Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Életem vezérigéi

***

Az Úr Jézus Krisztus mondja:„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta,hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." János 3,16

***

"Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én terólad el nem feledkezem. Íme, az én markaimba metszettelek fel téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen." (Ézsaiás 49, 15-16)

...

"De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a népek között, nem tanácskoztam testtel és vérrel." (Galata 1,15-16)

...

...

NYÍREGYHÁZA, SZÉNA TÉRI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET
(1992 - 2000.)

„Kezedre bízom lelkemet, Te váltasz meg engemet, óh Uram, hűséges Isten!" (Zsoltár 31:6)

Én nagyon hálás vagyok az Úrnak, hogy drága kegyelméből megismerhettem az Ő hatalmát, mely által csodálatos változás történt életemben. A Bibliából az élő Ige világosságával szembesülve megértettem Isten, Jézus Krisztusban közénk jött szeretetét és megláttam bűnös elveszett voltomat. Istenre bíztam életemet és befogadtam szívembe az Úr Jézust, azóta vallom magam megtért, boldog újjászületett embernek.

Pál apostollal együtt elmondhatom, hogy én sem emberektől vettem az evangéliumot. (Galata 1,12) Se családomban, se rokoni, se ismerősi körben soha senki nem volt egyházi pályán.
Édesanyámtól tudtam meg, hogy ő már kislánykorában is nagyon szerette Istent és hasonlóan cselekedett mint Anna, Sámuel édesanyja. (1Sámuel 1,11) Ő már gyermekként úgy imádkozott, hogy ha egyszer majd neki fiúgyermeke születik, az legyen Isten szolgája.
Édesanyámnak én vagyok az egyetlen fia és bár sokáig rugódoztam ez ellen, végül az Úr akaratából mégis Isten szolgájává kellett lennem!
Ezért lett életreszóló vezérigém a Galata 1,15-16. „De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel."

Csodálatos, ahogy engem eddig Isten vezetett, ahogy nyitogatta előttem mindig a lehetőségeket, ahogy először a Tanárképző Főiskolára, azután pedig a Teológiára vezetett.
1992-ben, amikor a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen még csak negyedéves teológus voltam, helyettesítő szolgálatra kértek fel a Nyíregyháza, Széna téri református istentiszteleti szolgálatok ellátására.
Az istentiszteleti alkalmakat az Evangélikus Kistemplomban tartottuk.
Ez a gyülekezet lett életemnek eddig minden tekintetben legmeghatározóbb közössége. Csak hálaadással tudom megemlíteni, hogy az ott eltöltött idő Isten drága ajándéka volt számomra, mely életem eddigi legszebb, és legáldottabb időszaka volt.
Valóban olyan otthon és bölcső lett számomra a Széna téri gyülekezet, mint amilyen Pál apostol számára lehetett az antiókhiai keresztyén közösség.

Amikor első alkalommal megérkeztem a templomba, a szeretett gondnokunk, Juhász László fogadott. 
Valószínüleg láthatta arcomon a szomorúságot, hisz csak néhány idős ember vett részt az istentiszteleten.
Az ott elhangzott bátorító szavai felejthetetlenek maradnak, hogy nincs okom elkeseredni, mivel Isten GONDOSKODIK és van hatalma megtölteni ezt a templomot hallgatókkal.
IGAZA LETT!

Hálaadással említem meg, hogy az utóbbi hat évben már szinte minden vasárnap megtelt a templom, olyannyira, hogy nem egyszer megtörtént, hogy a fiatalok a szószék lépcsőjén is ültek. Felejthetetlen marad és nagyon hálásak vagyunk érte az Úrnak.
Ott az Úr kegyelméből sok örömben volt részünk, és sok áldást tapasztalhattunk meg. 1994. november 25-én a felszentelésemkor Debrecenben a Nagytemplomban együtt adtunk hálát Istennek és szó szerint könnyek között együtt örültek velem és családommal.
És ez az öröm, ez a szeretet, ez a kölcsönös tisztelet mindvégig megmaradt!
Valahogy nem múlt el!
Kitartott mindvégig.
Ebben a közösségben éveken át megtapasztalhattuk azt a testvérszeretetet, amely csak az Úr Jézus Krisztus szent vére árán megváltottaknak adatik.

Itt az Úr számunkra egy igazi életteret, lelki otthont, igazi szeretetközösséget hívott létre, ahol:
Együtt hallgathattuk az Igét, és figyelhettünk üzenetére.
Együtt dicsérhettük az Urat és imádkozhattunk.
Együtt tanulhattuk a Krisztust és egymás hite által épülhettünk.
Együtt növekedhettünk a kegyelemben, az ismeretben és szentséges hitünkben.
Együtt gyakorolhattuk a testvéri közösséget, segítve, támogatva, bátorítva, vigasztalva egymást.
Így vált ez a hely Isten Lelke által vezérelten igazi lelki közösséggé, lelki otthonná, lelki bölcsővé. Ahol a hívők egyek lettek a Krisztusban, és mint lelki család őszintén együtt tudtak sírni és örülni egyetértésben, testvéri közösségben, szeretetben, békességben. Itt tudtuk krisztusi módon gyakorolni a kölcsönös bocsánatkérést és megbocsátást a Zsoltár szavai szerint. „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!.Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!" (Zsoltár 133:1-3)

Nyíregyházán, a Széna téren nyolc és fél éven át minden vasárnap hirdethettem Istenünk áldott Igéjét, az örök evangéliumot miközben főállásom a hittanoktatás volt. Ez idő alatt Nyíregyháza három általános és öt középiskolájában (heti 30 fölötti óraszámban) református hittant tanítottam.

Hálaadással számolhatok be arról, hogy ott egy nagyon komoly és áldott ifjúsági körünk is volt, a középiskolás, főiskolás, egyetemista korosztályból.
Az ÉLETFORRÁS Ifjúsági Körünkből
jelenleg harmincnégyen egyházi jellegű szolgálatban állnak,
húsz fiatal a lelkipásztori,
tíz a hittanoktatói,
négy pedig a diakóniai pályát választotta.

Nyíregyházán, a Széna téren nyolc és fél éven át (1992-től, 2000. október 22.-ig) lehettem Isten kegyelméből a gyülekezet lelkipásztora. Számomra az  ott eltöltött idő nagy áldást jelentett és életre szóló mély nyomot hagyott. Akkor is és ma is elmondhatom a Zsoltár szavaival: „Kezedre bízom lelkemet, Te váltasz meg engemet, óh Uram, hűséges Isten!" (Zsoltár 31:6)

Nyíregyháza, 2001.

Trencsényi László
református lelkipásztor

***

Az Úr Jézus Krisztus mondja: „Én vagyok az út az igazság és az élet,  senki sem  mehet az  Atyához csakis  énáltalam!" János evangéliuma 14,6

EGO SUM VIA, VERITAS ET VITA!

L I L L A F Ü R E D

1981.

A  Szikla a Hámori-tó partján a megtérésem helyszíne.

Az Ige, amely által Isten megmentett:

EGO SUM VIA, VERITAS ET VITA

Az Úr Jézus Krisztus mondja:

„Én vagyok az út az igazság és az élet,  senki sem  mehet az  Atyához csakis  énáltalam!" János evangéliuma 14,6

Huszonöt éves koromban (emberi segítség nélkül) ismerhettem meg Isten hatalmát.  Életem legnehezebb szakaszában beláttam, hogy az igazságot keresve, emberre nem, egyedül csak a Teremtőmre számíthatok. Akkor Ő úgy formálta sorsomat, alakította életemet, hogy kezembe kerüljön a Szent Biblia, amelyben azonnal fölragyogott számomra az egyetlen megoldás, a tökéletes igazság: JÉZUS KRISZTUS. Azóta nem csak a kezemben van naponta a Szent Biblia, hanem a szívemben is.

A kötelező sorkatonai szolgálatra Miskolc- Lillafüredre vonultattak be. Nekem huszonkét hónapon át kellett szenvednem a honvédségnél. Magyarország legvédettebb objektumánál (Lillafüred, Szikla) a légvédelmi hadosztály harcálláspontján szolgáltam.
Lillafüred, ahol naponta láthattam Magyarország egyik leggyönyörübb panorámáját,nekem mégis a szenvedések helyszíne volt.
(Isten tervében úgy szerepelt, hogy ez legyen a megtérésem helyszíne is.)

Nem volt tehát előzmény nélkül való, hogy életem legnehezebb szakaszában az igazságot kerestem egy hazug világban. Csak az Úr kegyelme, hogy túléltem és Hozzá menekülhettem.

Csak az Úr tudja, hogy milyen megrendült lelkiállapotban mentem le a Hámori-tó parti kövekhez és öntöttem ki a szívemet az Úr előtt és könnyek között kértem bűneimre bocsánatot. Ott bíztam rá magam gyermeki bizalommal, hogy legyen életem Ura, gondviselője, irányítója, őríző Pásztora. Ott szenteltem Neki hátralévő életem, és kértem, hogy lehessek alkalmas eszköz szent kezében.

A Szent Bibliából az élő Ige világosságával szembesülve értettem meg Isten, Jézus Krisztusban közénk jött szeretetét és megláttam bűnös, elveszett voltomat. Istenre bíztam életemet és teljes szívemmel MEGKÖSZÖNTEM az Úr Jézus értem meghozott áldozatát.
Azóta vallom magam Isten kegyelméből újjászületett, megtért embernek. Hálát adok Istennek, hogy az én gyarló életemben is megmutatta szabadító hatalmát. Én is hálaáldozatul Istennek szentelhettem hátralévő életemet, amit nem bántam meg, sőt azóta vallom magam boldog embernek.Ezután  csodálatos változás történt az életemben. Én is megtapasztalhattam azt, amit Pál apostol élt át:"Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden." 2Korinthus 5,17

Hálás vagyok az Úr Jézus Krisztusnak, hogy megismerhettem Őt, és az értem hozott legdrágább áldozatát. Elmondhatom, hogy a megtérésem óta mindenhez Tőle kérek és kapok erőt. Tudom, hogy milyen nagy ára volt az én békességemnek és boldogságomnak: a KERESZT áldozata kellett hozzá! Ott nyertem el én is bűneim bocsánatát, ezért lehetek végtelenül boldog gyermeke az Úrnak, azóta életem célja lett az evangélium hirdetése, a lelkek MENTÉSE!

"Uram, nyisd meg az én ajakimat, hogy hirdesse szám a te dicséretedet." (Zsoltár 51,17)

Meggyőződésem, hogy: "Isten Igéje élő és ható." Zsidók 4,12 Csodálatos az, hogy Krisztus Evangéliuma minden korban mennyire friss és mindig új marad, ma is dacol idővel, ideológiákkal. Életmentő szerepe, életformáló ereje, pótolhatatlan hatása nélkül, egyszerűen nem lehet boldog, kiegyensúlyozott, tisztességes életet élni!
Hittel vallom, hogy ahol az Úr Jézus Krisztus, Szentlélek által elkezd munkálkodni, ott új élet fakad.

Aki ezen a földön bűnbocsánatra, áldásra, békességre, boldogságra, nyugalomra, biztonságra, üdvösségre vágyik, az egyszerűen nem élhet Jézus Krisztus nélkül, mert mindezeket egyedül csak Ő adhatja meg! Az Úr Jézus mondja: "Aki velem nem gyűjt, az tékozol."(Máté 12,30)

Sokszor rácsodálkozom arra, hogy milyen nagy biztonságban is vannak Isten megváltott gyermekei!
Ha Istené a szívünk, akkor soha sincs okunk elkeseredni, megijedni, félni a ránk váró nehézségektől. Nem kell kétségeskednünk a jövő miatt, mert a mi egyetlen közbenjárónk az Úr Jézus Krisztus velünk van. Aki tehát az Élő Istenben bízik, annak nincs oka aggódásra, mert jó helyen és jó kezekben van!
Jézus Krisztus vigasztaló szavai mindenkor gyógyírt jelentenek sebeinkre és lelkileg békességet, nyugalmat találunk Nála:
"Békességet hagyok nektek az én békességemet adom nektek, nem úgy adom én nektek amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen." János 14, 27

---
Ha belegondolunk abba, hogy itt a földön, a születésünk jogán hány nyilvántartásban szerepel a nevünk, de vajon az újjászületés jogán tudnak-e rólunk a mennyben?

Ezzel kapcsolatban szeretnék egy vallomást megosztani.
Az Úr Jézus mondja: "Ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben." Lukács 10, 20

Tudom, hogy sok embertársunk élete nagy céljának tekinti a diploma megszerzését. Nekem az Úr kegyelméből kettő is megadatott (egy tanári és egy lelkészi), mégis mindennél fontosabb számomra az a láthatatlan harmadik, amelyről az Úr Jézus beszél,
* Amely nem emberi kéz által íródott!
* Melyet nem egy bizottság ismert el!
* Melyet nem emberek hitelesítettek!
* Mely tudom, hogy nem az én érdemem, nem a tudásom, és nem erőfeszítéseim gyümölcse, hanem Isten végtelen nagy kegyeleme által íródott!

Megtérésem óta az lett az én örömöm, hogy ez Ige alapján tudhatom, hogy az én nevem is fel van írva a mennyben! Ez az én legdrágább, legféltettebb kincsen: "diplomám". Azóta tudom, hogy megtérésemkor személyesen az ÉLŐ ISTEN írta fel nevemet a mennyben, mely hitelesítve Jézus Krisztus vére által van!!!
* Bűnbocsánatot adó felszabadító írás ez!
* Befogadó írás ez, a mennyei otthonba!
* Mennyei örökséget adományozó írás ez!

Tudjuk, hogy akik hisznek az Úr Jézus Krisztusban, azoknak nevei mind hiánytalanul szerepelnek a mennyei névsorban, az ÉLET KÖNYVÉBEN!
Az Úr Jézus mondja: " Aki győz, az öltöztetik fehér ruhába, annak nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt." Jelenések 3,5

...

 

Mi keresztyének nagy sajnálattal jelenthetjük ki, hogy az emberek ma is sokféle úton rohannak a biztos halálba, mert nem ismerik az egyetlen utat!
Az Úr Jézus azt mondja: „ÉN VAGYOK AZ ÚT!".
Senki sem mehet az Atyához csakis énáltalam!"
Vagyis minden más út járhatatlan és zsákutca!
Aki nem ezen az úton jár, az tévelyeg!

„Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, azon az úton, a melyet ő szentelt nékünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által." Zsidók 10,19-20

Isten ma minket akar menteni, és a mennyei igaz és élő útra akar vezetni. Mert Ő az egyetlen, aki a mennyből jött a földre, hogy elkészítse és elénk adja a drága megmenekülési útvonalat: a KESKENY UTAT! Nem volt könnyű az igaz és élő utat elkészíteni, ez az út a legnagyobb áldozattal, Jézus Krisztus vére által:
fájdalommal, töviskoronával készült el! Jézus Krisztus az életét áldozta fel ezért, a keresztre kellett mennie értünk, hogy elkészüljön számunkra a mennyei út.
Ez Ige alapján csöndesen megkérdezhetjük, hogy mi valóban megismertük- e már Őt?
Vagy tovább ragaszkodunk az emberi, földi utakhoz és megállíthatatlanul rohanunk a kilátástalanságba?
Látjuk-e már Krisztusban életünk értelmét és célját, vagy továbbra is jól érezzük magunkat ebben a megfertőzött világban?
• Megismertük-e már az egyetlen IGAZSÁGOT, aki a mi kiúttalan és hazugságok között vergődő, halálba tartó életünket jött megmenteni?

Jézus Krisztus mondja: „Keressétek először Istennek országát és az Ő igazságát..." Máté 6,33
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek." Máté 5,6
Az Úr Jézus által mindent megkapunk és vele minden nehézséget, fájdalmat, csapást ki fogunk bírni, és minden akadályt le fogunk győzni.
Egyedül Őrá van szükségünk!
Isten ma minket akar menteni, és a mennyei Igazságra akar elvezetni.
Mert Ő mondja: „ÉN VAGYOK AZ IGAZSÁG!
Nélküle nincs igazság!

Jézus Krisztus mondja: „Azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: LÉLEK ÉS ÉLET." János 6,63
Az Úr Jézussal garantáltan megérkezünk, csak bízzuk rá magunkat és fogadjuk be őt.
Ő hű társunk lesz egész életünkben!

Az Úr Jézus azt mondja: „ÉN VAGYOK AZ ÉLET! Nélküle nincs élet!
„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van." János 3,36
„Én vagyok a feltámadás és az élet." János 11,25
„Én vagyok az életnek kenyere." János 6,35
„Én élek, és ti is élni fogtok." János 14,19

Csak a Krisztus szeretetében elmélyült „elrejtett" lélek vallja, hogy Krisztus az én életem! (Kolossé 3,4) Csak az, aki gyermeki hittel belesimult az Atya akaratába, akinek szíve együtt dobban Urával, mivel tudja, hogy Megváltója, aki életét adta érte a kereszten, személyesen az életet jelenti számára. Amikor az ÉLET, Jézus Krisztus megjelenik az életünkben, általa minden megváltozik, minden újjá lesz.
Ó micsoda védettség, rejtettség, biztonság az, amit az Úr Jézus Krisztus kínál!
Szükségünk van rá, egyszerűen nem élhetünk nélküle.
Ha már elindultál a keskeny úton, tudod, hogy Isten megváltott gyermeke lettél, és elkezdődött az új életed. Mivel újjászületésed által létrejött az élő kapcsolat Istennel, így tökéletes harmóniában élhetsz Teremtőddel.
Ezután már mindent meghatároz az Ő jelenléte, közelsége és irántad való szeretete.
Ezután már természetesen vágysz arra, hogy minél mélyebben megismerd Megváltód akaratát és tervét az életedben.
Mivel Jézus Krisztus mindent legyőző szeretete tökéletesen átitatta a szívedet tudod, hogy az Ő küldetésében jársz.
Ezután már Isten alkalmassá és késszé tesz arra, hogy másoknak is elmondhasd azt, hogy milyen hatalmas dolgot cselekedett veled Isten!

Nyíregyháza, 1992.
Trencsényi László
református lelkipásztor

 

.......................................................................................................

 

„Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges Isten." (Zsoltár 31,6)

 

 

***

....................................................................................................................

„Tartsuk meg a reménység vallását tántoríthatatlanul,mert hű az, aki ígéretet tett." Zsidók 10,23

Ez az Ige elsősorban azokhoz szól, akik már teljesen odaszánták életüket, és Krisztus számára elkötelezettek. Itt egyértelműen a feltámadott és megdicsőült Jézus Krisztusban hívők felé fordul, azok felé, akik nemcsak ajkukkal tisztelik Őt, hanem teljes szívből szeretik, követik, akiknek Ő lett a mindenük, az ÉLETÜK. „Krisztus, a mi életünk."(3,4)

HITEMET HOLTIG VALLOM!

„A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk." (Zsidók 10,23)

A mi szeretett református anyaszentegyházunk mindig is az Ige Egyházának vallotta magát. Mindig is az Ige tiszta hirdetésért, tiszta megértésért és tiszta megéléséért küzdött.
Reformátor őseink számára az Ige  mindig az a verőér volt, amely az életet:
a hamisítatlan lelki táplálékot szállítja az anyaszentegyházba, a Krisztus testbe.
Meg vagyunk győződve arról, hogy református keresztyén hitünk a Bibliából megismerhető TÖKÉLETES IGAZSÁGOT vallja.
Mi reformátusok tudjuk, mit jelent mindent odaadni az igaz kincsért, az üdvözítő Krisztus hitért, azért az evangéliumért, amely a legcsodálatosabb üzenet, amit a világ valaha is hallott, és hallani fog.
Reformátor őseink úgy adtak oda mindent:
vagyont, hatalmat, földi dicsőséget az Igéért, mintha egy kontinenst adtak volna oda egy csónakért, amelyen a veszélyekkel mit sem törődve végre elindulhattak egy új világ felé.

A református kegyességünk gyakorlásának a lényege, a Megváltónkkal való hit általi EGYSÉGÜNK. Mivel a megtért, újjászületett ember örökre Krisztusba OLTATOTT be,
ezért az Istennel való kapcsolata hit általi és személyes.

A hívő református keresztyén ember számára mindig természetes volt a Krisztussal való közösség ÁPOLÁSA: a bibliaolvasás, az imádkozás, a hálaadás a szent életvitel, az egyházának, gyülekezetének hüséges szeretete.

A hívő református keresztyén ember életvitelét, értékrendjét, gondolkodását
mindig is az egyszerűség,
a tisztesség, igazságosság,
hitelesség, gerincesség,
következetesség, kiszámíthatóság,
megbízhatóság, szavahihetőség
a józan életvitel, a szorgosság, a törekvés,
és minden tekintetben
a becsületesség meghatározta meg.
Hitvalló református őseink, mint hitünk hősei igyekeztek mindent Istenre nézve és benne bízva cselekedni, és immár ötszáz esztendeje tudjuk, hogy jól választottak, mert a dicsőséges Szentháromság egy igaz Isten igazolta őket!
Hálásak lehetünk Istennek, hogy őseink tisztán fölragyogtatták számunkra
a bibliai igazságokat, és igyekeztek úgy élni, hogy ne hozzanak szégyent Istenükre
és semmiképen ne adjanak támadási felületet, se okot, hogy az Úr Jézus Krisztus szent nevét bántsák, gyalázzák. Példamutató hitvalló életükkel elénk élték a dicsőséges Szentháromság Isten igaz tiszteletét, hűségesek lévén az Úrhoz és esküjükhöz mindhalálig.
„Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig." (Jelenések 12,11)

Református magyar vagyok.
Amíg élek, az maradok.
Megígérem, megfogadom,
hogy hitemet holtig vallom!
Ámen.

Budapest, 2007.
Trencsényi László
református lelkipásztor

 

 

....................................................................................................................

"Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek" (Ap.Csel. 26,18)

Pál apostolnak az Úr kijelentette, hogy nagy szolgálatok várnak rá és sok-sok szenvedés az Úr nevéért. Pál apostol minden szenvedést vállalt az Úr Jézusért. Ő mondta: „Én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért."

Ez az igazi keresztyén hozzáállás. Mi is legyünk KÉSZEN helytállni a hit frontján.

***

„ Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket."
Ebből megtudjuk, hogy van mennyei látás is.
A szem megnyitása nélkül, Krisztus áldása nélkül mindenki vak maradna. Pál apostol nagyon jól tudta ezt. A hitre jutáskor, mintegy pikkelyek hullanak le a vakság és a hitetlenség hályogai.
„Boldog a ti szemetek, mert lát." (Mt 13,16)
„Ha a te szemed tiszta, egész tested világos lesz." (Mt 6,22)
***
Amennyiben az Úr már megnyitotta a szemünket és van lelki látásunk, akkor mi ismerjük a Megváltót. Mi már tudjuk, hogy mit tett értünk! Ha nem követnénk Krisztust, akkor nagy bajban lennénk és a családunk is nagy bajban lenne, házastársunk, gyermekeink, unokáink is örökké feszültségben, bizonytalanságban élnének (szenvednének) mellettünk.
Nem beszélve arról, hogy az egészségünket is tönkretettük volna már.
Így viszont, Krisztust követő emberként az örök evangélium határoz meg mindent, ami velünk kapcsolatos.
Aki naponta Istentől azt kéri imádságában, hogy „Legyen meg a Te akaratod", ezzel valójában mindent vállal, még a szenvedést is, de így tökéletesen szabad kezet ad Istennek.

Mi is KÖVETSÉGBEN járunk.

Pál apostolhoz a szenvedések között is hűséges maradt. Ő végig az Urra tekintve élt.
Neki, a helytartók és királyok előtt kellett bizonyságot tennie a Megváltóról.
Mi is igyekezzünk mindig az Úrra nézni és kitartóan, bátran, mindig HŰSÉGESEN ÉS HITELESEN képviselni drága Urunkat, az Úr Jézus Krisztust, ott ahol élünk és ahol lehet.
Életbevágóan fontos, hogy legyünk felvértezve.
Legyen jelen az életünkben a tiszta hitismeret, a hitvallásos biblikusság, a hittisztaság, a Krisztushoz való hűséges rendíthetetlen ragaszkodás, és az eltökéltség.

MI NEM AKÁRMILYEN KŰLDETÉSBEN JÁRUNK!

Az evangélium valóban a legnagyobb KINCS.
Az evangélium élő, életmentő, életbevágó, életformáló, éltető, üdvözítő.
Íme a KÜLDETÉSÜNK lényege: Ez örökké érvényes missziós parancs!
„Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek." (Apostolok Cselekedetei 26,18)
Ez világos beszéd. Boldog, aki kapja, aki hiszi, aki éli, aki hirdeti.

***

„A sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek."

Nincs más mód a mennyei tiszta látásra, világosságra jutni.
Nincs más mód a sötét megrögzött bűnökből, a sötétség fejedelmének karmaiból kitörni.
Csak a világ Világossága: Jézus Krisztus által.
Nincs más mód a sátán hatalmából, az ördögi megkötözöttségekből, a lelki rpmlottságból, az okkult praktikákból, a lelki fertőzésekből, a sötét babonaságból, a szörnyű és romboló szenvedélyekből kimenekülni,
kiszabadulni, csak az egyetlen SZABADÍTÓ: Jézus Krisztus által. Akinek van HATALMA kimenteni. Nincs más gyógyszer, nincs más megoldás, nincs más szabadulás, egyedül Ő.

***

„ Hogy Istenhez térjenek."

Rettenetes, ha nem tér meg az ember. Sötétségben és rabságban marad mindörökre. Ez az igazság. Tudjuk, hogy az Úr Jézus követése és a megtérés, MEGBÁNHATATLAN!
Jézus Krisztus nemcsak Megváltónk akar lenni, hanem életünk Ura is, mégpedig oly mértékben, hogy egyetlen kis területét sem vonhatjuk ki uralma alól.
A megtért ember tisztában van azzal, hogy ő Isten választottja.
Az ilyen embert a hála lelkesíti, hogy az őt mindhalálig szerető Urának mindenben rendelkezésére álljon és hasznos lehessen.
Ha megtért embernek valljuk magukat, akkor meg vagyunk győződve arról, hogy Istennek terve van a mi egyszerű, mások szemében talán lenézett, megvetett életünkkel.
Ha tudjuk, hogy az Úrtól van elhivatásunk akkor az Ő küldetésében járunk.
Tudjuk azt is, hogy ez a lehető LEGNEHEZEBB, de a LEGNEMESEBB feladat is egyben.
Mi is megtanulhatjuk, hogy az evangéliumról való bizonyságtétel a LEGÉRZÉKENYEBB terület.
Nyugodtan nevezhetjük a művészetek művészetének. Úgy is kell hozzáállni, értékelni és kezelni.
A bizonyságtételben konkrétan és határozottan föl kell ragyogtatni az egyetlen megoldást.
Mondjuk meg mindig becsületesen az igazat, hogy rajtunk bűnösökön csak Jézus Krisztus segíthet. Soha ne feledjük el, hogy az embereknek nem ránk van szükségük, hanem Jézus Krisztusra.
Bizonyságtételünk akkor lesz Isten előtt kedves, ha imádságos szívvel mindenben a Szentlélek jelenvaló erejére támaszkodunk, és az Úr Jézus Krisztus szabadító kegyelmét állítjuk a középpontba, Őt dicsérjük és magasztaljuk, az eredményességét pedig teljes mértékben Istenre bízzuk.
Mi már tudjuk, hogy az Úr Jézus Krisztus önfeláldozó szeretete a LEGMEGHATÁROZÓBB az emberiség történelmében.  Az Ő személye örökre megkerülhetetlen.
Kétezer éve az Úr Jézus Krisztus keresztje kitörölhetetlenül ott áll az emberiség sorsának centrumában. Kétezer éve a Tőle kapott kegyelmi időben élünk, mivel mindezideig az Ő irántunk való minden ismeretet meghaladó szeretete által (Ef 3,19) és irántunk való drága kegyelme által (Rm 11,5) tartotta meg a világot.

***

A hitetlenek nem tudják, hogy Nélküle elvesznek, elkárhoznak, elpusztulnak.
Krisztus nélkül nincs célja, nincs tartalma, nincs megoldása és nincs értelme az életnek.
Nem véletlenül mondja Pál apostol:  "Krisztus, a mi életünk." (Kolossé 3,4)
Nélküle minden érték hiányzik. Minden ami igazán lényeges és fontos tragikusan hiányzik!
Nélküle nincs bűnbocsánat, nincs kegyelem, nincs szeretet, nincs igazság, se valódi boldogság, se békesség, se nyugalom, se megfontoltság, se szabadság, se üdvösség.
Nélküle állandó a stressz, a lét és üdvbizonytalanság, folyamatos az idegesség, szünet nélküli az aggódás, biztos a csalódás, elkerülhetetlen a meghasonlás, garantált és látványos az összeomlás.
Minden embernek haladéktalanul meg kell tudnia, hogy Jézus Krisztus az egyetlen Úr, a halálon is győztes Király.
A Szent Biblia egyértelműen arra figyelmeztet, hogy nincs más esély az emberiség számára, CSAK EGYEDÜL Ő.
Ez kell hirdetnünk! Ez az első számú feladatunk! Ezért születtünk, és ezért születtünk újjá.
Ha Isten gyermekeinek valljuk magunkat, mi nem lehetnek némák.
Adjuk tovább hűségesen, következetesen és hitelesen a ránk bízott életmentő örök evangéliumot.

Budapest, 2025.
Trencsényi László
református lelkipásztor

 

....................................................................................................................

"Legyetek feddhetetlenek és tiszták Istennek szeplőtelen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette kik között fénylettek, mint csillagok e világon." (Filippi 2,15)

***

Lelki TISZTASÁG

***

A Krisztust követő ember átruházhatatlan felelőssége, hogy a legkomolyabban vegye Megváltóját, az Úr Jézus Krisztust.
Tudatosan kell törekednie arra, hogy életét minden körülmények között és minden tekintetben Isten örök Igéje, a Szent Biblia határozza meg.

„Legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon." (Filippi 2,15)

A Krisztust követő ember csak az IGE folyamatos szem előtt tartásával a LÉLEK vezetésére összpontosítva maradhat állandó, élő, eleven és szoros kapcsolatban az Úrral!

A Krisztust követő ember igyekszik mindenben Isten tervéhez, akaratához igazodni. Ezért életében naponta meghatározó imádság Istenünk drága Igéje: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!" (Zsoltár 51,12)

A Krisztust követő ember a legnagyobbra értékeli és becsüli Isten ajándékát a tisztaságot.
E tekintetben a Szent Biblia az alábbiakról beszél:
Tiszta hit,
tiszta szív,
tiszta lélek,
tiszta élet,
tiszta szem,
tiszta beszéd,
tiszta kéz,
tiszta test,
tiszta példa,
tiszta út,
tiszta tanítás,
tiszta házasság (házaságy),
tiszta lelkiismeret.

A Krisztust követő ember boldogan alárendeli magát az Úr szent akaratának és irányításának, ezért számára mennyei alapállás
a tiszta viselkedés.
Tisztaság a beszédben, a gondolatokban.
Tisztaság az érzelmekben, vonzalmakban, kívánságokban.

„Legyetek FEDDHETETLENEK és TISZTÁK, Istennek szeplőtlen gyermekei..." (Filippi 2,15)

A Krisztust követő ember számára Isten drága ajándéka a házasság tisztasága is.
"Tisztességes legyen minden tekintetben a házasság és a szeplőtelen házaságy." (Zsid 13, 4)

A Krisztust követő ember tudja, hogy Isten szentséges tervében a tiszta erkölcs, a szemérmesség, szűziesség szerepel.
Kálvin János mondta: „Mivel testünk és lelkünk a Szentlélek temploma, mindkettőnek tisztaságát meg kell őriznünk."

A Krisztust követők ismerik az Igét és a legnagyobbra értékelik az Istentől kapott szentséges kincsüket: ÜDVÖZÍTŐ HITÜKET, ezért mindenért hálásak, mivel tudják, hogy jó kezekben van az életük, sorsuk.

"Legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára." Filippi 1,10

"Tisztán őrizd meg önmagadat!" 1Timótheus 5,22

Budapest, 2020.

Trencsényi László
református lelkipásztor

 

 

 

 

 

***


A lelki fájdalmak
minden más szenvedésnél elevenebb
sokkal érzékenyebb és mélyebb sebet
marnak az emberben.

(T.L.)

MIT NEM ÍGÉRT ISTEN?
Isten a hívőknek nem ígért szenvedésnélküli, fájdalomnélküli, próbák nélküli, feszültségmentes, könnymentes életet. 
De azt ígérte, hogy bekötözi sebeinket, letörli könnyeinket.

A mi Istenünk, irántunk való szeretetből minket is KIPRÓBÁLT emberekké akar formálni
és erre megvannak a maga eszközei.
Lehet, hogy ez számunkra nem lesz kellemes, de feltétlenül szükséges, mivel üdvösségünket szolgálja.
...
Bármilyen súlyos terhek, bármilyen próbák alatt roskadozik is sokszor az életünk, mégis tudjuk, hogy jó kezekben vagyunk.
Tudjuk, hogy ha tőlünk Isten elvesz valamit, azt azért teszi, hogy valami sokkal többet és jobbat adhasson helyette!
...
Akik igazán ismerik, szeretik és szeretve követik Megváltójukat, az Úr Jézus Krisztust, a szenvedések között is, a fájdalmak között is megtapasztalják, hogy mindenre elég az Úr kegyelme.
Mivel boldogan tapasztalták Isten jelenlétét, szerető gondoskodását, ezért tudják,
hogy bármi történjen is velük, minden teher, nyomorúság, szenvedés elhordozásához
Tőle kapják a mindennapi erőt.  "Kegyelemből tartattatok meg, hit által." Efezus 2,8

Rettenetes dolog fizikailag szenvedni, de tudjuk, hogy a lelki fájdalmak minden más szenvedésnél elevenebb, sokkal érzékenyebb és mélyebb sebet marnak az emberben.

Gondoljunk csak arra, amikor az ellenség részéről igaztalan és kíméletlen rágalmak célpontjába kerülünk, vagy amikor hirtelen támadások, üldözések vihara, zuhataga, örvénye, tornádója szakad ránk.

Amikor hívő életünk lelki békéjét, nyugalmát, stabilitását megpróbálják sötét, gonosz ördögi erők kikezdeni, aláásni, megbontani, megtörni. Hívő ember legyen a talpán, aki túléli ezeket a csapásokat és nem omlik össze. Ilyenkor mindig: „Nézzünk fel Jézusra, a hitünk szerzőjére és beteljesítőjére..." (Zsidók 12,2)

„Gyaláznak engem ellenségeim, hát tegyék, de ha kegyes keresztyének Krisztus Urunkkal együtt dicsérnek, HA CSAK EGYETLEN KERESZTYÉN is hűséges munkásnak tart, már túlontúl gazdagon elnyertem jutalmamat. Amazok nem érdekelnek, nem méltók rá, hogy munkámat értékeljék, ha dicsérnének, annak szívem mélyén fájnia kellene. Gyalázkodásuk a legnagyobb dicséret és tisztesség számomra." (Luther Márton)

Az Úr Jézus Krisztus mindig tartja ígéretét: „...veletek vagyok minden napon a világ végezetéig". Máté 28,20
Nyugtasson meg minket az a tudat, hogy Ő minden egyes élethelyzetben tudja, hogy mi, miért történik velünk.
Ahol Krisztust szeretik és képviselik, ott az Övé minden hatalom, és Ő minden élethelyzetben garantáltan adja a békességét, a szeretetét és sebeivel gyógyítgatja lelki fájdalmainkat is.

Boldog ember az, aki hittel feltekint a Megváltóra és felismeri benne a Szabadítóját és a Gyógyítóját.

Trencsényi László


 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 194, összesen: 1008287

  • 2026. június 10., szerda

    Beiktatták szolgálatába Szász Zoltánt, a Torbágyi Református Egyházközség lelkipásztorát.
  • 2026. június 10., szerda

    A Bibliamúzeumban megnyílt jubileumi kiállítás célja, hogy Dunamellék 450 éve ne csupán múltidézésre adjon lehetőséget, hanem személyes kapcsolódási p...
  • 2026. június 09., kedd

    „Isten országa örömhírét tartjuk a legfontosabb valóságnak?” Evangélium, bűnrendezés, imádság.
  • 2026. június 09., kedd

    A gyógyítás előtt elengedhetetlen a jó diagnózis –  Carl R. Trueman: „Az ember megszentségtelenítése” című most megjelenő ...
  • 2026. június 08., hétfő

    Gyülekezetplántálásról, a készülő lelkészi szabályrendeletről és az egyházi tisztújításról is szó esett a júniusi 8-i dunamelléki közgyűlésen, mely ki...
  • 2026. június 07., vasárnap

    Miben más az imaszolgálat, mint a közbenjárás és hogyan hat az egyén gyógyulása a közösségre? Két dunamelléki gyülekezet tapasztalataiból merítünk.
  • 2026. június 05., péntek

    Az Északpesti Református Egyházmegye elnöksége pályázatot hirdet az általa fenntartott váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendé...
  • 2026. június 04., csütörtök

    Sokan évtizedekig könyörögtek azért, hogy keresztyén gyülekezet jöjjön létre Csepel csillagtelepi városrészén: a kerület harmadik református közösségé...
  • 2026. június 03., szerda

    Lelki kísérésnek, egyéni és csoportos imádságos elvonulásnak, hivatásgondozásnak és lelkigondozásnak készít otthont a Dunamelléki Református Egyházker...
  • 2026. június 02., kedd

    A hercegszöllősi kánonok jelentőségéhez és örökségéhez egy előadás, majd az azt követő beszélgetés által kerülhettek közelebb az érdeklődők a Reformát...