Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Az első szeretet

"Az a panaszom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.
Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg." Jelenések 2,4-5

Az Úr Jézus első levele Efezusba íródott, abba a városba, melyben az Úr hatalmasan munkálkodott apostolai által, és a csodálatos ébredést, tettek követték.
Jézus nevéért fáradoztak és viselték a terhet, de közben "valamit- nagyon elveszítettek.
Ezért üzen az Úr nekik, és figyelmezteti őket a legfontosabbra, az első szeretetre!
Így van ez ma is, az Úr Jézus ismeri mai gyülekezeteit is.
Azt mondja ebben a levélben, hogy közöttünk jár a gyertyatartók között és kézben tart, tehát naprakészen ismer minket. Ezért mondhatja így ma is nekünk:
-Tudom a te dolgaidat- ez azt jelenti: ismerlek, naponta vizsgállak, kézben tartalak ".szüntelenül előttem vannak falaid-

Az Úr Jézusnak ez az üzenete figyelmeztetés, de egyben öröm is, mert nincs jobb hely, mint amikor az áldott Isten kezében lehetünk! Ott jó lenni egyedül az Ő gyermekeként, és tőle mindig feltétel nélkül kell elfogadnunk a figyelmeztetéseket is!
Van-e ma az Úrnak panasza ellenünk?
El lehet-e mondani rólunk is, hogy a legfontosabbat veszítettük el?
Ó ez fáj az Úrnak leginkább, ha megerőtlenedik a lángoló hit a szívünkben.
Ha oda az olvasztó hevület és a legnagyobb szeretet a KRISZTUS ÁLDOZATA elhalványodik szemünkben!
Ilyenkor a Krisztus hit már csak egy üggyé silányul, és a templomba járás megszokásból történik. Az imádság erőtlenné, a Biblia olvasása teherré, a bizonyságtétel pedig kényszerré válik! Mert valami nagyon elveszett!

Tudjuk, hogy ezen a földön mindent elveszíthetünk: gyermeket, szülőt, hitvestársat, barátokat, pénzt, vagyont, egészséget, stb.., de ha a Krisztus szeretetét elveszítettük, akkor semmink sem maradt, mert a mi számunkra az ÉLET KRISZTUS-!
Nélküle koldusok, szegények, szánalomra és halálra méltóak lennénk!

Jézus ma téged akar ébreszteni!
Ne vessz el, ne halj meg! EMLÉKEZZ!
Emlékezz most arra, hogy honnan estél ki, honnan, milyen mélységből szabadított meg az Úr! Hova kellett mennie érted!
Nézz a Golgotára és szeress, de csak azzal az első szeretettel szeress, ahogyan először rádöbbentél arra, hogy érted állt a kereszt és bűneid meg vannak bocsátva!

Trencsényi László
református lelkipásztor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 100, összesen: 445838

  • 2020. augusztus 02., vasárnap

    A Balaton-NET idei rendezvényét online tartják meg a járványveszély miatt. Kapocs Attila koordinátorral arról beszélgettünk, hogy mindez milyen kihívá...
  • 2020. július 30., csütörtök

    Nem csak a hivatásukkal és az életvitelükkel járó küzdelmek tehetik magányossá a lelkészeket – legalább ekkora baj, hogy nem mernek nyíltan beszélni e...
  • 2020. július 30., csütörtök

    Újra megnyílnak a RefoRom kapui – a Budapesti Református Cigány Szakkollégium augusztus 12-ig várja azon fiatalok jelentkezését, akik felvételt nyerte...
  • 2020. július 29., szerda

    Az egyetem a nagykőrösi képzési helyen lehetőséget biztosít a párhuzamos képzésekre is, így a jelentkezők hitéleti és világi szakok közül is választha...
  • 2020. július 28., kedd

    Ellis Potter könyve a természeti és természetfeletti világ egymásra találása mellett arról szól, hogyan kapcsolódhat az ember Istenhez.
  • 2020. július 27., hétfő

    Ezzel a címmel hirdette meg rendhagyó nyári dicsőítő iskoláját a Sófár református dicsőítő mozgalom. Olvasási tervek, távolból is elvégezhető interakt...
  • 2020. július 26., vasárnap

    Értékes egyházzenei anyag látott napvilágot a Szabadság téri református templom felújítása során, a kották között tallózva bepillantást nyerhetünk a 9...
  • 2020. július 23., csütörtök

    A Diákorep olyan online korrepetálási rendszer, ahol diáktanárok zárkóztatják fel diáktársaikat. Az ötlet tavaly elnyerte egy vállalkozói verseny főd...
  • 2020. július 22., szerda

    Micsoda az élet, hogy ennyi töredelem közepette is a felszínen marad?
  • 2020. július 21., kedd

    Tíz dolog, amit médiafogyasztóként átgondolhatunk a tudatosabb tájékozódásért.