GYŐZTESEK JUTALMA
(Sarkad-újtelek, 2010. szeptember 26.)

Lectio: Ez 36, 22-27. v. + Jn 3, 1-18. v.
Textus: Jel 3, 14-22. v.

Énekek: 89/1; 89/3-4 + 7; 370/2; 151; 285/4; 445/1-6;

„A laodiceai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete: Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen: tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss. Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg! Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!”

Szeretett Testvéreim!

A Jelenések könyvének olvasása során az elmúlt héten hat levelet olvastunk, s ma, az új hét első napján a hetedik levélre is sor került. Hét olyan gyülekezetnek üzent az Úr Jézus Krisztus, amelyik különösen is ki volt téve az üldöztetéseknek és a bálványimádásnak vagy a tévtanításoknak. A kereskedelmi utak mellett található hét nagy város közül Laodicea az, ahol a levélből nem derül ki sem üldözés, sem valami nagy bálvány, sem erőteljes tévtanítás. A laodiceai keresztyének ebben az időben mindettől szabadok.
Talán a keresztyénüldözés elmaradása a laodiceaiak viszonylagos függetlenségéből ered. Laodicea – jóllehet a Római Birodalom része, és római uralom alatt volt – őrizte függetlenségét. Amikor Krisztus után 61-ben földrengés döntötte romba a várost, a laodiceaiak büszkén visszautasították Rómának az újjáépítéshez felajánlott segítségét. Őrizték viszonylagos függetlenségüket. Megtehették, mert Laodicea gazdag város volt. Itt volt Kis-Ázsia textilipari központja, itt készítették a fekete gyapjút, ami elismert kereskedelmi cikk volt. Ciceró írásából ismert, hogy Laodicea híres volt kereskedőházairól és pénzintézeteiről. Ma azt mondanánk: bankjairól. De híresek voltak orvosai is, olyannyira, hogy a legnevesebb orvosaik a pénzérméikre is felkerültek, akárcsak a császárok, királyok. Különösen is híresek voltak szemészorvosaik, akikhez messze földről eljutottak a gazdag gyógyulni vágyók. Galenus, az ókori világ legnagyobb hatású orvosa is ajánlott egy szembalzsamot, amit porrátört ásványokból állítottak elő Laodiceában.
Laodicea a fejlődés, a tudomány, a gazdagság, a jólét, a szorgos munkával való fennmaradás városa. Volt mire büszkék legyenek a laodiceaiak. De ha újra felolvasom, amit az Úr Jézus Krisztus üzent nekik, akkor ráismerünk, mi mindenre utal, mi mindenre figyelmezteti az ottani keresztyéneket a Megváltó. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen: tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss.
Laodiceaiak, az aranyotok, kincseitek, díszes és híres öltözetetek, messze földön ismert orvostudományotok is kevés, és semmit érő, ha azzal akartok dicsekedni az élő Isten előtt. Azt mondjátok, nincs szükségetek semmire – Istenre sem. Gazdagnak látjátok magatokat, és nem veszitek észre, mennyire szánalmas az életetek. Szabadnak és függetlennek tartjátok magatokat, és mégis rabszolgákként éltek, hordozva a rabszolgaság szégyenteljes mezítelenségének bélyegét. Betegségeitekből orvosaitok meggyógyítanak, ezért hát nem látjátok múlandó voltotokat, nem figyeltek a lényegre. Odavezetett mindez, hogy elveszítitek azt a gazdagságot, azt a szabadságot, azt az életet, amit az Úr Jézus Krisztusban kaptatok.
A laodiceai gyülekezet sok szempontból hasonló hozzánk, a gazdag fehér világ gyülekezeteihez. Annyira a földi világ kincseit, értékeit tartjuk szem előtt, hogy elfeledkezünk a lényegről, Jézus Krisztus szeretetéről, értünk hozott áldozatáról. Nem számít, hogy mi jön ezután, csak mi most éljünk jól, gazdagon, egészségesen, szabadon. Még azon az áron is, hogy feléljük a jövőt gyermekeink, unokáink elől. Még azon az áron is, hogy teleszemeteljük, megmérgezzük, elpusztítjuk a Földet, és a földi élővilágot. Néhány évtized alatt sok évezred, vagy akár sok százezer év alatt kialakult természetes körforgásokat állítunk meg, élőlények tízezrei veszítik el természetes élőhelyüket, ember százmilliók és egyéb élőlények milliárdjai ivóvizét szennyezzük el, és tesszük ihatatlanná. És annyi kormot, szennyező anyagot juttattunk már a légkörbe, hogy Európa jelentős részein a napsugárzásnak csak 3/4 része jut el a felszínre, ahhoz képest, ami száz évvel ezelőtt még elérhette a talajt. Nem vettük ezt észre közvetlenül, mert lassú folyamat volt, és hozzászoktunk.
Mégis mérhetően elsötétült fölöttünk az ég. Ilyen lassú folyamattal, ahogy főleg az Északi féltekén elsötétült az ég, lassan, alig észrevehetően hűlt ki a laodiceaiak és a XX., XXI. századi keresztyének keresztyénsége, istenfélelme. Ilyen lassú, de hosszú távon észlelhető módon hűlt ki az ébredési gyülekezetek lelkesedése, buzgósága, odaadása.
És ezért szól hozzánk is ma az, Akinek szava mindig megáll, mindig biztos, Akiben és Aki által teremtetett minden mennyen és földön. Hű és igaz tanú Jézus Krisztus, aki hűséges volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Hűséges és engedelmes az Atyához, hűséges hozzánk, akikért meghalt, hogy élete árán váltson ki az örök kárhozatból. Kereszthalálával tanúsította, hogy Isten igaz és tiszta, nem tűrheti a bűnt, és megbünteti azt. Kereszthalálával tanúsította, hogy semmit sem ér a földi gazdagság, egészség, jólét, siker és eredmény, amikor oda kell állnunk Isten ítélőszéke elé. Mert Isten országába csak az jut be, amit Jézus Krisztus megtisztított és megszentelt. Isten országában csak azzal dicsekedhetünk, amiről el tudjuk mondani: Istentől kaptam, Jézus Krisztusért élek vele. A mennyei világban csak azt tudjuk magunkénak mondani, amit odaadtunk az Úr Jézus Krisztusnak, hogy szabadon használja fel dicsőségére, neve magasztalására.
Amikor az Úr Jézus Krisztus így jelenti ki magát, hogy Ő Isten teremtésének kezdete, azaz alapja, akkor meg kell értenünk, hogy Isten teremtésének alapja a szeretet, az igazság, a tisztaság, a békesség, a hűség, a jóság, amely erre a bűntől megrontott Földre Jézus Krisztusban érkezett el tökéletesen. Ha szeretni akarjuk Földünket, ha szeretni akarjuk a teremtett világot, ha meg akarjuk becsülni azt a világot, amit gyermekeinkre, unokáinkra akarunk hagyni, akkor teljes szívvel oda kell állnunk Jézus Krisztus oldalára. A bűnbocsánat, és a bűntől megváltás oldalára. Az örökélet és a feltámadásban elkészített új élet oldalára.
De amikor Jézus Krisztus követőivé lettünk, attól kezdve az ő igazságát kell képviselnünk a gazdagságban, a jólétben, a szabadságban és az egészséghez, szépséghez, fiatalsághoz való ragaszkodásunkban is. Igen, Jézus Krisztus követése meg kell, hogy határozza az egész teremtett világhoz való viszonyulásunkat, meg kell hogy határozza a földi élet lehetőségeihez és ajándékaihoz való viszonyulásunkat is. Időnként elhessegetjük magunktól azt a gondolatot, hogy Isten beleszólna az életünkbe itt a Földön. Néha még úgy is teszünk: mi köze hozzá, hogy mit cselekszem, mit olvasok, mit nézek a tévében, videón, vagy Interneten. Mi köze, hogy szennyezem-e a földet, vagy nem takarékoskodok az energiával? Néha, vagy talán egészen gyakran is úgy véljük, Istennek semmi köze ahhoz, hogy hogyan szervezzük a napjainkat. Semmi köze ahhoz, hogyan beszélek a férjemmel, feleségemmel, de semmi köze ahhoz sem, hogyan teszem tönkre a szervezetemet. Azt gondoljuk, vagy ha nem gondoljuk végig, akkor is azt gyakoroljuk, hogy Jézus Krisztusnak semmi köze ahhoz, miről beszélgetek, hogyan bántom meg a másik embert, hogyan veszem semmibe a másikat a tetteimmel, a beszédemmel, az írásaimmal vagy éppen mulasztásaimmal.
Isten Fia, a dicsőséges Úr Krisztus azonban nem hagy kétséget: Mindez az Ő illetékességi területe! „…ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete: Tudok cselekedeteidről…”. Az ő országa nem ebből a világból való, de ezért a világért van. Így hát joga van beleszólni a mindennapjainkba. Joga van beleszólni a döntéseinkbe. A választásainkba. Joga van dönteni életünkről és halálunkról. Bármennyire szeretnénk úgy élni, hogy Isten területe az az egy óra a templomban, a heti 168 órából, vagy az a néhány perc amíg reggel és este Bibliát olvasunk és imádkozunk, valójában a Mindenható az egész életünkre igényt tart. Hiszen Jézus Krisztus egész életünk bűnéért vette magára Isten ítéletét, egész beszennyezett, bűnnel terhelt, vétkes életünkből akar megtisztítani és megszabadítani.
De ha akár észrevétlenül is olyanok lettünk, mint a laodiceaiak, akiknek már csak megnyugtató kellék volt a keresztyénség, egy függelék, az istentisztelet olyan jóleső érzés csupán mint egy piknikezés a szabadban, akkor tudnunk kell, az Úr Jézus Krisztus ezt nem tűrheti. Laodicea környékén több mélyből felfakadó forrás is volt. Köztük olyanok, amelyekből a környéket nem ismerő vándor merített, akkor hűsítő forrásvíz helyett langyos, kesernyés, ihatatlan vízbe kortyolt. És kiköpte a szájából. Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.
Szeretett Testvéreim! Láttuk a kórképet. Láttuk Laodiceát, és a mi világunkat. Sok hasonlósággal. Jézus Krisztus azonban nem ezzel fejezi be: Ott áll életünk ajtaja előtt és zörget. Nem tör be. Azt rablók teszik. Jézus Krisztus nem akar minket megrabolni. Megajándékozni akar. Szelíden, csendesen vár, és kér: Engedj be az életedbe! Engedj be a nappalaidba és az éjszakáidba. Engedj be életed középpontjára. Engedd, hogy én vezesselek e sok útvesztőt tartogató földi életen át.
Akit szeret, azt megfeddi és megfenyíti. Éppen azért, mert szeret. Aki szereti a gyermekét, az nem engedi el a rossz úton, és útját állja, ha a vesztébe rohan. De mégsem a fenyítés, a feddés a cél. Az csak eszköz. Ha már más lehetőség nincs. Valahogy úgy, ahogy egy bölcs anyáról írta valaki, hogyan és miért fenyítette gyermekeit: „Aki nem akar hallani, annak érezni kell”.
De mégsem ez a cél. Nem a fenyítés. Hanem hogy mindenki és minden az őt megillető helyre kerüljön. Jézus Krisztus, az Isten Fia, Megváltónk a középpontba. Ahogy a Szabadítóhoz illik. Ha valaki beengedi életébe, azzal ő közösséget vállal mindenben. Soha nem hagyja el. Megáldja és megsegíti. Új életet ad.
Győzelmet ad. Örök életet ad. Mi gyakran kétségbeesve keressük a világ elismerését. Jézus Krisztus ennél sokkal többet ad: Maga mellé emel, a trónjára. Hogy vele uralkodjunk majd. Sokkal többet, összehasonlíthatatlanul többet kínál, mint ez a világ.
Annyit kér csendesen: Engedd be az életedbe. Engedd be a szívedbe. Engedd be a nappalidba és engedd be a hálódba. Engedd be a műhelyedbe, a kertedbe, az irodádba, minden munkádba. Engedd be a családodba. Őt, aki a hű és igaz tanú, mindeneknek kezdete és vége.
Add át a szívedet Jézusnak! Meggyógyítja, megtisztítja. Betölti jósága életed. És: megleled azt az embert, akinek Isten teremtett téged. Aminek elhívott e földi világban.
Nem nekünk kell mindenben Krisztushoz hasonlóvá változni. Azt úgysem tudjuk megtenni. De kérjük bizalommal: Úr Jézus Krisztus, jöjj az életembe. Forrósítsd fel a szívemet. Ne legyek többé langymeleg. És Jézus Krisztus, aki életünkbe költözik, át fog formálni.
Átformálja életünket Krisztusban győztes életté. Áldott életté. Hitben élő és igaz életté.
Halljuk hát szavát, és engedjünk Neki: Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.
Ámen!


Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

(Reményik Sándor)