Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Január 30. - ApCsel 12, 6-12

AZ ÚRRA VÁRVA
(Sarkad-Újtelek, 2011. január 30.)

Lectio: Zsoltárok 40, 1-18. v. + Máté 7, 7-14. v.
Textus: ApCsel 12, 6-12. v.

Énekek: 111/1-2; 234/1-4; 168/3; 151; 238/7-10; 393/1-2;

„Azon az éjszakán, amikor másnap Heródes elő akarta vezettetni, Péter - két bilinccsel megkötözve - két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt. És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: „Kelj fel gyorsan!” Erre lehulltak a bilincsek Péter kezéről. Ezt mondta neki az angyal: „Övezd fel magadat, és kösd fel sarudat!” Péter megtette. Az angyal pedig ezt mondta neki: „Vedd fel a felsőruhádat, és kövess engem!” Ekkor kiment, és követte őt, de nem tudta, hogy valóság az, amit az angyal cselekszik, hanem azt hitte, hogy látomást lát. Amikor átmentek az első őrségen, majd a másodikon, eljutottak a vaskapuhoz, amely a városba visz. Ez magától megnyílt előttük. Mikor kiment rajta, végighaladtak egy utcán, aztán hirtelen eltávozott tőle az angyal. Ekkor Péter magához tért, és így szólt: „Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből, és mindabból, amit a zsidó nép várt.” Amikor feleszmélt, elment Mária házához. Ez anyja volt annak a Jánosnak, akit Márknak is neveztek. Itt sokan egybegyűlve imádkoztak.”

Szeretett Testvéreim!
Az Ószövetségből, a Negyvenedik zsoltárból hallottuk Dávid énekét. Várva vártam az URat! Több mint 10 esztendőt várt arra, hogy beteljesedjenek rajta Isten ígéretei! Még legény volt, amikor Sámuel próféta felkente Izrael királyának, és harminc esztendős korában lett ténylegesen királlyá. S közben hányszor tűnhetett úgy, hogy semmi sem lesz az Isten ígéretéből! De várt az ÚRra, és nem csalódott Isten ígéreteiben!
Péter nem évtizedekig, csupán néhány napig volt börtönben, emberileg teljes bizonytalanságban: Vajon mi lesz a sorsa? Heródes szándékáról semmi kétség, hiszen apostoltársát, Jakabot, a Zebedeus fiát már karddal kivégeztette. Péter minden bizonnyal várta Isten szabadítását, minden bizonnyal imádkozott, amikor tudott. De a sorsa felől bizonytalan lehetett. Nem ismerte még a következő órát sem. Emberekben nem reménykedhetett.
Ha azt kérdezzük, hogyan tudott aludni mélyen azon az éjszakán, amikor a következő reggel oda fogják állítani a Nagytanács és Heródes király elé, akkor bármennyire furcsa, vissza kell kérdeznünk: tudott volna mást tenni? Két katona volt folyamatosan a cellájában. Két katonához volt hozzábilincselve, akik minden mozgását érzékelték. Hogyan tudott volna térdelve imádkozni, amikor őrei feküdtek? Vajon adtak-e neki lehetőséget arra, hogy csendben legyen? Talán az őrei, akiket rendszeresen váltottak, beszélgettek napközben. Talán az őrei őt kérdezgették. Talán az őrei rajta gúnyolódtak. Talán az őrei bent voltak, meg sem szólaltak, de neki sem engedték, hogy beszéljen… Van olyan helyzet és van olyan lelkiállapot, amikor nyomorúságunkban még imádkozásra is alig van lehetőségünk, s a fájdalom, a gyengeség, a gyógyszerhez kötött élet állandóan elgyengíti hitünket, s már imádkozni sem úgy és akkor tudunk, ahogy szeretnénk, hanem ahogy lehetőségünk nyílik rá. S amikor elgyengülten fekszünk a betegágyon, amikor kimerülten fekszünk le este az egész napi ránk nehezedő nyomás után, akkor lehet, hogy éppen imádság közben csukódik le a szemünk, s már a megkezdett mondatot sem fejezzük be, mély álomba merülve.
De Péter mély alvása mögött más is lehetett. Ő, aki annyira szerette az Úr Jézust, aki egykor azt mondta: „Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg”, most valóban elkészülhetett arra, hogy akár az életét is adja az Úr Jézus Krisztusért. Már sokszor látta, tapasztalta, hogy Isten milyen hatalmas. A Szentlélek erejét, áldó, szabadító, gyógyító munkáját rendszeresen átélte. Tudta, hogy Istennek minden lehetséges. Kell-e félnie bármitől, ha az Úr Jézus Krisztust tudja maga mellett? Kell-e félnie, ha tudja, hogy Krisztusé az élete mind életében, mind halálában? Rábízta magát az örökkévalóra: tegye azt, amit jónak lát! Ha megszabadítja Heródes kezéből, akkor Krisztusnak fog tovább szolgálni itt, a földön. Ha megengedi, hogy Heródes megölesse, akkor Krisztusnak fog szolgálni ezentúl a mennyben.
Nem gondolom, hogy ezt Péternek olyan egyszerű lett volna azonnal elfogadni. Hiszen családja volt. Legalább is felesége, akit később a missziói útjaira magával vitt. Szeretteit és a rábízott gyülekezetet hagyja itt, ha Isten úgy dönt, hogy engedi megöletni őt. De Péter megtanulta az Úr Jézus Krisztus mellett, hogy senki nem tudja az Urat követni, aki nem kész mindenét az Úrnak átadni. Jézus Krisztus ezt így mondta: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” (…) Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom.” Nem lehet: azaz nem képes, nem tud a tanítványom lenni. De mielőtt nagyon ijesztő lenne az, hogy meg kell gyűlölnünk a családunkat, ez a „gyűlölet” szó nem a harag gyűlöletét jelenti, hanem azt, hogy háttérbe szorítja, háttérbe helyezi az Úr Jézus Krisztusért.
Péter tudta, hogy ha másnap számon kérik hitéért, és felszólítják hite megtagadására az életéért cserébe, akkor is Jézus Krisztust választja, még ha itt kell hagynia Szeretteit, és szeretett gyülekezetét is. Isten pedig tenni fogja azt, amit jónak lát. Péter felkészült mindenre. És elfogadott mindent. Később, Pál apostol ezt írta a Római levélben: „Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának; mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék.” (14, 7-9)
Ne felejtsük el, Péter nem mindig volt ilyen erős a hitben! Az Úr Jézus Krisztus elfogatásának éjszakáján, amikor ő utána ment a főpap házának udvarára, Péter nem volt ilyen erős. Háromszor tagadta meg az Urat. A végén már esküvel, átokkal is tagadta, hogy ismeri az Urat… S amikor azon az éjszakán Jézus rátekintett, neki eszébe jutott, hogy mit fogadott meg, csupán néhány órája. S kiment és keservesen sírt.
A hitben nem egyik napról a másikra erősödik meg mindenki. Sőt egyik nap erősebbek vagyunk, másik nap el tudunk gyengülni. Egyik héten szárnyal a hitünk, a másik héten csüggedés vesz erőt rajtunk. Sokan vagyunk így, miközben egyre erősödik azért a hitünk, és egyre növekszünk a Krisztus ismeretében. Ezért is van olyan nagy jelentősége annak az áldásnak: „Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!” Péter hite és engedelmessége is növekedett. Ahogy nőtt a hite, lett egyre engedelmesebb, s ahogy egyre inkább engedelmes volt Istennek, úgy nőtt tovább a hite a Szentlélek által.
Így kell kérnünk nekünk is a hitet Istentől, és kérni a Szentlelket, hogy erősítsen meg bennünket az engedelmességben! Ahogy énekeltük is: „Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét, legfőképpen az igaz hitért…”
Péter aludt, de a gyülekezet imádkozott. Aki bajban van, aki gyötrődik és szenved, akit kétségek gyötörnek, félelmek vesznek körül, sokszor nem tud teljes erővel imádkozni. De Isten azért rendelt bennünket egymás mellé, hogy az erősek hordozzák a gyengéket, az erős hitűek a gyenge hitűeket, a szilárdan állók a bizonytalankodókat. S egyáltalán: imádkozzunk egymásért. Így imádkozott Istenhez a jeruzsálemi gyülekezet egy csoportja éjnek idején is. Az imádság az Istenbe vetett bizalmunk kifejeződése. Azért imádkozunk, mert ismerjük, szeretjük Istent és bízunk benne, akinek minden lehetséges mennyen és földön. — Időnként olyan feleslegesnek, mellőzöttnek tűnik az egyház imaszolgálata. A legkevesebbet látogatott alkalmak az imaórák. Pedig nem kell ott mindenkinek hangosan imádkozni, hanem magunkban együtt imádkozhatunk a hangosan imádkozókkal. S noha nem a bőbeszédűségünkért hallgattatunk meg, és nem azért mert sokan imádkozunk, mégis minél többen gyakorolják az imádságot a gyülekezeti közösségben, annál többen fejezzük ki Isten előtt, hogy bízunk benne és mindent tőle várunk! Urunk pedig, aki azt mondta: kérjetek és adatik nektek, meghallgatja az imádkozó gyülekezeteket! S minél többen tudunk együtt imádkozni, talán annál bátrabban tudunk kérni. Nem Istennek van szüksége a mi imádságainkra, hanem nekünk van szükségünk az imameghallgatás tapasztalatára!
De azt sem feledhetjük el, hogy az Úr Jézus Krisztus kezdettől fogva közösségeket hívott el. Nem egy tanítványa volt, hanem sok. Nem egy apostola volt, hanem tizenkettő. Nem egy emberre bízta az imádkozás és az evangéliumhirdetés szolgálatát, hanem közösségre! Az imádság is közösségi, gyülekezeti szolgálat.
Az, hogy Istenhez fordulunk bajainkkal és a gyülekezet gondjaival, az attól is megőriz, hogy a bálványokhoz forduljunk! Mert azzal, hogy a Péterért könyörgő gyülekezet Istenhez fordult, le is csendesedett. És megőrizte őket az Úr Jézus Krisztus attól a kísértéstől, hogy minden áron el akarják érni a vágyaikat! Szerették volna, hogy Péter megszabaduljon, de nem minden áron! Nem szítottak lázadást Heródes ellen! Nem találták ki azt a dőreséget, hogy ostromolják meg az erődöt, Péter kiszabadításáért. De nem fordultak mágiához sem, de az őrök megvesztegetéséhez sem. Az imádságos élet is véd, hogy erőszakosak, bálványimádók, csalók, hamisak legyünk… Istenhez imádkoztak, ezért Isten megmentette őket a felesleges és veszélyes utaktól, gondolatoktól. Igen, azzal, hogy Isten kezébe tesszük az életünket, sorsunkat, Isten sok esztelen és felesleges úttól, próbálkozástól tud megmenteni.
Azonban az, hogy Istenhez fordulunk bizalommal, meg is erősít a cselekvésben, az igazságért kiállásban. Mert Isten gyermekei nem tehetetlen emberek. Lehet, hogy jelentéktelenek ebben a világban, de nem tehetetlenek. A jeruzsálemi gyülekezet semmit sem tudott volna tenni Heródes ellen erőszakkal. De segítségül hívta az élő Istent, akinek nem volt akadály a bilincs, az őrség, a falak. A jeruzsálemi gyülekezet a hatalmasok előtt semmit sem ért. De imádkoztak és felforgatták a világot! Heródesen Isten ítélete ment végbe, és ezt még a kortárs történész, a zsidó Josephus Flavius is így látta és ítélte meg. Isten mindig is a kicsik, a kevesek, a jelentéktelenek által vitte végbe nagy munkáit! Kezdve Noétól egészen napjainkig. Isten a jelentéktelenek közösségein keresztül változtatott a világ sorsán. Az alázatosak, az Istenben bízók, a Krisztust dicsőítők, az imádkozók, az engedelmesen evangéliumot hirdetőkön keresztül dicsőítette meg és dicsőíti meg magát ma is. Ezért bizalommal várhatunk az Úrra! Kérjünk tőle nagy dolgokat, alázattal, az ő dicsőségére. És ne szűnjünk meg imádkozni az elesettekért, a nyomorultakért, de hitetlen népünkért sem! Ne szűnjünk meg kiállni az igazságért, hiszen Jézus Krisztus az Igazság. Minden valós igazság Krisztushoz tartozik ebben a világban! Ezért bátorodhatunk fel és kérhetjük Isten szabadítását, várva az Urat! Istennél van a szabadulás és Istennél van a könyörület! Ezért Isten népe bízz az Úrban és kérd az ő szabadítását! Ne szűnj meg imádkozni, Krisztus dicsőségére!
Ámen!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2017. december 12., kedd

    Gimnáziumunk idén is részt vesz a Református Szeretetszolgálat karácsonyi ajándék – akciójában, a Nyilas Misi programban. Ennek keretében diákj...
  • 2017. december 11., hétfő

    Emberélet. Ki méri meg az árát? Fölfogjuk-e, hogy szavainkkal is ölünk? S hogyan lehet elviselni azt, ha valóságosan is egy másik ember halálát okozzu...
  • 2017. december 11., hétfő

    Jézus azért született a Földre, hogy az elveszett identitásunkat helyreállítsa. A félelem helyett megmutassa a teljes szeretetben gyökerező életet.
  • 2017. december 09., szombat

    A Magyarországi Református Egyház pályázatot hirdet 1 fő részére referensi munkakör betöltésére a Zsinati Hivatal Missziói Irodáján.
  • 2017. december 09., szombat

    Gary Thomas: Megszentelt utak könyvajánló
  • 2017. december 08., péntek

    A Biblia tekintélyének elfogadása feltétlenül együtt jár az igényes gondolkodás feladásával? Az igényes gondolkodás pedig egyet jelentene a Biblia tek...
  • 2017. december 07., csütörtök

    A Bocskai István Református Oktatási Központ a Reformáció 500. évfordulója alkalmából csendesnapot tartott 2017. október 27-én.
  • 2017. december 07., csütörtök

    Bizony, ha megvizsgáljuk hétköznapjainkat vagy akár ünnepeinket, látnunk kell, tele van helyettesítőkkel, voltaképpen pótlékokkal életünk.
  • 2017. december 05., kedd

    Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező és egykori pályatársa, Békési Sándor teológus voltak a budapesti református teológia vendégei nemrégiben. A rajzfilm...
  • 2017. december 05., kedd

    A reformátorok előtt tisztelegve, s azok nyomába lépve, ünnepeltek az egyházi év kezdetén a Lónyay Utcai Református Gimnázium diákjai és tanárai.