Nyomtat Elküld Olvasási nézet

December 26. - Zsid 12, 1-4

ELLENÁLLNI MIND A VÉRIG
(Sarkad-újtelek, 2010. december 26.)

Lectio: Jer 38, 1-18. v. + Zsid 12, 1-11. v.
Textus: Zsid 12, 1-4. v.

Énekek: 324/1; 328/1-6; 323/5; 151; 459/4; 230/1-5;

„Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig…”
Szeretett Testvéreim!
Karácsony kedves, meleg hangulatához, angyalok jelenéséhez, pásztorok, bölcsek látogatásához mintha sehogy sem illene a most hallott ige. De ha csak kedves, meleg hangulatú karácsonyi alapigékre vágyunk, akkor el kell felejtenünk azt, hogy az angyal, aki Józsefnek megjelent álmában, Jézusról azt jelentette ki, hogy „ő szabadítja meg népét bűneiből”. Máriának az angyal így jelenti ki Isten ígéretét: „fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. (…) Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd; (…) és uralkodásának nem lesz vége.” Mária énekében így magasztalja az Örökkévaló Istent: „nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel.” Simeon pedig – még mindig a karácsonyi történetben – így szól az Úr Jézusról Máriának akkor, amikor az újszülöttet először vitték fel a templomba, Jeruzsálembe: „Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak, - a te lelkedet is éles kard járja majd át -, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata.”
Isten nem azért küldte el Fiát ebbe a világba, hogy kedves, bájos karácsonyi gyermekként maradjon meg a gondolatunkban, hanem azért, mert nem talált más módot az ember megmentésére. Kárhozatra, örök ítéletre méltónak találtatott az egész emberiség. Isten azonban könyörülni akart rajtunk és megmenteni.
Nem engedhette meg, hogy isteni ítélete sérüljön, hiszen a Szent nem tűrheti meg a bűnt, a lázadást. De mielőtt a végső ítéletre sor kerülne, Fiát küldte el ebbe a világba, hogy a keresztfa ítéletében magára vegye bűneink büntetését, nekünk pedig szabadságot adjon arra, hogy tiszta, megszentelt életet éljünk.
Karácsony ünnepe nem kerülheti meg a bűntől megrontott világ nyomorúságának kérdését. Annál inkább nem, mert mi is tagjainkban hordozzuk a bűnt, a bűn különféle rontását. Nincs egy ember sem, akinek életébe ne rondított volna bele a gonosz. Nincs egy ember sem, akinek családja ne szenvedne a vétkek különböző megnyilvánulásaitól. Vagy a bűn rontásának következményeitől. Legyen az betegség, halál, rosszindulatú ember, romló-bomló test vagy elme. De vannak olyanok is ebben a gyülekezetben is, akik karácsonyi ajándékként idegenektől vagy éppen családtagtól kaptak nagy gonoszságot, kiraboltatást, megveretést, megsértést, indulatot és gyűlöletet. S még az a jobbik eset, ha mi kaptuk ezt, nem pedig mi adtuk a másiknak.
Jézus Krisztus azért jött, hogy a bűnnel szemben harcoljon. Meghalt, hogy legyőzze a bűn legsúlyosabb következményét, a kárhozatot. Halálra adta magát, hogy kiszabadítson a bűn örvényéből, sodrásából, csábításából, és gyógyítsa életünkön a bűn ütötte sebeket. És amikor nekünk adta kegyelmét, kihozott a nagy mélységből mert mindent megbocsátott nekünk, akkor minket is elhívott, és felhatalmazott arra, hogy harcoljunk a sötétséggel, a hamissággal, a gonosszal, a bűnnel szemben.
Amire elküldte Őt az Atya, azt a szolgálatot a megszabadítottaknak is adta. Mind azt a méltóságot, amit Ő viselt, megosztotta velünk, hogy mindannyian Őt képviselhessük ebben a világban.
A Heidelbergi Káté ezt így fogalmazza meg a 32. kérdés-feleletben: „Miért hívnak téged Krisztusról keresztyénnek? — Azért, mert hit által Krisztusnak tagja és így az Ő felkenetésének részese vagyok, avégre, hogy nevéről én is vallást tegyek, magamat élő hálaáldozatként neki adjam s a bűn és ördög ellen ez életben szabad lelkiismerettel harcoljak, és azután Ővele együtt minden teremtmény felett örökké uralkodjam.”
Nekünk, keresztyéneknek a karácsony azt is hirdeti, hogy az Úr Jézus Krisztus felhatalmazást adott a bűn elleni harcra, nevéről való vallástételre. S amikor Ő felhatalmazást ad, akkor ez egyszerre megbízatás és ugyanakkor rendkívüli, nyugodtan mondhatjuk: csodálatos lehetőség. Olyan megbízást, olyan hatalmat kaptunk az Úr Jézus Krisztus kegyelméből a ránk kiárasztott Szentlélek által, amivel élnünk lehet és élnünk kell. Megélni, megmutatni az Úr Jézus Krisztust ebben a világban. Azt az Urat, akit a Szentírásban Isten kijelentett. „Aki született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt.” Rajta kívül nincs más Üdvözítő!
Megmutatni Krisztust ebben a világban? Azt meg hogyan kell? Ki képes rá? Egyáltalán, ki az, aki ma is megteszi: életével és beszédével felmutatja a Krisztust? Kiről vegyük a mintát? Higgyék el a Testvérek, hogy minden korban, a Zsidókhoz írt levél keletkezésének korában is kérdés volt ez: Hogyan mutassuk meg Krisztust ebben a világban? Ezért is írja a levél szerzője ezeket a sorokat, amelyeket az elmúlt napokban és ma is olvasunk a Bibliaolvasó Kalauz útmutatása szerint.
Az első, amit tehetünk és tennünk kell: felnézni Krisztusra. A keresztyén hit alapja őnála, őbenne van. Ahogy a Szentírásban kijelentetett. Nincs más és másmilyen Krisztus! Az Úr Jézus Krisztus vezényel. Ő a karmester.
A karácsonyi koncerten néhány gyermek nem akkor kezdte az éneket, amikor kezdeni kellett volna, és nem akkor fejezte be, amikor be kellett volna fejezni. Azért, mert a kottába néztek és nem a karmesterre. Aki volt énekkaros, az tudja, hogy mennyire nehéz ezt megszokni! Ez a gyermekkar, amely a templomunkban szolgált, alig két hónapja verbuválódott. Voltak közöttük régi énekkarosok, és voltak olyanok, akik alig pár hetet jártak énekkarra. Óriási dolog volt őket összehangolni. S bizony, a kezdők még nem mindig tudtak a karmesterre figyelni, hiszen lámpalázasak voltak, izgultak, nem tudtak elszakadni a kottától, sőt akadtak közöttük olyanok is, akiknek ott, szemben a közönséggel volt fontos mondanivalójuk egymásnak, úgyhogy menet közben kellett őket egymástól külön állítani. Kezdő énekkarosokkal kiállni egy ilyen koncertre, óriási teljesítmény!
De nem ilyenek vagyunk mi is gyülekezetbe járó keresztyének? Kiállunk a világ elé, hiszen amikor eljövünk a templomba, amikor beszélgetés közben kiderül, hogy Bibliát olvasunk, mi is valamilyen módon a kirakatba kerülünk. S itt ámulunk először: Isten nem szégyell bennünket gyermekeinek nevezni. Pedig hányszor nincs összhang közöttünk! Hányszor teszünk mást, mint amit tenni kellene! Jézus Krisztus mégis vezetni akar! De nekünk meg kell tanulnunk: Nem a szomszédunkat kell néznünk, akinek esetleg a Mester más szólamot, más feladatot adott. Nem a közönségen kell tájékozódnunk, amely lehet akár közömbös, akár ellenséges is, hanem arra kell figyelnünk, aki vezényel, aki hitünk szerzője és beteljesítője. Nézzünk fel Krisztusra!
Hogyan mutatta meg nekünk az Atyát? Hogyan vállalta értünk a legnagyobb szenvedést is? Hogyan harcolt a bűn ellen? Irgalmas volt a bűnössel szemben, de kérlelhetetlen a bűnnel szemben! És engedelmes volt. Mindenben. Mindig. — Ő a minta. Aki nem engedte, hogy bármi is elszakítsa az Atyától, és nem volt hajlandó semmilyen csábításért, semmilyen kincsért, semmilyen fenyegetésért elhagyni az élő Istent. Aki azt mondta nekünk: legyetek azért tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.
Ezen a karácsonyon is az Ő kijelentése az: tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Hogyan is tudunk mi bármilyen terhet letenni? Hogyan is tudjuk letenni aggodalmaskodásaink, félelmeink, bűneink, szégyenteljes dolgaink terhét? Csak úgy, ha odamegyünk azokkal Jézus Krisztushoz: itt van Uram, elhoztam mindezt eléd. Vedd le rólam ezt a terhet. Rád rakom, mert a Tiéd vagyok. Segíts nekem minden terhemtől megszabadulni. S ha Krisztushoz visszük, jó helyre visszük. Gyakran csak annyi a bajunk, hogy nem tudjuk jól kezelni a terheinket. Vagy nem visszük sehová, mert úgy gondoljuk: nem tartozik ez másra, elég vagyok én hozzá magam is, majd csak elboldogulok, máskor pedig visszük fűhöz-fához, csak ahhoz nem, aki valóban képes levenni rólunk: Az Úr Jézus Krisztushoz…
De nemcsak azt mondja az Ige, hogy a terheket tegyük le, hanem azt is, hogy harcoljunk a bűnnel szemben, ahogy az Úr Jézus Krisztus is harcolt vele szemben – és győzött. Ő ad nekünk győzelmet, de ehhez nekünk is fel kell venni a harcot… A kemény, akár véres verítékkel, önmagunk megtagadásával is megvívott harcot. Így figyelmeztet az Ige: Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig… A bűn elpusztítani akar. Vagy akár a vérig tartó harcot harcoljuk ellene Krisztus segítségével, vagy elpusztít, maga alá gyűr. Segítségül hívtuk-e már valaha is az Urat egy-egy megismert vétkünk elhagyása érdekében? Amellyel mi nem bírtunk, de amely gyötör? Harcoltunk-e már egy-egy bűnünkkel úgy, hogy Krisztust kértük, győzze le bennünk, mi pedig minden kísértés, minden bukás közben vagy után azonnal Urunkhoz menekültünk, aki győzött bűn és halál fölött? Ha nem Krisztus szava dönt ebben, s mindenben az életünkben, máris vesztettünk!
Milyen kórustag az, aki csak ott van a kórusban, de nem énekel? Lehet, hogy tátog, de az is lehet, hogy csak némán áll… Az a kórustag nemhogy segítene, hanem még rombol is. Mert elbizonytalanítja a többieket. Mindannyian, együtt vagyunk megszólítva: Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig…” „és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát”!
Krisztus a karmester! Nincs más rajta kívül. Ő vezényel, ő osztja ki a szólamokat, ő tudja, kinek mikor kell belépni, megszólalni és elhallgatni. Sőt! Ő adja meg azt is, ami el kell hagyja a szánkat. Ő adja számunkra az előadási darabot. Nincs más mondanivalónk a világban, mint amit Krisztus bízott ránk. Ha azt akarjuk, hogy jól szóljon, együtt szóljon a Krisztus vezette kórus, akkor csak azt adhatjuk tovább külön-külön és együtt is, amit Ő bízott ránk. Nem adhatunk ki más, zűrzavaros hangot. Persze lehet, hogy ezután gúny, nevetség tárgya leszünk. Lehet, hogy időnként haragszanak is ránk, mint sok helyen a világban, ahol a keresztyéneket üldözik. De akkor is csak Krisztus szava számít. Mint Jeremiásnak ott, az ostromlott Jeruzsálemben. Ráfoghatták, hogy hazaáruló, nemzetének ellensége, de nem mondhatott mást, mint amit Isten rá bízott. Mint ahogy nekünk sincs más utunk, azon kívül, amit Krisztus adott. Karácsony napján is „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére” és kövessük Őt!

Ámen!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2017. október 16., hétfő

    A hivatali lelkipásztorkodás ideje egészen biztosan lejárt, különben azokat is elveszítjük, akik jelenleg gyülekezetbe járnak - adott hangot véleményé...
  • 2017. október 15., vasárnap

    Két egyházvezető párbeszéde, ahogyan még sohasem hallhatta őket. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Bogárdi Szabó István reformá...
  • 2017. október 13., péntek

    Közös nyilatkozatot fogadott el a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójá...
  • 2017. október 13., péntek

    Válaszúthoz érkeztünk. Vagy hátat fordítunk Istennek, jogosnak gondolva csalódásunkat. Vagy meg kell tanulnunk hinni egy új Istenben.
  • 2017. október 12., csütörtök

    Az a helyzet, hogy a missziónak mi csupán munkatársai vagyunk, nem a gazdája. A gazdája maga Jézus Krisztus. Ő a Szabadító.
  • 2017. október 10., kedd

    Fa, papír, vászon, textil és agyag.
  • 2017. október 09., hétfő

    Drogterápián részt vevő fiatalokkal együtt tekerték körbe a sukorói református gyülekezet tagjai a Velencei-tavat az elmúlt hétvégén. A közös sport ne...
  • 2017. október 08., vasárnap

    „Annyi titkom maradt” – ízlelgetem a kerek 100 esztendeje született Szabó Magda írógépe előtt állva az írónő szavait. Forgatom magamban a titkosság té...
  • 2017. október 05., csütörtök

    – Hogy bízzak meg benne ezután? – kérdezte tőlem valaki nemrég. – Sehogy, megértelek – hangzott a válaszom.
  • 2017. október 04., szerda

    A gyógyuláshoz nemcsak gyógyszerre van szükség, hanem arra az erőre is, amit csak a szeretet képes közvetíteni. Idegen környezetben műtétre váró gyere...