Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Október 31. - Gal 6, 14-15

NINCS MÁS DICSEKEDÉSÜNK
(Sarkad-Újtelek, 2011. október 31._reformációi istentisztelet)

Lectio: 2Móz 3, 1-14. v. + Róma 8, 1-19. v.
Textus: Gal 6, 14-15. v.
Énekek: 50/1; 390/1-4; 254/5; 151; 372/6; 392/1-5;

„Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára. Mert a Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a körülmetéletlenség; hanem csak az új teremtés.”

Szeretett Testvéreim!
Reformáció emlékünnepét még évtizedekkel ezelőtt természetes módon megünnepelték szinte minden református gyülekezetben. Úgy vallották, hogy a református öntudathoz, a református önazonossághoz hozzátartozott, hogy nem feledkezünk meg a reformáció ünnepének megünnepléséről, nem feledkezünk meg a reformációról.
De nem azért vagyunk reformátusok, mert emlékezünk a reformációra. S nem azért vagyunk reformátusok, mert megünnepeljük a reformációt, bár vannak dolgok, amiket csak mi tehetünk meg. Nem várhatjuk azt az evangélikus testvéreken és néhány protestáns felekezeten kívül, hogy ünnepeljék a reformációt. Nem várhatjuk a római katolikusoktól, görög katolikusoktól. Ezt nekünk kell emlékezetben tartani. Azonban úgy jártunk a reformáció ünneplésével, mint sok esetben a pünkösd ünneplésével. Pünkösdkor a Szentlélek kiáradásáról beszélünk, azt ünnepeljük, ünnepeljük a Szentlélek eljövetelét, hogy velünk van, hogy bennünk van, és közben nem látszik közöttünk a Szentlélek munkája. Hasonlóképpen beszélünk reformációról, megemlítjük, hogy az egyháznak mindig reformálódnia kell, de mindezt reformáció nélkül.
Azt mindenképpen tisztáznunk kell, hogy a reformáció nem azonos a reformok sorozatával. Az egyház, megújítása és helyreállítása nem pótolható azzal, hogy hol itt, hol ott valami újítást vezetünk be. Önmagában az újítás, vagy annak rosszabb formája, az újítgatás akár az egyházszervezetben, akár az istentiszteleti liturgiában, akár a prédikáció stílusának változtatgatásában, még nem vezet reformációhoz. Mert az egyház megújítása, az egyházi élet helyreállítása csak a Szentlélek Isten munkájával lehetséges. Mindehhez mindenek előtt Isten munkája kell.
Hiába ismerte fel Mózes, hogy nincs rendben valami a választott nép körül, hiába akart javítani a helyzeten, hiába akart reformokat bevezetni ököljoggal együtt, ezzel még nem ért el semmit. Ahhoz, hogy az Isten népének helyzete megváltozzon, ahhoz az kellett, hogy az élő Isten mondja, szóljon: menj, cselekedj! Ahhoz az kellett, hogy Mózes ne a maga eszével, képességeivel induljon, hanem az élő Isten küldetésében induljon. Ekkor elindult Isten népe megújulása.
A reformációt nem Luther Márton indította el, és nem 1517. október 31-én. A reformációt Isten Szentlelke munkálta, indította. Formálta már a helyzetet is a történelem formálásával. A technikai újítások bevezetésével készítette elő. S Luther Márton is már évekkel korábban tanított arról, amire az Isten elvezette a Szentlélek és az Ige ismerete által. Isten vezette rá az Ige igazságára. Luther kereste, kutatta az igazságos Istent, a megigazulás útját, és rátalált az Igében, rátalált a Szentírásban. 1517. október 31-e csak egy választóvonal volt, amikor mindezzel kilépett a nagy nyilvánosság elé. Tetszett az Istennek azonban munkálni ezt már évtizedekkel előtte. Csak néhány gondolat: A keresztyénség elterjedéséhez kellett a Római Birodalom. És az a lelkileg kiéhezett világ, akik kiábrándultak az isteneikből, új isteneket kerestek – és Isten nagyon jól tudta, hogy eljön az az idő – az időnek teljességében elküldte Fiát. És Jézus Krisztus akkor halt meg a kereszten, akkor támadt fel és akkor adta a missziói parancsot, amikor ez a korszak eljött, és a keresztyénség terjedhetett egy viszonylag egységes nyelvi, birodalmi keret között. Nemcsak a birodalomban és nemcsak abban a nyelvben, de tetszett az Istennek ezt felhasználni. És tetszett az Istennek felhasználni a nyomtatás és a nyomdatechnika tudományát, hogy ne csak Wittenbergben és majd néhány helyre lemásolva jusson el a 95 tétel, hanem szerte a birodalomban néhány hét alatt már ismertté váljon. Ez a mindenható Istennek a bölcs, csodálatos szervezőmunkája. Tetszett neki, hogy így intézze. És így hívta el nemcsak Luther Mártont. Ő csak egy volt a reformátorok között. Az, hogy ehhez a dátumhoz kötjük a reformáció indulását, azért van, mert Isten rendezése alapján az a nap egy választóvonal volt, és áldjuk érte az Istent, de a Mindenható Isten Luther Mártonnal közel egy időben több más szerzetest is megszólított, elhívott, akikben ugyanúgy égett a kérdés, bennük volt a feszültség. És közöttük voltak igen kiváló, nagy tudású és a reformáció elterjedésében jelentős szerepet játszók is.
Igen, a Mindenható Isten munkája ez. S benne van ebben az előreformátorok munkája, akiken keresztül az Isten ébren tartotta az evangéliumi keresztyénség iránti igényt. Ébren tartotta az evangélium hirdetése iránti igényt. Ébren tartotta azt a gondolatot, hogy egyedül kegyelemből, hit által van üdvösségünk, és ez nem tőlünk van. S az, hogy azok az úgynevezett előreformátori mozgalmak látszólag elbuktak, valójában nem elbuktak, hanem Isten megengedte, hogy tovább menjen az egyháznak az a fajta útja, amiből aztán teljesen ki kellett józanodni. De közben az Isten szinten tartotta az igényt, fenntartotta az igényt az egyház lelkében, hogy valaminek itt történnie kell. Az egyházi élet helyreállításához mindenek előtt az Isten munkája kell, és azoknak a szolgálata, akik tudják, hogy ami van, az úgy nem jó, tovább kell lépni, ki kell törni, meg kell újulni, s aztán eljön az az idő, amikor azután lesznek olyanok, akiken keresztül különösen is erőteljesen fog munkálkodni az Isten Igéje és Szentlelke.
Mi a dolgunk? Mindenképpen várni az Isten kegyelmének megújulását! Az egyház megújulására vágyva és várva segítségül hívni az Istent, munkáját, kegyelmét kérni. Kérni, hogy minket is tegyen képessé és késszé az egyház megújulásának munkálására. És amit felismertünk, azt szólni és tenni kell.
De nem azért tartunk reformáció ünnepét, mert így illik, mert ettől vagyunk reformátusok, hanem azért, mert segítségül akarjuk hívni az Egyház Urát, Jézus Krisztust. Segítségül hívjuk a Szentháromság Istent, hogy adjon megújulást az egyháznak, a gyülekezetünknek, a Magyar Református Egyháznak, és azon belül a Magyarországi Református Egyháznak. Ha ez a vágy nincs bennünk, ha ez a könyörgés és küzdés nincs bennünk, akkor semmit sem ér a reformációra emlékezni.
És most csendben, énekkel könyörögjünk, a 243. dicséret 4-8. versszakaival:

Téged dicsér, Atya Isten, Szent egyházadnak népe Mind ott fenn, mind alant itten, Mint szent felséged képe. A megszerzett idvesség, A hit, és a kegyesség, Mind nagy kegyelmed munkája, Dicsőséged prédikálja.

Istennek egyszülött Fia, Ki bűn nélkül testünket Felvőd és lől atyánkfia, Hogy megváltsál bennünket, Ó, dicsőség királya, Minden keresztyén szája, Szívből származott énekkel, Dicséretedre énekel.

Ó, Szentlélek, egy Istenség, Az Atyával s Fiúval, Téged egész keresztyénség Megszentelőjének vall. Ó, dicső Szentháromság, Legfőbb szentség és jóság, Egy idvezítő Istenünk, Téged örökké dicsérünk.

Ó győzedelmes királya, Jézus megváltottidnak! Feje s irgalmas bírája Véren vett szolgáidnak! Jöjj, vezéreljed néped, És áldd meg örökséged; Tápláljad lelkünk Igéddel, Szent testeddel, szent véreddel.

Hitünket, reménységünket Szentlelkeddel erősítsd, Istenhez szeretetünket S feleinkhez öregbítsd. Vigy előbb a szentségben, Adj részt a dicsőségben Testi halálkor lelkünknek, Feltámadáskor testünknek.

Mi a reformáció, az egyház megújulása? Amikor Jézus Krisztus keresztje kerül a középpontba: Az, amit Ő tett ezért a világért. Akkor újul meg az egyház, akkor újul meg az életünk, akkor újul meg a gyülekezetünk, hogyha ez járja át a gondolkodásunkat, ez járja át a döntéseinket, ez járja át a cselekedeteinket. Amikor nem csupán egy szervezet jó életéről dönt a Presbitérium, hanem a Krisztus keresztjének evangéliumáról, annak a hirdetéséről, annak hirdetésének az elősegítéséről. Amikor a szervezet nem önmagáért van, hanem az evangélium hirdetésének alárendelve és az evangélium hirdetésének a támogatására.
Az a reformáció, amikor az egyház megújulásának alapja az Úr Jézus Krisztus, és annak központjában az Úr Jézus Krisztus áll, és mindent Őhozzá akarunk mérni, és mindent Őhozzá akarunk igazítani. Ez az élet megszentelését is jelenti!
A Galatákhoz írt levélben az egyik nagy kín és gyötrődés, amikor az istenfélő, kegyes élethez mást is hozzá akarnak csatolni a Krisztus keresztjén kívül. Az a jó keresztyén – mondják – aki hisz Jézus Krisztusban és még megteszi ezt és ezt. Ennek a másik oldala majd az lesz, amikor megteszem ezt és ezt, és már nem is kell szólni Jézus Krisztusról, és nem is kell törődni vele. Vagy egyedül Jézus Krisztus van a hitünk és az életünk középpontjában, vagy hozzáteszünk valamit, és ezzel meggyengítjük az evangéliumot, és automatikusan egy idő után már ezzel az jár, hogy elvesszük az evangéliumot, és csak az lesz fontos, amit mi, emberek tettünk hozzá.
Ezért Pál apostol nagyon világosan elmondja: „nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára.” Aki által keresztre feszíttetett számomra a világ minden szempontja, a világ minden elvárása, a világ minden kívánsága. De: én is a világ számára. Nincs közünk egymáshoz.
Ott van reformáció, ahol az egyház úgy akar élni ebben a világban, hogy betölti a küldetését, Jézus Krisztus evangéliumának hirdetését, és nem akar a világhoz igazodni, és nem engedi, hogy a világ beleszóljon az egyház dolgába. S ez nem azt jelenti, hogy nem akarunk ebben a világban élni, s nem akarjuk tudomásul venni ennek a világnak a törvényszerűségeit, hanem azt, hogy az egyház gondolkodása, tanítása egyedül a Jézus Krisztus keresztjén tájékozódhat. Ebben a világban élünk, és nem is akarunk kimenni ebből a világból, hiszen az Úr Jézus Krisztus így kérte az Atyától: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17, 15) Tehát itt vagyunk a világban, de egyetlen kincset tartunk kincsnek és egyetlen kincsért küzdünk, Jézus Krisztus keresztjéért, az Ő értünk hozott áldozatáért, s mindazért, amit értünk tett, ezt akarjuk megbecsülni, ezen tájékozódunk, és nincs más szempont, ami az egyházat eligazítsa.
Jézus Krisztusban nem dicsekedhetünk semmivel. Nincs mit hozzátennünk a Krisztus megváltásához. Azért van üdvösségünk, mert Jézus Krisztus meghalt értünk, mert megajándékozott az üdvösséggel. Azért van életünk, mert Krisztusban vagyunk, és ehhez semmit sincs hozzátenni, amivel dicsekedhetnénk. Nem dicsekedhetünk mással. Sem hívő őseinkkel, sem az egyéni kegyességünk teljesítményével, hanem egyedül a Krisztusban kapott új teremtéssel. Ha ezt nem tudjuk belátni, akkor mi magunk is akadályai vagyunk az egyház megújulásának. Mert csak az számít: mit tett Jézus Krisztus ezért a világért, mit tett értünk, és mit tett velünk.
Ha nem látszik meg, hogy Jézus Krisztus mit tett velünk, akkor hiába is dicsekszünk bármi mással, nem ér semmit az evangélium hirdetése szempontjából.
Felhívott egy lelkésztársam. Szomorúan mondta el, hogy a gyülekezete nem engedte, hogy reformációi istentiszteletet tartsanak, mert hát úgy is itt volt vasárnap, utána meg ott lesz halottak napja, úgy is együtt leszünk a temetőben, ott is tiszteletes úr fog prédikálni. A katolikus pap ugyan nem lesz ott, pedig ő milyen szépen tud beszélni a halottakról, de hát most meg kell hallgatnunk tiszteletes urat. S ezt valami olyan sajnálkozással mondták, hogy ez a lelkészben tusakodást váltott ki: miről beszéljek? Nem kétségbeesve, de megkeseredve kérdezett. S átbeszéltük: nekünk nincs más mondanivalónk, mint Jézus Krisztus keresztje. Nincs más mondanivalónk, mint a bűnbocsánat, és a Krisztusban megígért, a Krisztus kegyelméért megígért feltámadás és örök élet. S úgy csendesen mondta, hogy engem ezzel ki fognak verni a temetőből. De nem baj – tette hozzá egy idő után – nem baj, erre küldettünk. Vagy Krisztust hirdetjük, vagy semmit. S tulajdonképpen, amikor felhívott is, tudta már, hogy így lesz, hogy ezt fogja mondani, de időnként szükségünk van arra, hogy megerősödjünk egymás hite által. S engem erősített az ő bizonyságtétele. Őt erősítette az, hogy nem mondtam mást, mint amit megértett a Jézus Krisztusban.
Egyház ott tud megújulni, reformáció ott lehetséges, ahol a Krisztust hirdetik, és ahol a Krisztust élik. S ezért kell kérnünk a Mindenható Istent, hogy tegyen erre minket alkalmassá és képessé, és segítsen, hogy amit elhatároztunk, azt az Ő Szentlelke erejével meg is tudjuk tartani. „Nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára.”
Krisztushoz tartozunk. Tegnap ezt éltük meg az úrvacsorai közösségben is. Krisztushoz tartozunk, nekünk nem lehet más szempontunk az életünk szervezéséhez, nem lehet más szempontunk a jövőnk tervezéséhez. Krisztusban vagyunk, Ő váltott meg, az Ő tulajdona vagyunk, Őérte élünk, Róla beszélünk, Vele dicsekszünk, és csak az Ő akaratát akarjuk tenni. Így rendelte a mi Istenünk, és így vágyunk reformációra, az egyház megújulására, a gyülekezetünk megújulására. Amit adjon meg a Mindenható Isten az ő nagy kegyelméből.
Ámen!

Imádkozzunk!
Hálát adunk tenéked, Úr Jézus Krisztus, feltámadott, megdicsőült Urunk, aki az Atya jobbján ülsz, hogy benned vagy egyház és általad van egyház. Köszönjük Neked, Úr Jézus Krisztus, hogy benned vagyunk kiválasztva, te hívtál el minket, te választottál el, hogy az üdvösség reménységében éljünk, és itt a földön neked szolgáljunk. Oda akarjuk adni neked az életünket, és Szentlelked és igéd kegyelme által úgy akarunk élni, mint akik számára meghalt a világ, és akik meghaltak a világ számára. S miközben ebben a világban élünk, kérünk, tégy bennünket Krisztus-gyermekekké, akiknek az életén meglátszik, hogy kin tájékozódnak, hogy kinek a parancsait követik, kinek a rendelései az irányadók. Nem akarunk mást követni, mint Téged. S miközben sokszor botladozunk, és elvonja figyelmünket annyiféle csábító hang és lehetőség, mégis hozzád esdeklünk, Téged akarunk követni. Áraszd ki Szentlelkedet, könyörgünk, hogy Szentlelked által tudjuk szólni az evangéliumot, bárhol vagyunk, bárkikkel beszélünk. És tudjunk különbséget tenni a Te igazságod, és a világ igazsága között, s csak a Te igazságodat választani. Szentelj meg így bennünket! S miközben odaadjuk Neked életünket Lelked által támogatva, aközben azt kérjük, hozd el gyülekezetünk megújulását, az egyház megújulását, hogy felragyogjon a Te kereszted, váltsághalálod mind többek számára. És legyen nyilvánvaló, hogy egyetlen út van az üdvösségre: csak Te, Urunk. Kérünk, nyújtsd ki kezedet jelekre és csodákra, hogy hatalmas munkád által sokan megtérjenek az üdvösségre. És közben könyörgünk betegeinkért is. A gyötrelmes fájdalmakkal szenvedőkért. Istenünk, Te légy, aki megkönnyíted szenvedéseiket, és közben megerősíted hitüket, hogy a nagy próba és szenvedés között se tagadjanak meg Téged, hanem hozzád tudjanak menekülni. Légy velünk, Urunk, s amikor halottainkra emlékezünk, Szentlelked és Igéd ereje által segíts, hogy mindig a feltámadás reménységével tudjuk ezt tenni. A Te kegyelmed reménységével, úgy, hogy őket már eleresztettük, de a Te kezedben ma is megkapaszkodunk. Ámen!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2017. december 12., kedd

    Gimnáziumunk idén is részt vesz a Református Szeretetszolgálat karácsonyi ajándék – akciójában, a Nyilas Misi programban. Ennek keretében diákj...
  • 2017. december 11., hétfő

    Emberélet. Ki méri meg az árát? Fölfogjuk-e, hogy szavainkkal is ölünk? S hogyan lehet elviselni azt, ha valóságosan is egy másik ember halálát okozzu...
  • 2017. december 11., hétfő

    Jézus azért született a Földre, hogy az elveszett identitásunkat helyreállítsa. A félelem helyett megmutassa a teljes szeretetben gyökerező életet.
  • 2017. december 09., szombat

    A Magyarországi Református Egyház pályázatot hirdet 1 fő részére referensi munkakör betöltésére a Zsinati Hivatal Missziói Irodáján.
  • 2017. december 09., szombat

    Gary Thomas: Megszentelt utak könyvajánló
  • 2017. december 08., péntek

    A Biblia tekintélyének elfogadása feltétlenül együtt jár az igényes gondolkodás feladásával? Az igényes gondolkodás pedig egyet jelentene a Biblia tek...
  • 2017. december 07., csütörtök

    A Bocskai István Református Oktatási Központ a Reformáció 500. évfordulója alkalmából csendesnapot tartott 2017. október 27-én.
  • 2017. december 07., csütörtök

    Bizony, ha megvizsgáljuk hétköznapjainkat vagy akár ünnepeinket, látnunk kell, tele van helyettesítőkkel, voltaképpen pótlékokkal életünk.
  • 2017. december 05., kedd

    Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező és egykori pályatársa, Békési Sándor teológus voltak a budapesti református teológia vendégei nemrégiben. A rajzfilm...
  • 2017. december 05., kedd

    A reformátorok előtt tisztelegve, s azok nyomába lépve, ünnepeltek az egyházi év kezdetén a Lónyay Utcai Református Gimnázium diákjai és tanárai.