belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Pete Violetta

Jószándékú láncraverés

Egyházi válaszok fel sem tett kérdésekre

Béklyó. Éppen olyan, mint amilyenben a veszélyes bűnözőket szállítják el a tárgyalásukra. Azokat, akik nem védekezhetnek szabadlábon, mert félő, hogy addig is folytatnák a tragédiák okozását. Mégis azt mondja a börtönlelkész, hogy bármilyen őrjítő is öt perc után ez a hacuka, a lelki bilincs mégis nagyobb az embereken, mint ez a látható.

Mindannyian ezt a viselet érdemelnénk. Szájbilincset mert harapunk, karunkat kötöző béklyót, mert ütünk és a bokánkra is fémet, hogy egy lépést se tehessünk kegyelem nélkül.

Még mosolygó önkéntesünk is megpróbált elmenekülni vele, és feszegetni, hátha valahogyan ki tud bújni. De egyedül akkor volt menekvése, amikor könyörültek rajta és kinyitották a bilincseit.

De nem csak a saját bűneink bilincsét hordozzuk. A Csillagpont fontos üzenete volt, hogy óvakodjunk az előre legyártott válaszoktól, és polcról készen levehető, megvehető identitásoktól, vasaltan, vállfásan kínált kényelmes életektől. Mert nem fog ránk illeni, akárhogy akarjuk is. Ott szorít, ahol az kellemetlen, vagy ott bő, ahol nem kéne. Az lesz az igazi, amit megküzdünk, megvajúdunk, ami ránk, nekünk készül, s mint ilyen, egyedi, még ha tartalmaz is ellesett összetevőket. Az előre legyártott válaszok, instant életmegoldások felkínálásában sajnos az egyházunk is élen jár. És ha olyanba húzzuk bele magunkat erőszakkal vagy a megfelelni akarástól hajtva, mely nem a miénk, az előbb-utóbb béklyó lesz. Kerek csavar a szögletes menetben.

 

Kutatások igazolják, hogy a börtönöknek önmagunkban semmilyen jellemváltozást segítő hatásuk nincsen, sőt, itt válnak a kis bűnözők nagy bűnözővé, párbeszédben az öreg harcosokkal, és elirigyelve a „nagy fogásokat”. A rácsok egyvalamire jók: a magunk komfortérzetének a védelmére, hogy nem szívunk egy levegőt a bűnössel. De Pál apostol szavaival élve a legnagyobb bűnös én vagyok. Valójában nem akarok egy levegőt szívni magammal. L. Molnár István azt mondja, hogyha azt a bizonyos belső bilincset sikerül levenni, ha valaki az elítéltek vagy elítélendők közül megtér, akkor a külsőre már nincs is szükség. Ezt néha belátja egy törvényszék, és enyhít az ítéleten. Néha viszont még ront a bánásmódon. 

Bármilyen ironikusan hangzik is, a készen kapott, nem ránk szabott egyházi szerepeinkből is meg kell térni a bűneinkhez hasonlóan. Át kell szűrni magunkon hitigazságokat, amelyeket megtanultunk, és a gyülekezeti szokásokat is, amelyekbe sokan születtünk bele. Ez nem jelenti azt, hogy mindenek mércéjévé önmagamat kell tenni, hanem sokkal inkább az Isten-kapcsolatom alapján mérlegre tenni. Arra tanítottak, hogy mindenki üdvözül, vagy épp arra, hogy csak azok üdvözülnek, akik minden erejükkel küzdenek? Mit hiszek én erről? Mit értettem meg a saját istenkeresésem közben és Isten hogyan szólított meg ebben?  Milyen istenképet élt elém a lelkészem és a gyülekezetem? Melyik árnyalatot a végletek között: a dühös autokrata vagy a mindenre mosolygó erőtlen istenkép végletei között én mit hiszek erről, milyennek ismertem meg? Arra tanítottak, hogy a keresztényeken (vagy akár egyenesen a reformátusokon) kívül senki más nem az igaz vallást követi, vagy épp azt, hogy minden út egy Istenhez vezet, legyen bár buddhista, muszlim, vagy egyéb? Mit hiszek én erről a kérdésről? A keresztyén csakis vidám és gondtalan lehet, vagy éppen csakis szomorú? Hogy látom?

Vagy hozom a Csillagponton felmerült kérdést: vannak-e érveim amellett, hogy református (evangélikus, katolikus, keresztény) vagyok? Végiggondoltam már valaha?

A bilincsekből nem én hozok szabadulást. Mint ahogy egyetlen önkéntesünk sem tudott kiszabadulni, aki kipróbálta a bilincset. Egyedül Isten az, aki felszabadíthat mind a bűneim alól, mind a híveket uniformizáló és infantilisnak megtartó előre megkomponált válaszok alól. Inkább legyenek kérdéseid, mint idejekorán megadott, szádba adott és rágott válaszok. Inkább legyenek kétségeid, mint éretlen meggyőződésed. Hagyd, hogy a válaszokat az Atya értesse meg veled, vagy ha nem teszi, hát maradjon kérdés: lezáratlan és munkára váró, beszélgetéseid és igeolvasásod egyik szempontja. Mert ez a keresés a keresztény élet lényege. Nem a lezártság, hanem a folyamatos vágyakozás és keresés.

Amikor nem akarsz senkinek sem megfelelni, csak az Urat keresed, akkor következhet be az a csoda, ami Pállal és Szilásszal:

„Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai és hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek.”

ApCsel 16,26

 

 

 

Hozzászólások

1. nna90 + - 2013-08-21 00:31:27

A keresztyén klisék sokasága, és a "szuper" hívők élete a mindennapokban vizsgázik. Most azért ezekre tettem a hangsúlyt, mert bilincsekről van szó.  S úgy látom, hogy ezek is bilincsek. Jól működnek elméletben, de ha megkérdezem, hogy mit is jelentenek ezek a mindennapokban nincs válasz. Elválik az elmélet és gyakorlat. Bezárva az elméletekbe, és amikor ott egy veszteség, egy munkanélküliség, amikor romokban az élet, ők a legnagyobb panaszkodók. Amikor vigasztalni, bátorítani kellene, lehúznak, kétségbe esnek, sajnálkoznak, ahelyett, hogy emelnék a bajban lévő testvért. Nincs odabízottság, nincs elengedés..aggodalom, és félelem van. Ez is egy bilincs, a panaszkodás, a sajnálkozás bilincse. Hol van a hitük? Vajon a magvetés nem a megfelelő? Mikor válik az elmélet gyakorlattá? Mi ad üdvösséget? Hogy a számmal vallom.. amit, de a mindennapokban megbukom? Klisék, és bilincsek. Klisék=bilincsek. (ha nem ezt vallod és mondod, nem tartozol közénk)

Ez is börtön, és messze van a keresztyén szabadságtól.



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 15., péntek,
Albert , Lipót napja van.
Tartalom
Vezércikk

Járay Márton
„Egy embernek volt két fia...”
Elkötelezettség vagy Szabadságvágy

Felszín

Tóth Sára
Egy angol nő, aki teljes lelkéből szerette Magyarországot
Vitéz Vásony Sándorné, született Florence Ayshford Wood

Sebesi Viktória
Köztes
Múlik... ha hagyjuk

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
Állat és ragaszkodás
Mire taníthatnak minket négylábú vagy szárnyas testvéreink?

Miklya Luzsányi Mónika
Már megint a kötelező...
Diákok és az előírt olvasás

Mélység

Thoma László
(El)kötelező?
A függetlenségből a teljesség felé

Miklya Luzsányi Mónika
Pán Péter szindróma
A szülői jóindulattal kikövezett úton Seholországba

Szoták Orsolya
A tékozló lány története
A szülőkre vágott ajtó ha újra nyílik

B. Tóth Klára
Anyósringató
Egy elvesztett és bepótolt gyermekkor

Teljesség

Thoma László
A megmentő keresztség
Bárka, anyaméh, szeretet

Székely Tamás
Öröm-függők
Korlátok és felszabadulás

Üzenet

Pete Violetta
Ima odaadásért
Vízisíelőből búvárrá lenni

Pete Violetta
Jószándékú láncraverés
Egyházi válaszok fel sem tett kérdésekre

Áthallások

Hancsók Barnabás
Holtomiglan… vagy csak amíg nem jön jobb?
Az a bizonyos első év

Kitekintés

Püski Rita, Hlavati Dávid
Elköteleződés – belülről
Egy pár, néhány gondolat, egy fogadalom

Laurinyecz Péter Pál
Keresztség, bérmálás és hit
Milyen Isten gyermekének lenni?

Látogatóink száma a mai napon: 5695
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45756055

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat