Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Evangéliumi Ars Sacra Misszió

 

"Szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólk
odjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban." (1Korinthus 15:58)

***

 

Lelki Oázis Evangéliumi ARS SACRA Misszió kiadványai

Szerkeszti:

Trencsényi László

református lelkipásztor

***

ISTEN IGÉJE ÉL ÉS ÉLTET!

„Mélységes tisztelet hassa át szívünket az Ige iránt, úgyhogy amikor ráesik a Lélek fényessége, Isten arcát szemlélhessük benne." Kálvin János (Institutio I. 9.3.)

  • A Szent Biblia VIVA VOX DEI (Isten élő beszéde) A Szentírás Isten kijelentése, kinyilatkoztatása, ajándéka, mely számunkra olyan mérték, amelyhez igazodnunk kell. Minden emberi gondolatot és tettet ezen a hitelesített mérlegen mérhetünk le. Isten áldott beszéde, amely az Ő szájából származik, számunkra azért adatott, hogy bekapcsoljon minket a szent, mennyei vérkeringésbe. Semmilyen más írásmű nem egyenrangú a Szent Bibliával.

A hívő ember számára a Szentírás páratlan KINCS, mely:

HIBÁTLAN, TÖKÉLETES, TÉVEDHETETLEN, IGAZ, ÉLŐ, HATÓ, ÁLDOTT, SZENT, és ÖRÖK kijelentés!

  • Isten gyermeke szereti és ismeri a Szentírást, és a legnagyobbra értékeli.
  • Isten Igéjének áldott, életmentő, életformáló, üdvözítő hatása van, mert Isten tekintélye áll mögötte. A napi bibliatanulmány a hívő számára létfontosságú, ezért Szent Biblia tanulmányozása számára nélkülözhetetlen és pótolhatatlan.
  • Az Úr Jézus Krisztus mondja: „A beszédek, amelyeket én szólok néktek, LÉLEK és ÉLET." (János 6,63)
  • Értékeljük mi is a legnagyobbra a Bibliát, mint ahogy tették ezt reformátor őseink! Ők szerették, védték, becsülték a Szent írást, mint az isteni kinyilatkoztatás egyetlen forrását! Ők tudták, hogy semmi olyat nem tehetnek, nem gyakorolhatnak, nem taníthatnak, ami nincs összhangban a Bibliával.

Trencsényi László

református lelkipásztor

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 506, összesen: 1032839

  • 2026. július 19., vasárnap

    Egész életében gépjárművekkel foglalkozott, majd nyugdíjas éveiben húszévnyi egyházi szolgálat várt rá. P. Tóth Zoltán északpesti főgondnok portréja.
  • 2026. július 16., csütörtök

    Lélegzetvételt, megnyugvást és közösséget kínál ebben az évben is a taliándörögdi LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgye forgatagában július 24...
  • 2026. július 15., szerda

    Megmaradni Kárpátalján és megmaradni Krisztusban – e kettős gondolat köré szervezték meg az első kárpátaljai családi napot Kiskunlacházán.
  • 2026. július 14., kedd

    Mi történik ilyenkor a gyülekezeti élettel? Pihen, szünetel, vegetál? Nem, csak másképp működik – nyári üzemmódban.
  • 2026. július 13., hétfő

    Portréinterjú a gerjeni református gyülekezet lelkipásztorával, Véghné Sándor Emmával, aki saját, halálosnak bélyegzett betegségéből is erőt tudott me...
  • 2026. július 12., vasárnap

    Idén a Ráday Könyvtár meghívására a Ráday Házban gyűltek össze az egyházi könyvtárak képviselői, hogy átbeszéljék a szakmai kihívásokat és lehetőségek...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Tizenöt éve alakult meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat, az időszak kihívásairól és eredményeiről a szolgálat református kulcsszereplőivel be...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Reformátusok Szárszói Konferenciája 2026
  • 2026. július 09., csütörtök

    Szenior műszaki projektvezetőt keres a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága
  • 2026. július 08., szerda

    Három lelkipásztorral beszélgettünk arról, milyen szerepe lehet a gyülekezeti imaszolgálatoknak a gyógyulásban és a helyreállításban.