Lelki visszatekintő

„Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened." (5Móz 8,2)

Az Úr Jézus Krisztusban hívő ember lelki ápoltságához szervesen hozzátartozik a rendszeres lelki megálló, a biblikus megvilágításban való visszaemlékezés a megtett útra, az Istentől kapott idő helyes vagy helytelen felhasználására.

(A Szent Biblia az időre két kifejezést használ. A folyamatosan telő időt kronosznak nevezi. Azokat az időpontokat, időszakaszokat, alkalmakat, lehetőségeket pedig, amiket Isten elkészített, kairosznak nevezi.)

Életbevágóan fontos kérdés, hogy éltünk-e és hogyan az Isten által kapott kegyelmi idő lehetőségének káiroszával, a múlt és jövendő idő kronoszába zárva?

Számunkra még megadatott az Úrtól, a visszatekintés lehetőségének kegyelmi állapota. Tegyük ezt annak feszültségében és tudatában, hogy ma még áttekinthetjük és mérlegelhetjük, hogy eddig mire kaptunk (káiroszt) esélyt, lehetőséget?

Nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy egyszer majd nem lesz többé idő és időnk. Amíg még viszont itt vagyunk, ebben a kegyelmi állapotban, pengeéles élethelyzetben és a legnagyobb felelősséggel felruházva élünk. Tisztában vagyunk azzal is, hogy halaszthatatlanul sürgős küldetésben járunk. Ez nem más, mint:

Élni Istennek szentelt életet,

munkálkodni Isten országának előmenetelén,

szolgálni Isten dicsőségét

és embertársaink javát.

 

Az ó és újév metszéspontjában válaszolnunk kell arra, hogy milyen volt az elmúlt év?

Mindenekelőtt a biblikus válasz az, hogy ez is a kegyelem éve volt. Az Úr ebben az esztendőben is kegyelmesen és szeretettel hordozott minket.

A hívő ember számára sorsdöntő kérdés az, hogy miként használtuk fel az Istentől számunkra kirendelt káiroszt.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a soha vissza nem térő lehetőségek és alkalmak éve volt.

A legfőbb kérdés mégis az, hogy kedves volt-e életünk az Úrnak?

Milyen véleménye van az Úrnak eddigi életünkről, igyekezetünkről, hozzáállásunkról, viselkedésünkről?

Ilyenkor az Isten igéjének fényében eszünkbe jutnak örömeink, fájdalmaink, tetteink, mulasztásaink, eredményeink, kudarcaink, stb

 

Minek az ideje volt?

Lehet, hogy a csalódásoknak, a megkeseredésnek, megszomorodásnak, a lemondásnak, a rezignáltságnak?

Vagy az örömöknek, a lelki erősödésnek, a nemes harc harcolásának, a helytállásnak, a hűségnek, a kitartásnak?

 

Milyenné lettem?

Lehet, hogy nem csupán idősebb, hanem szomorúbb, csalódottabb, fáradtabb, betegebb, megtörtebb, magányosabb, árvább?

Esetleg lelkileg frissebb, erősebb, stabilabb, összeszedettebb, türelmesebb, felkészültebb, alaposabb, bölcsebb, komolyabb?

 

Miben gyarapodtunk?

Ahhoz nem fér kétség, hogy mindannyian gyarapodtunk gondokban, ősz hajszálakban, ráncokban, fájdalmakban, lehet, hogy többfajta betegségben, műtétek számában.

Esetleg csalódásokban, ütésekben, sebekben, megaláztatásokban, stb.

A nagy kérdés mégis az, hogyan hordozzuk a kellemetlenségeket, hogy tűrjük, viseljük el, hogyan dolgozzuk fel, hogyan szenvedjük el, vagy ha kell, hogyan élünk együtt ezekkel?

A hitünk szempontjából mégis a legérzékenyebb és legégetőbb kérdés az, hogy gyarapodtunk-e hitben, szeretetben, ismeretben, istenfélelemben, bölcsességben, kegyelemben, emberségben, tisztességben, szolgálatban, odafigyelésben, segítőkészségben, de legfőképpen hűséges és odaadó Krisztuskövetésben.

Megvolt-e hitéletünknek a kellő lendülete, frissessége, üdesége, elevensége, átütő ereje?

Volt-e mennyei értelme, eredménye, áldása a hitben való helytállásunknak?

 

MINDEHHEZ A LEGFAJSÚLYOSABB BIBLIKUS KÉRDÉSEKRE KELL VÁLASZOLNUNK:

• ·         Megbántuk-e naponta bűneinket az Úrnak, hogy azok eltöröltessenek
• és megtapasztaltuk-e, hogy eljött a felüdülés ideje az Úr színétől? (Ap Csel 3,19)
• ·         Elmondhatjuk-e már hálaadással, hogy
• „...többé nem én élek, hanem Krisztus él bennem"!?(Gal 2,20)
• ·         Boldogan tapasztaljuk-e már a mennyei védettséget, rejtettséget, miszerint
• „...életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben!?(Kol 3,3)
• ·         Megtagadtuk-e már végleg a hitetlenséget és a világi kívánságokat és
• törekszünk-e már józanul, igazságosan és kegyesen élni a világban? (Tit 2,12)
• ·         Épülhettünk-e Krisztusban és gyarapodhattunk-e a hálaadásban? (Kol 2,7)
• ·         Épülhettünk-e szentséges hitünkben? (Júd 1,20)
• ·         Erősödtünk-e hit által? (Kol 2,7)
• ·         Erősödtünk-e Isten dicsőségére? (Kol 1,11)
• ·         Erősödtünk-e az Ő Lelke által a belső emberben? (Ef 3,16)
• ·         Erősödtünk-e az Úrban és az Ő hatalmas erejében? (Ef 6,10)
• ·         Megtanultunk-e szentségben és tisztaságban élni? (1Thessz 4,4)
• ·         Növekedtünk-e Isten ismeretében? (Kol 1,10)
• ·         Növekedtünk-e a kegyelemben, az Úr Jézus Krisztus megismerésében? (2Pét 3,18)
• ·         Látható-e már hitéletünkben az igaz emberség, az állhatatosság, a kegyesség, a testvérszeretet? ( 2Péter 1,5-7)
• ·         Tudunk-e már példát mutatni a híveknek beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban? (1Tim 4,12)

 

Bocsássa meg az Úr, ha nem haladtunk előre a keskeny úton, ha lelkiekben, szentséges hitünkben megrekedtünk, ha a fentieknek híjával vagyunk, vagy ami még rosszabb,-bukásra állunk bármelyikből is.

Bocsássa meg az Úr, ha nem fejlődött, ha nem erősödött az ima és igeéletünk, ha mi is megelégedtünk a langyos, színtelen, fajsúlytalan állapottal, egy szimpla sekélyes és felszínes vallásos középszerűséggel.

***

Adja meg az Úr, hogy Szentlelke által megújuljon, felfrissüljön, megmegpezsdüljön a hitéletünk, hogy ezután mindig és minden körülmények között lehessünk alkalmas és hasznos eszközök szent kezében.

Engedjük, sőt kérjük, hogy formáljon minket Szentlelke és Igéje által akarata szerint, hogy mindig boldogan állhassunk rendelkezésére, hogy mindig nyitottak maradjunk a megjobbulásra, az engedelmességre, a szolgálatkészségre, hogy ne hozzunk szégyent szent nevére, hanem élhessünk Istennek szentelt életet, szolgálva Istenünk nagy nevének dicsőségét és embertársaink javát.

Budapest, 2022. december 28.

Trencsényi László

református lelkipásztor