A SZERETET MINDENT ELFEDEZ, MINDENT HISZ, MINDENT REMÉL, MINDENT ELTŰR
(Sarkad-Újtelek, 2011. május 29.)

Lectio: Zsolt 85, 1-14. v. + 2Kor 5, 17-21. v.
Textus: 1Kor 14, 1a + 1Kor 13, 7. v.

Énekek: 139/1; 497/1-7; 139/14; 151; 228/2; 395/1-3;

„Törekedjetek a szeretetre…
… a szeretet… Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.”

Szeretett Testvéreim!

„A szeretet épít”. Isten Igéjéből származik ez a rövid mondat, az 1. Korinthusi levélből. (1Kor 8, 1)
Mi sokféleképpen közelítjük meg a szeretetet, és nem egyszer siralmas, máskor szánalmas, ahogy a szeretet nevében, a szeretetre hivatkozva mennyit ártunk, milyen önzők vagyunk, hányféleképpen játsszuk ki, csapjuk be a másikat.
Mennél tovább vizsgáljuk a szeretetet az Isten kijelentésében, annál közelebb vagyunk Isten szeretetéhez és távolabb attól, amit mi, emberek felszínesen szeretetnek nevezünk. A keresztyénség elvesztette hitelét, mert csak beszélünk a szeretetről, de nem éljük azt. Elvesztettük hitelünket, mert a szeretetünk erőtlen és igen-igen távol van attól, amit Jézus Krisztus mutatott meg, élt itt a Földön.
Sokszor sóhajtozunk, hogy fogy az egyház, hogy az embereknek nem kell az egyház tanítása. Úgy gondolom, hogy nem az egyház tanítása nem kell, hanem az egyház élete. El sem jutnak sokan oda, hogy az egyház tanítására figyeljenek, mert már az életünk sem vonz Krisztushoz. Volt, amikor egy római történetíró szerint a keresztyének életét látva a pogányok ezt mondogatták egymás között: „Nézzétek, mennyire szeretik egymást!” És azért csatlakoztak a keresztyénekhez, mert valósággá vált közöttük Krisztus élete, tanítása: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13, 34-35)
Mennél tovább vizsgáljuk a szeretetet Isten kijelentésében, annál nyilvánvalóbb, hogy a Szentháromság Isten, a mi Istenünk, aki Atya, Fiú, Szentlélek, nem egy távoli, félelmetes istenség, hanem Ő közel van hozzánk, szeretettel vesz körül, törődik velünk és nagyon sokat fárad értünk. Amíg kiformálódik bennünk a krisztusi képmás. Ott vagyunk Isten műhelyében, aki belőlünk, durva, faragatlan gránitkeménységű kövekből türelmes szeretetével formál krisztusi képet. Közben tanulgatjuk a szeretet leckéjét, és tanítja nekünk Krisztusunk kitartóan, pedig annyira rossz tanítványai vagyunk…
Így jutunk el a szeretet mai napi leckéjéhez: A szeretet… mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. Négyszer hangzik, hogy „mindent”. Ez a minden szó a teljeset jelenti. Azt, hogy kivétel nélkül mindent. A szeretet elmegy a végsőkig. A szeretet mindig talál okot, kapaszkodót, lehetőséget, hogy szeretet maradjon.
Két keresztyén testvér komoly feszültségbe került egymással. Az egyik kénytelen volt leleplezni a másik hamis üzelmeit. Nem tehetett mást. Önmaga miatt, hiszen neki különösen is ártott, és az egész közösség miatt muszáj volt leleplezni a sikkasztást, amivel az egyház javait megkárosította a másik. Ismertté lett a dolog, és a szó szerint is vádlott keresztyén a közösségben egyedül maradt. Valahogy senki nem kívánta a társaságát. Egy alkalommal, amikor együtt voltak, és szeretetvendégség volt, a vétkes férfi ismét egyedül maradt. Ekkor az, akit megkárosított, odament hozzá, leült mellé, beszélgetni kezdett vele. Mert igaz, hogy vétkezett ellene a másik, de ettől még a szeretet megmaradt a szívében iránta.
Mert a szeretethez ez hozzátartozik, hogy megmarad szeretetnek. A szeretet nem változik át gyűlöletté. Érzések, hangulatok, amelyeket összekeverünk a szeretettel, azok átváltozhatnak közönnyé, gyűlöletté, ellenségeskedéssé, de a szeretet nem változik át. Ezért mondhatja Jézus Krisztus: szeressétek ellenségeiteket. Mert sajnos a bűn miatt még korábbi barát is válhat ellenséggé, még a korábbi szerelmes, házastárs is válhat ellenséggé. De ettől még a szeretet szeretet marad! Ezt mutatta meg Isten a választott nép életében is olyan sokszor: Nem lehetett már tűrni tovább a vétkeit. Saját lázadásuk, bűneik gyümölcse beérett, és Istennel való szembefordulásuk önmaguk pusztulását idézte elő. De Isten még ekkor is szerette őket. Még ekkor is hagyott maradékot belőlük, akik ismét nagy néppé lettek.
Amikor magyar népünk jövőjére gondolunk, csak Isten szeretete marad reménységnek. Hiszen önmagunkat pusztítjuk. Magunkról mondtuk ki, hogy halálra méltó nép vagyunk, hiszen megöltük és megöljük magzatainkat, feléltük és feléljük a jövőnket, csak magunkra gondolunk és nem tudunk egymásért áldozatot hozni. Mi reménységünk van még ezután a jövőre nézve? Csak az, hogy Isten még mindig szeret bennünket. És ha megtérünk hozzá, akkor könyörül rajtunk. A héten, szombaton emlékezünk a Trianoni békediktátumra. De nem Trianon népünk tragédiája. Hiszen mielőtt elvették volna tőlünk a Felvidéket, Erdélyt, a Délvidéket, szétosztva több nép közé, már mi feladtuk ezeknek a területeket a szívünkben. Hiszen a magyarság már az ezernyolcszázas években szórványban élt Dél-Erdélyben, a Felvidék jelentős részén és a Délvidéken is. Ráadásul nem gondolt népünk a jövőre és nem élt szeretetben a Kárpát-medence többi népével! Még az egyházban is vita volt afelől a XIX. században, hogy szabad-e más nyelven, mint magyarul hirdetni Isten Igéjét? Vajon nem lett volna több áldás azon, ha az evangéliumot román, szerb, szlovák nyelven is nagyobb bátorsággal hirdetjük? Ha követjük I. Rákóczi György nyomdokait, aki 1648-ban a Heidelbergi Kátét Gyulafehérvárott román nyelven is kiadta?
Trianon igazságtalan és méltánytalan, gyalázatos és számunkra örökre gyászos döntése népünk szeretetlen, önző életének következménye is volt. Amiből nem tanultunk. Vajon készek lennénk-e ma valamelyik cigány nyelven hirdetni az evangéliumot? Hiszen most is pusztítjuk magunkat és egymást, ahelyett, hogy az élő Istenhez menekülnénk, aki szeretet és szeretetben tud újat adni és új kezdettel megajándékozni. De van Istennél menedékünk!
Hiszen éppen erről szól a mai Ige: „A szeretet… mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr…”
Mert az Istentől kapott szeretet nem vak szeretet, ezért szembenéz azzal, hogy a „minden” milyen sokat jelent! Hogy a mindenben iszonyatosan sok csalódás, könny, fájdalom, keserűség van.
Isten nem vak szeretettel szeret bennünket, de mindig van indoka szeretni bennünket: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen…” Isten indoka arra, hogy szeressen bennünket: a golgotai kereszt, ahol a Fiú meghalt a mi bűneinkért, és eltemették, és harmadnapon feltámadt a mi megigazulásunkért.
Ez az a szeretet, amely elhordoz bennünket, és amely segít, hogy mindig szeretetben éljünk.
Ez a mindent elhordozó szeretet először is mindent eltakar, elfedez. Mindent elfedez. A bűnbocsánat ezt jelenti. Jézus Krisztus belehalt a mi bűneinkbe, azért, hogy Isten nekünk mindent eltakarjon. Aki az Úr Jézus Krisztustól kér bűneire bocsánatot, aki életének szennyes ruháját tiszta, hófehér ruhára kész cserélni, amit Krisztustól kapunk, annak bűnére többé nincs emlékezés. Isten háta mögé vetette bűneinket. Amit megbocsátott, többé elő nem hozza. Ezt jelenti a mindet elfedez. Ezt az erős szeretetet. Hallottuk a múlt héten, hogy a szeretet nem örül az hamisságnak. Tehát nem arról van szó, hogy a szeretet minden fölött szemet huny. A szeretet nem vak, és nem játssza meg, hogy semmi sem történt. De a szeretetet erős ahhoz, hogy a régi szennyet eltakarja.
Így tud megbocsátani, még ha vérig sértették is korábban. Így tudnak házasságtörés után is újat kezdeni szeretetben élő házaspárok, így tudnak hazatalálni szüleiket meglopó gyermekek, így tudnak egymásra találni örökség miatt egymásnak esett, de bűneiket megbánó testvérek. Így van értelme a börtönmissziónak is. A szeretet mindent elfedez. S amit elfedezett, az már olyan, mintha meg sem történt volna.
Éppen ezért a szeretet mindent hisz. Hányszor megszólják azokat, akik az ellenük vétkezőknek újra és újra megbocsátanak. „Miért fogadtad vissza! Hát nem látod, hogy ugyanazt fogja tenni, mint azelőtt?” De a szeretet tud bizalmat szavazni újra és újra. Tudja azt mondani: Hiszek neked, tudom, hogy nem akarsz újra megbántani. Ezért tud a gyülekezet újra és újra megbékélni egymással, mert a szeretet mindig bizalommal él, hisz a másiknak. A szeretet hisz Istenben, aki képes a szívünket újra formálni, megszentelni! Ezért bízunk újra és újra. A szeretet mindent hisz, mert a szeretet Istenen tájékozódik, aki mindent megtehet. A szeretetben végtelen bizalom van Isten iránt, ezért tud bizalmat adni a másik embernek ismét. Ezért tud a szeretet erőt adni az újrakezdéshez. Ahol szeretet van, igazi szeretet, ott lehet újrakezdeni az életet. Egy hosszú börtönbüntetés után szabadult embernek az életét mentette meg az a gazda, aki felfogadta munkába. Tudta, hogy honnan jött. De azt mondta: bízik benne, hogy valóban új életet kezd. S ez a bizalom adott erőt valóban újat kezdeni.
Mert a szeretet mindent remél is. Azaz várja a szeretet gyümölcsét. Úgy él, mint akinek van reménysége, kilátása az újra, az igazságra, a jóra… A szeretetnek van jövőképe! A szeretet ezért – ha kudarcot vall valakinél egyszer, ha kudarcot vall kétszer, ha kudarcot vall háromszor is, vagy többször is – várja a kibontakozást, várja a megváltozást, várja a javulást. Nem adja fel. Mindent remél. Mert Istennek minden lehetséges. Ez a várakozó reménység sok ember életét fordította már meg. Ez a nyitott reménység sok fiatalt karolt már fel, szeretetben élő pedagógusa munkája által.
Ezért nem hagyjuk abba az imádságot egyetlen emberért sem! Mert tudjuk, hogy nem embereken, nem a környezetünkön, hanem Istenen tájékozódunk. Ezért még az emberileg lehetetlent is várjuk szeretetben. Csak ez a mindent remélő szeretet nem esik kétségbe, mert tud várni reménységgel.
Azon túl pedig a szeretet mindent elhordoz, mindig kitart, megmarad, helyt áll minden teher alatt. Fordításunk itt azt mondja, hogy mindent eltűr. De nem az a türelem tér itt vissza, amiről szó volt néhány hittel ezelőtt, hogy a szeretet nagyon hosszan tűr. Itt a teherviselésről van szó. A szeretetben felvállalt teherviselésről. Amelyik el tudja hordozni, magával tudja cipelni a másikat. Rigolyáival, szélsőségeivel, másságával, erőtlenségeivel, lehetetlen dolgaival együtt.
Nem vak a szeretet, hanem erős… Azért erős, mert terheit nem egyedül hordja, hanem az őt tenyerén hordozó Istentől kéri és kapja az erőt a folyamatos teherhordozáshoz… Isten elhordoz bennünket, és így ad Isten Szentlelke erőt ahhoz, hogy mi is elhordozhassunk másokat.
De a szeretet éppen ezért tudja felvállalni mások terheit is. Gal 6, 2: „Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.”
A szeretet mindent elhordoz. Minden vasárnap – vagy legalábbis akkor, amikor az Apostoli Hitvallással teszünk vallást keresztyén hitünkről, vallást teszünk arról, hogy „hiszem a szentek közösségét”. Hiszem azt, hogy Krisztusban egyek vagyunk. Hiszem azt, hogy a másik a testvérem, akivel együvé tartozunk.
De ezt a közösséget csak akkor tudjuk megélni, ha szeretetben el tudjuk hordozni egymást.
Hallottam egy konferenciáról, ahol különböző nemzetiségűek, bőrszínűek gyűltek össze az Amerikai Egyesült Államokban. Magyarországról is ment egyetemi tanár egy cigány munkatárssal együtt. Megdöbbentő volt számára, amikor ott megkérdezték tőle, hogy valóban egy szálláson akar lenni a cigány munkatárssal? S ekkor tovább kérdezték: És ugyanabban a kádban fog fürödni? Azaz: belép abba a kádba, amelyben korábban egy más bőrszínű fürdött?
A szeretet mindent elhordoz. Elhordozza a másik bőrszínét, a másik szagát, a másik szokásait, hangoskodását, nevetését, gondolkodását, esetlenségét, mulyaságát, gyávaságát, félelmeit, hirtelen természetét, egészen más egyéniségét. A szeretet nem bújik ki a terhek alól, amit a szeretet megélése jelent. Mert a szeretet, az Istentől kapott szeretet erős.

Talán most, az igehirdetés alatt is eszünkbe jutottak azok, akik esetében már nem tudunk mindent elfedezni. Talán eszünkbe jutottak azok, akiknek már nem tudunk újra bizalmat szavazni. Vagy azok, akikkel kapcsolatban már feladtunk minden reményt. S azok is, akiket már nem tudunk elviselni, akik dolgait már nem tudjuk hordozni. S ezzel együtt érezzük, hogy a szeretetünk nagyon gyenge. Kevés. Üres.
Forduljunk most Krisztusunkhoz, és kérjünk szeretetet tőle. Kérjük szeretetét, amely mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.
Ámen!