Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Az imádságról

ISTEN TERÜLETE

„Te pedig, amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van..." Mt 6,6

Szemed Istenen legyen, ne embereken - ez a keresztyén élet vezérgondolata. Ne az mozgasson, hogy szeretnél imádkozó embernek számítani. Menj be belső szobádba, ahol imádkozhatsz anélkül, hogy tudnák és zárd be az ajtót; titkon beszélj Istennel. Ne indítson semmi más, minthogy megismerd mennyei Atyádat. Lehetetlen tanítványként élned anélkül, hogy meghatározott időd ne lenne az imádságra.

„És amikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek..." (Mt 6,7) Isten nem azért hallgat meg, mert komolyan vesszük, amit kérünk. Ő egyedül a váltság alapján hallgat meg. Istent nem hatja meg a komolyságunk. Az imádság nem azért van, hogy kapjunk valamit Istentől; ez az imádság kezdetleges formája. Az imádságban tökéletes közösségbe és egységbe jutunk Istennel. Ha Isten Fia újjászületés által alakot ölt bennünk (lásd Gal 4,19), akkor emberi gondolkodásunkat háttérbe fogja szorítani és megváltoztatja állásfoglalásunkat a dolgokkal szemben, amikért imádkozunk.                                   (Oswald J. Chambers)

...


"Bízzatok Őbenne mindenkor ti népek; öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk."
Zsoltárok 62:9

 

 

 

Mi az imádság?

Isten gyermekeinek joga.

Isten gyerekei azok a megtért, újjászületett emberek, akik bármikor, bárhol segítségül hívhatjuk az Úr nevét!

„ Akkor kezdték segítségül hívni az Úr nevét.” 1 Mózes 4,26

„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején…” Zsoltár 50,15

Isten gyermekeinek életeleme.

Az imádságos élet számunkra oly természetes lételem, mint halnak a víz, ha ez a feltétel megszűnne, - megfulladnánk!

„Szüntelenül imádkozzatok.” 1Thesszalonika 5,17

Istennel való személyes, meghitt kapcsolat ápolása.

„Amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban.” Máté 6, 6

Isten előtt való naponkénti elcsendesedés.

Mindenkor imádkozniuk kell és nem szabad belefáradniuk.” Lukács 18,1

Az Úr Jézus így tanított imádkozni:

„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved,

jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is;

mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma,

és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;

és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól;

mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.” Máté 6,9-13

 

***


Fontos tudnivalók az imádsággal kapcsolatban.
„Jöjjetek boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk előtt.” (Zsoltár 95,6)


Isten gyerekei azok a megtért, újjászületett hívő emberek, akik bárhol és bármikor segítségül hívhatják az Úr nevét!
„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején…” (Zsoltár 50,15)

Mivel a hívő ember örökre Krisztusba oltatott be, így az Istennel való közössége a legmeghittebb és a legszemélyesebb lett, ezért egész életében a legmeghatározóbb a Megváltójával való hit általi élő kapcsolat ápolása lesz.

Az imádság párbeszéd Istennel, a hívő számára a lélek lélegzetvétele.
Az imádság Isten gyermekeinek ÉLETELEME, LEHETŐSÉGE és JOGA.
A hívő ember számára az imádság, Istennel való személyes, meghitt KAPCSOLAT ÁPOLÁSA.
A hívő ember számára az imádság, Isten előtti naponkénti természetes ELCSÖNDESEDÉS.

Mivel Isten gyermeke az Úr Jézus Krisztussal van a legbizalmasabb kapcsolatban, ezért MINDENKITŐL TARTSON egy imádságnyi,-„krisztusi” távolságot! (Zsoltár 55,13-15)
Isten gyermeke imádság nélkül SOHA NE HOZZON DÖNTÉSEKET. (Lukács 18,1)
Isten gyermeke mindig adjon „SZABAD KEZET” az Úrnak.(Senki sem kényszerítheti Istenre a saját akaratát, mivel az súlyos felelőtlenség és tiszteletlenség lenne.)
Isten gyermekének tudnia kell, hogy minden imádság CÉLTALAN és KISIKLOTT, amelyet nem lehet lezárni az Úr szavai szerint: „Legyen meg a Te akaratod”. (Máté 6,10)
Isten gyermeke nem lehet bárkivel imaközösségben és csak megfontoltan mondhat ÁMENT bármire, mivel nem lehet részes mások bűneiben. (1Timótheus 5,22)

A hívő ember mindenkor Isten Szentlelkének jelenlétében éli imádságos életét, ezért mindig az Úr Jézus Krisztus szabadító kegyelmét állítja a középpontba, csak Őelőtte önti ki a szívét, csak Őt dicséri, Őt magasztalja, és teljes mértékben mindenben Őrá hagyatkozik.
„Öntsétek ki előtte szíveteket. Isten a mi menedékünk!” Zsoltár 62, 9

Budapest, 2023.
Trencsényi László
református lelkipásztor

 

 

 


„ Jöjjetek boruljunk le, hajoljunk meg essünk térdre alkotónk előtt.” Zsoltár 95,6

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 729, összesen: 1020663

  • 2026. június 30., kedd

    Gyülekezetük számára alapvetés, hogy imádságban hordozzák egymást, még akkor is, ha van, aki ezt nem az imaközösségekben éli meg, hanem egyéni csendes...
  • 2026. június 29., hétfő

    Oláh Krisztina új könyve arra is emlékeztethet minket, hogy mindannyian Isten felelős munkatársai vagyunk, és ebben a szolgálatban közösen formálódunk...
  • 2026. június 28., vasárnap

    Néhány évvel ezelőtt új esélyt kaptak a gyülekezetplántálásra a tárnoki reformátusok, ma már csodaként élik meg az eddigi növekedést.
  • 2026. június 26., péntek

    A Szóval Lévay podcast második évadát ajánljuk
  • 2026. június 26., péntek

    Tábortüzes dicsőítés, balatoni séták, táncos est – csak néhány a közelmúltbeli egyházmegyei ifjúsági találkozók programjai közül. A fiatalokat m...
  • 2026. június 24., szerda

    Fiatal nőket támogat, hogy értéknek lássák a nőiességüket. Szülésznőnek készül, de a tenni akarása túlmutat a szakmáján. Kaszó Dorka felelősségérzetbő...
  • 2026. június 23., kedd

    Az egyháznak a kérdések oldalán kellene állnia – hangzott el „Az ember megszentségtelenítése” című könyv bemutatójául szolgáló konferencián.
  • 2026. június 22., hétfő

    A Dunamelléki Református Egyházkerület új konferencia-központja református gyülekezetek és keresztyén közösségek számára kíván az elcsendesedés és a k...
  • 2026. június 22., hétfő

    A Szentírás Szövetség irodavezetői munkára munkatársat keres a Kálvin téri irodájába.
  • 2026. június 20., szombat

    Elkényelmesedés ellen, nem csak apák napjára.