Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A TISZTA házasság

 

„ Legyen forrásod áldott,  és örülj ifjúkorodban elvett feleségednek." (Példabeszédek 5,18)

 

Csak az Isten szerinti házasságban valósulhat meg Istennek házasságra vonatkozó terve.

A keresztyén házasság  Isten szövetségére épül,

ezért marad meg benne a:

Szerelem

Romantika

Hűség

Bizalom

Őszinteség

Megértés

Figyelmesség

Megbecsülés

Meghittség

Gyöngédség

Szeretet

Isten tervében a tiszta erkölcs: szemérmesség, szűziesség szerepel.

TISZTASÁG a viselkedésben, tisztaság a gondolatokban,

tisztaság az érzelmekben, vonzalmakban, kívánságokban.

Tisztaság az olyan dolgok kerülésében, amelyek által kísértésbe eshetnek.

Isten tervében szerepel az elkötelezettség Isten céljainak a betöltésére

és az az elkötelezettség, hogy házasság

ELSŐDLEGES fontosságot kap életükben.

A házasság fontosabb, mint a munka, a hobbi,

sőt még a szülőkkel való kapcsolatnál is előbbre való.

Akik komolyan veszik Isten házassági tervét és örömmel beleilleszkednek abba, azok boldog, kiegyensúlyozott és harmonikus házaséletet élhetnek,

és így maradhatnak

szerelmesek egymásba

életük végéig!

„Élvezd az életet feleségeddel együtt, akit szeretsz, mulandó életed minden napján." (Prédikátor könyve 9,9)

 

 

 

***

A HÁZASSÁG ISTEN DRÁGA AJÁNDÉKA

A  h á z a s s á g  Isten drága ajándéka az övéinek, mely számukra igazi életteret, biztonságos otthont, meghitt testi-lelki egységet biztosít.

Akik Isten akaratából, hitben kötnek házasságot, nagyon szeretik Istent,

ezért nagyon szeretik egymást és igyekeznek példamutató a családi életet élni.

 

Mivel ismerik az Igét, ezért nemcsak értékelik egymást, hanem becsülik szerelmüket is, mivel tudják, hogy azt Isten a házasságukba tervezte.
„Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtelen házaságy." (Zsidók 13,4)

 

Az ilyen házasságban meghatározó a Megváltó iránti élő szeretet.

Mindent meghatároz a krisztusi gondoskodó, egymásra figyelő, egymást segítő, egymást becsülő, erősítő, vígasztaló, szeretet közösség.

 

Természetesen naponta együtt tanulmányozzák az Igét és együtt imádkoznak.

Együtt tanulják a Krisztust és egymás hite által épülnek.

Együtt tudnak Isten előtt sírni és örülni.

Együtt növekednek a kegyelemben, az ismeretben és szentséges hitükben.

Egymást segítve, támogatva, bátorítva, vigasztalva élnek és természetesen így nevelik gyermekeiket is.

Az ilyen házasság ezért lehet egészséges, szép, tiszta és áldott, mivel a legnagyobbra értékelik Krisztus szeretetét, örök Igéjét:

„Mindegyiktek szentül és tisztességesen éljen feleségével". (1Thesszalonika 4,4)

 

Budapest, 2023.

Trencsényi László

református lelkipásztor

**************************************

Lelki Oázis Misszió a Választottakért

( 2Timótheus 2,10 )

**************************************

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 137, összesen: 1044479

  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...
  • 2026. július 28., kedd

    Heti egy internetmentes nap – miért nehéz és mit hozott az életembe?