Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Lelki Oázis Misszió a VÁLASZTOTTAKÉRT

Az alábbi kiadványok Isten választottai számára készültek

felvilágosítás, tájékoztatás céljából.

Isten az Ő választottjaira, gyermekeire bízta az örök evangéliumot. Minden embernek haladéktalanul meg kell tudnia, hogy Jézus Krisztus az egyetlen Úr, a halálon is győztes Király. A Szent Biblia egyértelműen arra figyelmeztet, hogy nincs más esély az emberiség számára, CSAK EGYEDÜL Ő.

Isten választottai tudják, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztusra van szüksége ennek a tisztátalan és erkölcstelen, céltalan világnak. Őt kell hirdetnünk! Ez az első számú feladatunk! Ezért születtünk. Ez az Istentől rendelt KÜLDETÉSÜNK.

Az alábbi kiadványainkkal szeretnénk megosztani a legfontosabb tudnivalókat, hírdetni az ÉLŐ, ÉLETMENTŐ,  ÉLTETŐ igét, bizonyságot téve az Úr Jézus Krisztusba vetett üdvözítő hitünkről.

Trencsényi László
református lelkipásztor

***

"Akié a Fiú, azé az Élet. Akiben nincs meg az Isten Fia, az Élet sincs meg abban."

(János apostol első levele 5,12)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 62, összesen: 1065548

  • 2026. szeptember 20., vasárnap

    Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már ...
  • 2026. szeptember 17., csütörtök

    Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink ...
  • 2026. szeptember 16., szerda

    A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanu...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakör...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Tudósításunk a Paksi Református Egyházközség fennállásának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségről.
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Szélfútta zsoltárok címmel a régizene, népzene és könnyűzene fúziójában meghangszerelt új összeállítással jelentkezik a Zsongom együttes.
  • 2026. szeptember 13., vasárnap

    A gyógyíthatatlan betegség határhelyzet. Ezen a pengeélen sétálunk Bogár Bence kreatív szakemberrel, a Bapum szorongáscsökkentő alkalmazás megálmodójá...
  • 2026. szeptember 11., péntek

    Lehetnek különböző elképzeléseink arról, hogy ki legyen a püspök. De vannak határok, amelyeket egy ilyen helyzetben sem szabad átlépnünk. Literáty Zol...
  • 2026. szeptember 10., csütörtök

    Brandenburg Sándor, Szalai Zsolt és Szathmáry Gergely válaszoltak az egyháztagok online beküldött kérdéseire.