Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Lelki Oázis Misszió a VÁLASZTOTTAKÉRT

AZ

örökkévaló EVANGÉLIUM hírdetése

prospektusok szerkesztésével

Az Úr Jézus Krisztus által kapott kegyelemért vallom magam boldog embernek, és az Ő szeretetét tartom legdrágább kitüntetésemnek, melyért érdemes volt élni. Minden más ebben az életben "csak" ráadás. Örömmel vallom, hogy életem legdrágább kincse lett az Úr  Jézus Krisztusba vetett hit, melyet nem szeretnék eltékozolni soha. Küldetésünk, hogy mi akik megismertük az Úr kegyelmét, éljük hátralévő életünket az Úr dicsőségére: "Hogy dicsőségének magasztalására legyünk." Efezus 1,12) ha kell akár életünk árán is, de meg kell tudnia a világnak, hogy Jézus Krisztus az egyetlen Úr, a halálon is győztes Király!

Lelki Oázis Missziónk keretében immár több mint húsz éve hitünkkel kapcsolatos ismeretterjesztő prospektusokat szerkesztünk, a Szent Biblia és református hitünk minél jobb megismertetése érdekében. Eddig már sok ezer példányban osztottunk szét kiadványainkat.

Ezt a missziós szolgálatot kiváló lehetőségnek tartjuk, az Úr Jézus Krisztus örök evangéliumának hirdetésére.  Ily módon is szeretnénk üdvözítő hitünkről bizonyságot tenni, lelkeket menteni és a lelki életet erősíteni.

Trencsényi László
református lelkipásztor

„Isten választottaiért,
hogy higgyenek, és megismerjék az igazságot az igazi kegyesség szerint az örök élet reménységére.”

(Titusz 1,1-2)

***

 

 

***

 

***

 

 

***

 

 

 

 

 

***

***

 

 

***

 

***

 

***

 

***

 

***

 

 

 

***

 

***

 

 

***

 

 

***

 

 

***

 

***

 

 

***

 

***

 

 

***

 

***

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 138, összesen: 985566

  • 2026. április 27., hétfő

    Margitics János lelkipásztor mesélt a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen működő ifjúsági misszió, a FRIGY mindennapjairól.
  • 2026. április 26., vasárnap

    Miként tud egy változó társadalmi közegben jelen lenni és megszólalni az egyház? Duráczky Bálinttal felgyorsuló folyamatokról, Budapest indikátorszere...
  • 2026. április 23., csütörtök

    Portré egy álom valóra válásáról és Isten hívó szaváról – interjú Miticzky Gábor hajóvezetővel.
  • 2026. április 22., szerda

    Az egyházért, az országért, a vezetőkért hirdetett imaalkalmat a Budapest-Baross téri Református Gyülekezet. Egy óra, ahol csak „mi” vagyu...
  • 2026. április 21., kedd

    Hetedik alkalommal szervezett találkozót református mérnökök számára a Mérnökmisszió április 18-án, a budapesti Ráday Házban.
  • 2026. április 20., hétfő

    Beiktatták lelkipásztori tisztségébe Molnár Zsoltot, aki hittanoktató feleségével együtt 2024 szeptembere óta végzi lelkipásztori szolgálatát a délegy...
  • 2026. április 20., hétfő

    Folyamatos teológiai feladat az itt és mostban megszólítani az embereket – akár a lakberendezés segítségével is. Megújult gyülekezeti terek a Gyulai P...
  • 2026. április 17., péntek

    Isten mindig a helyreállítás történetét szeretné újraírni a világban rajtunk keresztül is. Szelley-Bereczki Anna biomérnök fiatal kora dacára második ...
  • 2026. április 16., csütörtök

    Ma van a magyarországi holokauszt áldozatainak emléknapja, ennek apropóján azokat az írásainkat ajánljuk, melyekben magyar emberekre, mártírokra és hő...
  • 2026. április 14., kedd

    Az élő, lüktető közösség számtalan módon hathat a környezetére. Gárdonyban a reformátusok a Gondoskodás Házán keresztül is Istenre mutatnak. Evangéliu...