Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Július 20. - 4Móz 6, 22-27

ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR
(Sarkad-Újtelek, 2014. július 20.)

Lectio: 1Kir 8, 54-61. v. + Lk 2, 25-32. v.
Textus: 4Móz 6, 22-27. v.
Énekek: 135/1; 269/1-5; 373/1+4; 151; 376/3; 423/1-6;

„Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Mondd meg Áronnak és fiainak: Így áldjátok meg Izráel fiait, ezt mondjátok nekik: Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet! Így mondják ki a nevemet Izráel fiai felett, és én megáldom őket.”

Szeretett Testvéreim!
Tegnap az ószövetségi napi ige az úgynevezett ároni áldással zárult. Úgy láttam jónak, hogy néhány év után ma újra legyen szó erről az áldásról, ami Isten különleges ajándéka számunkra, emberek számára, és az egész teremtett világ számára. Azért is hadd essék szó erről, mert áldást mondani, áldást kérni ugyanúgy elfelejtettünk, mint ahogy elfelejtettünk rendszeresen imádkozni, Istent naponként segítségül hívni. Kikopott a társadalmunkból az áldásmondás, ami régen szerves része volt a mindennapi életnek. Őrzünk még ebből valamit, de már elfelejtettük, hogy a köszönéseink és a köszöntéseink gyökerében áldáskívánás, áldásmondás volt.
Adjon Isten jó napot! Adjon Isten áldást, békességet! Adjon Isten jó utat! Adjon Isten jó egészséget! Adjon Isten sok sikert! Isten adjon viszontlátást! Isten hozzon vissza az úton, amelyen elindulsz! Legyen áldás utadon! Legyen áldás a munkádon! Isten adjon jó munkát! A mi Urunk adjon nyugodalmas jó éjszakát! Mennyei Atyánk adjon jó étvágyat! Mennyire másként hangoztak egykor és hangozhatnának most is így a mára már lerövidült és a lényegtől megfosztott köszöntéseink és jókívánságaink…
Milyen sokat jelentett az, amikor egy édesapa vagy egy édesanya, áldással indította útjára a gyermekét, amikor az kikerült a szülői házból! Milyen sokat jelentett az, amikor a haldokló nagyszülő még egyszer, talán utoljára áldást mondott gyermekeire és unokáira! Mennyivel másabb volt így elengedni az itt maradókat! És elengedni a távozót… Fogadjuk el: Ma is igen nagy szükség van mindazokra, akik készek áldást mondani. Különösen is az áldást mondó szülőkre és nagyszülőkre, akik tudják, hogy a legtöbb, amit adhatnak a szeretteiknek, az nem tőlük, hanem Istentől származik.
Régebben még sokan tudták és sokan számoltak vele, hogy az igazi jó Istentől származik. Csak ő tudja megadni. Az áldáskérés, az áldásért való könyörgés, az áldásmondás abból a hitből és meggyőződésből származott és származik ma is, hogy minden valódi jónak forrása, minden boldogító eredménynek a forrása az Örökkévaló Isten, a mi mennyei Atyánk. És Isten segítsége nélkül semmi sem teljesedhet ki, semmiben nincs maradéktalan öröm. Mert az élő Isten az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég.
Ez az Isten, ez a mindenütt és mindenkor jelenlévő Isten szólt Mózeshez: Így áldjátok meg Izrael fiait, és ezt mondjátok neki… Kicsoda áld? Áron pap és fiai, vagy az élő Isten? A Szentírás egyértelmű tanítása, hogy az áldás forrása az élő Isten. De ahogy a Szentlélek munkája által az emberi beszéd, a prédikáció is Isten Igéjévé változik, mert Isten Igéjének hirdetése maga is Isten Igéje, úgy a papok által kimondott áldás is áldást hozott, amikor azt valóban Isten nevében tették. És az istentisztelet végén az elbocsátó áldás sem csupán egy liturgiai elem, amit meg szoktunk tenni, hanem valóban Isten cselekvése van benne és általa. Bárcsak értenénk mindig, hogy Istennek milyen nagy ajándéka, kegyelme, hogy az ő áldásával indulhatunk útnak az istentiszteletet után!
A szent Isten tehát azt parancsolta Mózesnek: Így áldjátok meg Izrael fiait. Érződik a magyar fordításban is, hogy egy fokozódó áldásról van szó, de a héber szöveg ezt még jobban kifejezi. A héber Bibliában a háromsoros áldásnak az első sora három szóból áll. A második sora öt szóból, a harmadik sora pedig hét szóból. Mintha azt mondaná ezzel a Mindenható Isten, hogy az áldása, az életet segítő kegyelme nem ott bomlik ki leginkább, ahol mi, emberek várnánk. Ő annál sokkal többet, sokkal teljesebbet készített, mint amit mi magunknak elképzelünk, magunknak óhajtunk és vágyunk.
Áldjon meg téged az ÚR és őrizzen meg téged. Nem azt mondja: áldjon meg titeket, hanem: áldjon meg téged. Egy népet szólít meg. Ahogy istentiszteleteken is azzal a bevezetéssel szoktam elmondani: Istennek népe, áldjon meg tégedet az ÚR. Isten egy népnek, egy közösségnek adja az áldását. Nem biztos, hogy mindenkinek egyformán a népen belül. Egyiknek több adatott, a másiknak kevesebb. De úgy adatik, hogy az egész nép együtt mégis örvendezzen Isten áldásának. Pál apostol így írt erről a 2. Korinthusi levélben: „Ellenben az egyenlőségnek megfelelően a mostani időben a ti fölöslegetek pótolja azok hiányát, hogy máskor azok fölöslege is pótolja majd a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen; amint meg van írva: „Aki sokat szedett, annak nem lett többje, és aki keveset, annak nem lett kevesebbje.” Így tartozik szorosan össze az áldás és az adakozás.
Az áldás, amiről az első sorban szó van, amit először várunk Istentől, szinte csak erre a földre irányul. Azt várjuk, hogy Isten áldjon meg jóléttel, bő terméssel, jó egészséggel, eredményességgel, sikerrel, fokról fokra történő előmenetellel. Isten pedig tudja, hogy mi mindenre van szükségünk az életben. És vannak, akiknek életében valóban így mutatkozik meg először az áldása. Ahogy egyre többet imádkozik, engedelmeskedik az Istennek, egyre inkább gyarapszik, gyógyul, és sikereket ér el. A földje bőven terem. De ehhez az áldáskéréshez hozzátartozik az, hogy kitől várjuk az áldást: Az élő Istentől, a mindenkor és mindenütt jelenvaló szent Istentől.
Ha Istentől várjuk az áldást, az kizárja a korrupciót. Kizárja a szerencsejátékot. Kizárja a bűnös emberi ügyeskedést. Kizárja az elbizakodottságot, mintha bármit is a magunk ügyességének, eszének és erejének tulajdoníthatnánk. Nincs szükségünk istentelen eszközökre, ha hisszük, hogy minden jó Istentől jön. Áldjon meg az ÚR, az ő szent útjain, szent módjain, hogy nyilvánvalóvá legyen: az Ő áldása van rajtunk, velünk, körülöttünk.
Azonban így folytatódik: és őrizzen meg tégedet. Őrizzen meg tégedet, mert azzal, hogy Isten megáld, a bűn is jobban rombolni akar. Az áldott emberek körül megjelennek az irigyek. Neki miért jut, nekem miért nem? S könnyebb irigykedni, mint Isten áldását, áldó útjait hittel elfogadni. Az irigykedők a kisebbik veszély. Az igazi veszélyek gyakran nem kívülről leselkednek ránk, hanem belülről. Akkor, amikor az áldás minket tesz elbizakodottá, könnyelművé, felületessé és dicsekvővé. Őrizzen meg téged — a kapzsiságtól, az önzéstől, a veszteség félelmétől, a jövő bebiztosításának kényszerétől, mintha Isten nem tudna újra és újra áldani…
Áldjon meg téged az ÚR és őrizzen meg téged. Tegnap olvastuk Pál apostolnak a gyönyörű és egyben megrendítő vallomását arról, milyen áldásokban részesítette őt az Isten. És elmondja, hogy dicsekedhetne a neki adott kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt. Aztán így folytatja: „Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12, 7-9. v.) Igen: Isten megáldotta és — megőrizte!
Mert legalább olyan nagy szükségünk van Isten megőrző szeretetére, mint az áldásaira. Mit is használnának nekünk Isten áldásai, ha közben nem maradnánk meg az ő közelében? „Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mk 8, 36. v.)
Az áldás második sora így hangzik: Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!
Ragyogtassa rád orcáját az Úr: A barátságos, mosolygós archoz tudom ezt hasonlítani. Amikor azt kívánja egyik a másiknak: Legyen barátod a Mindenható Isten! Ne csak az ajándékait várd, ne csak az ajándékainak örülj, hanem legyen örömöd már önmagában abban, hogy Isten melletted van. Hogy az Örökkévaló a barátod!
És ezt az áldást nem Mózes találta ki, hanem Isten tanácsolta, parancsolta meg számára. Mert a mi Urunk, Istenünk fontosnak tartja, hogy barátunk legyen. Annyira fontosnak, hogy Fiát, Jézus Krisztust áldozta fel a velünk való megbékélésért, a velünk való barátságáért. Ragyogtassa rád orcáját az ÚR, és könyörüljön rajtad: azaz a Fenséges Isten legyen barátod, legyen társad a kegyelem, az irgalom, a hűséges szeretet által. Mennyivel több biztonságot ad ez, mint a vastag pénztárca, a bőséges bankbetét, a kiváló orvosi lelet! Ahogy a zsoltáros énekli: „Nagyobb örömöt adsz szívembe azokénál, akiknek bőven van búzájuk és boruk. Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, URam, hogy biztonságban élhessek!” (Zsoltárok 4, 8-9. v.)
Igen, az is Isten áldása, amikor felismerjük Jézus Krisztusban a Megváltónkat, az Üdvözítőnket, a hűséges barátunkat, aki akkor is mellénk fog állni, amikor majd ott leszünk az élő Isten ítélőszéke előtt. Aki odaül a betegágyunkhoz, és fogja kezünket. Aki ott van mellettünk örömünkben és bánatunkban. Aki mellénk ül magányunkban, és nyilvánvalóvá teszi dicsőséges hatalmát, amikor segít felállni bukásunkból. És aki ott van mellettünk halálunk óráján is. Ahogy énekeljük: „Mellőlem el ne távozz, ha majd én távozom…” Vagy a másik énekben: „Te barátod lettem, Én Istenem te vagy: Tarts meg a Jézus véréért és üdvöt adj!”
Ragyogtassa rád orcáját az ÚR: azaz legyen barátod az élő Isten és kegyelmezzen neked, hiszen Isten barátságát nem lehet kiérdemelni, csak ajándékként elfogadni és megbecsülni. Becsüljük is hát meg, amíg megtehetjük. Fogadjuk el barátságát, megváltó, bűnbocsátó szeretetét, amíg lehet! Mert ennél többet nem szerezhetünk itt a földi életben sem, de az örökkévalóságban sem.
Az áldás harmadik sora így hangzik: Fordítsa feléd orcáját az ÚR és adjon neked békességet.
Tapasztald mindig a Mennyei Atya figyelmét! Tapasztald mindig, hogy amikor hozzá fordulsz, amikor bármit mondani akarsz, amikor bármit kérsz: Isten figyel rád. Több ez annál, minthogy mindent megkaphatsz. Ez az a szeretetteljes figyelem, amely minden percben éltet. Ahogy a kisgyermekeknek játék közben elég, ha szüleiket keresve azt látják, hogy szüleik szeme rajtuk van. Hogyha kérik: anya, figyelj… mert mutatni akarnak valamit – és az édesanyjuk teljes készséggel figyel. De láttam azt is, amikor a szülők belemerültek a beszélgetésbe, s a kicsi vagy nyafogott, rángatta az édesanyja, édesapja ruháját, vagy szomorúan arrébb ment: Nem figyel az édesapám…
Fordítsa rád orcáját az ÚR, ez az az áldott állapot, amelyben soha nem kell félnünk, hogy nem figyel ránk az Isten. Szeme mindig rajtunk van, teljes figyelemmel és szeretettel. Jézus erre így tanított: „Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.” (Máté 10, 29-31)
Az Ószövetség görög fordítása szerint azt is jelenti ez az áldás, hogy jelenjen meg számodra az ÚR! Jelenjen meg isteni dicsőségében és mutassa meg számodra hatalmát, erejét, mindig, amikor szükséged van rá!
És adjon neked békességet. Ma, amikor kegyetlen, gyilkos harcok és háborúk dúlnak Gázában, Ukrajnában, Szíriában, Irakban, Egyiptomban, Nigériában és folyik a drogháború Mexikóban, és fegyvertelenek, civilek, kívülállók, néhány hónapos csecsemők, tengerparton gyakorlatozó katonáknak nézett focizó gyermekek, katonai gépnek nézett utasszállítón utazók esnek áldozatul, akkor valóban „békére vágyódik mind e világ”.
De a békesség több, mint béke. A békét ki lehet kényszeríteni is. Békét lehet teremteni úgy is, hogy pacifikálnak egy területet. S ez a kifejezés magában foglalja azt, amikor bombákkal és buldózerekkel, rakétákkal és gépágyúkkal megtörnek minden ellenállást. Béke lesz. De a mélyben ott forr, izzik egy népnek a lelke a gyásztól, a szégyentől, a szabadságvágytól és a bosszúvágytól, s ki tudja, hogyan, miként tör majd fel újra az indulat.
A békesség sokkal több, mint a béke. Békességet Isten Szentlelke tud csak bennünk teremteni. A békesség Isten nagy-nagy ajándéka. A békesség az az állapot, amelyben megszűnik lelkünk nyugtalansága, mert megbékéltünk Istennel és emberekkel. Sőt még önmagunkkal is. A békességben nincs féktelen sóvárgás a kívánságok gerjesztette vágyakban, sem a bosszúra, sem a számunkra elérhetetlen után. A békességben a léleknek van nyugalma és vigasztalódása minden körülmények között. A békesség az az állapot, amelyben mindig megtaláljuk az örömöt, az Isten iránti hála érzését és szavait. Békességünk ott és akkor lehet, ha mindenben meglátjuk Isten tervét, mi pedig átadjuk életünket, sorsunkat Istennek, és ott tudjuk magunkat, családunkat, nemzetünket a Mindenható Isten kezében. Békesség ott van, ahol kiárad Isten szeretete és győz minden bűn felett.
Az áldásnak ez a sora már arról szól, hogy a megáldott ember, a megáldott gyülekezet, a megáldott nép maga is áldássá lesz. Mert a békesség nem tétlenség, hanem éppen Isten áldásának továbbadása. Reményik Sándor így írta ezt: „Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - s ez a / Nyugtalanság, mint a járvány, ragad. / Te sugarazd szét békességedet / És szóval, kézfogással másnak add. / Az Isten Békessége is ragad…”
Igen, adjon neked békességet az ÚR, a mindenható Isten! Hogy békességet teremthess Krisztus ereje által!
Így mondják ki nevemet: Mert ebben a névben van egyedül áldás a földre. Így mondjátok ki Krisztus nevét, hirdetve Őt, áldva nevében, cselekedve általa.
Mert megáld minket, megáld mindenkit a mi Urunk, Jézus Krisztus, ha nem szégyelljük az Ő nevét, hanem valljuk, hirdetjük: egyedül Jézus Krisztusban van az áldás és a békesség ebben a világban. Az ősi református köszöntésünk, a ferences rendi szerzetesektől átvett református köszöntésünk is emlékeztessen arra, hogy nekünk mindig áldást kell mondani és Krisztust kell hirdetni!
Így mondjuk egymásnak és így mondjuk az egész világnak: Áldást, békességet! Ámen.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2017. október 18., szerda

    Elsajátítani a keresztyén értékrenden alapuló, etikus vezetést – ez volt a célja a közelmúltban Budapesten megrendezett GLS Nemzetközi Vezetői Konfere...
  • 2017. október 17., kedd

    Részt vett az Iszlám Állam elleni harcokban, igaz, az ő fegyvere az a fényképezőgép, amelynek objektívjén keresztül három kontinens lakosságához jutot...
  • 2017. október 16., hétfő

    A hivatali lelkipásztorkodás ideje egészen biztosan lejárt, különben azokat is elveszítjük, akik jelenleg gyülekezetbe járnak - adott hangot véleményé...
  • 2017. október 15., vasárnap

    Két egyházvezető párbeszéde, ahogyan még sohasem hallhatta őket. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Bogárdi Szabó István reformá...
  • 2017. október 13., péntek

    Közös nyilatkozatot fogadott el a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójá...
  • 2017. október 13., péntek

    Válaszúthoz érkeztünk. Vagy hátat fordítunk Istennek, jogosnak gondolva csalódásunkat. Vagy meg kell tanulnunk hinni egy új Istenben.
  • 2017. október 12., csütörtök

    Az a helyzet, hogy a missziónak mi csupán munkatársai vagyunk, nem a gazdája. A gazdája maga Jézus Krisztus. Ő a Szabadító.
  • 2017. október 10., kedd

    Fa, papír, vászon, textil és agyag.
  • 2017. október 09., hétfő

    Drogterápián részt vevő fiatalokkal együtt tekerték körbe a sukorói református gyülekezet tagjai a Velencei-tavat az elmúlt hétvégén. A közös sport ne...
  • 2017. október 08., vasárnap

    „Annyi titkom maradt” – ízlelgetem a kerek 100 esztendeje született Szabó Magda írógépe előtt állva az írónő szavait. Forgatom magamban a titkosság té...