BÁTORSÁG AZ EVANGÉLIUM HIRDETÉSÉBEN
(Sarkad-újtelek, 2011. január 9.)

Lectio: Ézs 42, 1-8. v. + Mt 5, 13-16. v.
Textus: ApCsel 4, 23-31. v.

Énekek: 81/1; 251/1-8; 512/5; 151; 287/6-7; 397/1-5;

„Amint elbocsátották őket, elmentek övéikhez, és elbeszélték, miket mondtak nekik a főpapok és a vének. Amikor ezt meghallották, egy szívvel és egy lélekkel felemelték hangjukat az Istenhez, és így szóltak: „Urunk, te teremtetted az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van, te mondtad atyánknak, a te szolgádnak, Dávidnak szájával a Szentlélek által: Miért zúdultak fel a pogányok, és a nemzetek miért terveznek hiábavalóságot? Felkeltek a föld királyai, és a fejedelmek megegyeztek az Úr ellen és az ő Felkentje ellen. Mert a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett Heródes és Poncius Pilátus ebben a városban a pogányokkal és Izráel népével, hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék. Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet; te pedig nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által.” Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.”

Szeretett Testvéreim!
Péter és János egy nap az imádkozás órájára – ma talán azt mondhatnánk: az esti könyörgésre – felment a templomba Jeruzsálemben. A templom Ékes-kapujánál ott ült egy születése óta, több mint 40 év óta béna férfi, aki segítség nélkül járni nem tudott. Péteréktől is kért alamizsnát, könyöradományt. Péter azonban ezt mondta: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!” És felkelt a béna és járt, s ennek olyan híre lett, hogy tömegek jöttek hallgatni az evangéliumot. Tömegek vették körül Pétert és Jánost és hallgatták tőlük a jóhírt, hogy Isten megbékítette magával a világot Fia élete árán. Aki hisz Jézus Krisztus bűnöket megbocsátó, megújító szeretetében, az nemcsak bűnbocsánatot, hanem új természetet is nyer, új életet és új életlehetőséget kap.
A nép vezetői – akik nem tudták letagadni, hogy nyilvánvaló csoda történt – nem akarták engedni, hogy Jézus Krisztusról bátran, nyíltan beszéljenek. Ezért hatalmi pozíciójukat kihasználva, megtiltották az apostoloknak azt, hogy Jézus Krisztus nevében szóljanak, tanítsanak. Felháborodtak a vezetők, mert a Jézus Krisztusról szóló tanítás új életszemléletet hozott, aminek a következménye a régi, jól bevált társadalmi rend újragondolása is! Hiszen a bűn természete az, hogy a hatalmas uralkodik a gyengén és a kicsin, a Krisztustól kapott természet az, hogy a hatalmas felkarolja a kicsit és a gyengét. A bűn természete az, hogy az erőszak győz, a Krisztustól kapott új életben a szeretet győz. A bűn természete az, hogy annak van igaza, aki mögött pénz, fegyver és tömeg áll, a krisztusi hit természete az, hogy csak azt fogadja el igaznak, ami mögött, vagy aki mögött Krisztus áll. Ezt is mondták ki az apostolok, amikor a nép vénei, a vallási és világi vezetők megfenyegették őket: „Igaz dolog-e az Isten szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre: ítéljétek meg magatok; mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk.” S majd a héten olvassuk ennek a történetnek a folytatásában: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.”
Nyugodtan mondhatjuk: Péter és János, és a Krisztus követői kivívták az akkor lelki és világi vezetők ellenszenvét. Pedig nem tettek mást, csak tanúskodtak az igazságról, tanúskodtak Jézus Krisztus egész világért bemutatott áldozatáról. És hirdették, bizonyították, hogy Jézus Krisztus nevében lehet más az élet, lehet más a világ, mint eddig! Nem kell beletörődni, s úgy gondolkodni, hogy már semmin sem lehet változtatni! Mert Jézus Krisztusban új kezdet adatott: Közénk jött az Isten országa! Nem kell sötétségben élnie annak, aki elfogadja a világosságot! És már nem kell belenyugodnia a sötétségbe annak, akinek szívében világosság gyúlt!
Megfenyegetve, de meg nem rémülve tért haza az övéi közé a két apostol. Elbeszélték, amiket a főpapok és a vének mondtak nekik. S amikor ezt a gyülekezet meghallotta, egy szívvel és egy lélekkel emelték fel szavukat Istenhez. Emlékezzünk rá: Jézus Krisztus azt ígérte, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Milyen erő van abban, amikor egy gyülekezet egy szívvel és egy lélekkel együtt tud imádkozni! S milyen erő lehetne abban is, ha a sarkadi keresztyének valóban egy szívvel és egy lélekkel tudnának együtt imádkozni például az egy hét múlva kezdődő ökumenikus imahéten!
De miért nem a jeges rémület vett erőt a gyülekezeten? Miért nem a bénító félelem uralkodott el: Jaj, nekünk, mert a hatalmasok ellenünk vannak? Azért, mert Krisztusban bíztak, aki feltámadt és ott ül a mindenható Atya Isten jobbján! Azért, mert hittek a bűnön és halálon is győztes Úr Jézus Krisztusban, aki meg is erősítette őket, megerősítette lelküket. Mert a Feltámadottban való bizalom lelkünket erősíti, hitünket bátorítja, szívünket erőssé teszi még a fenyegetett, megterhelt órákban is! Hiszen lehetetlen, hogy aki a Fiát értünk adta, magunkra hagyna bármikor is! Lehetetlen, hogy Isten megfeledkezne népéről, és lehetetlen, hogy végül ne az Ő igazsága, döntése győzedelmeskedne! Ez az élő reménység, a Krisztus jelenléte erősítette meg akkor és erősítheti meg minden időben a gyülekezeteket, a gyülekezetünket.
A 328. dicséretben énekeljük: „Bűn, pokol már búban éljen, Ördögöt hadd ölje szégyen!" Amikor hittel éneklünk, hittel imádkozunk, dicsérjük Istent, mennyire meg tudja az melegíteni és erősíteni a szívünket!
Három eleme van a gyülekezet által elmondott imádságnak, amire nagyon oda kell figyelnünk:
1) Visszaemlékeztek az Isten Kijelentésére. Dávid próféciájára gondoltak, azt juttatta eszükbe a Szentlélek, és megértették, hogy nem véletlenül történtek mindezek velük. Bármi érjen is bennünket, gondoljunk Isten Igéjére, amely életünk során már oly sokszor megerősíthetett, vagy talán először ad útmutatást nekünk. És olyan távlatokat láthatunk meg, láttat meg velünk az élő Isten, amelyben minden új értelmet nyer! Fenyegetnek minket? Lehet! De nem tehettek mást Jézus Krisztussal sem, mint amit Isten eltervezett, nem tehetnek velünk sem mást, mint amit Isten megenged! S ettől kezdve már nem a főpapokat, nem a véneket látták, hanem a mindenek mögött ott munkálkodó élő Istent, akiben bátran bízhattak! Isten Igéjének olvasására, az arra való emlékezésre mindig szükségünk van. Ugyanaz az esemény, ugyanaz a hír más helyről nézve, más megvilágításba helyezve egészen mást vált ki belőlünk.
Tegnap visszanézhettem a karácsonyesti istentiszteleten felvett gyermekműsort. Alig kezdődött el a gyerekek szolgálata, amikor az egyik kislány süvegének pántja elszakadt. A közelben voltam, segítettem visszatenni. Arra emlékszem, hogy borzasztó hosszú ideig tartott megjavítani a süveget. Menet közben az is átfutott bennem, hogy kár vele kínlódni, mire fel tudja tenni a kislány a fejére, addigra már véget is ér az egész jelenet. Tegnap, amikor láttam ezt a részletet, igen meglepődtem. Mert az egész nem tartott, csak néhány másodpercig. Amit olyan hosszúnak éreztem akkor, visszanézve rövid idő volt. Csak máshonnan kellett nézni.
Egész életünk más megvilágításba, más értelmezésbe kerül Isten Igéje fényében. Szánjunk hát bőven időt Isten Igéjének tanulmányozására. Nem begubózni kell: itt már senki, semmi nem segíthet, hanem megkérdezni Istent: Uram, te mit mondasz az én helyzetemre? Mit tanácsolsz, mit tegyek? Vezess utadon, kérlek!
2) Másodszor, bátran mentek előre. A keresztyénségtől – ha valóban ismerjük és értjük Urunkat, Jézust – idegen kell legyen a gyávaság! Milyen tanúságot tesznek Jézusról a gyáva, bujkáló keresztyének? Valljuk, hogy az Úr Jézus Krisztus legyőzte a bűnt, a kárhozatot, a Sátánt! Lehet-e győztes Urunknak gyáva nyúl serege? Azt az Urat imádjuk, aki végül mindent a lába alá fog vetni! Lehet-e ennek az Úrnak gyáván hallgató, félénk, sápadtan elnémuló, tehetetlen serege? A történelem során nem egyszer volt meghatározó, hogy egy hadseregnek, egy csapattestnek ki volt a vezére. Nem egy vesztes csatát fordított meg az, hogy váratlanul olyan hadvezér, olyan parancsnok állt a sereg, vagy a csapattest élére, akiről tudták, hogy még csatát nem veszített. Olyan bátorságot adott a sereg szívébe, hogy a legyőzhetetlen állt az élünkre, hogy csupán ez elég volt a vesztes ütközet megfordítására. Ilyen csatákról olvashatunk a magyar történelem aranybetűs lapjain is.
Ha tudjuk, hogy Jézus Krisztus már győzött és a végső győzelem az övé, akkor kell-e félnie Isten népének az evangéliumot hirdetni? Lehet-e akkor hallgatnunk? Naponta kérnünk kell győztes Urunkat: add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet! És menjünk, és hirdessük az Igét, mert velünk van az Úr! „Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt! Rajta, bátran, megsegít és győzedelmet ad! Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemért!"
3) Harmadszor: Úgy imádkozott a jeruzsálemi gyülekezet, mint akiknek van jövőképük! Mert az Isten hűséges népének van jövőképe: „… te pedig nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által.” Nem azt látjuk csupán, hogy milyen kicsiny ez a gyülekezet, s milyen kevesen vannak ma Sarkad városában templomban, hanem azt is látjuk, hogy Istennek mi mindenre van hatalma! Isten népéről nem azt halljuk gyakran, hogy sokan voltak, hanem azt, hogy só és világosság voltak! Kevés sónak is van hatása, mert ott, ahol hat, hátráltatja a rothadást, a romlást, másrészt pedig ízesít! Kevés világosságnak is van hatása a sötétségben! Csak vállalnunk kell, hogy só akarunk lenni és világosság! Vállalnunk kell, hogy ellenállunk az igazságtalanságnak és harcolunk a bűn sötétsége ellen. Amikor egyetlen élet Krisztust választja, mert mi hajlandóak voltunk só és világosság lenni, akkor egy folyamat indul el. Amit Isten megáld, megerősít! Van, amikor csodákkal. Van, amikor csodálatos eredményekkel. Van, amikor életek megfordulásával. Van, amikor az igazság nyilvánvalóvá tételével. Az, hogy Isten éppen milyen jelét adja hatalmának, az az ő dolga. De nekünk bátran kell, lehet azzal a világos reménységgel élni: Isten a jövőben is megmutatja hatalmát!
Mi az Isten országa eljövetelét várjuk. Krisztus visszajövetelét várjuk, aki Szentlelke által ma is munkálkodik ebben a világban! Tudjuk, hogy az evangéliumra az egész világnak szüksége van. A családomban éppúgy, mint a munkahelyemen, az ismeretségi körömben. Mert az evangélium, a Krisztusról szóló örömhír valóban megváltoztatja a világot. Megváltoztatja a gondolkodásunkat, megváltoztatja az egymáshoz való viszonyulásunkat! Békességet, igazságot, tisztaságot, egészséges kapcsolatokat támaszt! Hirdessük hát igazán!
Tanulmányozzuk a Szentírást! Bátran szóljuk az Isten igazságát! Kérjük a Mindenható Istent, hogy tegye nyilvánvalóvá erejét és hatalmát városunk, népünk és a világ életében!

Ámen!