Sírás az iskolaudvaron

A közelmúltban szemtanúja voltam egy megrázó jelenetnek.
Az egyik általános iskola tanévnyitóján, a nagy tülekedésben egy óvodás korú kisgyerek elsodródott az édesanyjától. Amint tudatára ébredt a nagy bajnak, hogy elveszítették egymást, kétségbeesetten sírni kezdett. Ekkor nagy kör támadt körülötte, amitől még jobban megijedt. Néhány közelben álló szülő feltalálta magát és próbáltak segíteni rajta: megsimogatták, nevét kérdezgették, vigasztalták, de mindhiába. Ő csak tovább sírt vigasztalhatatlanul.
Az egész jelenet néhány másodpercig tartott, mert odarohant VALAKI, az EGYETLEN, akinek a karjaiba bújva végre megnyugodhatott.

Ennek a gyereknek a viselkedése jól példázza a mi sorsunkat annyi különbséggel, hogy mi szégyellünk sírni, és úgy teszünk mintha minden rendben lenne körülöttünk, pedig csak annyi a baj, hogy valójában mindannyian el vagyunk veszve. Néhányan a mindentudó "idegenek" közül megszánnak ugyan minket és próbálnak "jó" tanácsokat adni, csak éppen nekünk nem erre van szükségünk.
Nekünk arra a VALAKIRE, arra az EGYETLENRE van szükségünk, Akinek a karjaiban végre teljesen megnyugodhatunk.
Jézus így hív magához:
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan,
akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve,
és én megnyugvást adok nektek.- Máté 11, 28

Ne szégyelljük bevallani, hogy Jézus Krisztus nélkül reménytelenül elveszettek vagyunk, mert ez az igazság.
Szükségünk van az elrontott életünk borzalmas útvesztőjéből kivezető EGYETLEN ÚTRA,
a képmutató hazug világban az EGYETLEN IGAZSÁGRA,
a bűneink miatt megmérgezett életünkből a gyógyulásra, a VALÓDI, TISZTA ÉLETRE!
Mindezeket csak Jézus Krisztus adhatja meg.
Fogadjuk el gyermeki szívvel áldott ajándékait!

Jézus mondja:
"Én vagyok az út, az igazság és az élet:
senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.-
János 14,6

Trencsényi László
református lelkipásztor