2010. november
29. szám
Belenőni a valóságba, vagy a meséket valóra váltani?
Álom és valóság. Képzelt, ideális élet és a kőkemény hétköznapok. Sokan ellentétbe állítják a kettőt, fennen lobogtatva Vörösmarty idézetét, miszerint az álmodozás az élet megrontója. Míg legalább ugyanannyian teljesen nyugodtan közlekednek a bennük élő párhuzamos valóságok között, mindenféle tudatmódosító szer használata nélkül.
– Tudod, anya, amit álmodtam! – kiáltott fel türelmét vesztve Anna lányom, amikor sehogyan sem tudta megértetni velem, milyen ruhát szeretne felvenni egy esküvőre. A mondat komikus ugyan, de teljesen logikus egy hároméves gyerek szájából. A kicsik számára ugyanis az álmok, a vágyak, saját képzeletének működése, de még a lelki szemei előtt megjelenő mesei bonyodalmak is a megélt valóság részét képezik.
Tipikus jelenség az óvodás korban az ún. fantáziahazugság. Nálunk is gyakori volt ez, majd’ minden gyerekünk felépített magának egy mesevilágot.
Attilától például ha megkérdeztük, hogy mi történt az oviban, unottan legyintett: „Ott? Semmi… De bezzeg a Piros oviban!” – s már kezdte is történetet Henrikről, az oroszlánkölyökről, a Nincsennekineve kisfiúról, meg persze a Zöld Bociról, aki a Kiserdőben lakik. Attilánál világosan elkülöníthetőek voltak a fantáziavilág és a valóság eseményei, s ő játszi könnyedséggel sétált át a különböző világok határain.
Emese viszont nem egyszer kényelmetlen helyzetbe hozott, hiszen számára a valóság szorosan összefonódott a hétköznapokkal. Tény, hogy öt gyerekkel a Bokros-csomag idején gyakran adódtak anyagi gondjaink, de valójában soha nem kellett nélkülöznünk. Ezekre a hétköznapi csodákra Emese azt a megoldást találta magának, hogy én a szerkesztői állásom, az öt gyerek és a házimunka mellett bizonnyal eljárok Cipőgyárba éjszakai műszakban dolgozni. Mindezt olyan hihetően adta elő, hogy a vezető óvónő segélyben akart minket részesíteni, hogy valamit könnyítsenek sanyarú sorsunkon. A hiányzó nagyszülőket is képzeletbeliekkel pótolta: minden hétfőn lelkesen mesélte, milyen volt Tóth mamáéknál, aki természetesen a valóságban soha nem létezett.
Álmodozások kora
Később persze kialakul a gyermek stabil valóság- és mesetudata, s ha egészséges a lelki fejlődése, gyermek- és kamaszkorban már nem szokott összekeveredni a képzelet és realitás. Ám ettől függetlenül a fantáziautazások egész életünkben elkísérnek minket. Gyermekkorban képzelőerőnk segítségével tanuljunk meg s gyakoroljuk a szülői szerepeket, a különböző szakmákat vagy életszituációkat. Ahogy nőnek a gyerekek, a szerephelyzetek egyre kalandosabbak és izgalmasabbak lesznek. Olyan hősök helyzetébe élik bele magukat, akik valamiben kiválóak, legyőzhetetlenek. Ezek a fantáziajátékok arra szolgálnak, hogy a gyerek könnyebben feldolgozhassa kudarcait, gyengeségeit, az őt ért traumákat.
A kamaszkor az álmodozások időszaka. A vágykiélés békés módszere ez, az agresszió, feszültségek levezetésének helye, vagy éppen az ideális világ keresésének, felépítésének színtere. Amelyik kamasz nem tanulja meg a színes álomvilágok építését, abból könnyen válik unalmas, szürke felnőtt.
Fantáziautazások
A virtuális játékok egy ilyen, valóságot imitáló mesevilágba vonják be a gyerekeket. A harcos, „hentelős” játékokat a kamaszok jó része hamar megunja. Sokkal inkább érdeklik őket a stratégiai valamint a különböző társadalom-, gazdaság- és kultúraépítő játékok, ahol igazán szárnyra kaphat a kreativitás és a fantázia. A profi 3D-s technikával felépített rendszerekben tökéletes biztonsággal közlekednek, néha biztosabban, mint a saját életükben.
Ezeknek a játékoknak egy része most már kooperatív jellegű, ahol a világ különböző pontjain élő játékosok valamilyen cél érdekében egy csoportot alkotnak. A játék során saját személyiségüket különböző karakterbe ültetik át, s e karakteren keresztül válnak a játékos csapat aktív tagjává. A kooperatív játékokra általánosan jellemző, hogy az elérendő cél soha nem egyéni, hanem közösségi, s e cél érdekében minden tőlük telhetőt meg kell tenni. Nem egyszer előfordul az is, hogy a játékosnak a közösség előrehaladása érdekében saját érdekei ellen kell döntenie, s komoly áldozatot kell hoznia azért, hogy csapata előbbre jusson.
Akármennyire kidolgozottak is az újgenerációs játékok grafikái, akkor is csak bizonyos sablonrendszerrel dolgoznak, amelyek valahol a fantáziavilág, s ezzel a gondolkodás beszűküléséhez vezethetnek. Ezért jobbak az ún. fórum szerepjátékok, ahol nincsenek grafikai ábrázolások, hanem a játékosok szavakba öntik, leírják mindazt, ami a szereplőjükkel történt. Összességében akár egy regény hosszúságú történetet is megalkothatnak úgy, hogy a játék hevében észre sem veszik, milyen komoly alkotómunkát végeznek. Ezek után maguk is könnyebben vesznek le egy-egy izgalmasnak ígérkező könyvet a polcról.
Álom és valóság
A perfekt módon megalkotott fantáziavilágok folyamatosan hívják, csalogatják az embert. Nem kell ahhoz számítógépfüggőnek vagy tévéőrültnek lenni, hogy megértsük, mit is jelent ez. Elég csak kedvenc könyvünkre gondolnunk, vagy akár egy izgalmas krimire, lelkünket felkavaró drámára. Hiába tesszük le a könyvet, s végezzük a dolgunkat, hiába telnek el órák vagy akár napok is, gondolataink vissza-visszatérnek az olvasottakra. Szívesen ismernénk meg kedvenc szereplőink életét még jobban, szívesen írnánk tovább a történetet vagy fejeznénk be a saját kedvünk szerint. Ezekben az esetekben mi is gond nélkül átlépjük a valóság és a képzelet határát, s számtalanszor megtapasztaltuk már, hogy áttételesen ezek a határátlépések hoztak megoldást a hétköznapi életünk problémáira is. Mert a párhuzamos világok valójában modellhelyzetek, rutinpályák, ahol valóságos veszélyek nélkül készülhetünk fel a kemény realitás éles helyzeteire.
Szabados Tamás
Szeretem az álmot
A legérthetőbben versben tudnánk előadni, hiszen ő maga is inkább költészet, mint bármi más
Tóth Sára
Miért álmodnak szebbeket a katolikusok?
C. G. Jung protestantizmus-kritikájának továbbgondolása
Szakács Gergely
Jézus álmodni tanít
És majd egyszer felébreszt
Gueth Péter
A macskakövek elmélete
Mi a közös a macskában, a vajas kenyérben és a szikladarabokban?
Kedvek Vera
Az Álmoskönyv
A legtöbb háztartásban megtalálható, de mennyire adhatunk a szavára?
Novotny Dániel
Artificial reality
- hazatérünk a virtuális valóságba?
Turcsik Ferenc
Álmodtam egy világot magamnak
Az álmok és utópiák mindig a jelenben gyökereznek
Dobóczky László
Valóság vagy sem?
Égető kérdés: élek-e, vagy csak gondolom?
Pete Violetta
Szárnyalók és szárnyaszegettek
Belénk fojtott álmok
Nagy László
„Ha nem jön álom a szememre…”
Túlhajszolt önmegváltás – vesszőfutás álmatlanul álmok nyomában
Bella Péter
Kezdő álombúvárok kézikönyve
Jártál már vendégségben a saját tudattalanodban?
Hantos Péter
Olyanok voltunk, mint az álmodók
Amikor az élet felülmúlja az álmot
Dull Krisztina
Van egy álmom! Kell az egy magyarnak?
Késő őszi körút a déli államokban Martin Luther King nyomán
Réz-Nagy Zoltán
Vallást álmodni, álmot vallani
„Az emberek ma azért ateisták, mert nincsenek látomásaik.” Gerd Gerken
Horváth Dániel
Megtelni Isten-szerelemmel
Ady Endre versének megzenésítése – először nálunk
Miklya Luzsányi Mónika
Párhuzamos valóságok
Belenőni a valóságba, vagy a meséket valóra váltani?
Bölcsföldi András
Nincs egy álmom
Fejre húzott pokróc alatt
Géczy Katalin
Álomfüggők
Nem akarok Isten szeretete nélkül álmodni
Tóth Sára
Álom, kóma és valóság?
Viskó, düledező viskó a világ a hit perspektívája nélkül
Farkas István
Miről álmodnak a zenekari árkon túl?
Opera jelenetek – távol a valóságtól?
Miklya Luzsányi Mónika
Nem mese ez, gyermek
Doktor Parnassus és a képzelet birodalma
Miklya Zsolt
Tekintet zöld profilban
Gondolatok három Chagall-litográfia nyomán
Pete Violetta
Az álomfejtő
Egy blog, egy admin, sok ezer álom
Hegedűs Márk
Hogy ne legyen rémálom a munka
Milyen munkahely az, ahol jól érzed majd magad?
Kádár József
Betemetve
Devecser, ahol álmatlanok az éjszakák
Látogatóink száma a mai napon: 2055
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 59771272
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
Jelenleg nincsenek hozzászólások.