Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Február 12. - Mt 13, 10-23

MIVÉ VÁLT A SZÍVED AZ ELMÚLT ÉVEK ALATT?
(Sarkad-Újtelek, 2012. február 12.)

Lectio: 5Móz 6, 1-13. v. + Máté 13, 1-9. v.
Textus: Máté 13, 10-23. v.
Énekek: 150/1; 251/1-8; 164/1; 171; 372/5-6; 198/1-3;

„A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: „Miért beszélsz nekik példázatokban?” Ő így válaszolt: „Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, de azoknak nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van. Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek.” „Beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” „A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. Bizony, mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, amit láttok, de nem látták, és hallani, amit hallotok, de nem hallották.” „Ti tehát halljátok meg a magvető példázatát! Amikor valaki hallja a mennyek országának igéjét, és nem érti, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívébe van vetve: ez olyan, mint akinél az útfélre hullott a mag. Akinél pedig sziklás talajra hullott, az hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de nem gyökerezik meg benne, ezért csak ideig való, s amint nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal eltántorodik. Akinél pedig tövisek közé hullott, hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és nem hoz termést. Akinél pedig jó földbe hullott, az hallja és érti az igét, és terem: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.”

Szeretett Testvéreim! Bár most még kemény hideg van, és hó takarja a földet, de el fog jönni néhány héten belül az az idő, reménység szerint, amikor újra elkezdődnek a munkák a földeken, a kertekben. Akinek kertje fel van ásva, földje fel van szántva, az előrébb van, de lesznek olyanok, akik majd tavasszal ássák fel földjüket, vagy elvégzik, elvégeztetik a talán már elkésett szántást. Mindig úgy, hogy várjuk a jó termést, hiszen a magot senki sem akarja feleslegesen eltékozolni.
A magvetés ideje mindig a várakozás, a reménység ideje. És sok helyen ez a reménység beteljesedik. Bőséges termésért áldják az Istent, és köszönik meg, hogy nem volt hiábavaló a munka, a törődés. Vagy legalább is meg kellene köszönni. Hiszen nem természetes az áldás, nem magától értetődő a bőséges termés. Bármennyire gondos is valaki, bármennyire is meg akar adni mindent a földnek, a gyümölcsösnek, a palántáknak, mégis ajándék a bő termés, amit meg kell köszönnünk az élő Istennek.
S igen, sok helyen csalódás következik. Van, amikor az ember tehetetlenül nézi végig, hogy munkája hiábavaló volt, mert nincs eső. Vagy hirtelen jött kései fagy viszi le a bimbókat, virágokat. Vagy jön eső, de annyi, hogy belefullad a növény, jégeső ver el mindent. Van, ahol a talaj adottságai olyanok, hogy egyes növényeknek szinte esélye sincs ott normálisan fejlődni. Van, amikor emberi mulasztás teszi lehetetlenné a bőséges termést, mert elmaradt évek óta a trágyázás, vagy hagyta felnőni a gyomot. Alázat kell a magvetéshez és el nem mulasztható a hálaadás aratáskor, szüretkor, betakarításkor.
Amikor az Úr Jézus az Isten szavának hirdetését, az Isten Igéjének hintését a magvető munkájához hasonlította, akkor a maga kora vetési szokásait vette figyelembe. Ott először elhintették a magot, majd azt követően szántották bele a földbe. A gazdák mindenhova reménységgel vetettek, hiszen még utána jött a talajművelés. Ezért remélték, hogy a felszántott útfél is termővé válhat. A leforgatott gyomok elpusztulhatnak. Azt pedig, hogy éppen hol van csak vékony földréteg a sziklák fölött, az is szántáskor derült ki.
Amikor Jézus a magvető gazdához hasonlította Isten munkáját, ezzel elmondta, hogy az élő Isten kivétel nélkül mindenkinek szánja Igéjét. Nem zár ki belőle senkit. Mindenkit szeret, mindenkihez kész szólni, előítélet nélkül. Mindegy, hogy milyen volt az élete korábban. Mindegy, hogy mit lát most benne. Mert végső soron nem ez számít, hanem az, hogy ő hinti az Ige magvát, azzal a reménnyel, hogy ott, ahol talán eddig nem termett, ott most teremni fog. Ott, ahol eddig hagyták felnőni a gyomot, legközelebb a nemes növény diadalmaskodik. Ott, ahol eddig felszínes volt a hit, felszínes a kegyesség, ki lehet végre emelni, meg lehet végre törni a felszín alatti sziklakemény szívet, s már nemcsak látszat szerint, hanem teljes szívvel Istenhez fog csatlakozni.
Mi tele vagyunk előítéletekkel, de Jézus Krisztus nincs. Jézus Krisztus nem nézi a bőrünk színét. Nem nézi, hogy hányszor, és milyen mélységbe süllyedt az életünk. Nem nézi az iskolázottságunkat. Nem tesz különbséget szellemi képességeink szerint. Nem nézi az életkorunkat, hogy mennyi van mögöttünk és mennyi előttünk. Mindannyiónkat feltétel nélküli szeretettel hív magához. Úgy is, mint a múlt héten hallottuk: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." (Mt 11, 28. v.) De úgy is, ahogy az Ószövetségben olvassuk: „Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert hűséges maradok…” (Ézsaiás 55, 3. v.)
Bárki odamehet az Úr Jézushoz csendes, őszinte imádsággal: Uram, én eddig nem értettem beszédedet. De most szeretném megérteni. Eddig nem is törődtem veled. Lepergett rólam minden, ami tőled jött, vagy rólad szólt. De most be szeretném fogadni. Uram, én eddig úgy fogadtam be a szavad, hogy valójában nem törődtem vele. Volt sok más, amit fontosabbnak, izgalmasabbnak tartottam. De ezek a fejemre nőttek, elborítanak, kiszívták az erőmet, és szinte már a lelkemet is. Újat akarok kezdeni, segíts nekem. Bárki odamehet az Úr Jézushoz, hogy kérje: Változtass meg engem, hogy értsem és szeressem azt, ami tőled származik!
Bárki odamehet Jézushoz, segítségül hívhatja, hogy segítsen neki Istenben hinni, megváltozni, életét eddig nem ismert, tiszta örömökkel megtelíteni. Hiszen időnként feltűnnek körülöttünk olyan emberek, akiknek az életéből sugárzik annak öröme, hogy Krisztus velük van, és Isten megáldotta őket. Mennyivel tartalmasabb, gazdagabb azok élete, akik Isten szeretetében élnek, mint azoké, akik talán mindent elnyerhettek itt a földön, de a szívük mégis üres a tiszta örömöktől és békességtől!
Általában, akik templomba járunk, hajlamosak vagyunk úgy érteni ezt a példázatot, hogy mi vagyunk a jó föld, akik itt vagyunk a templomban, és azok a kemény talaj, a sziklás, felszínes talaj, a gyomos vidék, akik kint vannak a templomon kívül. S talán még időnként lehet ebben valami.
De nézzük meg, hogy miután felszántotta a gazda a talajt, hogy lesz újra kemény, hogy lesz újra gyomos? Aki ágyásokat alakít ki a kertjében, lépteivel kitapossa az utat, körülhatárolva egy-egy darabot a felszántott, elgereblyélt földön. Nem lesz az azonnal kemény. De minél többet jár rajta, minél többször dönt úgy, hogy ott nem akar semmi termést, annál keményebb lesz. Ha egy szántóföldön valaki keresztülvág, csak egy csapás lesz ott, semmi egyéb. De ha minden nap ugyanazon a csapáson jár, egyre láthatóbb lesz a letaposott föld, végül egy ösvény, út alakul ott ki. Mint ahogy most, a hóban is így keletkeznek utak ott, ahol nem hányták el: Addig járunk rajta, míg már csak vasszerszámokkal lehet feltörni a jéggé keményedet, letaposott havat.
Ha pedig a gyomos földet nézzük, akkor ott is az történik, hogy vagy rá se néz a gazda, mert nem törődik vele, vagy pedig eleinte megnyugtatja magát, hogy kicsi ez még, nem kell vele nagyon törődni. Amikor pedig észbe kap, már nagyobb és erősebb a gyom, a gaz, mint maga a nemes növény…
Így tud megkeményedni a mi szívünk is, akik templomba járunk. Meg tudunk keményedni, amikor visszautasítjuk Isten Igéjének figyelmeztetését, akár csak egy törvényével kapcsolatban is. Meg tudunk keményedni, amikor lemondunk a tisztességről, becsületről, Isten Igéjének erejéről, és a saját fejünk után akarunk menni. S már azon kapjuk magunkat, hogy amikor ott vagyunk az istentiszteleten, amikor olvasnánk a Bibliát, akkor is lepereg rólunk minden. Üres szívvel érkeztünk és üres szívvel megyünk haza is a templomból.
A vágyaink, a kísértéseink, a bennünket csábító dolgok sem egyik napról a másikra uralkodnak el rajtunk. Hanem hagyjuk őket, mert még kicsik. Nincs ezzel még baj, elbírok vele. Csakhogy a kísértések, vágyak, csábítások természete, hogy rohamosan nőnek. S olyan naggyá lesznek, hogy ha még figyelünk is Isten Igéjére, tanácsára, akkor sem tud az igazán kiteljesedni bennünk, mert már mással vannak tele gondolataink, érzéseink.
Nem is beszélve, arról, amikor eleve felszínes bennünk a hit és kegyesség. Talán a családi szokások, talán a környezet elvárása miatt még mutatjuk, éljük a kegyességet, de alighogy más környezetbe kerülünk, már az egész lepereg rólunk, mint egy kegyes máz, amit csak bizonyos helyeken és bizonyos emberek között kell magunkra ölteni, egyébként olyanok vagyunk, mint azok, akik nem is ismerik és nem is szeretik az Istent.
Jézus Krisztus azt az ítéletet mondta a rá csak felszínesen figyelőkre, az életükben gyomot termőkre és az Isten Igéjét meghalló, de az elutasító emberekre: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Mt 7, 16-20. v.)
Igen, ezt kell nekünk magunkról megvizsgálni: Vajon mit terem az életünk, mivel van tele a szívünk? Hozunk-e Isten dicsőségére termést, azaz hirdeti-e életünk Isten szeretetét és dicsőségét? Tele van-e az életünk Isten jóságával, vagy pedig csak a magunk önzésével? Tele van-e életünk Isten tisztaságával, vagy pedig csak vágyaink, kívánságaink szennye és mocska látszik benne? Mi árad belőlünk? Isten kegyelmének öröme, a bűnbocsánat öröme és békessége, vagy a különféle bűnök okozta háborúság, keserűség és zűrzavar?
Tekintsünk vissza az elmúlt évekre, évtizedekre: Milyen lett a szívünk? Olyan, mint az útfél, ahonnan lepereg Isten minden tanácsa, törvénye, útmutatása és figyelmeztetése? Vagy olyan, mint a sziklás talaj, hogy csak vasárnap vagyunk kegyesek, minden más alkalommal semmiben nem különbözünk a világ fiaitól? Vagy esetleg olyan, mint a gyomos kert, mindenféle hiábavalósággal, csábítással tele, amelyek nem engedik, hogy felnőjön bennünk az Isten Igéje? Vagy felismerhető életünkben Isten áldása, kegyelmének gazdagsága?
Ne válaszoljunk hamar, hanem vizsgáljuk meg életünket, és kérjük ehhez Isten Szentlelkét! És kérjük: Uram, tedd az életemet jó talajjá. Ahol növekedhet Igéd, ahol kiáraszthatod áldásodat, s ahol bőséges termés terem a te dicséretedre és magasztalásodra. Kérjük Urunkat, és küzdjünk azért, hogy életünk megkeményedett részeiből, elgazosodott parcelláiból, látszat-kegyességű területeiből újra, vagy először végre jó föld lehessen!
Egy neves igehirdető, aki egyszer Sarkadon szolgált, azt mondta, hogy kevés ilyen szikes talajt látott, mint a sarkadi emberek szíve. De nem kell ennek így maradni, ezért kérjük Istent, tegyen minket jó földdé! Ámen.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2017. október 18., szerda

    Elsajátítani a keresztyén értékrenden alapuló, etikus vezetést – ez volt a célja a közelmúltban Budapesten megrendezett GLS Nemzetközi Vezetői Konfere...
  • 2017. október 17., kedd

    Részt vett az Iszlám Állam elleni harcokban, igaz, az ő fegyvere az a fényképezőgép, amelynek objektívjén keresztül három kontinens lakosságához jutot...
  • 2017. október 16., hétfő

    A hivatali lelkipásztorkodás ideje egészen biztosan lejárt, különben azokat is elveszítjük, akik jelenleg gyülekezetbe járnak - adott hangot véleményé...
  • 2017. október 15., vasárnap

    Két egyházvezető párbeszéde, ahogyan még sohasem hallhatta őket. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Bogárdi Szabó István reformá...
  • 2017. október 13., péntek

    Közös nyilatkozatot fogadott el a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójá...
  • 2017. október 13., péntek

    Válaszúthoz érkeztünk. Vagy hátat fordítunk Istennek, jogosnak gondolva csalódásunkat. Vagy meg kell tanulnunk hinni egy új Istenben.
  • 2017. október 12., csütörtök

    Az a helyzet, hogy a missziónak mi csupán munkatársai vagyunk, nem a gazdája. A gazdája maga Jézus Krisztus. Ő a Szabadító.
  • 2017. október 10., kedd

    Fa, papír, vászon, textil és agyag.
  • 2017. október 09., hétfő

    Drogterápián részt vevő fiatalokkal együtt tekerték körbe a sukorói református gyülekezet tagjai a Velencei-tavat az elmúlt hétvégén. A közös sport ne...
  • 2017. október 08., vasárnap

    „Annyi titkom maradt” – ízlelgetem a kerek 100 esztendeje született Szabó Magda írógépe előtt állva az írónő szavait. Forgatom magamban a titkosság té...