ISTEN ORSZÁGÁNAK RENDJE
(Sarkad-Újtelek, 2012. január 15.)

Lectio: 3Móz 19, 11-18. v. + Ef 6, 10-18. v.
Textus: Mt 5, 43-48. v.

Énekek: 62/1; 62/4-5; 7-8; 173; 151; 425/3; 200/1-6;

„Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? És ha csak atyátokfiait köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik-e a pogányok is? Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.”

Szeretett Testvéreim!
Az elmúlt év és az új esztendő egyik nagy politikai viharát az új alkotmány elfogadása okozta. S számomra érthetetlen módon az egyik igen vitatott pont az volt, hogy a hazánk hivatalos elnevezését Magyar Köztársaság helyett Magyarországra változtatták. Azért érthetetlen számomra az ezzel szembeni ellenállás, mert az új alkotmány rögzíti, hogy hazánk államformája köztársaság.
Mindezt az juttatta újra az eszembe, hogy a héten egyházközségünk kapott egy új számítógépet az egyházmegyétől, amelyen már egy modernebb program fut, mint az eddigieken, s ott a programnyelv kiválasztásakor is Magyarország van beírva. Úgy, ahogy a hétköznapi nyelvben is beszélünk hazánkról. Ha valaki külföldön járt, és azt mondta, hazamegyek, akkor Magyarországra ment haza eddig is, hiszen a köznyelvben így beszélünk hazánkról. Ezt tehát nem számottevő változás, még ha annak is tűntetik fel.
Amikor az Úr Jézus Krisztus Isten Országának Alkotmányáról beszélt a Hegyi Beszédben, akkor látszólag jelentős változást hozott. Erre utal az, amikor azt mondja: Megmondatott a régieknek — én pedig azt mondom nektek. S ezzel az „én pedig azt mondom nektek” bevezetéssel úgy tűnik, mintha valami teljesen új, elképesztően más jönne. Pedig a folytatás semmi újat nem tartalmaz Isten eredeti szándéka, eredeti gondolata felől. Az élő Isten országának mindig az volt a rendje, amit az Úr Jézus kijelentett. Nem Isten országának rendje lett új, hanem mi emberek torzítottuk el, és torzítjuk el újra és újra Isten országának rendjét.
Valóban teljesen új módon közelítette meg Isten törvényét az Úr Jézus, de csak az emberek számára. Amit mondott, mint Isten Fia, tökéletes összhangban volt azzal, amit az élő Isten addig is kijelentett az emberiség számára. Csak mi, emberek értettük félre, illetve nem értettük meg.
Abban a korszakban, amikor az Isten Fia az Úr Jézus Krisztus a Földön járt, az Isten kijelentése, amit adott az ősatyáknak, adott Mózesnek, Sámuelnek, Illésnek és a többi prófétának, kiegészült sok emberi tanítással. Jézus ezeket a kiegészített emberi tanításokat is ismerte, amelyeket abban a korban szent iratokként kezeltek. Majd csak Krisztus után 100-ban, a jamniai zsinaton véglegesítették a szent iratokat, s akkor szűrték ki becsületes, Isten előtti vizsgálódással azokat a könyveket, amelyek nem illettek a szent iratok közé.
Ma, ha fellapozzuk a Szentírást, nem találjuk benne azt, hogy gyűlöld ellenségedet. Isten erre sohasem adott utasítást. Ő azt mondta: szeresd felebarátodat. Ez a kijelentés pedig – az Isten eredeti akarata szerint – eleve kizárja, hogy gyűlöld ellenségedet. Azonban Isten választott népe tagjai is bűnben születtek, s gondolataik bűnnel terheltek voltak már születésüktől fogva, mint ahogy Isten mai választott népe is bűnben született és gondolataink, észlelésünk bűnnel terheltek már születésünktől fogva. Ezért Isten népe eltorzította a Kijelentést. És eltorzítjuk ma is, ha nem ragaszkodunk kizárólag csak a Szentírás Kijelentéséhez.
Mivel nem tudták megtenni Isten akaratát, ezért úgy formálták a Kijelentést, hogy számukra elhordozható legyen. Mert mindig könnyebb Isten igazságát eltorzítani, mint elismerni, hogy Istennek igaza van velünk szemben. Így hát egy idő után hozzákerült a szeresd felebarátod parancsa mellé: gyűlöld ellenségedet.
A felebarát eredetileg a közel állót, az egy hiten levőt, az egy nyelvet beszélőt, a rokont jelentette. Amikor Isten ezt a parancsot adta, akkor ezzel azt mondta: Tartsd meg épen a közösséget, amellyel megajándékozott az élő Isten. Ne fordulj szembe a tieiddel. Ne oszd meg a családot, ne oszd meg a törzset, ne oszd meg a népet, hanem szeresd és ragaszkodj azokhoz, akikkel Isten együvé rendelt. Ha bajod van a felebarátoddal, intézd el a néped közösségében. Később, az Újszövetség korában is szemrehányást tesz Pál apostol: „Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek, s nem a szentek előtt törvénykezni?” (1Kor 6, 1-8) Ne menj más népekhez, hogy ott panaszkodj a tieid ellen. Ne hívd segítségül néped ellen annak ellenségeit! (Milyen erősek vagyunk mi ebben, magyarok. Segítségül hívtuk népünk ellen a németet, a törököt, a tatárt, az oroszt, Amerikát, az Európai Uniót…) Isten parancsa pedig az: tartsd meg épen néped közösségét! Mert Isten az életet, a közösséget védi, azt akarja, hogy szeretetben együtt tudjunk maradni.
A Sátán a szétdobáló. Tudunk róla, hogy egy sátáni közösség rendszeresen imádkozik ellenünk.
Azért, hogy a keresztyén lelkészek és általában a keresztyének házassága menjen tönkre. Sajnos nem olyan régen is hallanunk kellett egy lelkészházasság felbomlásáról, s arról, hogy a válni akaró fél milyen ocsmány módon járatta le volt házastársát a világi bíróság előtt. S valóban kérdés, hogy ha már nem tudják megmenteni a házasságukat a bűn miatt, nem lehetne azt mégis istenfélő emberek előtt lezárni? Az egyházon belül lezárni? Persze, hogy a törvény igényli, hogy világi bíróság mondja ki a válást. De nem lehetne előtte istenfélő emberként megbékélni, s csak azután menni a bíróságra? A világban élők előtt kell kiteregetni a szennyest?
Imádkozzanak a Testvérek a lelkészházasságokért és a keresztyének házasságáért, a gyülekezetek és az egyház egységéért, hogy ne pusztítson közöttünk a Sátán! Mert csak Isten tud egységben megtartani!
A mi Istenünk nem pusztítani, hanem megtartani akar! Éltetni és élhető közösséget teremteni akar. Ezért: Szeresd felebarátodat! A felebarát szót azonban elkezdték úgy használni, hogy az szembeállít az idegenekkel. Nem azt jelentette már, hogy összetartozunk, hanem azt, hogy nem vagyunk olyanok, mint a másik. Ennek következménye pedig már a másik tagadása lett, s a másik tagadásával együtt eljutottak és eljutottunk a másik gyűlöletéhez. Eljutottunk a szétoszláshoz, a feldarabolódáshoz.
Vagy, ahogy a csütörtök esti istentiszteleten erről szó volt a ne ölj parancsának krisztusi magyarázatában: eljutottunk a másik megbélyegzéséhez, az előítéletekhez, amelyeken keresztül már nem tudunk senkit tisztán látni. De nem ez volt Isten akarata!
Egy lelkésztársam mondta el, hogy amikor feltette a kérdést a gyülekezetében: mit jelent reformátusnak lenni, akkor azt a választ kapta: nem vagyunk katolikusok. Az lehet, hogy nem katolikusok, de ettől még nem tudták megmondani, hogy mit jelent reformátusnak lenni. Még csak annyit sem, hogy mi reformátusok egyedül a Szentírást fogadjuk el Isten Kijelentésének, s ahhoz nem akarunk semmit sem tenni, s abból nem akarunk semmit elvenni!
Jézus Krisztusnak azért kellett olyan határozottan szólni a Hegyi Beszédben – ha úgy tetszik az új alkotmányban teljhatalommal, az Isten Fia tekintélyével – mert Isten népe elvett az Isten kijelentéséből és hozzátett az Isten kijelentéséhez. Például hozzátette: gyűlöld ellenségedet…
Ezért azután az Úr Jézusnak meg kellett tanítania, és ezt adták tovább az apostolok is, hogy a felebarátunk az, akit Isten a közelünkbe hozott. Akit elénk hozott. Akivel egy buszon utazunk. Akivel egy munkahelyen vagyunk. Aki a szomszédunk, vagy az utcánkban lakik. Felebarátunk természetesen a rokon, és felebarátunk az, akivel együtt vagyunk az istentiszteleten, egy gyülekezethez, és egy egyházhoz tartozunk. Azaz felebarátunk minden ember. Felebarátunk az innen 10 ezer kilométerre élő leprás is, aki a mi segítségünk nélkül talán nem jutna gyógyszerhez, vagy nem tudnák elvégezni azt a műtétet, ami nélkül ő dolgozni nem tud, ezért éhen halna, akár családjával együtt.
Szeresd felebarátodat. Ebben az Isten eredeti szándéka szerint benne volt minden ember. Az is, aki valami oknál fogva ellenséges indulatot ébreszt benned. Szeresd felebarátodat, mondta Isten Kainnak, amikor gyilkos indulat kezdett forrni szívében Ábellel szemben. (1Móz 4, 6-7) Szeresd felebarátodat, mondta Isten Nóénak az özönvíz után, amikor kijelentette: „Számon kérem az ember életét, egyik embertől a másikét.” (1Móz 9, 5) Szeresd felebarátodat, mondta Isten Dávidnak, amikor Dávid templomot akart építeni Istennek, de nem engedte meg neki Isten. „Nem építhetsz házat az én nevem tiszteletére, mert háborúskodó ember voltál, és sok vért ontottál.” (1Krón 28, 3) Szeresd felebarátodat, mondta Isten Samária királyának, amikor Elizeus próféta az elkábult arámokat bevezette Samária fővárosába, és ott fogságba estek. Ölessem le őket? Nem! Adj nekik enni! (2Kir 6) Mert Istennek ez volt az eredeti akarata. Szeresd felebarátodat. Köztük az ellenségeidet is. Amikor Jézus Krisztus ezt kijelenti, nem tesz mást, mint helyreállítja Isten eredeti rendjét. Azt mondja el, aminek természetesnek kellene lenni mindenütt, ahol Isten nevét segítségül hívják, ahol az Úr Jézus Krisztust imádják.
Mert a ránk vonatkozó törvényeket először is nem emberek adták és adják, hanem a Mindenható Isten. Aki Szeretet. Isten országának természetes rendje a szeretet, az igazság, a tisztaság és az öröm. De ezek nem választhatók el egymástól. Szeretet, tisztaság, igazság és öröm ott van, ahol Istent szeretik, és akaratát megteszik.
Isten jelenlétét sokan nem veszik észre ebben a világban. Pedig körülvesz bennünket jeleivel, csodáival, jóságával és gondviselésével. De vajon nem azért nem veszik észre, mert mi, akik Istenhez közel vagyunk, akik itt vagyunk, velem együtt, eltakarjuk előlük az Isten szeretetét, jóságát, igazságát és örömét?
Isten jelenlétét a világban nekünk is meg kell mutatnunk. De nem tudjuk másként megmutatni, csak ha valóban az Isten gyermekei vagyunk. Csak ha valóban Krisztus lakik a szívünkben hit által, ha a Szentlélek tanít meg szólni és cselekedni! Ha például tesszük Atyánk akaratát, akkor is, amikor arra hív, hogy imádkozzunk ellenségeinkért, imádkozzunk azokért, akik üldöznek, bosszantanak, zavarnak, háborgatnak minket.
Mennyei Atyánk mindenkit szeret. Mindenkit számon tart és mindenkiről gondoskodik. Megváltó Krisztusunk mindenkiért adta életét a golgotai kereszten, hogy megváltsa bűnéből, megmentse a kárhozattól. Akkor hát nekünk is szeretnünk kell mindenkit Krisztus szeretetével és igazságával! Biztos, hogy nem megy ez a mi erőnkből. Csak Krisztus erejéből. De ő mellénk áll, megsegít, ha befogadjuk életünkbe, hogy lehessünk a Mennyei Atya gyermekei, Krisztus szeretetével, igazságával, örömével és tisztaságával! Ezért hát menjünk el ma úgy innen, hogy kérjük, várjuk, akarjuk: Krisztus lakjon hit által a szívünkben, mindörökké! Ámen