Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Mi remegteti meg a szívünket? - 1Sám 4, 10-12

MI REMEGTETI MEG A SZÍVÜNKET?
(Sarkad-újtelek, 2009. november 8.)

Lectio: 1Sám 5, 1 – 6, 3. v. + Róma 13, 7-14. v.
Textus: 1Sám 4, 10-22. v.

Énekek: 89/1; 394/1-5; 231/1; 151; 441/11-12; 236/1-7;

„Harcoltak is a filiszteusok, és vereséget szenvedett Izráel. Mindenki hazafelé menekült, mert a vereség igen nagy volt. Elesett Izráelből harmincezer gyalogos. Elvették az Isten ládáját is. Éli két fia, Hofni és Fineás is meghalt. Egy benjámini férfi elfutott a csatatérről, és még aznap megérkezett Silóba megszaggatott ruhában és porral a fején. Amikor megérkezett, Éli ott ült székén az út mentén figyelve, mert szíve remegett az Isten ládája miatt. Amikor megérkezett az az ember a városba és megmondta a hírt, jajgatott az egész város. Meghallva a hangos jajgatást, ezt kérdezte Éli: Mi ez a nagy lárma? Akkor az az ember gyorsan odament, és megmondta Élinek. Éli akkor már kilencvennyolc éves volt, révedező szemeivel alig látott. Az az ember ezt mondta Élinek: A csatatérről jövök, a csatatérről futottam el ma! Éli ezt kérdezte: Mi történt, fiam? A hírnök így felelt: Megfutamodott Izráel a filiszteusok előtt, és igen nagy vereség érte a népet. Meghalt két fiad, Hofni és Fineás is, sőt az Isten ládáját is elvették! Amikor az Isten ládáját említette, Éli leesett a székről, háttal a kapufélfának, és a nyakát szegve meghalt, mert már öreg és elnehezedett ember volt. Negyven évig volt Izráel bírája. A menye, Fineás felesége pedig terhes volt, közel a szüléshez. Amikor meghallotta a hírt, hogy elvették az Isten ládáját, és meghalt az apósa meg a férje is, összegörnyedt és szült, mert rájöttek a szülési fájdalmak. És amikor haldoklott, ezt mondták a mellette álló asszonyok: Ne félj, mert fiút szültél! De ő nem felelt, nem is figyelt oda, hanem elnevezte a gyermeket Íkábódnak, ami azt jelenti: Odavan Izráel dicsősége; mert elvették az Isten ládáját, és odalett az apósa, meg a férje is. Ezért mondta: Odavan Izráel dicsősége, mert elvették az Isten ládáját.”

Szeretett Testvéreim!

Izrael népe eddigi életének legnagyobb vereségét kellett elszenvedje a filiszteusoktól, ettől a vad, harcos néptől. Izrael népe már régen elhagyta az Istent. A papok bűne is volt ez, mert csak a saját nyereségüket keresték, és az Úrnak szánt adományokat a saját élvezetükre költötték. Megtöltötték a templomot erőszakkal, szégyenteljes bűnökkel, ezért Izrael fiai is megutálták az Istennek való szolgálatot.
Amikor harcba szálltak az őket megtámadó filiszteusokkal, és nem bírtak velük, úgy döntöttek, hogy elhozatják a silói szentélyből Isten szövetségládáját, vagy régi magyar nyelven a frigyládát, és majd Isten segítségével megnyerik a háborút.
Vannak helyzetek, amikor azonban a kétségbeesés félelmetes elszántsággá változik. Ez történt a filiszteusokkal is. Megrémültek a szövetségládától, de Isten megengedte, hogy ne elolvadjon, hanem ellenkezőleg, megacélosodjon a szívük. És legyőzték Izraelt, hatalmas mészárlást hajtva végre közöttük. Elvették a szövetségládát is.
A 98 éves Éli főpap remegve várta a híreket. Szíve remegett az Isten ládája miatt. Amikor azután meghallotta, hogy elesett Izrael, meghalt a két fia is, és elvették az Isten ládáját is, hanyatt vágódott el meghalt.
Menye is megszült a rárohanó lelki fájdalmak miatt, s ő is gyötrődve mondta: odavan Izráel dicsősége, mert elvették az Isten ládáját.
Teljes mértékben érthető a kétségbeesésük, a fájdalmuk. Mert Isten szövetségládája számukra Isten jelenlétét jelentette. Ha Isten nincs velük, akkor elveszett a nép, vagy legalább is elveszett a nép korábbi dicsősége, jelentősége.
Hallhattuk ma a történetet, hogy Isten nem engedi magát megcsúfolni. A filiszteusok legyőzhették Izraelt, mert Isten megengedte nekik. Hiszen Izrael nem engedelmeskedett Istennek, ezért le kellett, hogy győzettessenek. Isten beteljesítette megígért ítéletét rajtuk. Istent nem lehet büntetlenül megcsúfolni. Isten nevére nem lehet büntetlenül szégyent, gyalázatot hozni. Ez ma is így van.
S nemcsak Isten népének ellenségein kéri számon a Mindenható nevének gyalázatát, hanem azokon is, akik látszólag neki szolgálnak, mégis miattuk gyaláztatik Isten neve, s miattuk utáltatik meg Isten szolgálata. Isten nem személyválogató. Igazságos, aki gyermekeitől sem fogadja el nevének gyalázatát.
Számon kéri rajtunk engedetlen életünket, számon kéri rajtunk mindazt, amivel nevére szégyent és gyalázatot hoztunk. Isten népe sohasem gondolhatja, hogy azért mert imádkozik, mert istentiszteletre jár, vagy valamilyen egyházi szolgálatot végez, vagy olvassa a Bibliát, akkor már azt tehet, amit akar, mert Isten úgyis mindent elnéz. Tudnunk kell, hogy a szent Isten törvénye betartását várja a mindenkori népétől. Nem alkuszik.
A világból ismert ez a fajta korrupció: Azért, mert támogatsz, én szemet hunyok a kisebb-nagyobb bűneid, hazugságaid, csalásaid felett. Azután, ha fordul a kocka, éppen a korábbi szövetséges lesz a legnagyobb ellenség, s csak azért, hogy magát tisztára mossa, a másiknak addig elnézett bűneit hirtelen előhozza, hirtelen már tud róla, és világgá kürtöli, felnagyítja, csakhogy neki legyen igaza.
Nem. Isten nem korrupt. Ő kezdettől fogva tudatja velünk, hogy nem alkalmaz kettős mércét. Isten nem olyan, mint egyes politikusok. Nincs rá szüksége, hogy pillanatnyi politikai érdekért, pillanatnyi előnyért megegyezést kössön a bűnnel, a hamissággal, a gonoszsággal, és csakhogy támogassák, szemet hunyjon olyan dolgok fölött, amit tulajdonképpen ő maga is elítél.
Isten szent. Nem köpönyegforgató és nem álnok. Nincs szüksége arra, hogy emberektől kapjon elismerést, dicsőséget. És főképp nincs szüksége arra, hogy alkudozzon pillanatnyi elismerésért. Szentsége, dicsősége sohasem csorbul. Elvihették a filiszteusok az Isten ládáját a saját istenük templomába azzal, hogy az ő istenük legyőzte Izráel Istenét. Elvitték tehát az ÚR ládáját, mert a legyőzött szolgának ura házában a helye. De Dágon istenség másnap arcra borult az ÚR ládája előtt. A következő napon már kigúnyoltan fekszik Dágon istenség az ÚR előtt. S attól kezdve hét hónapon át szenvedtek a filiszteusok az őket ért csapások miatt.
Isten dicsőségét nem rabolhatja meg sem Isten népe, sem az ellensége.

Isten megmondta Éli főpapnak, hogy megítéli fiait, amiért ők megszentségtelenítették szennyes életükkel az istentisztelet helyét. Először csak figyelmeztetett, de Éli nem akart határozottan fellépni fiai bűne miatt. Másodjára Isten már kijelentette: nem vonja vissza ítéletét. Ez következett be a felolvasott történetben.

Van valami hátborzongató abban, ahogy Éli főpap remeg az Isten ládája miatt, de nem remegett az Isten megcsúfolása miatt. Remeg a szíve, el ne veszítsék az Isten jelenlétének, hatalmának, segítségének jelképét, de hagyta, hogy a nép ne hívja segítségül az Istent, ne ragaszkodjon jelenlétéhez, s megutálja az istentiszteletet.
Ez a remegés ismert minden korban: Remegünk, hogy el ne veszítsük a templomot. Remegünk, hogy el ne veszítsük az egyház birtokát. Remegünk, hogy jók legyenek a statisztikáink. Remegünk, hogy legyen az egyháznak pénze.
S közben nem tarjuk meg az Isten törvényét. Közben nem szeretjük oda Jézus Krisztushoz az Istenhez közeledő, kereső lelkeket. Vagy éppen gyermekeinket, unokáinkat.
Remegünk, hogy nehogy elmaradjon a keresztelés, konfirmáció, templomi esküvő, egyházi temetés, mert látni kell, hogy mi Isten népe vagyunk, de azzal már nem törődünk, hogy közben megtartjuk-e és megtartják-e szeretteink az Isten törvényét. Azzal már nem törődünk, hogy Jézus Krisztusban megismerjék a bűnbocsátó és bűntől szabadító Istent. Pedig azért kellene remegnünk, hogy szeretteink féljék és szeressék az értük meghalt és feltámadott Úr Jézus Krisztust! Hiszen Isten vezetése nélkül elkallódik az életük, az életünk…
Meg kell, hogy maradjon az egyház külső vagyona, de azzal már nem törődünk, hogy a vagyonnal való gazdálkodásunk dicsőíti-e a Mindenható Istent, s tudunk-e tanúskodni általa az Isten hatalmáról?
De ugyanígy gondoskodni akarunk minden földi szükségről: Legyen vagyonunk, s kapjanak meg gyermekeink is mindent, amit csak megkívánnak. Mindegy, hogy milyen áron.
Közben pedig nem remeg a szívünk, hogy megismerjék Isten jóságát és Isten gondviselésének gazdagságát. Elfelejtjük, hogy több az élet, mint az eledel. Több az élet, mint a földi siker és előremenetel.
Időnként Isten megmutatja, hogy mennyire eltévesztjük: hol és miért remegjen a szívünk. Elvesz tőlünk olyan kincseket, akik, vagy amelyek fontosabbak voltak nekünk Isten szolgálatánál, Isten szent nevének megbecsülésétől. S miközben olyan nagy veszteségek érnek bennünket, azt kell látnunk, hogy Isten még mindig elérhető. Isten még mindig munkálkodik. Ő szent marad.
Izrael népe nemcsak a szövetségládát veszítette el, de a filiszteusok lerombolták a silói szentélyt is. Soha többé nem vittek Silóba áldozatot. Isten elvette tőlük végleg azt a helyet, ahol oly sok gyalázatot hoztak Isten nevére. És Izráel földjét 20 éven át tartották megszállva a filiszteusok, kegyetlen megszállással.
Isten azonban mégis szólt Izráelhez. Az Isten ládáját nem tarthatták maguknál a filiszteusok. Sámuel próféta pedig hirdette nekik az Igét. — Isten megítélte őket, de nem hagyta el. S meg kellett tanulnia a népnek, hogy nem a földi dicsőség az, amiért remegnie kell szívüknek, hanem az élő Isten szeretete, könyörülete, irgalma. Az maradjon az övék. Hiszen mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall?
2009. november 8-án, ezen a borult, esős napon, amikor szemünk elől eltakartatik a Nap fényessége, Isten megkérdez bennünket: számolunk-e az ő dicsőségével? Fontos-e nekünk, hogy Isten neve dicsőíttessék, az ő törvénye betartassék?
Remeg-e a szívünk amiatt, hogy Jézus Krisztus keresztfán hozott áldozata mind többeknek hozzon vigasztalást, életet, reménységet?
Ha szívünk nem a külső, látható dolgok miatt remeg elsősorban, hanem azok a kincsek, értékek, ajándékok miatt, amelyet Isten ad az őt szeretőknek, akkor jó úton járunk. Ha annak tudunk örülni, ami Istenhez visz közel minket és másokat is, akkor jó úton járunk. Ha vágyunk arra, hogy eltávozzék a bűn és megjelenjen az Isten szerint való szent élet, az Isten igazsága és törvénye, akkor jó úton járunk. Gondoljuk hát végig, hogy mik azok, amiért remeg a szívünk, s rangsoroljuk át azokat az Isten Igéje szerint, hogy helyére kerüljön minden az életünkben. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív.
Ámen!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2017. október 18., szerda

    Elsajátítani a keresztyén értékrenden alapuló, etikus vezetést – ez volt a célja a közelmúltban Budapesten megrendezett GLS Nemzetközi Vezetői Konfere...
  • 2017. október 17., kedd

    Részt vett az Iszlám Állam elleni harcokban, igaz, az ő fegyvere az a fényképezőgép, amelynek objektívjén keresztül három kontinens lakosságához jutot...
  • 2017. október 16., hétfő

    A hivatali lelkipásztorkodás ideje egészen biztosan lejárt, különben azokat is elveszítjük, akik jelenleg gyülekezetbe járnak - adott hangot véleményé...
  • 2017. október 15., vasárnap

    Két egyházvezető párbeszéde, ahogyan még sohasem hallhatta őket. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Bogárdi Szabó István reformá...
  • 2017. október 13., péntek

    Közös nyilatkozatot fogadott el a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójá...
  • 2017. október 13., péntek

    Válaszúthoz érkeztünk. Vagy hátat fordítunk Istennek, jogosnak gondolva csalódásunkat. Vagy meg kell tanulnunk hinni egy új Istenben.
  • 2017. október 12., csütörtök

    Az a helyzet, hogy a missziónak mi csupán munkatársai vagyunk, nem a gazdája. A gazdája maga Jézus Krisztus. Ő a Szabadító.
  • 2017. október 10., kedd

    Fa, papír, vászon, textil és agyag.
  • 2017. október 09., hétfő

    Drogterápián részt vevő fiatalokkal együtt tekerték körbe a sukorói református gyülekezet tagjai a Velencei-tavat az elmúlt hétvégén. A közös sport ne...
  • 2017. október 08., vasárnap

    „Annyi titkom maradt” – ízlelgetem a kerek 100 esztendeje született Szabó Magda írógépe előtt állva az írónő szavait. Forgatom magamban a titkosság té...