Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Egy veréb (PASSER DOMESTICUS) halálára

Egy veréb (PASSER DOMESTICUS) halálára.

Nem hagyhattam az utcán.
Éppen a házunk előtt az úttesten hevert egy elpusztult veréb.
Szép tavaszi nap volt.
Számára ez volt az utolsó szárnyalás napja. Pedig túlélte a hideg telet.
Valószínűleg már családja volt és etetett.
Felvettem és a kertünkben eltemettem.
Másnap ismét a kertben voltam és a Bibliámat tanulmányoztam.
Ekkor egy veréb röpült hozzám egészen közel, és szokatlanul hosszan ott is maradt.
Azonnal az Úr Jézus szavai jutottak eszembe:

"Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül! Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok." (Máté 10, 29-31

Egyszer a mi életünk, a mi küldetésünk is lezárul, de az Igéből megtudjuk, hogy nem hiába éltünk, ha Istenhez tartoztunk a földön. Ő számon tartja még hajunk szálát is, mert úgy szeret.

Budapest, 2024.
Trencsényi László

***

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 276, összesen: 1044618

  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...
  • 2026. július 28., kedd

    Heti egy internetmentes nap – miért nehéz és mit hozott az életembe?