Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Református hitvallások

***

HITVALLÁSAINK

***

Apostoli Hitvallás
Az Apostoli Hitvallás, amely összeköt más keresztyén felekezetekkel, akik velünk együtt hisznek a dicsőséges Szentháromság Istenben, és Jézus Krisztust Uruknak, Megváltójuknak vallják!

Heidlelbergi Káté
A Heidelbergi Káté, melynek 129 kérdés-felelete van. Szerzői Zacharias Ursinus és Gaspar Olevianus, református hittudósok, akik III. Frigyes pfalzi választófejedelem megbízásából 1562-ben fogalmazták meg hitvallásunkat.

Második Helvét Hitvallás
A II. Helvét Hitvallás, melynek 30 fejezete van. 1566-ban Bullinger Henrik Zürich prédikátora hitvallási iratként írta, amit hamarosan átvettek a svájci és a német reformátusok is.

***

I n s t i t u t i o
Kálvin János 1536-ban adta ki fő művét, a keresztyén vallás rendszerét (Institutio Religionis Christianae), amelyet többszörösére bővítve, végleges formában 1559-ben Genfben jelentetett meg. Ebben a rendszerező jellegű teológiai értekezésében a világot teremtő, az embert megváltó és annak életét megváltoztató Istenről, valamint a keresztyén életről szóló bibliai tanítását foglalta össze. Ez a könyv tartalmazza Kálvin reformátori nézeteinek klasszikus kifejtését.

***

***

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 51, összesen: 984106

  • 2026. április 26., vasárnap

    Miként tud egy változó társadalmi közegben jelen lenni és megszólalni az egyház? Duráczky Bálinttal felgyorsuló folyamatokról, Budapest indikátorszere...
  • 2026. április 23., csütörtök

    Portré egy álom valóra válásáról és Isten hívó szaváról – interjú Miticzky Gábor hajóvezetővel.
  • 2026. április 22., szerda

    Az egyházért, az országért, a vezetőkért hirdetett imaalkalmat a Budapest-Baross téri Református Gyülekezet. Egy óra, ahol csak „mi” vagyu...
  • 2026. április 21., kedd

    Hetedik alkalommal szervezett találkozót református mérnökök számára a Mérnökmisszió április 18-án, a budapesti Ráday Házban.
  • 2026. április 20., hétfő

    Beiktatták lelkipásztori tisztségébe Molnár Zsoltot, aki hittanoktató feleségével együtt 2024 szeptembere óta végzi lelkipásztori szolgálatát a délegy...
  • 2026. április 20., hétfő

    Folyamatos teológiai feladat az itt és mostban megszólítani az embereket – akár a lakberendezés segítségével is. Megújult gyülekezeti terek a Gyulai P...
  • 2026. április 17., péntek

    Isten mindig a helyreállítás történetét szeretné újraírni a világban rajtunk keresztül is. Szelley-Bereczki Anna biomérnök fiatal kora dacára második ...
  • 2026. április 16., csütörtök

    Ma van a magyarországi holokauszt áldozatainak emléknapja, ennek apropóján azokat az írásainkat ajánljuk, melyekben magyar emberekre, mártírokra és hő...
  • 2026. április 14., kedd

    Az élő, lüktető közösség számtalan módon hathat a környezetére. Gárdonyban a reformátusok a Gondoskodás Házán keresztül is Istenre mutatnak. Evangéliu...
  • 2026. április 13., hétfő

    Dunamellék konferencia-központjai átalakuló működésükben eltérő hangsúlyok mentén szerveződnek, de egy közös cél felé mutatnak – tudtuk meg Kelemen Já...