KÍSÉRTÉSEK KÖZÖTT
(Sarkad-Újtelek, 2014. október 5.)

Lectio: Zsolt 91, 1-16. v. + Lk 4, 1-15. v.
Textus: Lk 4, 1-2. v.
Énekek: 80/1; 252/1-5; 370/2; 231/1; 469/2-3; 493/3-7;

„Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette az ördög.”

Szeretett Testvéreim!
Az Úr Jézus Krisztus megkísértésének története mindenekelőtt azért megrendítő, mert csak úgy tudhatunk erről, hogy maga az Úr Jézus Krisztus beszélt róla. Ő kellett, hogy beszéljen erről a tanítványoknak. Jézus Krisztus nem úgy állt a tanítványok elé, mint aki kikezdhetetlen. Nem úgy állt a tanítványok elé, mint akinek a közelébe sem mehet a Sátán, hanem úgy, mint aki győzött a kísértések felett.
Éppen ezzel vigasztal bennünket, mert megküzdött a Sátánnal és győzött a kísértések felett. És aki győzött a kísértő felett, győzelmet tud adni mindazoknak is, akik hozzá hasonlóan megkísértetnek.
A kísértés, a különféle bűnre csábítás folyamatosan érkezik, elér bennünket. Kinek ilyen, kinek olyan formában. Egyikőnk sem kivétel ez alól. De a kísértésben való elbukás nem törvényszerűség. Jézus Krisztussal szembe szállhatunk a kísértéseinkkel, és Jézus Krisztus segítségével győzhetünk is mindenféle kísértésünk felett. Ezért álszerénység arra hivatkozni, hogy mégiscsak emberek vagyunk, akik mindig elbukunk. Hiszen éppen azért is jött az Isten Fia, hogy rá támaszkodva, neki engedelmeskedve ne bukjunk el a különféle kísértések között. Legyen az a kísértés a heves indulatosság, a pénz csábítása, a könnyelmű pénzszórás, a test kényeztetése, a testiség, a tisztátalan szexualitás, a beképzeltség, a másik semmibe vétele, az önzés, a kivagyiság, vagy éppen a gyávaság, a türelmetlenség, a filmek, a szórakozás. Amelyek engedetlenségre bírnak Isten iránt, mert vagy a szeretet ellen vétünk, vagy az Isten törvénye ellen vétünk, vagy az Isten gondviselése ellen vétünk.
Azt is el kell mondanom, hogy Jézus Krisztus Isten Lelkének engedelmeskedett, amikor a pusztába ment. Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és mondhatta volna azt, hogy most azonnal kezdjünk a munkához! Minden készen van, minden eszköz a kezemben van, ne halogassunk semmit. De a Lélek arra indította, hogy vonuljon el a pusztába. Vonuljon el egy időre a világtól, s Ő, aki immár pontosan tudta, hogy mire hívta el az Isten, a szolgálata előtt legyen csendben Isten előtt.
Csendben Isten előtt. Nem kényszerből, hanem önként. Nem azért, mert már mást úgysem tudok tenni, hanem azért, hogy ebben a csendben megszólítson a Mindenható. Szükségünk van egy-egy olyan napra, olyan időszakra, amikor kiszakadunk az élet nyüzsgéséből, és csak Isten előtt vagyunk. Egyre inkább rohanó világunkban sokan érzik szükségét, hogy kikapcsolódjanak.
De kikapcsolódni nemcsak utazással, tévével, rádióval lehet, hanem Isten előtti csenddel is. Használjuk ki az időt Isten előtti kikapcsolódásra is rendszeresen, mielőtt még a minket végtelenül szerető Istennek kelljen kikapcsolódásra bírnia egy-egy kórházban töltött idővel, vagy éppen munkanélküliségre küldve.
Jézus Krisztus elvonult a civilizált élettől, elvonult a mindennapi tennivalótól, hogy Isten elé állhasson. Ki a pusztába. Júdea pusztája egy sivár, nappal forró, éjjel hideg vidék. Mindenféle kényelem nélküli hely, amely ráadásul félelmetes, nemcsak a magány, hanem a ragadozók és kígyók miatt is. Egyszerre alkalmas az a hely arra, hogy aki ott tartózkodik, kiüresítse magát Isten előtt, és alkalmas arra, hogy teljességgel Isten kezébe, oltalmába tegye le életét.
A csendhez valóban ki kell szakadnunk a hétköznapi élet rohanásából és a civilizáció zajaitól. Az a legkevesebb, hogy a Szentírás olvasása közben elnémítjuk a mobiltelefonokat. Vagy ki is kapcsoljuk. Természetes, hogy nem úgy olvassuk a Bibliát, és nem úgy imádkozunk, hogy a háttérben szól a rádió. És az esti áhítatot sem úgy kellene tartanunk, hogy egy film megszakítása közben, a reklámszünetben, attól tartva, hogy lekésünk a folytatásról.
Jézus tehát odament, böjtölve és kísértetve. Mi a pusztában töltött idő utolsó három kísértésre szoktunk figyelni, hiszen erről szól maga a Szentírás is. Azonban tudnunk kell, hogy Jézust ott a pusztában folyamatosan kísértette a Sátán. Negyven napig mindig az Atyával való beszélgetést, a böjtöt, az Istenre figyelést gyakorolta, miközben a Sátán folyamatosan kísértette. Talán zsarolta. Talán ijesztgette. Talán fenyegette. Talán fel akarta éleszteni, akár hatványozottan is a test igényeit. Csakhogy egy kicsit ne figyeljen Istenre.
Mert a Sátán Isten gyermekeit folyamatosan ki akarja zökkenteni az Istennel való kapcsolatból. Hiszen akkor vagyunk erősek, akkor vagyunk tiszta szívűek, akkor vagyunk lélekben készek Isten szolgálatára, ha folyamatosan tartjuk vele a kapcsolatot.
Igen, a Sátán folyamatosan ki akar zökkenteni az Istennek engedelmes kapcsolatból. Meg akarja zavarni az adást, akadályozni akarja a vételt. Utazás közben vonaton telefonálva nem egyszer járok úgy a folyamatos fejlesztések ellenére is, hogy két mobil átjátszó állomás közötti átmeneti szakaszon nem feltétlenül van elegendő térerő. S olyankor szakadozik a vonal, vagy meg is szűnik egy időre a jellegzetes szignállal. Ahogy a mobil adás nem megfelelő lefedettség esetén megszakadhat, hasonlóképpen nem gondolhatjuk, hogy soha nem tud belezavarni az Istennel való kapcsolatunkba a Sátán. Megzavarja az adást, akadályozza a vételt.
De akkor a mi teendőnk az, hogy amilyen gyorsan csak lehet, újra kapcsolódjunk az élő Isten kommunikációs hálózatába. Tudva azt, hogy létezik folyamatos, megszakítás nélküli kapcsolat, hiszen Jézus Krisztus folyamatos, megszakítás nélküli kapcsolatban élt az Atyával, akárhogy is próbálkozott a Sátán. Éppen ezért látom most annyira fontosnak a Jézus Krisztus megkísértésének bevezető mondatait, mert arról tanúskodnak, hogy létezik Istennel folyamatos kapcsolat. Jézus megmutatta ezt.
Mindemellett a folyamatos kísértés, amit Jézus Krisztus átélt, arra is emlékeztet, hogy a kísértésekkel szembeni harc döntések folyamatos sorozata is: Ebbe és ebbe nem megyek bele – akármibe kerül is. Nem járom a törvénytelenség útját – ha belebukom is. Nem választom a gyűlölet útját – ha egyedül maradok is. Nem tagadom meg Krisztust – ha bele kell halnom is. Meg kell hoznunk olyan egyértelmű és világos döntéseket, amelyekre emlékezünk, amelyek szokásunkká válnak, hogy készen legyenek ezek a döntések életünk adott pillanataiban is. Mennyivel másképp állnak a kísértéshez annak a házaspárnak a tagjai, akik elhatározzák, hogy hűségesek lesznek, és semmiképpen nem akarják egymást megcsalni, mint azok, akik eleve hagynak nyitottságot egymás számára: majd, ahogy az élet hozza… Nem esünk kétségbe egy-egy kis flörtöléstől, bukástól.
Mennyivel másképp áll a pénzkezeléshez az, aki elhatározta, hogy napról napra pontos és rendezett pénztárral akar zárni, mint az, aki azt mondja, ha esetleg valamit kiveszek, majd később beteszem, amikor a helyzet engedi.
Amikor teológusok voltunk, és legációba mentünk, volt olyan falu – ahol az volt a gyakorlat, hogy a legátust leitatták. – A szekrény tetejére, egy pohár bor vagy pálinka alá tették a legátus adományt. Ha van olyan derék legény a legátus, hogy kiissza a poharat, akkor övé a pénz. Onnan szinte minden legátus másnaposan ment haza. De semmit sem tudtak kezdeni az olyan teológusokkal, akik elhatározták, hogy inkább pénz nélkül mennek haza, de nem hoznak szégyent Jézus Krisztusra a részegségükkel…
Mindenkit kísért a Sátán, de az Isten előtti csendben el kell dönteni: Nem fogok ebbe és ebbe belemenni… Nem járok hamis utakon. Hűséges akarok maradni. Tiszta beszédű akarok lenni. Nem akarom meghallgatni az áskálódó beszédet. Mindig csak akkor akarok véleményt kialakítani, ha már meghallgattam a másik felet is.
Persze nem fogja hagyni a Sátán, hogy ennyivel megússzuk. Ismeri a gyenge pontjainkat. De eleve ellenállóbb az, aki tudja: Istennek akarok engedelmeskedni, bármibe kerül is. Mert úgyis Isten tud megvédeni és Isten tud megsegíteni.
Amit most mondok, az nincs benne a Szentírásban. Megpróbáltam elképzelni, hogy milyen lehet a pusztában imádkozni. Ott lenni Jézus helyében. És például: nem engedem, hogy egy, a kövek közül előbukkanó, sziszegő kígyó elfordítson Istentől: Ő tud megvédeni… Mit jelent ez? Nem az óvatosság hiányát, hanem azt az istenfélő bölcsességet, hogy számolok azzal: Ha Istennek hátat fordítva elmenekülök egytől, elfutva, lehet, hogy tíz másik felé szaladok, ahol már valóban nincs menekvés.
A kísértések arra ösztönöznek, hogy ne számoljak Istennel. Ne Istennel számoljak, ne benne bízzak. Vegyem kezembe az irányítást, nehogy elveszítsem a befolyást az eseményekre.
Tegnap, Temesváron, a hajdani Békés-Bánáti Egyházmegye három államban megtalálható utódmegyéinek a találkozóján hangzott el, hogy a történelem azt mutatja: Van, amikor Isten éppen azok által az események által óv, ment meg és tart meg, amelyeket pedig oly szívesen kikerültünk volna. Temesvárról 1551-ben kiűzték a protestánsokat. Az az egyébként méltán dicsért vitéz és hős Losonczi István tette ezt, aki a következő évben elveszítette a harcot a törökkel szemben. S azt követően, éppen a török közel 165 éves uralma alatt erősödhettek meg, gyakorolhatták hitüket és éltek viszonylagos békességben a protestáns magyar és német keresztyének.
Az Isten kezébe mindent letevő hit, a kísértések között az élő Istenhez menekülő hit meglátja, hogy semmi sem történhet Isten tudta nélkül. Ezért engedjünk Istennek a kísértések között és hallgassunk rá. Maradjunk vele kapcsolatban és ne fordítsunk neki hátat. Lehetséges így élni, ezt Jézus megmutatta.
Jézus megkísértésének története azzal fejeződik be, hogy a Sátán eltávozott tőle egy időre. A győzelmeink itt a földön nem végső győzelmek, hanem jelei Isten kegyelmének és hűségének. Minden egyes kísértés, csábítás feletti győzelem bátorítás arra, hogy Krisztussal újra lehet győzni. Abban erősít meg, hogy hitünkben álljunk ki és menjünk tovább Jézussal egy úton. Tudva azt, hogy létérdekünk az, hogy folyamatos kapcsolatot tartsunk az élő Istennel, Mennyei Atyánkkal.
Ha pedig valamiért, engedetlenségből, tévedésből, makacsságból, hitetlenségből, félelemből eredően megszakad ez a kapcsolat egy időre: Isten Szentlelkét segítségül hívva állítsuk helyre, amilyen gyorsan csak lehet, mert a Sátánnal szembeni küzdelemben egyedül elbukunk, Isten segítségével azonban megmaradunk! Ámen.