerethetett minket ennyire.
Arról is szólni kívánok, hogy a bajok, a szenvedések, megpróbáltatások meggyötrik lelkiismeretünket is. S úgy viselkedik nem egyszer a lelkiismeretünk, mint Jób barátai, akik minden áron be akarták bizonyítani, hogy valami bűn az oka a szenvedésnek. Szegény Jób nem győzte hangoztatni, hogy de ő ártatlan. Ő nem vétkezett… De jönnek a külső és belső hangok. Eszünkbe jutnak a bajban akár a régi vétkeink is, s már halljuk is a sugalmazást: azért történt mindez veled, mert…
Ha akár okkal, akár ok nélkül jut eszünkbe: megbüntetett az Isten! Nézzünk fel a golgotai keresztre, ahol Isten a bűn miatti haragját Fiára töltötte ki. S hallgassunk el mindenféle büntetés teóriával. Mert igaz, hogy Isten nevel bennünket. Még az is igaz, hogy időnként megláttatja velünk, milyen eredménye van a nélküle élt életünknek. Máskor pedig viharból dörög ránk, hogy észbe kapjunk. De hogy büntetés lenne a baj, a betegség, a megpróbáltatás?
Nem: Isten a Fiát büntette meg miattunk és helyettünk. Jézus Krisztusnak az Isten Fiának vére pedig megtisztít minket minden bűntől. Ha büntetne Isten, abba belepusztulnánk. Nevel, de azért, hogy a világgal együtt el ne kárhozzunk. Ezért hallgassunk el a magunk marcangolásával, hanem helyette Jézus Krisztus bűnbocsánatát elfogadva: dicsérjük Istent!
Az ÚR, a mindenütt jelen való szólt Jóbnak: Hallgass el az Istent vádló panaszaiddal, önigazolásoddal, önmarcangolásoddal. S szól nekünk is: Hagyd ezt el. Inkább állj meg, és gondold meg mit tett érted Jézus Krisztusban. Állj meg és gondold meg az Isten csodáit. Azután pedig dicsérd, magasztald Istenedet, hiszen lehetetlen, hogy aki a Fiát értünk adta, ne lenne velünk, ne könyörülne rajtunk! Fogadd el Isten tervét, simulj atyai karjaiba, és őt dicsérve erőd lesz járni az utat, mit éppen néked ő adott. Ámen.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2017. december 11., hétfő

    Jézus azért született a Földre, hogy az elveszett identitásunkat helyreállítsa. A félelem helyett megmutassa a teljes szeretetben gyökerező életet.
  • 2017. december 09., szombat

    A Magyarországi Református Egyház pályázatot hirdet 1 fő részére referensi munkakör betöltésére a Zsinati Hivatal Missziói Irodáján.
  • 2017. december 09., szombat

    Gary Thomas: Megszentelt utak könyvajánló
  • 2017. december 08., péntek

    A Biblia tekintélyének elfogadása feltétlenül együtt jár az igényes gondolkodás feladásával? Az igényes gondolkodás pedig egyet jelentene a Biblia tek...
  • 2017. december 07., csütörtök

    A Bocskai István Református Oktatási Központ a Reformáció 500. évfordulója alkalmából csendesnapot tartott 2017. október 27-én.
  • 2017. december 07., csütörtök

    Bizony, ha megvizsgáljuk hétköznapjainkat vagy akár ünnepeinket, látnunk kell, tele van helyettesítőkkel, voltaképpen pótlékokkal életünk.
  • 2017. december 05., kedd

    Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező és egykori pályatársa, Békési Sándor teológus voltak a budapesti református teológia vendégei nemrégiben. A rajzfilm...
  • 2017. december 05., kedd

    A reformátorok előtt tisztelegve, s azok nyomába lépve, ünnepeltek az egyházi év kezdetén a Lónyay Utcai Református Gimnázium diákjai és tanárai.
  • 2017. december 04., hétfő

    „Ateistaként éltem az életem, amikor olyan mélységbe zuhantam az alkoholizmus következtében, amelyből nem találtam kiutat. Kilenc öngyilkossági kísérl...
  • 2017. december 04., hétfő

    Isten vágyik hozzánk kapcsolódni, mégpedig a legvalódibb módon. Ő nem maradt meg a távolságtartó érdeklődés vagy bájcsevej szintjén.