Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Mikor indokolt a GYÜLEKEZETVÁLTÁS?

...

Manapság sokan, a legkülönbözőbb indokkal fordítanak hátat anyagyülekezetüknek, ide-oda vetődve, sodortatva, mint a „víztelen, szelektől hányt-vetett fellegek..." (Júdás apostol levele 12)

Valaki így vallott erről a divatos, de igen sajnálatos állapotról:
„Az élet úgy hozta, hogy több gyülekezetnek voltam már aktív tagja. Volt köztük konzervatív és karizmatikus, amerikaias és magyaros, arminiánus és kálvinista. Volt köztük öreges, és volt fiatalos, volt szigorú és volt szabados."

A Szent Biblia világosan és egyértelműen így figyelmeztet minket erre a VESZÉLYRE:

„Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik,
hanem a saját kívánságaik szerint
GYŰJTENEK MAGUKNAK TANÍTÓKAT,
mert viszket a fülük.
" (2Timótheus 4,3)

 

*

„Mikor azt mondja az apostol, hogy az egészséges tudományt el nem szenvedik, azt fejezi ki, hogy az egészséges tudományt nemcsak közönnyel kezelik és megvetik, hanem gyűlölni is fogják...

Az ördögnek mindig seregestül állnak rendelkezésére olyan tanítók amilyenekre a VILÁG IGÉNYT TART. Mindig bőven termett az istentelenek vetése, ma is! " (Kálvin János)

*

A Szent Bibliában az ANYASZENTEGYHÁZ fogalom (Görögül: ekklészia- kihívott gyülekezet - Egyház) alapvetően a Jézus Krisztusban hívőket jelenti és SENKI MÁST.

 

***

Mikor indokolt a keresztyénségen belüli FELEKEZETVÁLTÁS?

- Ha valaki megtér, és Istentől imádságban kéri, keresi igazi lelki otthonát.

- Ha valaki világosságot kapott Istentől és a nyilvánvaló tévtanítások felismerése után ki(át)menekül egy biblikus felekezetbe.

 

***

Mikor indokolt a GYÜLEKEZETVÁLTÁS?

- Ha valaki új lakhelyre költözik.

- Ha valaki munkája, szolgálati kötelezettsége miatt egy másik gyülekezethez kerül.

(Természetesen ez a váltás nem elszakadást jelent.)

 

***

MIKOR INDOKOLT ELHAGYNI EGY ADOTT GYÜLEKEZETET?

1. Ha a gyülekezet nyilvánvaló tévtanítást, bibliátlan tévelygést kezd el hirdetni.

2. Ha a gyülekezet az eretnekséget nem leplezi le, hanem a tolerancia jegyében megtűri.

3. Ha a gyülekezet elkezd világi (pogány) módszereket, stílust, eszközöket alkalmazni.

4. Ha a gyülekezeti vezetés elviselhetetlen „autokratikus" önkényuralmat kezd el gyakorolni.

5. Ha a gyülekezet vezetője (elöljárója) vállalhatatlan dolgokra akarja rávenni.

6. Ha a gyülekezetében valakit kikezdtek, rendszeresen bántanak, támadnak, zaklatnak.

7. Ha a gyülekezetében valakit ártatlanul meghurcolnak, esetleg kizárnak.

"Ha a munkatárs nem él Krisztussal Istenben elrejtve (Kol 3,3), könnyen válhat tanítvány helyett bosszantó diktátorrá. Közülünk sokan önkényes diktátorok személyek és közösségek felett. De az Úr Jézus sosem ült a diktátori székbe." (Oswald Chambers)

***

Igazán megtért hívő ember számára az Anyaszentegyház Isten drága ajándéka.

A gyülekezeti szeretetközösség nélkülözhetetlen lelki otthont jelent számára.

Ha csak teheti, ott van a helye! Így válik tevékeny, tisztelettudó, tiszteletet adó, imádkozó, megbecsült hasznos tagjává. Nem szokása elhagyni (cserbenhagyni) lelki családját!

Gyülekezetet csak indokolt esetben a fenti nyomós OKOK miatt válthat.

Jó lelkiismerettel, CSAK MEGALAPOZOTT BIBLIKUS INDOKOK ALAPJÁN kérheti Isten vezetését, hogy megtalálja végre igazi lelki otthonát.

„Annál inkább törekednünk kell az egység buzgó ápolására, minél mohóbban les ránk a Sátán, hogy minket az egyháztól valamiképpen akár elszakítson, akár alattomosan eltávolítson." (Kálvin János)

***

„Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást..." (Zsidók 10,25) (Újfordítás)

„El nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképpen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást..." (Zsidók 10,25) (Károli fordítás)

...

Anno Domini Nostri Jesu Christi, Budapest, 2020. június 21. 
Trencsényi László
református lelkipásztor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 332, összesen: 1055798

  • 2026. augusztus 30., vasárnap

    Az elmúlt 450 évük hol gyümölcsöző volt, hol szárazabb időszakokkal teli, most azonban hálás szívvel készülnek jubileumi ünnepségükre a paksi reformát...
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Milyen lelki választ adott a reformátusság a mohácsi vészre? Kis László pécsváradi lelkipásztorral beszélgettünk a csata 500. évfordulója előtt.
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Az augusztus 29-i Crossroad keresztyén könnyűzenei találkozó hátteréről a házigazda Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Egyházközség lelkipásztoráva...
  • 2026. augusztus 25., kedd

    Az Ars Sacra Fesztivál idén a jubileumához érkezett, ezért legelső városmissziós mottójához visszanyúlva ígér új kezdetet a művészet, a hit és a közös...
  • 2026. augusztus 24., hétfő

    Ha a félelemkeltés egyéni sportág lenne, sokan átvehetnék a különböző ágazatokban az aranyérmet. De mi a mi feladatunk megpróbáltatások idején?
  • 2026. augusztus 23., vasárnap

    Tematikus tallózónkban olyan korábbi írásokat ajánlunk, amelyek sokféle szemponttal gazdagítják az 500 évvel ezelőtti történelmi folyamatok kontextusá...
  • 2026. augusztus 21., péntek

    Keresztény visszhangok Christopher Nolan Odüsszeiájában
  • 2026. augusztus 20., csütörtök

    Életünk cipőjét azért hordjuk, hogy lábunk biztonságban legyen benne és szabadon mozoghassunk. Rajtunk múlik, kibújunk-e belőle, ha nem nyújt valódi b...
  • 2026. augusztus 19., szerda

    Új kenyér. A református hitvédelem válasza az állami ünnepre – az elvekből épült diplomáciai útvesztőből az evangélium csodája felé. Ha van.
  • 2026. augusztus 18., kedd

    „PÜSP-okok” címmel szervez beszélgetést a KRE-HTK a várhatóan jelölést kapó püspök- és főgondnokjelöltekkel.