Amit az Úr Jézus mennybemeneteléről tudni kell

***

ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖK = Az Úr Jézus Krisztus mennybemenetelének ünnepnapja.

„Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent."

(Lukács 24, 50-53)

 

Az apostoli ősegyház az Úr Jézus Krisztus mennybemenetelének napját úgy nevezte: ASCENSIO DOMINI (az Úr felemeltetése)

.„Ez volt a legfenségesebb győzelmi bevonulás, melyet Isten készített, amikor Krisztus legyőzve a bűnt, legyőzve a halált, a Sátánt megfutamítva, megdicsőülve az egekbe emeltetett, hogy az Ő egyházát, mintegy dicsőséggel megkoronázott Király kormányozza." (Kálvin János)

 

„ Felemelte a kezét, és megáldotta őket..." Lukács 24,50

Áldozócsütörtökön a tanítványok különleges eseményt éltek át, különleges helyzetben voltak.

A tanítványaitól búcsúzó az Úr Jézus képe felejthetetlenül megindító volt és marad örökké.

Rejtsük el most mi is a szívünkbe, ezt a drága, soha meg nem fakuló, örökké

elevenen élő fényképet az Úrról!

Különleges volt az esemény mert az Úr Jézust itt a földön, ők láthatták utoljára! Kivitte őket egy hegyre, még az utolsó pillanatokban is tanította őket, majd felhatalmazta őket az Ige hirdetésére!

 

Különleges volt a helyzet, mert az Úr Jézus úgy szakadt el tőlük, hogy közben áldotta őket. Azok az átszögezett kezek még akkor is áldva takarták be a szeretett tanítványokat.

 

Különleges volt a búcsú is, mert az Úr Jézus bár elszakadt tőlük, de nem szakított velük, ezért olvashatjuk így a Szentírásban, hogy ők nem sírva, hanem "örömmel" térhettek haza!

 

Ma is, annyi különleges élményben lehet részünk ha az Úr Jézus útján járunk!

Minket is, az Úr Jézus szinte kézen fogva vezet és az Ő felhatalmazásával indulhatunk útnak hirdetni az evangéliumot!

Mi is ugyanúgy a Jézus Krisztus áldó kezeiből az Ő védő oltalma alatt kapjuk naponta a kimeríthetetlen áldásokat!

Mi is örömmel élhetjük az életünket, mert tudjuk, hogy a mi Úrunk nem szakadt el tőlünk. Bár földi szemeinkkel nem láthatjuk Őt, de tudjuk, hogy egyszer „elvétetik a felhő" és akkor Őt színről színre megláthatjuk és leborulva áldhatjuk.

 

Budapest, 2021.

Trencsényi  László

református lelkipásztor

 

 

***

Heidelbergi Káté 49.

Mit használ nekünk Krisztus mennybemenetele?

Először, hogy ő a mennyben Atyja színe előtt értünk könyörög. Másodszor, hogy a mi testünk ővele már a mennyben van, s ez biztos záloga annak, hogy ő, mint a mi fejünk, minket, tagjait is fölemel magához. Harmadszor, hogy ő viszontzálogul az ő Lelkét küldi le nekünk, akinek ereje által nem a földieket keressük, hanem az odafenn valókat, ahol Krisztus ül Istennek jobbján.

 

Heidelbergi Káté 50.

Miért teszed hozzá: „ül a mindenható Atya Istennek jobbján"?

Krisztus azért ment fel a mennybe, hogy nyilvánvalóvá legyen: Ő az anyaszentegyház feje, Aki által az Atya mindeneket kormányoz.

 

Heidelbergi Káté 51.

Mit használ nekünk Krisztusnak, a mi Fejünknek ez a dicsősége?

Először azt, hogy Szentlelke által mibelénk, tagjaiba mennyei ajándékokat áraszt. Másodszor, hogy hatalmával minden ellenség ellen oltalmaz és megtart minket.

 

 

***

Második Helvét Hitvallás

KRISZTUS VALÓSÁGOS MENNYBEMENETELE

Hisszük, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus ugyanebben a testben ment fel a minden látható egek fölé, a legfelsőbb mennybe, Isten és a boldog lelkek lakhelyébe, az Atya Isten jobbjára...

És majd ő maga jön vissza a mennyekből ítélni, akkor, amikor a világon a legjobban elhatalmasodik a bűn, és az Antikrisztus, az igaz vallást megrontva, babonasággal és istentelenséggel áraszt el mindent, s vérrel és tűzzel kegyetlenül pusztítja az egyházat (Dán 11).

Krisztus pedig vissza fog jönni, hogy övéit megszabadítsa, hogy eljövetelével megsemmisítse az Antikrisztust, és hogy ítélkezzék elevenek és holtak fölött (ApCsel 17,31).

Mert a halottak feltámadnak (1Thessz 4,14-17), és akik azon a napon (amelyet egyetlen teremtmény sem ismer, Mk 13,32) még életben lesznek, egyetlen szempillantás alatt elváltoznak;
a hívők pedig mindnyájan Krisztus elé ragadtatnak az egekbe, hogy onnan vele együtt menjenek be boldog lakhelyükre, hogy örökké éljenek (1Kor 15,51-53).
A hitetlenek vagy az istentelenek viszont alászállnak az ördögökkel a poklokra, hogy ott örökké égjenek, és a gyötrelmektől soha meg ne szabaduljanak (Mt 25,46).

Második Helvét Hitvallás XI. fejezet

 

 

 

...

Az Úr Jézus Krisztus áldó keze alatt

Írta: Dr. Békefy Lajos

Kálvin több írásában is foglalkozik áldozócsütörtök üdvtörténeti helyével és lényegével. Mostani ünnepi készületünkben őt idézzük, de röviden felvázoljuk áldozócsütörtök ünneptörténetét is, és néhány gondolatot is közlünk az ünnepről.

Genfi Káté: a mennybemenetel kettős haszna

Kálvin 1545-ben megjelent Genfi Kátéjában a 77-79. kérdésben foglalkozik a mennybemenetel eseményével és ünnepével. Milyen „hasznunk” van a mennybemenetelből? – teszi fel a kérdést reformátorunk. Válasza: Kettős haszna is van. Az első, hogy Krisztus a nevünkben ment be a mennybe, amiként érettünk szállt le a földre egykoron. Így megnyitotta előttünk az utat, amit korábban bűneink torlaszoltak el. Ebből következően másodjára Isten színe előtt Közbenjárónk és védőügyvédünk (Róma 6,8-11; Zsid 7,25). És ez azt jelenti, hogy annyira visszavonult vagy „fel”-vonult a mennybe, hogy már nincs is velünk? – hangzik a következő kérdés. Kálvin válasza: „Egyáltalán nem. Éppen ellenkezőleg, megígérte, hogy velünk marad a világ végezetéig” (Mt 28,20). És ez a jelenléte velünk hogyan értendő? Testileg, vagy másként? A válasz világos. „Különbséget kell tennünk: teste felvétetett a mennybe. Ereje ezzel szemben mindenhová kiterjed” (Luk 24,51; ApCsel 2,33).

Institutio: „az egyház hittel fogja meg Őt”

De Kálvin másutt is szól, ír Krisztus mennybemeneteléről. Az Institutio II. 16,14-ben a feltámadást és a mennybemenetelt kapcsolja össze. Az Igék szép megegyezése arra mutat, hogy „Krisztus hogyan távozott el tőlünk, hogy távozása hasznosabb ránk nézve annál a jelenlétnél, mikor a test alacsony hajlékában tartózkodott, míg a földön járt-kelt”. A mennyből pedig Krisztus sokkal hatékonyabban és nyilvánvalóbb erővel tudja igazgatni a mennyet és a földet, mint a földről. Augustinusra hivatkozik ennek az üdvtörténeti eseménynek az értelmezésében is, mint másutt is, s őt idézve rámutat: „(Krisztus) felséges dicsőségének jelenvoltával nem távozott el tőlünk. Fenségének jelenléte szerint mindig velünk van Krisztus, testi jelenlét szerint helyesen mondotta a tanítványoknak: Én pedig nem vagyok mindenkor veletek. Testi jelenlét szerint ugyanis csak kevés napig volt az egyházzal; most az egyház hittel fogja meg Őt, szemmel azonban nem látja”.

Igehirdetés: „dicsőséges Királyunk imádata”

Reformátorunk a mennybemenetel klasszikus bibliai helyéről, Lukács 24,50-53-ról prédikálva így fogalmazott: „Az Úr kivitte tanítványait Betániáig, ugyanarra az Olajfák hegyére, ahol magára vette a kereszt szégyenét, s onnan elindulva foglalta el mennyei trónusát. ’Felemelte a kezét, és megáldotta őket’ – ezzel azt mutatta meg, hogy az áldás tiszte, amit a törvény a főpapokra bízott, igazából és ténylegesen csak az Ő tiszte…Mivel Isten az egyedüli forrása az áldásnak, ezért kezdettől fogva azt a papokra bízta, hogy kegyelmét mindenkivel ők tudassák…Amikor pedig Krisztus, az igazi Melkisédek és örök Főpapunk színre lépett, teljességgel beteljesedett az, ami a törvényi előképekben csak leplezetten volt jelen…’Nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe’ – Krisztusnak a hatalma minden kétségen felül bőven kiáradt a tanítványokra, s feltámadása teljes bizonyossággá változott szívükben. Ezért örülnek a tanítványok,s leborulva imádták Őt – ez a tiszteletadás nem csak a Mesternek és prófétának, nem is csak a Messiásnak szólt, hanem a dicsőség Királyának és a világ Bírájának”. A mennybemenetel ténye és valósága annyira elragadta a tanítványok szívét, hogy szinte liturgiai formában is megjelent örömük és imádatuk: olyannyira, hogy mindig a templomban voltak és áldották az Istent (53.v.).

Ünneptörténet dióhéjban – a mennybemeneteltől az apák napjáig

Krisztus mennybemenetelét a húsvéti ünnepkör negyvenedik napján, tehát húsvétvasárnaphoz 39 napot adva, mindig csütörtökön tartják. Ez legkorábban április 30-ra, legkésőbben június 3-ra esik. Az Újszövetség Lukács 24,50-52-ben és az ApCSel 1,1-11-ben vázolja ennek lényegét. Vannak utalások ezen kívül még Máté 26,64-ben, János 14,1-3.ban, Efézus 4,8-10-ben, 1Thesszalonika 1,10-ben és a Zsidó levél 2,9, illetve 4,14-ben.

Már nagyon korán megjelenik a korai keresztyén szövegekben is: így ír róla Szmirnai Plykarp, Jusztin mártír, lyoni Iréneusz egyházatya is. Ugyanígy a korai keresztyén hitvallások is rögzítik, a 325. évi Niceai és a 381. évi Nicea-konstantinápolyi Hitvallás is.

A katolikus, az ortodox és az anglikán egyházi naptárban főünnepnek számít. Latin nevén Ascensio Domini – az Úr felvitele. Az USA-ban, ahol 1908-ban az anyák napját bevezették, hamarosan jelentkezett az igény az apák napja iránt, s 1916-ban a mennybemenetel ünnepére akarták tenni, de nem mindenütt. 1924-ben Calvin Coolidge amerikai elnök javasolta bevezetni minden egyes szövetségi államban. 1974-ben Richard Nixon elnök az apák napját nem a mennybemenetel ünnepére rögzítette, hanem június harmadik vasárnapjára.

Az Úr Jézus áldó keze alatt élünk - mindenütt

A prédikációtörténetben Kálvin, Barth és másik is visszatérőleg ezt az igeszakaszt, tehát Lukács 24,43-53-at előszeretettel választották az ünnep alapigéjévé. Klasszikus hármas felosztást ad Gottfried Voigt prédikációvázlata.

Főtétel: Egyház a mennybement/felmagasztalt Krisztus áldása alatt.

Elágaztatás: 1. állandóan az Ő iskolájában (Jézus iskolájában, követésében értjük meg az Ő útját, amely üdvösséget szerez) 2. tevékenyen bekapcsolódva szolgálatába (missziót jelent az Ő követése, aminek lényege a megtérés) 3. hatékonyan az Ő ereje által (a nagy örömben fejeződik ki az Ő ereje, a városban és templomban folytatott istentiszteletben, 52-53. v.).

A református énekköltő, Pálóczi Horváth Ádám egyik énekében így fogalmaz: „Mennybemenése az ember Fiának/ Záloga lelkünk mennyei jussának,/ Melyet szerzett, mint kezes vérével,/ Melyet közöl minden ő hívével./ Ő emberré, mi atyánkfiává lett,/ Minket atyjának örökösivé tett,/ Maga előre mennybe felmenne,/ Hogy nekünk is helyet készítene”.

Dr. Békefy Lajos