Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Január 16. - ApCsel 7, 51-53 / szombat esti

TANÚSÁGTÉTEL, NEM VÉDŐBESZÉD
(Sarkad-újtelek, 2011. január 16.)
(Szombat este megírt, de el nem hangzott igehirdetés)


Lectio: 5Móz 4, 32-37. v. + Máté 10, 24-39. v.
Textus: ApCsel 7, 51-53. v.

Énekek: 130/1; 370/1-3; 171; 151; 381/5-6; 164/4; 278/8;

„Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is. A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti, akik bár angyalok közvetítésével kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg.”

Szeretett Testvéreim!
A héten olvastuk az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben, hogy az első keresztyén gyülekezet igen megszaporodott. Olyan sok munka, tennivaló volt már a gyülekezetben, hogy azt az apostolok nem tudták irányítani, átfogni. A gyülekezet eleve több rétegből tevődött össze. Teljesen természetesen közelebb álltak egymáshoz a gyülekezeten belül a palesztinai nyelvet beszélők és közelebb álltak egymáshoz a görögül beszélők. Ezeken a rétegeken belül is szükség volt olyan lelki vezetőkre, szolgálattevőkre, akik összefogták őket. Emellett ki kellett alakítani a gyülekezet olyan rendjét, ahol a különböző szolgálati területeknek, közte a szeretetszolgálatnak is önálló felelősei voltak. Így választott a gyülekezet diakónusokat, gyülekezeti szolgákat, akik feladata elsősorban a gyülekezeti élet hétköznapi területeinek ellátása. Az apostolok pedig megmaradhattak a tanítás, az igehirdetés, az imádkozás szolgálatában. Ma is igaz, hogy minél erőteljesebb, elevenebb a gyülekezeti élet, annál inkább meg kell osztani a szolgálatokat, feladatokat, éppen azért, hogy mindenki a saját szolgálati területét láthassa el lehető legteljesebben, ne kelljen szétforgácsolnia az erejét és az idejét.
A gyülekezet választott, és a szempontjaik ma is követendők. Azok legyenek szolgálattevők, akik életében Isten munkája és a hűséges Krisztus-követés látszik meg! Azok, akik telve vannak Lélekkel és Isten Lelke bölcsekké teheti őket. Isten népében a választás – ha jól tesszük – mindig erről szól: azokat választjuk a szolgálatok élére, akikről Isten maga tesz bizonyságot. Akikről azt látjuk, hogy Isten választotta őket. Bármilyen más szempont félrevezet, félrevisz. Pál apostol ezt írja a korintusiaknak: „Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék, mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl.” (2Kor 10, 17-18)
Így választottak a görögül beszélők vezető szolgálattevőket maguk közül. Mert szükségük van az apostolokra, de szükségük van a közülük valókra is. Mint ahogy a gyülekezeteknek szüksége van istenfélő, Krisztusban bízó, megtért lelkipásztorokra, de szükségük van istenfélő, Krisztusban bízó, megtért presbiterekre is. Akik bátran, hűségesen állnak a gyülekezet élén. Mindig imádkoznunk kell, hogy Istentől választott, általa elhívott vezetőink legyenek, és imádkozzunk, hogy mi pedig ismerjük fel azokat, akiket az Egyház Ura, az Úr Jézus Krisztus választott és készített fel a szolgálatra!
A választott hét diakónus között volt István is. Jóllehet elsősorban az asztalok körüli szolgálatra, azaz a szeretetszolgálat szervezésére, a gyülekezet tagjai testi életéről való gondviselésre kapott megbízást, mindemellett bátor és bölcs bizonyságtevője volt a gyülekezetnek. Ő a Palesztinától távolabb élő, más népek közé szétszórt zsidóságból származott. Mivel pedig görögül tudott és görög világ szerint gondolkodott, így jobban megértette azokat a rétegeket, jól tudott velük beszélni, de ha kellett, jól tudott velük vitázni is. Nagy erővel tanúskodott az Úr Jézus Krisztusról, úgy, hogy nem is tudtak neki ellentmondani.
Amikor azt valljuk, hogy minden Krisztust követő embernek szól a megbízatás, hogy Krisztusról tanúskodjon, akkor ebben benne van az is, hogy mindenki ahhoz a társadalmi réteghez tud legjobban szólni, amelybe ő is tartozik. A fiatalokhoz inkább a fiatalok tudnak szólni. Az időseket jobban megértik az idősek. A földműves ember éri el legjobban a földműveseket, a pedagógus a pedagógusokat, és így tovább. Az nem igaz, hogy csak ők. Ha így lenne, akkor a halász, írástudatlan Péter és János nem tudta volna Isten Igéjével elérni a jeruzsálemi kézműveseket, vagy éppen a papságot, pedig arról olvastunk, hogy igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek. Mert a legfontosabb, hogy az igehirdetést, a bizonyságtételt a Szentlélek áldja és erősítse meg. De mégis igaz, hogy azok, akik egy nyelvet beszélnek, hamarabb megértik egymást.
Így beszélt egy nyelvet István a görög nyelvű, görögös műveltségű, de Jeruzsálembe hazaköltöző zsidósággal. Végül – mivel a vitákban alulmaradtak – a szétszórtságból Jeruzsálembe költözött zsidók különösen is haragra indultak ellene, és félreértett, vagy tudatosan félremagyarázott vádakkal a főpapi tanács elé hurcolták.
István diakónus pedig a főpapi tanács előtt is bátran, nyílt szívvel beszélt hitéről, meggyőződéséről, mindarról, amit Jézus Krisztustól kapott. Ez a beszéde visszatekintett Izrael egész életére. Hogyan szólította meg az Isten, hogyan hordozta, vezette évszázadokon keresztül a népet. Izrael népe Isten népe. De Izrael népének története mégsem arról szólt, hogy ez a nép mindig szilárdan hitt az Istenben. S Izrael népének története sokban hasonlít a mi élettörténetünkhöz. A miénkhez, akiket valamikor megszólított az Isten. Valahol megértettük, megsejtettük, hogy többre van szükségünk, mint amire csupán a testünknek lenne szüksége. Valahol megértettük, vágy ébredt bennünk, hogy keressük az Istent, akit ugyan nem ismerünk, de akinek jelenlétét megsejtettük. S ahogy Istent kerestük, egyre többet és jobban értettük az Isten világából. Gyakran mégis ellenálltunk a szavának. Sőt vitatkoztunk Vele. Vitatkoztunk az élő Istennel, akivel pedig soha nem érünk fel.
Ezt tette Izrael is. A Mindenható Isten megajándékozta törvényével, Izrael népe pedig azt mondta, hogy ez nem jó. A Mindenható Isten megajándékozta szabadításával, megsegítette őket. De egy idő után azt kezdték hinni és hirdetni, hogy őket élettelen bábuk, bálványistenek, másod, harmadrendű szellemlények segítették meg. Istenről pedig elfeledkeztek, kigúnyolták, elfordultak tőle. Isten kiválasztotta őket, kiváltságos szeretettel vette körül őket, szabadítást adott nekik. Ők pedig ahelyett, hogy mindig benne bíztak volna, segítségül hívták volna, kövekhez, fákhoz, teremtményekhez fordultak a Teremtő Isten helyett. Ezért azután Isten kiszolgáltatta őket éppen azoknak, akiktől a segítséget várták az Örök Isten helyett. S volt, amikor ebből a kiszolgáltatottságból okult Isten választott népének megmaradt része. Megértették, nincs más Isten. Újra egyedül az élő Istenben bíztak. Azonban a maguk erejéből, a maguk ismerete, gondolata alapján végül sem jutottak el a tökéletes Isten megismerésére.
Ekkor azután a Mindenható Isten elküldte Fiát, hozzánk hasonló testben, hogy megismertesse mindenkivel: kicsoda az Isten. És Jézus Krisztus eljött, hogy megmutassa nekünk az Atyát. Jézus Krisztus eljött, és magára vette helyettünk Isten haragjának ítéletét. Meghalt, hogy mi szabadok legyünk. Meghalt, hogy mi éljünk. Meghalt és feltámadt, hogy minket megajándékozhasson a mennyei világ minden áldásával, amit csak és kizárólag az Úr Jézus Krisztus nevében, a Krisztusba vetett hittel nyerhetünk meg!
István ott állt a nagytanács előtt, és elmondta Izrael történetét, egészen az ő megvádoltatásának napjáig. Ennek a beszédnek az utolsó mondatait hallottuk az igehirdetés elején. Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is.
A Bibliában fejezetcímként az áll: István védőbeszéde. De ez nem védőbeszéd. Egy szó védekezés nincs benne. Egy szó magyarázkodás, mentegetőzés nincs benne. István nem magáról, nem magáért beszélt. Ugyanakkor azt sem lehet mondani, hogy vádbeszédről lenne szó. Bár kemény szavaknak tűnnek a végén elhangzó mondatok szavai, de István nem is vádbeszédet tart. Ő Istenről tanúskodik.
Nem védőbeszéd és nem vádbeszéd, hanem tanúságtétel az Istenről, Jézus Krisztusról. Szorongással elmondott tanúságtétel. De nem önmagáért szorong. Nem az egyházáért szorong! Miért is kellene szorongania önmagáért, ha Jézus Krisztus vele van? Miért is kellene féltenie a hatalmasoktól az Egyházat, amelynek Ura a feltámadott, és megdicsőült Jézus Krisztus? István a népéért szorong. A népe fejedelmeiért aggódik. Az őt vádolókért aggódik, az őt hamis tanúságtétellel elítéltetni akarókért aggódik. Ezért ragadtatja magát ilyen szavakra, amiket hallottunk!
Meddig nem akarjátok még elfogadni azokat a jeleket, amelyeket Isten körülöttetek, értetek tett? Meddig nem akarjátok még meglátni, hogy Isten titeket Jézus Krisztushoz kíván vezetni, mert benne van az üdvösség teljessége? Benne van az Igazság teljessége? Egyedül Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis őáltala! Meddig akartok még ellenállni Isten szeretetének, és tagadni azt a nyilvánvaló igazságot, amiről tudjátok, hogy igaz, csak kényelmetlen elfogadni? Kényelmetlen, mert akkor be kellene látnotok, hogy eddig tévedtetek? Meddig nem akartok még engedelmeskedni teljes szívvel és lélekkel?
Az előbb azt mondtam, hogy nem védőbeszéd és nem vádbeszéd, amit István mond. Pedig mégis azt látjuk, hogy védőbeszéd is, és vádbeszéd is. Védőbeszéd, amit népe érdekében mond, és vádbeszéd, mert az elhangzott igazság fogja vádolni azokat, akik nem hittek benne. Az Úr Jézus Krisztus is ezt mondta egykor: „Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. Ha valaki hallja az én beszédeimet, és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.” (Jn 12, 46-50)
Ily módon lett vádbeszéd István tanúságtétele is. István az élő Isten munkájáról tanúskodott, aki kiválasztott egy népet, hogy elvezesse őket az üdvösség ismeretére. S ez az Isten elhívott minket is, akik itt a templomban vagyunk, hogy Jézus Krisztusban bízzunk, ő legyen az üdvözítőnk! Ha hiszünk Jézus Krisztusban, megtapasztaljuk, hogy az Ő Igéje élet, ahogy erről Krisztus beszélt: „azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet.” (Jn 6, 63) István szenvedélyes hangon beszél, de azért, mert meg akarja menteni népe véneit. S tudnunk kell, hogy Krisztus is ilyen szenvedélyes szeretettel harcolt értünk. Elment egészen a keresztig. S ő keres, hív ma is: Térjetek meg! Legyetek a gyermekeim! Fogadjátok el az életet, az üdvösséget, mert ez a ti megmaradásotok! Hiszel-e bennem?
Bár tudnánk azt válaszolni neki ma: Hiszek, Uram! Nincs rajtad kívül más Isten! Hiszek, Uram, te vagy az én üdvösségem! Hiszek, Uram! Tiéd vagyok örökké!
Ámen!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2017. október 18., szerda

    Elsajátítani a keresztyén értékrenden alapuló, etikus vezetést – ez volt a célja a közelmúltban Budapesten megrendezett GLS Nemzetközi Vezetői Konfere...
  • 2017. október 17., kedd

    Részt vett az Iszlám Állam elleni harcokban, igaz, az ő fegyvere az a fényképezőgép, amelynek objektívjén keresztül három kontinens lakosságához jutot...
  • 2017. október 16., hétfő

    A hivatali lelkipásztorkodás ideje egészen biztosan lejárt, különben azokat is elveszítjük, akik jelenleg gyülekezetbe járnak - adott hangot véleményé...
  • 2017. október 15., vasárnap

    Két egyházvezető párbeszéde, ahogyan még sohasem hallhatta őket. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Bogárdi Szabó István reformá...
  • 2017. október 13., péntek

    Közös nyilatkozatot fogadott el a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójá...
  • 2017. október 13., péntek

    Válaszúthoz érkeztünk. Vagy hátat fordítunk Istennek, jogosnak gondolva csalódásunkat. Vagy meg kell tanulnunk hinni egy új Istenben.
  • 2017. október 12., csütörtök

    Az a helyzet, hogy a missziónak mi csupán munkatársai vagyunk, nem a gazdája. A gazdája maga Jézus Krisztus. Ő a Szabadító.
  • 2017. október 10., kedd

    Fa, papír, vászon, textil és agyag.
  • 2017. október 09., hétfő

    Drogterápián részt vevő fiatalokkal együtt tekerték körbe a sukorói református gyülekezet tagjai a Velencei-tavat az elmúlt hétvégén. A közös sport ne...
  • 2017. október 08., vasárnap

    „Annyi titkom maradt” – ízlelgetem a kerek 100 esztendeje született Szabó Magda írógépe előtt állva az írónő szavait. Forgatom magamban a titkosság té...