Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A bizonyságtétel szabályai

Video formában itt megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=vLNaYx2RtOI

Az Úr Jézus Krisztus mondja:

„Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt."Máté 10,32-33

A BIZONYSÁGTÉTEL SZABÁLYAI

Mi a bizonyságtétel?

A görög „martüria" szó tanúvallomást jelent. Tanú csak az lehet, akinek személyes érintettsége van egy bizonyos ügyben, melyet igazol, hitelesít, tanúsít. Amennyiben az Úr Jézus Krisztus tulajdonai vagyunk, életvitelünkkel, viselkedésünkkel, tetteinkkel, beszédünkkel, tanúbizonyságot kell tennünk róla.

 

„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig." (Apostolok Cselekedetei 1,8)

 

Hiteles tanú csak az lehet, aki egy eseménynél jelen volt és elmondja, amit tapasztalt. Jézus Krisztus tanítványai mind hiteles tanúk voltak. Tanúi voltak Megváltójuk szent életének és életmentő-lélekmentő munkájának. Szavaikkal, cselekedeteikkel és egész életükkel tanúskodtak Jézus Krisztusról, az értük és bennük elvégzett munkájáról. Uruk parancsa szerint a Szentlélek vezetése alatt bátran hirdették az Evangéliumot, bizonyságot tettek, tanítottak, önzetlenül szolgáltak.

 

Az Úr Jézus Krisztus mai tanítványai is csak ezen az úton haladhatnak, és soha sem felejtkezhetnek meg arról, hogy az Úr lélekmentő küldetésében járnak. Az Igéből azt tanuljuk, hogy bárhol és bármikor legyünk készen számot adni a bennünk lévő reménységről, akár alkalmas-, akár alkalmatlan az idő számunkra.

Vannak élethelyzetek, amikor csak néhány perc áll rendelkezésünkre, ilyenkor csak néhány szóból állhat a bizonyságtételünk, de az legyen mindig őszinte, lényegre törő, hiteles.

A személyes bizonyságtételnek számos színtere lehet (család, iskola, munkahely, utca, stb.). Különbséget kell tennünk tehát a négyszemközti, a szívtől-szívig való bizonyságtétel és a gyülekezet előtti (pl. evangélizáció) bizonyságtétel között.

***

Ez a rövid összeállítás segítséget kíván nyújtani a gyülekezet előtti bizonyságtételhez.

 

A személyes bizonyságtétel szabályai

Hitelesen bizonyságot tenni csak az tud, aki Isten Szentlelke által újjászületett! Ha elmondható rólunk, hogy Isten gyermekei vagyunk, akkor valósággá válik életünkben az Ige. „Mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk."Ap.Csel.4,20

 

A bizonyságtételünknek mindig arról kell szólnia, hogy kicsoda nekünk Jézus Krisztus.

Milyen a helyes bizonyságtétel?

Először is Isten előtt kitárt szívvel kérjünk erőt arra, hogy Szentlelke által életünk legszemélyesebb részleteit megoszthassuk másokkal.

a. Krisztusközpontú

Csakis Krisztusra mutassunk, hogy vágy ébredjen a hallgatókban, hogy ők is megismerhessék Istenünk szabadító hatalmát.

bŐszinte

Csak arról beszéljünk, amit tényleg átéltünk, ne akarjunk másnak látszani, mint amilyenek vagyunk. Az üzenet hitelességét rajtunk méri le a hallgatóság. (János 9,11-25.)

c. Konkrét

Ne menjünk túlságosan bele a részletekbe. Csak annyit mondjunk el, ami a történet megértéséhez feltétlenül szükséges, de az legyen mindig konkrét, érthető.

 

Soha ne feledjük, hogy a bizonyságtétel:

a. Nem prédikálás. Nem cél a teológizálás, hogy például egy bibliai igazságot több oldalról megvilágítsunk vagy kifejtsünk.

b. Nem szereplés. Nem azért kaptunk lehetőséget, hogy az életünkről meséljünk és így minket ismerhessenek meg.

c. Nem meggyőzés. Nem lehet célunk, hogy a hallgatók fejére ráolvassuk bűneiket.

 

Mit tanulhatunk Pál apostol példájából? (Ap.Csel. 26,1-29)

Bizonyságtétele 3 fő részre tagolódik:

·       Milyen volt az élete, az Úr Jézussal való találkozás előtt? [4-11]

·       Hogyan tért meg? [12-18]

·       Mi történt vele megtérése után? [19-23]

 

Mi hangozzék el a bizonyságtételben?

·  A bemutatkozás és néhány mondatos bevezetés után a tényeket említve röviden szóljunk arról, hogy milyen volt az életünk, mi jellemzett minket, hogy mi jelentett örömöt mielőtt Krisztust megismertük.

·  Hogyan találkoztunk Jézus Krisztussal? Hogyan kerültünk Vele élő kapcsolatba? Mi határozta meg életünket az első találkozás után?

·  Mióta valljuk Őt Urunknak és Megváltónknak, és mit jelent számunkra Jézus Krisztus követése?

·  Mi volt az első konkrét változás az életünkben? Hogyan kezdtük el Krisztust követni a mindennapokban?

·  Milyen nem várt nehézséggel kellett szembenéznünk?

 

Mi az akadálya a bizonyságtételnek?

·  küldetésünk félreértése

·  félelmek (kapcsolatfelvételtől, hallgatóságtól, félreértéstől, konfliktusoktól...)

·  kényelem, lustaság

 

 

·       Ügyeljünk arra, hogy soha ne vegyék tolakodásnak bizonyságtételi szándékunkat. Nincs jobb annál, mint amikor felkeltettük mások érdeklődését krisztusi életvitelünkkel. Éljünk úgy, hogy legyen meggyőző és vonzó mások számára az Úrra mutató hitéletünk.

·       Bizonyságtételünk kivétel nélkül mindig bibliai Igéhez kapcsolódjék, de lehetőleg ne sok idézetet használjunk.

·       Ne „dicsekedjünk" régi életünk bűneivel. (A bizonyságtételek gyakori hibája, hogy hosszan és alapos részletességgel taglalják, hogy milyen volt a régi életük.)

·       Ne „dicsekedjünk" az új életünk eredményeivel, mivel nem magunkra kell a figyelmet irányítanunk, hanem Krisztusra.

·       Bizonyságtételünk legyen mindig tömör. (A részletekre úgyse fognak emlékezni, csak elterelnék a figyelmet a lényegről.)

Fontos, hogy a terjedelem ne legyen hosszabb 8-10 percnél.

·       Ne beszéljünk túlságosan kritikusan se magunkról, se másokról.

·       Ne használjunk „kánaáni nyelvet". Vannak olyan kifejezések, amiket csak az egyházi emberek értenek, igyekezzünk inkább a közérthetőségre.

·       Tudjuk, hogy aki Krisztusban van, az új életet nyert, az új teremtés. Arról kell tehát szólnunk, hogy mit tett velünk a mi áldott Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus.

·       A bizonyságtételben konkrétan és határozottan föl kell ragyogtatni az egyetlen megoldást. Mondjuk meg mindig becsületesen az igazat, hogy rajtunk bűnösökön csak Jézus Krisztus segíthet.

 

Soha ne feledjük el, hogy az embereknek nem ránk van szükségük, hanem Jézus Krisztusra. Bizonyságtételünk akkor lesz Isten előtt kedves, ha imádságos szívvel mindenben a Szentlélek jelenvaló erejére támaszkodunk, és az Úr Jézus Krisztus szabadító kegyelmét állítjuk a középpontba, Őt dicsérjük és magasztaljuk, az eredményességét pedig teljes mértékben Istenre bízzuk.

Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni." Kolossé 4,5-6

„Bár mindig észben kell tartanunk, hogy a mi kötelességünk az üdvösség hirdetése, sosem szabad elfelejtenünk, hogy Isten üdvözíti az embert.  Isten viszi az embereket oda, ahol az evangélium hangzik, és Ő juttatja el őket a Krisztusban való hitre. A mi evangélizációs tevékenységünket használja fel e cél érdekében, de az üdvözítő erő nem az eszközben van, hanem az eszközt használó Személy kezében."   J.I. Packer

***

„Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek." Ap. Csel. 26,18

***

 

Ajánlás a helyes bizonyságtétel szép rendjéről:

Bemutatkozás:

• Név, lakhely, család, foglalkozás

Vallomás a keresztyén hitről:

• Egy ige felolvasása a Bibliából
• Miért ezt az igét választotta?
• Mit jelent számára az Úr Jézus Krisztus követése?
• Hogyan ismerte meg az Úr Jézus Krisztust?

A megtérés rövid lényegretörő összefoglalása.

Kitérni arra, hogy milyen változás történt életében, amióta hívő lett.
Miért ajánlja másoknak is a hívő életet?
(Időtartam: 8-10 perc!)

 

Budapest, 2014.

Trencsényi László

református lelkipásztor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 134, összesen: 704618

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája