Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Solus Christus!

Video formában itt megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=3cDrfHiNOUY

Solus Christus!

Feladtuk, vagy valljuk- e még reformátori elveinket?


A reformátorok látva az egyre mélyebbre süllyedő, népi vallásossággal megterhelt, pogány elemekkel elegyített katolikus kultuszt, igyekeztek ezt biblikusan helyretenni. Ezért a reformátorok erőteljesen hangsúlyozták a megváltás véghezvitelében Jézus Krisztus kizárólagos szerepét (Solus Christus) elsősorban azért, hogy kizárjon a megváltásból minden emberi tényezőt, és bármiféle más közbenjárót.
A katolikus teológia szerint ugyanis Jézus csak főszereplője a közbenjárás szolgálatának, de mások is részt vesznek benne. Így az apostolok, elhunyt mártírok, szentek, angyalok egyaránt végzik ezt a szolgálatot, Isten és ember között. A szentmisében pedig az ilyen közbenjárók imáit egyesíteni is szokták.
Krisztus szerepe így teljesen háttérbe szorult és helyét egyre inkább az elhunytak, mennyei lények és főként Szűz Mária vették át.
Mária szerepe közbenjáró lett a Közbenjáró és az ember között, aki a reformáció korára már az üdvösség megkerülhetetlen szereplője lett.

Solus Christus = Egyedül Krisztus!
Egyedül Krisztus a Közbenjáró!
Egyedül Krisztus az Egyház Feje!
Egyedül Krisztus az üdvösségre vezető út!
„Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért, tanúbizonyságul a maga idejében.” 1Timótheus 2,5-6

„Isten jóakaratának a megszerzése céljából igen gyakran a szentek érdemeit állítják előtérbe, és Krisztussal nem törődvén, legtöbbször a szentek nevében könyörögnek Istenhez…
Továbbá a szenteknek ilyen közbenjárásáról, amilyenről ők képzelődnek, melyik angyal, vagy ördög tett akár egy betűvel is kijelentést valamelyik embernek?
Mert a Szentírásban erről egy hang sincsen.
Mi tehát az alapja ennek a koholmánynak?
A saját hitetlenségét árulja el világosan az emberi elme, mikor így olyan támaszokat keresgél magának, amik őt nem erősítik meg az Isten igéjével.
Ha megvizsgáljuk mindazoknak a lelkiismeretét, akik a szentek közbenjárásában annyira gyönyörködnek, azt találjuk, hogy ezzel a kételkedéssel először meggyalázzák Krisztust és megfosztják az „egyedüli közbenjáró” címtől, amelyet mivel az Atya neki különös kiváltságképpen adott, nem is szabad másra átruházni.”
Kálvin János (Institutió III.20.21)

„Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért, tanúbizonyságul a maga idejében.”
(1Timótheus 2,5-6).
Többek között ennek az igének az alapján szögezi le a hitvallásunk:
„…a szenteket sem nem imádjuk, sem nem tiszteljük, sem segítségül nem hívjuk, sem őket az Atya előtt a mennyben szószólóinknak vagy közbenjáróinknak el nem ismerjük. Elegendő ugyanis nekünk az Isten és a közbenjáró Krisztus, és nem osztjuk meg másokkal az egyedül Istennek és az ő Fiának kijáró tiszteletet…”
A katolikus egyház ennek ellenére a következőket szögezte le a tridenti zsinaton: „Ha valaki azt állítaná, hogy csalás a szentek tiszteletére misét bemutatni, és hogy elnyerjük közbenjárásukat Istennél, amint az Egyház szándékában áll: legyen átkozott!” [1755] 5. kánon.
A katolikus egyház a protestánsokat többek között a Solus Christus elv miatt a Sátán fiainak és eretneknek nyilvánította.

II.Helvét Hitvallás VII. fejezet
Egyedül csak egy az Isten, egy a közbenjáró Isten és emberek között, Jézus a Messiás;
Az egyházat Krisztus testének is hívjuk, mert a hívők Krisztus élő tagjai, Krisztus fősége alatt. AZ EGYHÁZ FEJE EGYEDÜL KRISZTUS.
A fej a test legkiválóbb része: belőle merít életet a test, szelleme kormányozza mindenben, tőle származik minden gyarapodás és növekedés. Továbbá, a testnek egyetlen feje van, és ez összhangban áll a testtel.
Tehát az egyháznak Krisztuson kívül nem lehet egyetlen más feje sem.
Mert ha az egyház lelki test, szükséges, hogy neki megfelelő, nyilvánvalóan lelki feje legyen. Nem is kormányozhatja más lélek, csak a Krisztusé.
Pál apostol is így szól: Ő a feje a testnek, az egyház testének: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül, hogy mindenekben ő legyen az első (Kol 1,18). És ugyanazt mondja megint: Az egyház feje Krisztus, és ugyanő a test megtartója is (Ef 5,23). És ismét: Ő a feje az egyháznak, mely az ő teste, teljessége őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel (Ef 1,22–23).

A reformátorok határozottan tiltakoztak az ellen, hogy a katolikus egyház fejét a pápát, Jézus Krisztus földi helytartójának (vicarius Christi) tartják.
Róma püspökei már a 4. századtól használni kezdték azokat a címeket, amelyek a pápaság meghatározó és elengedhetetlen tartozékai és ismérvei mindmáig.
Ezek közé tartozik maga a pápa, azaz atya „szentatya” kifejezés, a pontifex maximus (legfelsőbb pap) cím, továbbá a Péter apostol utóda, Jézus Krisztus helytartója, az egyház feje titulusok. 1870-ben fogadta el az I. vatikáni zsinat a pápai csalatkozhatatlanság (tévedésnek alá nem vetett) dogmáját. (IX. Piusz) A katolikus egyházi jog szerint ő gyakorolja az úgynevezett kegyosztói, kormányzói és tanítói főhatalmat a katolikus egyházban.
Az elsőhöz (kegyosztói hatalom) a súlyosabb bűnök alóli feloldozás, illetve a kiátkozás tartozik, a másodikat (kormányzói hatalom) a püspökök, érsekek kinevezése és beszámoltatása, egyetemes zsinatok összehívása, határozatainak szentesítése, bizonyos egyházi törvények meghozatala jelenti; a harmadikat (tanítói hatalom) az egyes hittételeknek megváltoztatásából, az egyházzal és vallási dogmákkal szemben álló tanok elítéléséből áll.
***
„A pápista rendszer alapvonása az, hogy számára az egész világegyház egy egész, egy test, amelynek feje a pápa. Ez a pápa Istennek és Krisztusnak helytartója. (Vicarius Dei vagy Christi.) Aki infallibilis, (csalatkozhatatlan, tévedésnek alá nem vetett), főpróféta, főpap és király és messze fölötte áll a földi királyoknak, akik fényüket tőle kell, hogy kapják, mint a hold és csillagok a naptól. Két kardja van: egyik az egyházi, a másik a világi hatalom kardja.
Ez a hatalom nem szolgáló, hanem uralkodó, monarchiális hatalom és ezt az uralkodást a pápa a klérus által végzi. Hívők gyülekezete, egyetemes papság és hitbeli nagykorúság tehát nem lehetséges. A Katolikus Egyház még az élet fölött is uralkodik. Nincs egyéni életkörök szuverenitása, hanem egyházi és klerikális totalitás. Róma követelménye tehát az, hogy ha lehet az egész világ, de ha az egész világ nem is, legalább az egész keresztyénség a pápa hatalma alá legyen vetve. Állam, család, művészet, tudomány stb. mind az Egyház gyámkodása alá tartozik. Így születik meg a négy nagy református elv megtagadása.
1. Nem Krisztus az egyház királya, hanem a pápa kormányoz.
2. Nem a presbitérium a kormányzás orgánuma, hanem a klérus.
3. Nem a gyülekezet választ tisztségekre, hanem mint kiskorú csak várhatja az intézkedéseket.
4. Nem a helyi Egyház, hanem a világegyház a döntő és ennek ill. fejének, a pápának kezében van minden hatalom.”
Prof. Dr. Sebestyén Jenő: Református dogmatika 102.oldal.

***
II.Helvét Hitvallás VII. fejezet
Az egyház feje egyedül Krisztus!
Krisztuson kívül mást az egyház fejéül el nem ismerünk!
Nem helyeseljük tehát a római papságnak azt a tanítását, amely saját római püspökét a földön küzdő egyház egyetemes pásztorává és legfőbb fejévé, sőt mi több: Krisztus valóságos helyettesítőjévé teszi, akinek, mint ők mondogatják, az egyházban teljes hatalma és legfőbb urasága van.
Mert mi azt tanítjuk, hogy Krisztus az Úr, Ő marad az egyedüli egyetemes pásztor, a főpap az Atya Isten előtt, és az egyházban az összes főpapi vagyis főpásztori tisztet mind e világ végezetéig Ő teljesíti, annakokáért nincs szüksége semmi helyettesre, amilyenre csakis távollevőnek van szüksége. Krisztus azonban jelen van az egyházban (Máté 28,20) és annak életadó feje.
***
Részletek Sipos Ete Álmos írásából: Elárulták a reformációt? (Biblia és Gyülekezet XXVII. évf. 3. szám)
A Sola Scriptura, Solus Christus, Sola Gratia, Sola Fide, Soli Deo Gloria minden protestáns keresztyén ember előtt ismert tartalmú tantétel. Vagy talán mégse?
Illetve, ha igen, akkor azok reformátori tartalmát valljuk ma is?...
A reformáció nagy tantétele a Solus Christus, egyedül Krisztus.
Ez a tantétel azt hangsúlyozza, hogy az Atyához egyetlen út vezet, s ez a Krisztus személye, illetve a Krisztus személyébe vetett hit.
Az irgalmas Istenhez tehát nem több út vezet, mondta ki a reformáció, hanem csak egy. Sem Szűz Mária, sem a szentek, sem az „egyedül üdvözítő” római egyház az Istenhez vezető út!
De nem vezet út Istenhez a különböző, nem keresztyén (pogány) vallásokon keresztül sem. A nem keresztyén vallások istenei nem azonosak a Biblia Istenével. Az üdvösségre vezető út kizárólag Krisztuson keresztül vezet.
Solus Christus kifejezés alatt a reformáció a Biblia Jézus Krisztusát értette, aki az idők teljességében Betlehemben született, Názáretben lakott, aki Poncius Pilátus idejében keresztre feszíttetett, harmadnapra pedig feltámadt, övéinek megjelent, majd felment a mennybe, és ült az Atya Isten jobbjára. Szavait, ígéreteit, tetteit a Szentlélek leíratta tanítványaival, s azóta tudhatjuk, hogy kicsoda az Isten, milyen az Isten.

Annak egyértelmű bizonyítékát, hogy a protestantizmus egyházainak egyik nagy árulása a Solus Christus feladása volt, az ökumenikus mozgalom létében szemlélhetjük.
Ez, a protestáns talajon született egységmozgalom, aminek indulásában még úgy jelent meg Jézus, mint a protestáns felekezeteket összekötő isteni személy, fokozatosan feladta Krisztusnak, mint az egyetlen, Istenhez vezető útnak tanát.
Krisztus helyét felváltotta az ember, mint a keresztyénséget egységbe kovácsoló eszme. Mára már rendszeresen megjelenik a Rómával való egység gondolata. Róma viszont köztudottan más üdvösségre vezető útról is tud, ami Márián és a szenteken keresztül vezet.
A Solus Christus végzetes elárulását jelzi, hogy az ökumenéhez tartozó protestáns egyházak nem is titkoltan beszélnek a világvallások ökumenéjéről.
Szerintük a nem keresztyén, ún. pogány vallásokon keresztül is vezet út az üdvösségre….

Sipos Ete Álmos: Elárulták a reformációt?
(Biblia és Gyülekezet XXVII. évf. 3. szám)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 86, összesen: 430198

  • 2020. március 28., szombat

    Mikor jön el a húsvét, az igazi lehetetlen lehetőség? Nem tudom. De azt tudom, hogy eljövetele az önkéntes áldozattal kezdődik. Nem karanténban vagyun...
  • 2020. március 28., szombat

    Keresztyén emberként a kialakult helyzet akarva akaratlanul eszembe juttat bibliai történeteket. A babiloni fogságot, a pusztai vándorlást, Nóé történ...
  • 2020. március 26., csütörtök

    Várakozásainkat sokszor ellentétpárokban éljük meg. Mindnek megvan a maga szerepe, ám ha megpróbáljuk őket közelíteni egymáshoz, gazdagabbnak élhetjük...
  • 2020. március 25., szerda

    Miben segíthet most a Református Tananyagfejlesztő Csoport az otthonról tanító pedagógusoknak? Pompor Zoltánnal beszélgettünk.
  • 2020. március 24., kedd

    Minden krízis magában rejti a növekedés lehetőségét. Milyen kapaszkodóink lehetnek a magány, a bezártságérzés vagy a távmunka nehézségeiben? Miként vi...
  • 2020. március 23., hétfő

    Pedagógiai reflexió
  • 2020. március 22., vasárnap

    Tanárok, diákok és szülők támogató együttműködése kell ahhoz, hogy a digitális távoktatás hosszú távon működőképes legyen. Körképünk az első hét után.
  • 2020. március 21., szombat

    Hatodikos gyerekek imádságai járvány idején.
  • 2020. március 19., csütörtök

    Van remény! – üzeni Nicky Cruz élete. Nyolc dolog, amit az egykori bandatag történetéből meríthetünk.
  • 2020. március 18., szerda

    Teljes munkaidős állásra keressük új kollégánkat.