Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A lelki fronton helytállni FELKÉSZÜLTEN

„Készülj Istened elé!" (Ámos 4,12)

 

„Elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik." (Zsidók 9, 27)

Minden ember a halála pillanatában Isten elé áll, és végleges, változhatatlan helyre és állapotba kerül. Minden azon dől el, hogy az utolsó pillanatáig hogyan viszonyult saját Teremtőjéhez, a világ Megváltóhoz, az Úr Jézus Krisztushoz és Isten örök Igéjéhez, a Szent Bibliához. (Lukács ev. 16,19-31)

Az Úr Jézus Krisztus mondja: „Ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el."

Ezzel azt mondja, hogy ha meg nem tértek, BIZTOSAN ELVESZTEK, de ha megtértek, garantáltan NEM VESZTEK EL.

Isten egyetlen bűnt sem hagy büntetlenül. „Mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek." Róma 14,12

Egy biztos, hogy nekünk még van lehetőségünk megmenekülni, mert Istenünk nagy kegyelméből ma még élünk!  Ma még komolyan vehetjük Isten figyelmeztetését az életmentő evangéliumot.

„Készülj Istened elé!" (Ámos 4,12)

Nem tudhatjuk, hogy meddig vagyunk még itt a földön, de azt biztosan tudjuk, hogy egyszer számot kell adnunk életünk felől! Ezért nincs sürgősebb feladat a megtérésnél!

Az Úr Jézus először, mint Megváltó jött ebbe a világba, másodszor pedig, mint ennek Bírája érkezik vissza és akkor már nem lesz mód bármit is megváltoztatni. Amilyen lelki állapotban talál, a szerint fog ítélni.

Minél hamarabb készüljünk fel ama napra, amikor Isten elé kell állnunk!

Az Úr Jézus mondja: „Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az Embernek Fia." (Máté 24,44)

Ma hallhattuk az Úr Jézus szigorú figyelmeztetését.

Igyekezzünk minél hamarabb megbékülni Istennel, mert mindannyian az ítélet felé menetelünk.

Ha bűneinkben ér a halál, annak rettenetes következményei lesznek!

Ne legyünk képmutatók, ne tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna,

és ne mentegetőzzünk, ne keressünk kifogásokat,

hanem minél hamarabb bánjuk és valljuk meg bűneinket!

Ne haljunk meg bűneinkben, hanem ragadjuk meg és éljünk az Úr Jézus Krisztus által felkínált kegyelem és bűnbocsánat lehetőségével.

Fogadjuk be szívünkbe Őt személyesen!

El a legjobb, amit ezen a földön megtehetünk!

Budapest, 2024.

Trencsényi László

református lelkipásztor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 255, összesen: 1044597

  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...
  • 2026. július 28., kedd

    Heti egy internetmentes nap – miért nehéz és mit hozott az életembe?