Nyomtat Elküld Olvasási nézet

VAN AMI ÖRÖKKÉ SZÍVSZORÍTÓ

***

INFELIX EGO HOMO QUIS ME LIBERABIT

"Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem?"

Róma 7,24

***

 

AKKORA MÁR CSUPA VÉR VOLT A KEZE

Rozzant kerékpárjára akart kötözni egy halom fémhulladékot, de az egy kézzel sehogy se sikerült neki.
Akkorra már csupa vér volt a keze.
Megálltam segítetni és megtartottam a kerékpárját.
Megvártam, amíg némán kötözött.
Végül még kapott tőlem egy papirzsebkendőt is.
Látni kellett a tekintetét.

 

***

EGY KOLDUSASSZONY TEKINTETE

Nyíregyházán a Báthori utcától -térden csúszva- hosszú az út a Széchenyi utcai buszmegállóig, ahol koldulni szokott. Már négy éve járok erre, de csak egyszer láttam, hogy beszélt volna vele valaki.

Aznap éppen pedagógusnapról tartottam haza.
Felejthetetlen marad a tekintete,
amikor átnyújtottam neki
a virágcsokrot.

 

***

 

 

A ROMLOTT PARADICSOM

Éppen csak vonszolta magát rongyaiban át a piacon.
Megállt a zöldséges pultnál és gondosan szemügyre vett mindent,
majd félve, - szinte reszketve rámutatott:
"Azt a romlott paradicsomot -
- nekem adná Kedves!?"
"Nem tehetem, - nincs itt a gazdája!"
Ekkor néhány pénzdarabot kotort elő és fizetett az egy szem romlott paradicsomért.

 

"Mert a szegény nem fogy el a földről, azért parancsolom neked, hogy légy bőkezű az országodban levő nyomorult és szegény testvéredhez." 5Mózes 15,11

...

Trencsényi László
Anno Domini Nostri Jesu Christi, Nyíregyháza, 1992.

 

 

 

 

***

KORUNK JERIKÓI UTJAIN

1993-1999

***

"Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta... " Lukács 10, 33


Naponta tapasztaljuk, hogy milyen IRGALMATLAN a világ. Ezen a gránitföldön, az élet minden szintjén, (az óvodától, a szociális otthonig)  kőkemény harc folyik.
Nagyon HIDEG lett lelkileg.

...

A rendőrlámpa előtt álló kocsisor mellett kéreget.
"Vállalkozz öreg, hátha talpra tudsz állni"- bíztatják gúnyosan az autó ablakán kihajolva.
...

Hallottam, amint egy taxis mondta,
miközben halálra rémített a zebrán
egy menekülő öreg nénit:
"Hadd hulljon a férgese!"

...

Lelkileg nagyon HIDEG lett a világ.
Saját bőrünkön tapasztalhatjuk, ahogy a jégcsapszívek szúrnak és nap mint nap láthatjuk, amint a jégtömbbe zárt kihűlt arcizmok görcsbe rándulnak.
Ezen a hideg, gránitföldön valósággal kitapintható lett a szeretetlenség, az irgalmatlanság, az igazságtalanság, a gőg, a büszkeség, a nagyravágyás, a haszonlesés, a harag, a gyűlölet.
Ebben a könyörtelen világban nem túlzás Tóth Árpád gondolata:
„...köztünk a roppant, jeges űr lakik..."

...

Jerikónak csak a környékén voltak rablók

Jerikónak csak a környékén voltak rablók,
ma már beköltöztek a városba.
Stílusváltás történt a bűnözésben is.
Ma többnyire másképp gyakorolják a rablást,
de a régi bevált módszertől sem riadnak vissza.
Sok veszélyes "beépült rabló" jár mindenfelé
és nem ajánlatos a kezükbe esni.
A mai áldozatoknak nem sok esélye van a túlélésre.
Egyáltalán nincs garantálva, hogy megadatik a "félholtra vert állapot".
De ha mégis, akkor (intelligens módon) "csak" kihasználnak,
vagy eltávolítanak, kitesznek a munkahelyről némi zsebpénzzel,
vagy a lakásból, ha nemkívánatossá, feleslegessé váltál.

...

Mit várhat ugyan egy munkanélküli a gondoskodó társadalomtól?

Legjobb esetben egy szakadozott szociális hálót,

vagy legfeljebb a munkaerő-közvetítő kedves mosolyát,

ahogyan a kötelezően előírt, meghatározott napokon,

kivétel nélkül mindig,

őszinte sajnálkozó szemmel

egy "jó, zsíros parókiát" kívánva elköszön.

(1994)

...

Korunk életveszélyes jerikói útjain,
- S E G Í T S É G - kiálthatná
a verbálisan nyomorultul félholtra vert ember,
- de inkább meggondolja.

Már megtanulta, hogy nincs értelme kiabálni!
Mindenki túl messzire került már.
A segítségnyújtást messze elkerülő,
a számukra biztonságot jelentő 
"HALLÓTÁVOLSÁGON" kívülre!

...

De néha még akad a realitásokat figyelmen kívül hagyó, bátor, optimista vállalkozó szellemű, aki bevonszolja magát egészen a templom előtti lépcsőig.
Szentül meg van győződve a szerencsétlen, hogy ha arra jönne emberünk tekintélyes papja, az majd emberséges lesz és segíteni fog.
De nem, - legfeljebb szánakozik és kikerüli.
És mi történik akkor, ha arra jön egy jól fizető állásban lévő "alkalmazott lévita"?
Ő sem tud segíteni.

(Manapság egyre több pap és lévita közlekedik a jerikói úton és egyre kevesebb samaritánus.)

***

Uram, ments meg minket.
Könyörülj rajtam és rajtunk.
Csak Te vagy, Aki segíthetsz és nincs senki más.
Ha Neked is úgy tetszik, tégy csodát.
Ne hagyj minket éhen halni. Ámen.

Trencsényi László
Anno Domini Nostri Jesu Christi, 1994. december 14. 13h.


***

INFELIX EGO HOMO QUIS ME LIBERABIT

"Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem?"

Róma 7,24

Minden tekintetben roskadozva,
végső elkeseredésemben
bátran kiálthattam a Biblia szavaival:
"Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem...?"
És akkor,  végül 
mégis észrevesz VALAKI.

Meglát, úgy ahogy vagyok: véremben. (Ezékiel 16,6)
Odalép, megáll fölöttem és aláhajol.
Sok sebemmel, 
zúzódásaimmal bajlódik, 
miközben könnyeimet is letörli.
Fertőtlenít, bekötöz,
ápolgat, erősít, vígasztal,
felemel, magához ölel
és hordozván hordoz.

De még költ is rám.
Sebeivel gyógyítgat.
Vérével, életével fizet értem.

Miért könyörült rajtam?
Miért nem hagyott véremben meghalni?
Kicsoda Ő nekem?

Ő több, mint felebarát.
Ő, A MEGMENTŐM,
URAM és ISTENEM,
úgy hívják, hogy:
JÉZUS KRISZTUS!

Csak Ő segíthet rajtam,
Csak Ő segíthet rajtunk mindenkor.
Másnak erre nincs hatalma!

"A roskadozókat erővel övezi fel." (1Sámuel 2,4)

Trencsényi László
Anno Domini Nostri Jesu Christi, Nyíregyháza, 1993-1999.

.

 

 

 

 

***

Az Úr Jézus Krisztus mondja:

„De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?"
(Lukács 18,8)

***

"GONOSZ és HITVÁNY nép között éltek,
noha akadnak közöttük derék emberek,
maga a nép GONOSZ és ELVETEMÜLT,
és lesz gondotok vele...."

Kálvin János
Geneve (Genf), 1564

***

"Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek; szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent."

2Timóteus 3.1-4

***

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 61, összesen: 974472

  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.