Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Lelki alapozás

Jézus mondja:
" Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve. Aki pedig hallotta beszédeimet, de nem azok szerint cselekedett, az hasonló ahhoz az emberhez, aki alap nélkül a földre építette a házát: beleütközött az áradat, és azonnal összeomlott az a ház, és teljesen elpusztult.- Lukács 6, 47-49

Az alábbi megszívlelendő mondatot egyik hittanóránkon mondta egy hitben élő diák: "Csak az nem csalódik, aki az Úr akaratát cselekszi.-
Ebben az igében kétféle emberről van szó: az egyik, aki mérhetetlenül nagyot csalódott, mert összedőlt, romhalmazzá vált mindaz amit épített, a másik pedig az, aki nyugodt maradt, mert a háza kiállta a nagy viharokat is.
• Igen, csalódásainknak alapja az alapozás hiánya.
Alapozás nélkül a puszta földre építkezni nem normális dolog. Gondolhatnánk: ekkora ostobaságot ma senki sem követ el, de ez egyáltalán nincs így, amint azt azonnal látni fogjuk.
Lelkileg is valamennyien építkező emberek vagyunk. Csak az nem mindegy, hogy mi az életem alapja, mire építettem: emberi tanításokra, vagy az Élő Isten Szent Igéjére.
• "Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által" I. Péter 2,5
ALAPVIZSGÁLAT:
1. Az alap nélküliek. Aki nem veszi komolyan Isten intését, figyelmeztetését az megkockáztatja, hogy bármikor bekövetkezhet a tragédia a teljes összeomlás, melynek során a magaválasztotta hitetlensége okozza majd vesztét.
2. Az ál alapozók. Többször előfordult már, hogy egyes "szakemberek" anyagtakarékossági okokból "kispórolták" a kötőanyagot az alapozásból. Ennek a "hozzáállásnak" lelkileg is beláthatatlan következményei vannak. Ilyenek a szektavezérek, a hamis próféták, akik ma is nyájas behízelgéssel és kegyes mázzal beszélnek Istenről, de "felhígított evangéliummal" igyekszenek "megalapozni" a hiszékenyek üdvösségét a saját zsebükre, de a végük borzalmas lesz: "Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!." Máté 7,22-23
3. A Jó Alap: "Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus." I Korintus 3,11

Testvér, milyen alapokon nyugszik a lelki életed?
Ha nem Jézus Krisztus az, akkor ma még megteheted, hogy sürgősen átértékeld és rendezd életedet, mert csak a Krisztusba vetett élő hit állja ki az idők próbáját, mely nem igazodik a mindenkori szellemi áramlatokhoz, divatokhoz vagy politikai útvesztőkhöz, azért mert Örök!
Hívd be Őt a szívedbe egy bűnvalló imádságban és engedd, hogy átrendezze elrontott életedet, hogy ezután ÉPÜLHESS Istennek kedves lelki házzá.

 

Trencsényi László

református lelkipásztor

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 21, összesen: 453306

  • 2020. október 21., szerda

    Sokan vágynak sikerre, gazdagságra, a problémák azonnali megoldására, de ki vágyik Isten bölcsességére? Elérhető ez a bölcsesség, vagy csak a „kiválts...
  • 2020. október 21., szerda

    Idén a a „Hagyomány, Identitás, Történelem” – rövidítve: HIT – konferencia helyett pódium- és kerekasztalbeszélgetéseket szervez a Károli Gáspár Refor...
  • 2020. október 21., szerda

    Ma hajnalban magához hívta Teremtője dr. Adorján Gusztávot, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórháza...
  • 2020. október 20., kedd

    Egy hivatását szerető, ám egyháza tanításaiban megingó katolikus pap és egy nyakas kálvinista családból származó fiatal nő egymásra és Istenre találás...
  • 2020. október 19., hétfő

    A Wycliffe Bibliafordítók webináriumán keresztül tekinthetünk be a Szentírás fordításának rejtelmeibe.
  • 2020. október 19., hétfő

    Hogyan segíthető elő a református intézményrendszerben a hátrányos helyzetű diákok befogadása? Többek mellett erre a kérdésre is választ kínál a Prote...
  • 2020. október 15., csütörtök

    Másfél évesek okostelefonnal, mobilos játék miatt kirekesztett gyerekek, önmagukban bizonytalan, szorongó fiatal felnőttek. Mit tehetünk értük szülőké...
  • 2020. október 14., szerda

    Rendkívüli helyzetben, a félelmeink ellenére is merjünk jót cselekedni, mert ehhez kaptuk az Úrtól az erő, a szeretet és a józanság lelkét – foglalhat...
  • 2020. október 13., kedd

    Régebben a szülők tanították meg gyermeküknek az új technológiákat, ma a gyermekek jóval többet tudnak az új eszközökről és az online felületekről, mi...
  • 2020. október 12., hétfő

    Szélvihar rongálta meg a viski református templom bádogtetejét. A Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtésbe kezdett, hogy még a kárpátaljai...