Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Március 25. - Mt 25, 21

ELÁSTAD? HA IGEN, MIÉRT?
(Sarkad-Újtelek, 2012. március 25.)

Lectio: 1Kir 19, 9-21. v. + Mt 25, 15-30. v.
Textus: Mt 25, 21. v.

Énekek: 65/1-2; 410/1-2; 378/6; 232/1-6; 151; 409/5-6; 455/1-9;

„Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!”

Szeretett Testvéreim!
Akik a Károli Bibliát olvasták és olvassák, azok fülében így visszhangzik az imént hangzott mondat vége: „menj be az te urad örömébe”. A Károli Bibliában, és több más fordításban egyszerűen ennyi áll: menj be a te urad örömébe. Jézus korában azonban valószínűleg azt értették alatta, amit az újfordítású Bibliából hallhattunk: menj be urad ünnepi lakomájára. Mert bár példázatban beszél Jézus, olyan képeket használt, ami kortársai világosan értettek. Nem egyszerűen a gazdáról van szó, aki a messzi távolból visszatért, hanem a várva várt Messiásról, a nép Szabadítójáról, Isten Felkentjéről, aki örök örömöt, békességet, boldogságot hoz a Benne bízóknak.
Úgy tartották abban az időben, hogy amikor a Messiás visszajön, rendez az övéinek egy nagy ünnepi lakomát, ahol asztalához hívja, asztalközösségbe hívja mindazokat, akik hozzá tartoznak: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, légy részes a Messiás lakomájának. Életed jutalma, megajándékozottsága, hogy örökké a Messiással, a Megváltóval lehetsz. S ez az „örökké” nem a földi élet távlatait jelenti. Nem néhány évtizedet, hanem azt az örökkétartó, el nem múló időt, amit Isten jelenléte határoz meg.
Mi, akik be vagyunk zárva a bűntől megrontott földi idő keretei közé, a születés és a halál közé, el sem tudjuk képzelni, mit jelent: örökké Istennel lenni. De hasonlóképpen a teremtett világ méreteit sem tudjuk elképzelni, a világűr irdatlan nagy távolságait, az égitestek méreteit és sebességét, mégis hiszünk azoknak, akik eljutottak a Holdra, és elfogadjuk azokat a képeket, filmfelvételeket, amelyeket technikai eszközök küldenek a Marsról, a Szaturnuszról, a Jupiterről. Ha pedig ezeket elfogadjuk, akkor mennyivel inkább el kell és el lehet fogadnunk az élő Isten kijelentését az örökkévalóságról, a mennyei világról, az elkészített örök életről! Mennyivel inkább el kell fogadnunk, hogy „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.” (1Kor 2, 9. v.) Várjuk tehát a feltámadást és az örök életet!
„Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” Örökké Isten országában lenni — ezt jutalomként kapják, ajándékként kapják azok, akik várják Urukat, akik szeretik Gazdájukat, akik hűségesek Megváltójukhoz.
Olyan példázatsorozatban beszél erről Jézus, amelyikben visszatérő gondolat: „Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!” (Máté 24, 44. v.) S amikor visszajön, számot kell adnotok életetekről az élő Isten előtt. Aki készen várja Urát, azt Ő behívja ünnepi lakomájára, aki nem törődik Ura visszajövetelével, azt pedig eltaszítja magától.
Mert Isten megajándékoz bennünket, de csak azokban leli örömét, akik ajándékát megbecsülik, és még inkább megbecsülik magát az Ajándékozót, a szent Istent. Erre tanítva mondta el az Úr Jézus Krisztus a tálentumokat kapott szolgákról szóló példázatát.
Általában arra a szolgára szoktunk figyelni, amelyikről a legtöbb szó esik: Arról, amelyik elásta az urától kapott tálentumot. Ma figyeljünk inkább a másik kettőre. Arra a kettőre, akiket uruk ezzel a dicsérettel illet: „Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!”
Milyenek is ezek a szolgák? Mindenekelőtt jók. Jók abban az értelemben, hogy hasznára vannak uruknak. Jók abban az értelemben, hogy helyükön vannak, megfelelőek, derék emberek. Velük szemben az a szolga, akit egyszerűen csak gonosznak fordítunk, valójában alkalmatlan és káros, aki csak foglalja a helyet, de semmit nem tesz ura javára. Ő haszontalan, haszon nélküli szolga. Azért jók tehát ezek a megjutalmazott szolgák, mert teszik azt, amit tenniük kell, és uruk javára teszik, amit tenniük kell. Nem arról szól ez a példázat, hogy jó természetű, vagy rossz természetű-e valamelyik szolga, hanem arról, hogy hasznos szolga-e az ura javára.
Jó természetű, kedves, becsületes, tiszta szívű ember is lehet haszontalan szolga, ha nem teszi meg azt, amit az ura rábízott, ezzel szemben rossz természetű, goromba, sumákoló ember is lehet hasznos szolga, ha megteszi azt, amit ura rábízott. Mai világunkban talán túl keveset beszélünk arról, hogy a közösség szempontjából nem az a hasznos, aki jó önmagában, hanem az, aki jó a közösség javára.
A nyáron vettem egy vésőt. Szép kiállítású, jól marokba vehető véső volt. Azt mondtam: ez jó lesz. De a második kalapácsütésnél kettétört. Hiába volt szép, és jól megtervezett, ha maga az anyag használhatatlan volt.
Mit tett és mit nem tett meg a két megjutalmazott szolga, hogy hasznos volt munkájuk uruk számára?
Az a két szolga, akiket uruk megjutalmazott, először is nem voltak tétlenek. Kaptak uruktól egy vagyont, s attól kezdve az foglalkoztatta őket, hogyan, mivel lehetne azt gyarapítani. Nem álmodoztak ölbe tett kézzel, nem húzták az időt, hanem azonnal nekifogtak, és keresték a hasznosítás útját. Ezt fordítják úgy az egyes fordítások, hogy vállalkozásba fogtak, kereskedtek. Egyszerűen arról van szó, hogy foglalkoztak vele, dolgoztak rajta. Nem maradtak tétlenek. Így olvassuk: azonnal elindultak. Egyenest, tüstént hozzáfogtak. Megértették a feladatukat, és azonnal tették a dolgukat. Megtették, ami tőlük telt. Uruk pedig nem is kívánt ennél többet tőlük. Mindegyik szolgának tehetsége, ereje, képessége szerint adott feladatot, és tehetsége, ereje, képessége szerint várt eredményt is. Ahogy így vár eredményt tőlünk is.
Sőt, az a megrendítő, hogy tulajdonképpen nagyon alacsonyra helyezte elvárását az uruk. Hiszen azt mondta a harmadiknak, hogy ha csak a pénzváltók asztalára letetted volna, azaz betetted volna a bankba egy kis kamatért, már akkor is haszon lett volna rajta. De te semmit nem tettél azért, hogy legyen egy kis haszon. Semmit nem tettél uradért. Talán nem kapott volna nagy dicséretet, ha csak ennyit tesz, de elfogadta volna ura a kis kamatot is, és bemehetett volna ura ünnepi lakomájára. Nem az a haszontalan, aki keveset tud tenni. Hanem az a haszontalan, aki azt, amit megtehetne, azt sem teszi meg. Nem az a haszontalan, aki nem tud erős lenni, vagy nem tud sokat tenni, hanem az, aki nem keresi, mivel szolgálhatná jelenlegi helyzetében urát.
Az a két szolga, akiket uruk megjutalmazott, nem kezdtek el aggályoskodni, mint a harmadik. Nem ültek le mérlegelni, hogy nekik vajon mibe kerül, ha a rájuk bízott vagyont forgatják, dolgoznak vele. Nem kezdték el számolgatni, hogy akkor ennyi vagy annyi időmet oda kell szánnom, és akkor újabb gondokat veszek a nyakamba, jelentősen megszaporodik a munkám. Tették, amit tenniük kellett. Kaptak tálentumokat és használták. Használták úgy, hogy azzal uruknak javát keresték. Ellentétben a harmadik szolgával, ők keresték uruk javát. Törekedtek arra, hogy amit kaptak, azt gyarapítsák. És nem azon lamentáltak, hogy vajon mivel jár ez.
Istenünk ma sem vár többet tőlünk. De elvárja, hogy amihez erőt, lehetőséget adott, azt megtegyük.
Azt is tudjuk, hogy ellentétben a harmadik szolgával, a megjutalmazott szolgák nem féltek uruktól. Miért féltek volna attól, aki ennyire bízott bennük? Hiszen kincseket bízott rájuk, nagy kincseket! Nem féltek az uruktól! Ezért is érthetetlen a harmadik szolga védekezése. Nem gondolom, hogy azért nem féltek, mert nem ismerték volna. Tudták, ki az uruk, de elfogadták tőle a feladatot. Tudták, hogy uruk majd számon kéri őket, és el kell számolniuk a nekik adott tálentumokkal, de ennek ellenére, vagy inkább éppen ezért nem féltek kockáztatni. Végezték, amit végezni kellett. Kaptak valamit, amivel gazdálkodni kellett, és ők megtették.
Milyen szomorú, amikor mi, magunkat istenfélőnek valló emberek attól kezdünk félni, hogy vajon milyen következménye lesz annak, ha Istennek engedelmeskedünk? Milyen szomorú, ha attól kezdünk félni, hogy mi történik velünk, ha szolgáljuk Istent, ha tesszük akaratát, ha kamatoztatjuk tálentumainkat?
Péntek délután gyermekeim egy filmet néztek, és egy időre beültem hozzájuk. Egy csatajelenet volt, amelyben az egyik katonát elfogta harc közben a félelem. A többiek egy szűk hídon, közelharcot vívtak, ő pedig meghátrált. S addig hátrált, míg végül hirtelen saját serege ágyúinak tüzébe került, s így vesztette életét. A két példázatbeli szolga, akik jutalmat kaptak, éltek aszerint az Ige szerint, ami így hangzik: „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” (Mt 16, 24-26. v.)
A két megjutalmazott szolga nem félt attól, hogy ura rosszat akar neki. Nem ásták el a nekik adott tálentumokat, csak azért, mert magukra gondoltak, vagy attól féltek volna, hogy uruk haszonnal akarja visszavenni azt, amit nekik adott. Hiszen a szolga azért szolga, hogy urának használjon. A teremtmény azért teremtmény, hogy a Teremtőt dicsőítse. Nem magunknak élünk, hanem annak, aki élete árán váltott ki az örök kárhozatból, az örök ítélet alól. Mi lett volna velünk, ha az Isten Fia azon kezdett volna vacillálni, hogy neki milyen nagy árat kell fizetni a teremtett világért, inkább nem teszi… Akkor most mindnyájan a kárhozat rabjai lennénk. A Sátán éppen azt akarta elérni, hogy az Isten Fia meghátráljon. Ne vállalja értünk a szörnyű szenvedést! De Krisztus élete árán kiváltott minket a kárhozatból. Ezért kell nekünk hálából készen lenni a szolgálatára!
Nem azért váltott meg az Úr Jézus Krisztus, hogy megajándékozzon, és utána ajándékaival bujkáljunk ebben a világban, hanem azért ajándékozott meg, hogy ajándékait tovább adjuk. S minél többet adunk tovább, annál több lesz nekünk. Mert akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van. Az elrejtett kincsek elvétetnek azoktól, akik azokat elrejtik. A meg nem vallott hit, a meg nem élt keresztyén élet egy idő után semmilyen hitté, semmiféle keresztyén életté válik. De aki szolgálja Krisztust és építi országát, bármilyen kicsiny mértékben is, annak hite, istenfélelme, Krisztusban való öröme növekszik és gyarapodik!
A megjutalmazott szolgák nem ásták el a tálentumaikat. Tudták, hogy azt is kapták, és haszonra kapták. S így kell számon tartanunk, hogy a kiinduló tőke, a tehetségünk, a képességeink, a tudásunk, mind-mind ajándék. Isten ajándéka. Amit azért kaptunk, hogy azzal Istennek szolgáljunk, mennyei Atyánknak hajtsunk hasznot. Ne aggályoskodjunk tehát, hanem tegyük, amit éppen Isten ránk bízott. Gondolkodjunk azon, hogy mit tehetünk Isten dicsőségére, országa építésére. Mindenki a képessége szerint. Ezt tette és ennyit tett a két megdicsért szolga: képessége szerint szolgálta urát. Tartozunk Urunknak, ezért gyarapítsuk a minket annyira szerető Krisztus ajándékait! Használjuk Isten dicsőségére a nekünk adott időt, lehetőségeket és képességeket! És nem fog elmaradni a jutalma! Mert kegyelemből van üdvösségünk, hit által, és ez nem tőlünk van, Isten ajándéka ez (Ef 2, 8. v.), de Isten megjutalmazza azokat, akik neki szolgálnak, őt keresik! (Zsid 11, 6. v.) Ámen.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2017. december 11., hétfő

    Jézus azért született a Földre, hogy az elveszett identitásunkat helyreállítsa. A félelem helyett megmutassa a teljes szeretetben gyökerező életet.
  • 2017. december 09., szombat

    A Magyarországi Református Egyház pályázatot hirdet 1 fő részére referensi munkakör betöltésére a Zsinati Hivatal Missziói Irodáján.
  • 2017. december 09., szombat

    Gary Thomas: Megszentelt utak könyvajánló
  • 2017. december 08., péntek

    A Biblia tekintélyének elfogadása feltétlenül együtt jár az igényes gondolkodás feladásával? Az igényes gondolkodás pedig egyet jelentene a Biblia tek...
  • 2017. december 07., csütörtök

    A Bocskai István Református Oktatási Központ a Reformáció 500. évfordulója alkalmából csendesnapot tartott 2017. október 27-én.
  • 2017. december 07., csütörtök

    Bizony, ha megvizsgáljuk hétköznapjainkat vagy akár ünnepeinket, látnunk kell, tele van helyettesítőkkel, voltaképpen pótlékokkal életünk.
  • 2017. december 05., kedd

    Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező és egykori pályatársa, Békési Sándor teológus voltak a budapesti református teológia vendégei nemrégiben. A rajzfilm...
  • 2017. december 05., kedd

    A reformátorok előtt tisztelegve, s azok nyomába lépve, ünnepeltek az egyházi év kezdetén a Lónyay Utcai Református Gimnázium diákjai és tanárai.
  • 2017. december 04., hétfő

    „Ateistaként éltem az életem, amikor olyan mélységbe zuhantam az alkoholizmus következtében, amelyből nem találtam kiutat. Kilenc öngyilkossági kísérl...
  • 2017. december 04., hétfő

    Isten vágyik hozzánk kapcsolódni, mégpedig a legvalódibb módon. Ő nem maradt meg a távolságtartó érdeklődés vagy bájcsevej szintjén.