Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Új életben járva

" Ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafentvalókkal törődjetek." Kolossé 3,1

Ebben az Igében egy feltételhez van kötve az új életben való járás, mely így hangzik:"Ha feltámadtatok."

De hogyan lehetséges az, hogy feltámadtunk, amikor még meg sem haltunk?

Ez a kérdés csak azok számára lesz érthető, akik hisznek Jézus Krisztusban.

Minden hívő keresztyénnek tudnia kell, hogy már ebben az életben meg kell halnunk a bűn számára, és egy új természetben kell ezután élnünk.

Az Úr Jézus feltámadása olyan pecsét, mely igazolja Istenségét. Aki hisz benne, az meg van győződve a halál utáni életről. Akik megértették azt, hogy mit tett értük a Megváltó Jézus, többé már nem a maguk akarata, vagy akaratossága szerint élnek, és nem a kis egzisztenciális céljaikat akarják mindenáron megvalósítani, hanem önként Isten akaratába helyezkednek bele.

Az odafentvalókat keresni tehát azt jelenti, hogy a mennyeiekkel törődni, vagyis lelkeket menteni, odavezetni Jézus Krisztushoz. Mi szükséges ehhez?

1, A hitet ápolni kell: Ahhoz, hogy beinduljon és jól működjön a hit "vérkeringése- életünkben, ahhoz szükséges, hogy igeolvasás és imádság által naponként élő kapcsolatban maradjunk az Úrral.

2, A hitben fejlődni kell: Engednünk kell, hogy életünk Isten Lelke által egyre inkább beágyazódjon a "Krisztus láthatatlan testébe", melynek eredménye lelki béke és a hitben való növekedés, erősödés lesz.

3, A hitnek teremni kell: Ha élő lett kapcsolatunk az Úr Jézus Krisztussal, akkor a gyümölcsöző életnek hamarosan látszani kell, mert nem azért vagyunk keresztyének, hogy bezárkózzunk, hanem hogy szolgálva gyümölcsöt teremjünk, bizonyságot téve Megváltónkról.

Az Ige alapján hiszem, hogy csak azoknak lehetséges az új életben való járás, akik megtértek és a Szentlélek templomai lettek, mivel ők már "el vannak rejtve a Krisztusban" Kolossé 3,3.

Testvér, ha beláttad és megvallottad bűneidet és megláttad (felismerted) Szabadítódat, akkor megértetted üdvösségedet is, szolgálj hát bátran, teljes erőddel feltámadott Megváltódnak, Jézus Krisztusnak.

Nyíregyháza. 1994.

Trencsényi László
református lelkipásztor

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 588, összesen: 1066074

  • 2026. szeptember 20., vasárnap

    Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már ...
  • 2026. szeptember 17., csütörtök

    Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink ...
  • 2026. szeptember 16., szerda

    A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanu...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakör...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Tudósításunk a Paksi Református Egyházközség fennállásának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségről.
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Szélfútta zsoltárok címmel a régizene, népzene és könnyűzene fúziójában meghangszerelt új összeállítással jelentkezik a Zsongom együttes.
  • 2026. szeptember 13., vasárnap

    A gyógyíthatatlan betegség határhelyzet. Ezen a pengeélen sétálunk Bogár Bence kreatív szakemberrel, a Bapum szorongáscsökkentő alkalmazás megálmodójá...
  • 2026. szeptember 11., péntek

    Lehetnek különböző elképzeléseink arról, hogy ki legyen a püspök. De vannak határok, amelyeket egy ilyen helyzetben sem szabad átlépnünk. Literáty Zol...
  • 2026. szeptember 10., csütörtök

    Brandenburg Sándor, Szalai Zsolt és Szathmáry Gergely válaszoltak az egyháztagok online beküldött kérdéseire.