Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Amit a Pünkösdről tudni kell

Az Úr Jézus Krisztus mondja:

„Én elküldöm tireátok az én Atyámnak ígéretét;

ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában,

mígnem felruháztattok mennyei erővel."

(Lukács evangéliuma 24,49)

 

***
PÜNKÖSD ÜNNEPE
***


PÜNKÖSD az Úr Jézus Krisztus ígéretének beteljesedése, a SZENTLÉLEK KITÖLTETÉSÉNEK ünnepnapja!
Isten Szentlelke (görögül HAGION PNEUMA, latinul SPIRITUS SANCTUS), a húsvét utáni 50. napon Jeruzsálemben kitöltetett az Úr Jézus Krisztus tanítványaira.
A hitvalló keresztyének számára a pünkösdi evangélium értelme mindig is az élő Krisztus megtapasztalható, Lélek általi valóságos jelenléte volt. Ő mondja övéinek:
„Íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28,20)


Az Úr Jézus Krisztus azért küldte el SZENTLELKÉT,
hogy tanítványait erősítse, pártfogolja, vigasztalja,
hogy az övéit oltalmazza, védje, vezesse,
hogy ne legyenek többé árvák, és kiszolgáltatottak,
hogy ne keljen reménytelenül élniük a kegyetlen világban.

Azért küldte el Szentlelkét, hogy róla bátran bizonyságot tegyenek és megtapasztalják azt a biztonságot, hogy Ő velük van minden napon a világ végezetéig.

A Pünkösd szent ünnepe azt bizonyítja, hogy Isten Szentlelke ma is hatalmasan és csodálatosan munkálkodik a hívők életében.

Nincs boldogabb annál, mint aki a Lélek vezetése alatt, az Ő áldott jelenlétében éli az életét.

 

A Pünkösd eredetileg a zsidók aratási ünnepe volt (2Móz 23,16) de nevezték az első zsenge ünnepének is (4Móz 28,26). Pünkösd ünnepét az Úr Jézus Krisztus feltámadását követő 50. napon, (7. vasárnap) ünnepeljük, amikor beteljesedett a prófécia: Az Úr Jézus Krisztus mondja: „És én kérem az Atyát, és más VÍGASZTALÓT ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama LELKÉT: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja Őt és nem ismeri Őt; de ti ismeritek Őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad." (János 14,16-17)

***

Szomorúan tapasztaljuk, hogy a keresztyén ünnepek lényegével, értelmével mennyire nincs tisztában a világ. Így a pünkösd ünnepével kapcsolatban is nagy a homály, az értetlenség, a sötétség és tudatlanság.

Megállapíthatjuk, hogy manapság lelki értelemben nagyfokú beszűkülés, elszegényedés, besötétedés tapasztalható! A ma embere általában nem tájékozott a Pünkösd lényegével, az ünnep valódi értelmével kapcsolatban. A naptárban ugyan a Pünkösd két napos ünnepként szerepel, mégis ilyenkor látszik meg igazán, hogy ez ünnep kapcsán mennyire nagy a tudatlanság a fejekben.

Legfeljebb csak a pünkösdi ünnepkört övező babonás szokásokra figyelnek: a hiedelmekre, a misztikára, a pünkösdölésre, pünkösdi királyválasztásra, pünkösdi énekes-táncos népszokásokra, pünkösdi pogány babonás hagyományápolásra.

Félelmetes látni korunkban a lelki tudatlanságot, a romlást, a nagy lelki alvást. (Ugyanezt tapasztalták 500 éve a reformátorok is!) Ezért újra és újra föl kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a Pünkösd
nem a pogány babonás szokások ünnepe.
Nem a semleges vallásos népi hiedelmek „jámbor népi kegyeskedés"  ünnepe.
Nem a nyári hosszú hétvége (Wellnessezés) ünnepe és
semmiképpen nem a zarándoklatok, körmenetek, szent ereklyék bibliátlan babonás tiszteletének ünnepe stb.

És a korszellem ezután is sok mindent ki fog még találni, csak azért, hogy a lényegről és a biblikus igazságról mindenképpen elterelje a figyelmet.

„A kegyeseknek nem szabad elfogadniuk semmiféle tanítást gondatlanul és válogatás nélkül.  Óvakodnunk kell tehát, nehogy megzavartatván a vélemények sokaságától, figyelmen kívül hagyjuk Isten Igéjét." (Kálvin János)

A megtévesztett emberek nem is sejtik, hogy az ilyen babonás szokások gyakorlatával végzetesen szembe kerülnek a Szent Biblia tanításával, és súlyosan megsértik Isten szentségét és törvényét! Sokan nem is sejtik, hogy mindez szervesen hozzátartozik a nagy altatáshoz, a végidők sátáni megtévesztéséhez.

Isten Igéje minden ilyen elterelő, elhomályosító, félrevezető dolgot a leghatározottabban megtilt és megítél. Ezzel kapcsolatban az Úr Jézus Krisztus döbbenetes kijelentése így hangzik:

„Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket." (Máté 13,15)

 

Valóban úgy tűnik, mintha a világ nem is akarna tudomást venni a Pünkösd valódi jelentőségéről, mintha meg sem történt volna az Úr Jézus Krisztus ígéretének beteljesedése, a Szentlélek kitöltetése.

Isten gyermekeinek, akiknek a Biblia SZENT, a legtávolabb kell tartaniuk magukat az ilyen ördögi csapdáktól és nagyon vigyázniuk kell arra, nehogy emberi parancsolatokat, babonás hagyományokat gyakoroljanak!

„Mások bűneiben ne légy részes! Tisztán őrizd meg önmagadat!" (1Timótheus 5,22)

 

***

A hitvalló keresztyének számára a Pünkösd ünnepe mindörökké Isten kegyelmes szeretetéről tanúskodik.

Bármit is mondjon a világ, bárhogyan is csűrik-csavarják, próbálják homályosítani az ünnep lényegét, mi az emberek hozzáállásától, véleményétől teljesen függetlenül egyedül Isten, élő és örök Igéjének hiszünk.

„Az Ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által,

Akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által,

hogy az Ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek." (Titus 3,5-7)

A hitvalló keresztyének számára a pünkösdi evangélium értelme mindig is az élő Krisztus megtapasztalható, Lélek általi valóságos jelenléte volt. Ő mondja övéinek: „Íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." (Máté 28,20)

Az Úr Jézus Krisztus ígérete szerint azért küldte el Szentlelkét, hogy az övéi ne legyenek többé árvák,

és ne keljen reménytelenül, kiszolgáltatottan élniük ebben a kegyetlen világban.

Azért küldte el Szentlelkét, hogy erősítse, vigasztalja, oltalmazza, vezérelje az övéit.

Azért küldte el Szentlelkét, hogy világosságot gyújtson a szívekben és valódi szabadságra szabadítsa fel őket.

Azért küldte el Szentlelkét, hogy életük legyen, és örök élettel ajándékozza meg őket, és velük legyen minden napon a világ végezetéig.

 

Ott és akkor az egyszerű tanítványok átélték a pünkösdi csodát: valóban mennyei erőt, biztonságot és békességet kaptak és bátran hirdetni kezdték Isten nagyságos dolgait.

Megkapták az „erőnek, a szeretetnek és a józanságnak Lelkét" (2Timótheus 1,7) és Isten élő jelenlétében már nem féltek többé, hanem erővel telve bátran szóltak feltámadott Megváltójukról.

Mindenkor a Szentlélek vezetésére hagyatkozva, Isten akaratát tartották szem előtt és hirdették az evangéliumot. Isten szeretete, élő jelenléte tökéletesen átitatta szívüket, ezért tudtak mindig biblikusan, józanul és helyesen dönteni minden élethelyzetben.

Ma sincs másra szüksége ennek a világnak, mint az Úr Jézus Krisztus életmentő evangéliumára.

Istenünk áldott Szentlelke ma is hatalmasan munkálkodik a hívők életében, azoknak szívében, ahol Ő lakozást vett. Boldog ember az, aki Ővele éli életét, és a drága kincsünket az üdvözítő hitünket a legnagyobbra értékeli és ebben a hitben mindvégig és minden körülmények között hűségesen megmarad.

Budapest, 2023. május 28.

Trencsényi László

református lelkipásztor

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 595, összesen: 1084017

  • 2026. október 15., csütörtök

    Bárány György szolnoki lelkipásztor éppen hatvanéves kora előtt kapott palástot – interjúnkban őszintén mesélt az életében megtett vargabetűkről, az í...
  • 2026. október 14., szerda

    Miben áll a szeretetteljes, biztonságot adó nevelés, amellyel gyermekeinkből egészséges, döntésképes felnőttek válhatnak? Uzsalyné Pécsi Rita erről be...
  • 2026. október 13., kedd

    Kovács M. András életének forgatókönyvét karcolgatjuk. A hitetlenségről, hiteltelenségről, fiúságról és hazatérésről szól. Eddig.
  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...