Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Pilinszky az örök evangéliumról

Az Úr Jézus Krisztus evangéliuma mindig érvényben van!

Így olvasunk a Jelenések könyvében az örökkévaló evangéliumról:

„És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örökkévaló evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak..” (Jelenések 14,6)

Az evangélium az élet minden területén érvényesíti áldott hatását, minden korban és minden körülmények között érvényben van, -mivel ÖRÖK!

Erről az életbevágó igazságról és személyes tapasztalatáról így vall Pilinszky János egyik írásában.


Vallomása szerint, amikor katonaként Németországba vitték, Győrött egy antikváriumban sok szépirodalmi könyvet vásárolt.
Elmondása szerint, abban a háborús, feszült, kilátástalan és életveszélyes helyzetben, ezek a könyvek „nem voltak érvényben”, ezért csak terhet jelentettek számára.
Elkezdte sorra kidobálni őket a vagonból. Így dobta ki az ablakon a világirodalom remekeit mind, mivel nem lehetett velük mit kezdeni.
Csupán egyetlen könyv maradt vele, és ez egy az EVANGÉLIUM volt.
A Krisztus örök evangéliuma ott is, a borzalmas háborús körülmények között, ahol a halál arat, ott is érvényes volt! (Vallomása szerint, attól kezdve tartotta magát hívő embernek.)



Valóban mi is tapasztaljuk, hogy Isten Igéjének békességet adó hatalma, életformáló ereje, életmentő szerepe van, mely soha semmi mással nem pótolható.
A Krisztus evangéliuma minden korban friss és új marad, ma is dacol idővel, ideológiákkal, mert az Úr Jézus keresztje kitörölhetetlenül ott áll az emberiség sorsának centrumában, és minden embernek kínálja ma is az egyetlen esélyt, a helyes utat, az egyetlen megoldást.

„Az ÚR törvénye tökéletes, felüdíti a lelket..” (Zsoltár 19,8)

Nekünk is így kell becsülnünk és értékelnünk a Szent Bibliát, így ebben a szent és felelősségteljes tudatban kell viselkednünk, hogy a Krisztus élő, életmentő és éltető evangéliuma határozza meg hátralévő életünket!

Trencsényi László
református lelkipásztor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 377, összesen: 1032710

  • 2026. július 19., vasárnap

    Egész életében gépjárművekkel foglalkozott, majd nyugdíjas éveiben húszévnyi egyházi szolgálat várt rá. P. Tóth Zoltán északpesti főgondnok portréja.
  • 2026. július 16., csütörtök

    Lélegzetvételt, megnyugvást és közösséget kínál ebben az évben is a taliándörögdi LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgye forgatagában július 24...
  • 2026. július 15., szerda

    Megmaradni Kárpátalján és megmaradni Krisztusban – e kettős gondolat köré szervezték meg az első kárpátaljai családi napot Kiskunlacházán.
  • 2026. július 14., kedd

    Mi történik ilyenkor a gyülekezeti élettel? Pihen, szünetel, vegetál? Nem, csak másképp működik – nyári üzemmódban.
  • 2026. július 13., hétfő

    Portréinterjú a gerjeni református gyülekezet lelkipásztorával, Véghné Sándor Emmával, aki saját, halálosnak bélyegzett betegségéből is erőt tudott me...
  • 2026. július 12., vasárnap

    Idén a Ráday Könyvtár meghívására a Ráday Házban gyűltek össze az egyházi könyvtárak képviselői, hogy átbeszéljék a szakmai kihívásokat és lehetőségek...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Tizenöt éve alakult meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat, az időszak kihívásairól és eredményeiről a szolgálat református kulcsszereplőivel be...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Reformátusok Szárszói Konferenciája 2026
  • 2026. július 09., csütörtök

    Szenior műszaki projektvezetőt keres a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága
  • 2026. július 08., szerda

    Három lelkipásztorral beszélgettünk arról, milyen szerepe lehet a gyülekezeti imaszolgálatoknak a gyógyulásban és a helyreállításban.