Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Ünnepeink: Amit a böjtről tudni kell

É L E T B Ö J T

Tavaszi időszakban gyakran hallunk a böjtről, szigorú ételtilalmakról, búcsúkról, katolikus vallásos népi hiedelmekről.

A böjtről általában a legkülönbözőbb téves felfogások terjedtek el. Van, aki szerint a böjt az imádsággal párosulva mintegy kényszerítő erő lehet Istenre nézve.

A másik felfogás szerint a böjt csak bizonyos ételektől való tartózkodást jelent.

Amint az ismeretes a római egyházban nagyon szigorúan veszik, szinte megkövetelik híveiktől a negyven napos böjtött. A katolikus egyház ma is a következőket tanítja:

A búcsú a bocsánatos bűnökért járó túlvilági büntetés részleges vagy teljes ELENGEDÉSE.

A bűnök alóli feloldozást csak katolikus egyházi személy adhat, ha a hívő teljesítette a katolikus egyház által előírt bűnbánati cselekedeteket:

GYÓNÁS, MEGBÁNÁS, JÓVÁTÉTEL,

BÖJT, IMA, VEZEKLÉS,

ADOMÁNY, ZARÁNDOKLAT.

Ez utóbbi lehetőségből alakult ki a búcsújárás gyakorlata és a templomokhoz vagy más kegyhelyekhez kötődő búcsújáróhelyek. A középkori római egyház szerint, ha valaki megvásárolta a búcsúcédulát, akkor a pápa (vagy megbízottja) megbocsátotta a vétkeit, sőt elengedhette az imák elmondásából, böjtölésből és zarándoklatból álló egyházi penitenciát.

***

Ma azt már csak kevesen tudják, hogy mi protestánsok böjt idején

az Úr Jézus Krisztus értünk vállalt szenvedéseire emlékezünk.

Tudjuk, hogy az Úr Jézus is gyakorolta a böjtöt.

Számára ez elvonulást jelentett a világtól,  meghitt együttlétet az Atyával és felkészülést a nagy feladatra.

Ma, hogyan böjtölnek a keresztyének, akik az örök életre akarnak felkészülni?

Feltétlenül az Ézsaiás 58-ban kijelentett útmutatás világosságában.

"Nekem az a böjt tetszik" mondja az Úr:

"amikor leoldod a bűnösen felrakott bilincseket,

szabadon bocsátod az elnyomottakat" Ézsaiás 58,6

 

"Nekem az a böjt tetszik" mondja az Úr.

Nézzünk szokásainkra!

Bilincseket nemcsak másokra rakhatunk, hanem bizony magunkra is.

Elképesztő milyen megkötözöttek vagyunk Isten nélkül.

Gondoljuk át, hogy rendben van az életvitelünk?

Az Úr Jézusért, aki életét adta értünk a kereszten, miről tudunk lemondani?

Nézzük a mai bilincseket: hitvány Tv műsorok, igénytelen könyvek, brutális video filmek, szennylapok, ördögi zene, züllött szórakozóhelyek, babonaságok, gonosz szenvedélyek, stb.

Bizony van miből megtérni!

 

"... ha nem beszélsz álnokul." Ézsaiás 58,9

Nézzünk a szánkra!

Azt hiszem, ebben a tekintetben mindenkinek van mit levetkőznie! Haladéktalanul vizsgáljuk meg, hitünk értékmutató és ellenőrző szűrőjén beszédünket, durva szavainkat, az istentelen világból észrevétlenül átvett szlogeneket, megfontolatlan, sebző kijelentéseinket.

 

" ...ha kenyeret adsz az éhezőnek." Ézsaiás 58,10

Nézzünk a kezünkre!

Ebben a mai szeretetlen és értékorientált világban, ahol csak kapni szeretünk,- bármilyen hihetetlenül is hangzik, meg kell tanulnunk adni is.

A krisztusi lelkület azt diktálja, hogy meg kell tanulnunk látni is.

Szeretetből meglátni a rászorulót, és készen lenni bármikor a segítésre.

Isten Lelke által mindez lehetséges, mert szabadok lettünk rá!

Tudjuk azt, hogy Szentlélektelenül képtelenek vagyunk a helyes böjtre, az önmegtartóztatásra, a szeretet gyakorlására.

Ne feledjük, a megtérés mindig életböjttel folytatódik,

és egy életszentségben teljesedik ki.

„Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre,

amely nélkül senki sem látja meg az Urat." Zsidókhoz írt levél 12,14

Mi is törekedjünk tehát a krisztusi megszentelt életre, életvitelre, mert aki ezt figyelmen kívül hagyja, az elbukott a keresztyén élet alapvizsgáján.

Trencsényi László

református lelkipásztor

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 594, összesen: 1066080

  • 2026. szeptember 20., vasárnap

    Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már ...
  • 2026. szeptember 17., csütörtök

    Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink ...
  • 2026. szeptember 16., szerda

    A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanu...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakör...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Tudósításunk a Paksi Református Egyházközség fennállásának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségről.
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Szélfútta zsoltárok címmel a régizene, népzene és könnyűzene fúziójában meghangszerelt új összeállítással jelentkezik a Zsongom együttes.
  • 2026. szeptember 13., vasárnap

    A gyógyíthatatlan betegség határhelyzet. Ezen a pengeélen sétálunk Bogár Bence kreatív szakemberrel, a Bapum szorongáscsökkentő alkalmazás megálmodójá...
  • 2026. szeptember 11., péntek

    Lehetnek különböző elképzeléseink arról, hogy ki legyen a püspök. De vannak határok, amelyeket egy ilyen helyzetben sem szabad átlépnünk. Literáty Zol...
  • 2026. szeptember 10., csütörtök

    Brandenburg Sándor, Szalai Zsolt és Szathmáry Gergely válaszoltak az egyháztagok online beküldött kérdéseire.