Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Május 18. de. - Tit 1, 5-9

HA VAN OLYAN…
(Sarkad-Újtelek, 2014. május 18.)

Lectio: 2Móz 31, 1-6. v. + 1Kor 12, 27. – 13, 10. v.;
Textus: Tit 1, 5-9. v.
Énekek: 439/1; 487/1-4; 89/7 ; 166/1; 442/5-8; 487/5-9;

„Azért hagytalak Krétán, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked: ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással, és nem engedetlenek. A püspök ugyanis, mint Isten sáfára legyen feddhetetlen, nem önkényeskedő, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő és nem haszonleső, hanem vendégszerető, a jóra hajlandó, józan, igazságos, kegyes, önmegtartóztató, aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket.”

Szeretett Testvéreim!
Ahhoz, hogy jól értsük a következőkben elhangzottakat, először is tisztáznunk kell: Itt a presbiter, a vén és a püspök is a gyülekezetvezető szolgálattevőt jelenti. Időben, térben nem mindig vált el egymástól a presbiteri és a püspöki, azaz a felügyelői, gyülekezetvezetői tiszt. Párhuzamosan is használták egy időben a két megnevezést, ugyanarra, váltogatva. Esetleg a püspök, az episzkoposz egyike volt a presbitereknek, ezért a presbiterek kiválasztása már eleve meghatározta a püspök, a gyülekezetvezető kiválasztását is.
A presbiterek, vének feladata volt akkor egyrészt a rájuk bízottak vezetése, pásztorolása, lelkigondozása, a gyülekezeti élet szervezése, másrészt az ige hirdetése, a tanítás. Pál apostol az 1Tim 5, 17-ben ezt írja: „A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak.” Tehát a presbiterek együtt jelentették a gyülekezet vezető szolgálattevőit, akik közül kerültek ki a kegyelmi ajándékok felismerése alapján a Krisztus útjára tanítók és az igehirdetők.
— Azért hagytalak Krétán, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket. Titus feladata lett, hogy mindazt, amire Pál apostolnak nem volt ideje, lehetősége az egyház közösségének kiépítésében, azt Titus vigye végbe. A hátramaradt ügyeket tegye teljesen rendbe. Példamutató az a bátorság, hitbeli nyugalom, ahogy Pál apostol tudott tekinteni az Egyház életére. Arra, hogy nem vele kezdődött az egyház élete és nem is vele fog befejeződni. Maga is gondoskodik arról, hogy a hátramaradt, elintézetlen, kiforratlan ügyeket tovább vigyék, de biztosak lehetünk abban, hogy nem elsősorban Tituszra, hanem az Egyház Urára, Jézus Krisztusra bízta az ügyeket. S élhetünk ilyen csendes alázattal: Nem kell nekünk mindenáron kicsikarni az eredményeket, hanem tennünk kell azt, amit Isten ránk bízott, addig, amíg ránk bízta, amit Jézus Krisztus jelenlétében el tudunk végezni. S ha ezt megtettük, bizalommal várhatjuk az Egyház Urának munkáját, aki kipótolja a mi hiányosságainkat kegyelmével. Úgy a családunkban, mint minden más kisebb-nagyobb közösségekben is.
Az egyház élete, a keresztyének élete kell, hogy törekedjen a teljességre, hiszen Isten országának megjelenítői, Krisztus királyi uralmának megjelenítői vagyunk itt a Földön. Isten országa rendjéhez pedig a teljesség tartozik. Ezért a hiányos, a rendezetlen, a befejezetlen ügyeket, dolgokat rendbe kell hozni, vagy legalább is lehetőség szerint törekedni kell a rendbehozatalára.
De nem látszat rendbehozatalra kell törekedni. Pál nem azt tűzi ki Titusz elé célnak, hogy minden városban legyen presbiter, gyülekezetvezető. Hanem az a cél, hogy ha van alkalmas, méltó személy erre a tisztségre, akkor az legyen a gyülekezet vezetője. Nem látszatmegoldásokat, felszínes megoldásokat kíván az Isten országa. Hanem, amit teszünk, azt tegyük Isten tetszésére. Pál apostol nem úgy ír Titusznak, mintha Titusz mindent meg tudna oldani. Sem a családban, sem a gyülekezetben, sem az országban nem tudunk mindent megoldani. De amit teszünk, tegyük úgy, ahogy méltó az Isten országához.
— Ha van, aki… Ez a „ha van”, ez azt mondja: „ha találtatik”, s ez igen felszabadító tud lenni. Ha van rá lehetőség, ha bírod, ha megoldható… De nem kell mindenáron.
A kérdés, hogy miben alkuszunk meg.
Mert a tökéletlen világban gyakran meg kell alkudni, ki kell békülni a lehetőségeinkkel és a körülményeinkkel. Tehát a kérdés az, hogy miben alkuszunk meg. Írhatta volna Pál: mindenhová helyezz presbitereket, olyat, amilyet találsz. — De nem ezt írta: Állíts szolgálatba ott presbitereket, ahol van megfelelő.
S leírja a megfelelő meghatározását: ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással, és nem engedetlenek. A püspök ugyanis, mint Isten sáfára legyen feddhetetlen, nem önkényeskedő, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő és nem haszonleső, hanem vendégszerető, a jóra. Ha találsz olyat, akinek egyéni élete és családi élete nem hoz szégyent az Úr Jézus Krisztus nevére. Olyat, akinek egyéni élete és családi élete példázza, megmutatja Jézus Krisztus újjászülő, megváltó, újjáteremtő kegyelmét. Legyen ilyen a gyülekezet minden elöljárója, szolgálattevője és legyen ilyen a gyülekezet vezetője. Mert ott van a tisztségekben harmónia, ahol az elöljárók és az első számú vezető egyaránt Krisztusnak akar szolgálni, és Krisztus dicsőségére akar élni.
Az egyház biblikus rendje szerint nem a mandátumok kiosztása az elsődleges feladat. Nem az az elsődleges, hogy minden hely be legyen töltve. Hanem az az elsődleges, hogy egy-egy tisztséget Krisztus által elhívott, Szentlelke által felkészített, és ez által megfelelő, méltó, krisztusi személy töltsön be. Legyen az a tisztség gyülekezetvezető, a gyülekezet ügyeit igazgató, az ellenőrzéseket végző, a szeretetszolgálatot vezető, a Krisztus útjára tanító, az Isten Igéjét hirdető, vagy bármilyen más feladattal, tisztséggel, szolgálattal megbízott.
S ha nem találtatik ilyen? Nem mondja ki Pál apostol, de abban a bizonyos „ha van”-ban benne van az a lehetőség is: inkább semmilyen, mint rossz. Inkább maradjon ott még hiány, minthogy látszatbetöltések történjenek, nem megfelelő, nem odaillő kiegészítések történjenek. A dolgok elrendezése nem az, ha minden lyukat valamilyen módon betömünk, ha bármi áron minden helyre állítunk embert. Hanem a dolgok elrendezése az, ha Krisztus vezetését kérve megkeressük az alkalmas személyt, nem feledve sohasem, hogy a mi alkalmas voltunk Krisztustól van.
Nemrég történt, a téli és nyári gumik cseréjének idején, hogy egy keresztyén testvér rájött, a nyári gumit, amit ősszel letett, s amit akkor meg sem figyelt, nem teheti fel a kocsijára, annyira kopott. Mi legyen? Nem számított ilyen kiadásra. S akkor döntött. Inkább koptatja tovább a téli gumit, mert az kevésbé balesetveszélyes, minthogy feltegye a már-már tükörsima nyári gumit. Hiszen nemcsak magáért, másokért is felelős.
Talán az a baj velünk, mai emberekkel, gyülekezetekkel, hogy nem tudunk, nem akarunk várni. Nincs türelmünk Isten cselekedetét kivárni. Ezért vagyunk türelmetlenek, telhetetlenek, és azonnal elcsüggedők, ha Isten a kéréseinkre nem válaszol azonnal, vagy nem azt válaszolja, amit mi szeretnénk.
Milyen legyen a vezető? Krisztusra mutató, Krisztus tiszta életét megélni akaró, aki családját is jóra igazgatja. Hogyan tudja valaki a nagyobb közösséget jól vezetni, ha a családját nem tudja jóra nevelni? „Mert ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni az Isten egyházára?” (1Tim 3, 5)
Legyen olyan a vezető, aki nem osztja meg a személyiségével a közösséget, nem kavar viharokat a természetével. Aki tud Jézus Krisztus intő, útmutató kezére nézni azelőtt, mielőtt ő maga intene kezével és utat mutatna. Legyen jó ott lenni a közelében, mert a benne lévő Krisztus lelkével fel tudja üdíteni a hozzá érkezőket.
Kényelmes lenne most megállni a lelkipásztor tisztségénél. De ugyanez igaz a családfőkre, ez igaz a presbiterekre, az egyes intézmények vezetőire, a keresztyén iskolák osztályfőnökeire, bármilyen egyházi közösséget igazgatókra és vezetőkre… S ez igaz az egyházmegyei, egyházkerületi és zsinati tisztségviselőkre is.
Milyen nagy felelőssége minden gyülekezetnek ebben az esztendőben, hogy kitartóan, buzgón imádkozzanak az egyházi választásokért, hogy azokat tudjuk egy-egy tisztségre elhívni, megválasztani, akiket az Egyház Ura, Jézus Krisztus jelölt ki, hívott el és hatalmazott fel!
— De még nincs vége: A presbiter legyen egyfeleségű, akinek gyermekei hívők. A presbiter: egyfeleségű: A római katolikus fordítás különösen is keményen fogalmaz: egyszer nősült…
Ha megnézzük az Igében a presbiterek és a püspök ismertető jegyeit, először is az alkalmatlanságunkra és a méltatlanságunkra találunk rá. Nem így éltünk… Sok keresztyén vezető szégyenkezik életének egy-egy szakasza miatt…, Sok szülő kínlódik annak felismerésével: mennyi mindent elrontott a családja, gyermekei életében…, Hányan sóhajtanak fel: Ha én már akkor is Krisztus követője lettem volna… Sokan vannak, akik életük korábbi, Krisztus nélkül megélt szakasza miatt úgy érzik: Semmiképpen nem szolgálhatják az Urat.
Pál apostol nem azt mondja: ha van olyan, aki mindig ilyen volt… Mert Krisztus megváltó, üdvözítő kegyelme nélkül lehetetlen krisztusi életet élni. Hanem azok közül válasszon Titusz, akik megújulhattak, újjászülethettek, megváltathattak, akikben most már a Krisztus Lelke munkálkodik, és új életet ajándékozott nekik.
Krisztus vére tisztára mos. Elmosta a múltunkat. Lemosta rólunk szégyenünket. Nem veti többé szemünkre mindazt, amit tettünk. Felszabadít. Ami volt, az az ő bűnbocsátó kegyelme alatt van. Teljesen. Maradéktalanul. Most azonban lehetőség van új életet élnünk. S nem kell előszedegetnünk, ami a múltban volt. Ezért lehet megbocsátani magunknak is. Honnan is vesszük a bátorságot, hogy akinek Krisztus megbocsátott, az önmagának nem akar megbocsátani? Honnan is vesszük a bátorságot ahhoz, hogy amit Krisztus a háta mögé vetett, azt mi újra és újra előcitáljuk? Akár a magunk, akár a mások bűnéről legyen szó…
Augusztinusz egyházatya életének első évtizedeit megrázó nyíltsággal írja le a Vallomásokban. Ha életének első néhány évtizede alapján ítélnénk meg, akkor csodálkoznunk kellene azon, hogy őt egyházatyaként tiszteli a keresztyénség, még ha mi reformátusok nem is avatjuk szentté. S nem úgy ír a Vallomásokban, hogy egyszer volt egy bűnös ember, most pedig él egy tiszta, szent, hanem leírja, hogy régi bűneinek beidegződött kísértései közel másfél évtizeddel megtérése után is kínozzák, de megtanult nemet mondani rájuk.
A vének, a gyülekezet- és közösségvezetők adjanak példát Jézus Krisztus követésére. De ugyanez a feladata a hitben előrébb járóknak, hogy példát adjanak a krisztusi életre. Mert akik nem ismerik Megváltónkat, azok először csak Jézus Krisztus követőit tudják követni. S időbe kerül, amíg tisztázódik mindenkiben, hogy nem egy másik embert, hanem magát Jézus Krisztust kell követnünk a gyülekezet, az egyház közösségében.
Mi is lehetünk, leszünk mások számára Jézus Krisztus követőiként a hitben, a kegyességben „vénekké”, akikre felnéznek, akiket követnek, akiktől a segítséget várják a Krisztus követésében. Ezért azok az elvárások, amelyek elhangzanak a vénekkel, presbiterekkel, gyülekezetvezetőkkel, azaz a püspökökkel kapcsolatban, arra emlékeztetnek, hogy ez Jézus Krisztus elvárása előbb-utóbb mindannyiónkkal szemben.
S talán ijesztően nagy ez az elvárás. Ki vagyok én, hogy ezt teljesíthessem? De ne csüggedjünk: Jézus Krisztus tesz képessé krisztusi életet élni. Mi pedig kérjük Urunkat és törekedjünk rá, hogy tiszta szívvel Krisztus szolgáiként éljünk mindenütt, ahol az Egyház Ura megbízást, feladatot, szolgálatot ad nekünk.
Mert a mi feladatunk, hogy ismertté tegyük az Úr Jézus Krisztusról szóló jóhírt. Mindannyiónk feladata, hogy átadjuk azt a környezetünknek, amit Jézus Krisztustól kaptunk, amit róla tudunk. Hogy akárcsak egy ember életében is lehessünk mi a „presbiter”, akitől hitelesen, megbízhatóan veszik át Jézus Krisztus tanítását, az üdvösség reménységét!
Ámen.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2017. október 18., szerda

    Elsajátítani a keresztyén értékrenden alapuló, etikus vezetést – ez volt a célja a közelmúltban Budapesten megrendezett GLS Nemzetközi Vezetői Konfere...
  • 2017. október 17., kedd

    Részt vett az Iszlám Állam elleni harcokban, igaz, az ő fegyvere az a fényképezőgép, amelynek objektívjén keresztül három kontinens lakosságához jutot...
  • 2017. október 16., hétfő

    A hivatali lelkipásztorkodás ideje egészen biztosan lejárt, különben azokat is elveszítjük, akik jelenleg gyülekezetbe járnak - adott hangot véleményé...
  • 2017. október 15., vasárnap

    Két egyházvezető párbeszéde, ahogyan még sohasem hallhatta őket. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Bogárdi Szabó István reformá...
  • 2017. október 13., péntek

    Közös nyilatkozatot fogadott el a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójá...
  • 2017. október 13., péntek

    Válaszúthoz érkeztünk. Vagy hátat fordítunk Istennek, jogosnak gondolva csalódásunkat. Vagy meg kell tanulnunk hinni egy új Istenben.
  • 2017. október 12., csütörtök

    Az a helyzet, hogy a missziónak mi csupán munkatársai vagyunk, nem a gazdája. A gazdája maga Jézus Krisztus. Ő a Szabadító.
  • 2017. október 10., kedd

    Fa, papír, vászon, textil és agyag.
  • 2017. október 09., hétfő

    Drogterápián részt vevő fiatalokkal együtt tekerték körbe a sukorói református gyülekezet tagjai a Velencei-tavat az elmúlt hétvégén. A közös sport ne...
  • 2017. október 08., vasárnap

    „Annyi titkom maradt” – ízlelgetem a kerek 100 esztendeje született Szabó Magda írógépe előtt állva az írónő szavait. Forgatom magamban a titkosság té...