*

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Testvéri bíztatás a  Lelki Oázis Misszió tagjainak

HOGYAN JÁRJUK AZ EMMAUSI UTAT?

Olvasmány: Lukács evangéliuma 24,13-35

Vitathatatlan tény, hogy minden hívő ember az „emmausi" utat járja, csak az nem mindegy, hogy kivel és hogyan: csöndesen, lehangoltan vagy vitatkozva, lázadozva.

Voltak alkalmaink! Sok-sok „Lelki Oázisnak"nevezett alkalom! Próbáltunk minden feltételt biztosítani. Mutattuk az irányt! Mindig a Biblia volt az iránytű! Sokszor találkoztunk, megálltunk egy-egy hétre, majd szinte úgy, ahogy jöttünk, indultunk szomorú ábrázattal tovább. De sokszor tűnt úgy, hogy sietősen feledve van a hirdetett Ige! Lecsengett, leállt a szív „hevült, föllángolt, gerjedezett öröme"- kihunyt, mintha mi sem történt volna. Mintha azok a tanítványok, békésen nyugalomra tudták volna hajtani a fejüket ott, azon az éjszakán Emmausban. Nem ez történt!

 

Azokhoz a szomorú tanítványokhoz az Úr Jézus tudatosan csatlakozott. Ő jól tudta, hogy nem csak az volt a probléma, hogy „látásukat valami akadályozta", hanem az is, hogy a „szívük rest volt"! Ez valóban nagy balgaság, ez a halálos restség! Sajnos a bűn miatt ilyen rest a szívűnk a Krisztus beszédének örömmel való komolyan vételére, el és befogadására és hálából való továbbadására!  Ott és akkor, Krisztus hozzájuk csatlakozása, jelenléte mindent megváltoztatott! Azoknak a tanítványoknak ott menetközben elég volt egyetlen „csendesdélután" is! Krisztus élő jelenléte, az Ő páratlan igemagyarázata, áldott beszéde kellett hozzá és az is, hogy a terített asztalnál ezek az emberek végre úgy igazán felé forduljanak, gyermeki hittel a szemébe nézzenek és felismervén Őt, lássanak végre MEGNYÍLT szemekkel!

 

Én sok mindent nem értek a mai keresztyének hozzáállásából, az evangéliumhoz való viszonyulásából! A „keresztyének" alatt én az Isten választottait értem és nem azokról beszélek, akik olyanok, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide s tova hány. (Jakab 1,6) Azokon nem kell csodálkoznunk, mert nincs gyökerük. Ők minden további nélkül tudnak azonosulni a világgal, a világiasság hitvány kínálataival. Nekik nem probléma a törvénytelenség, nem nehéz elfogadni a szürkeséget, megszokni a lelki homályt, a ködösítést, a tévtanítást, vagy a szórakoztatást.

A „szórakoztatás evangéliuma" nem a Krisztus egyháza, a konkoly nem búza, a kecskék nem bárányok, és a meghívottak nem biztos, hogy választottak is! (Mt. 22,14) A kiválasztottak viszont, akikért a nagy nyomorúság napjai is megrövidíttetnek majd, (Mt.24,22) miért lehangoltak, miért magányosak? Miért nem rebbennek össze? Miért nem zárnak össze? Miért nem igénylik a testvéri közösség oltalmát, biztonságát? Miért nem dobban együtt a szívük? Miért nem erősítik, vigasztalják, védik, támogatják, bátorítják egymást? Miért „jobb" nekik egyedül?

Az emmausi tanítványok még azon az éjszakán a lelki közösségbe siettek vissza!
Az volt az igazi otthonuk! Nem tarthatták magukban az örömhírt!
Frissen kellett továbbadniuk!

Biztosan tudod, hogy Jézus Krisztus tanítványa vagy? (2Kor 13,5)
Tanítható vagy? Igényled?
Vezethető vagy? Kéred?
Hadra fogható vagy? Küzdesz?
Küldhető vagy? Vállalod?

Ők Krisztusért éltek-haltak ezután!
Futva vitték az evangéliumot! Ragyogtak! (Fil 2,15)
Ragyogj!

Trencsényi László lelkipásztor

Budapest, 2015. december 20.

...

Lelki visszatekintés

LELKI OÁZIS Evangéliumi Missziónkra

...

„Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened." (5Móz 8,2)

Valljuk, hogy az Úr Jézus Krisztusban hívő ember lelki ápoltságához szervesen hozzátartozik a rendszeres lelki megálló, a biblikus megvilágításban való visszaemlékezés a megtett útra, az Istentől kapott idő helyes vagy helytelen felhasználására.

(A Szent Biblia az időre két kifejezést használ. A folyamatosan telő időt kronosznak nevezi. Azokat az időpontokat, időszakaszokat, alkalmakat, lehetőségeket pedig, amiket Isten elkészített, kairosznak nevezi.)

Életbevágóan fontos kérdés, hogy éltünk-e és hogyan az Isten által kapott kegyelmi idő lehetőségének káiroszával, a múlt és jövendő idő kronoszába zárva?

Számunkra még megadatott az Úrtól, a visszatekintés lehetőségének kegyelmi állapota. Tegyük ezt annak feszültségében és tudatában, hogy ma még áttekinthetjük és mérlegelhetjük, hogy eddig mire kaptunk (káiroszt) esélyt, lehetőséget?

Nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy egyszer majd nem lesz többé idő és időnk. Amíg még viszont itt vagyunk, ebben a kegyelmi állapotban, pengeéles élethelyzetben és a legnagyobb felelősséggel felruházva élünk. Tisztában vagyunk azzal is, hogy halaszthatatlanul sürgős küldetésben járunk. Ez nem más, mint:

Élni Istennek szentelt életet,
munkálkodni Isten országának előmenetelén,
szolgálni Isten dicsőségét
és embertársaink javát.

Az Úr előtt kell válaszolnunk minden kérdésre.
Hála érte, hogy Úr minden bűnünk ellenére, mindez ideig kegyelmébe fogadott és szeretettel hordozott minket.
A hívő ember számára sorsdöntő kérdés az, hogy miként használtuk fel az Istentől számunkra kirendelt káiroszt.
Tisztában vagyunk azzal, hogy az eddigiek soha vissza nem térő lehetőségek és alkalmak voltak.
A legfőbb kérdés mégis az, hogy kedves volt-e életünk az Úrnak?
Milyen véleménye van az Úrnak eddigi életünkről, igyekezetünkről, hozzáállásunkról, viselkedésünkről?
Ilyenkor az Isten igéjének fényében eszünkbe jutnak örömeink, fájdalmaink, tetteink, mulasztásaink, eredményeink, kudarcaink, stb

Minek az ideje volt?
Lehet, hogy a csalódásoknak, a megkeseredésnek, megszomorodásnak, a lemondásnak, a rezignáltságnak?
Vagy az örömöknek, a lelki erősödésnek, a nemes harc harcolásának, a helytállásnak, a hűségnek, a kitartásnak?

Milyenné lettem?
Lehet, hogy nem csupán idősebb, hanem szomorúbb, csalódottabb, fáradtabb, betegebb, megtörtebb, magányosabb, árvább?
Esetleg lelkileg frissebb, erősebb, stabilabb, összeszedettebb, türelmesebb, felkészültebb, alaposabb, bölcsebb, komolyabb?

Miben gyarapodtunk?
Ahhoz nem fér kétség, hogy mindannyian gyarapodtunk gondokban, ősz hajszálakban, ráncokban, fájdalmakban, lehet, hogy többfajta betegségben, műtétek számában.
Esetleg csalódásokban, ütésekben, sebekben, megaláztatásokban, stb.
A nagy kérdés mégis az, hogyan hordozzuk a kellemetlenségeket, hogy tűrjük, viseljük el, hogyan dolgozzuk fel, hogyan szenvedjük el, vagy ha kell, hogyan élünk együtt ezekkel?

A hitünk szempontjából mégis a legérzékenyebb és legégetőbb kérdés az, hogy gyarapodtunk-e hitben, szeretetben, ismeretben, istenfélelemben, bölcsességben, kegyelemben, emberségben, tisztességben, szolgálatban, odafigyelésben, segítőkészségben, de legfőképpen hűséges és odaadó Krisztuskövetésben.

...

MINDEHHEZ A LEGFAJSÚLYOSABB BIBLIKUS KÉRDÉSEKRE KELL VÁLASZOLNUNK:

· Megbántuk-e naponta bűneinket az Úrnak, hogy azok eltöröltessenek
és megtapasztaltuk-e, hogy eljött a felüdülés ideje az Úr színétől? (Ap Csel 3,19)
· Elmondhatjuk-e már hálaadással, hogy
„Többé nem én élek, hanem Krisztus él bennem"!? (Gal 2,20)
· Boldogan tapasztaljuk-e már a mennyei védettséget, rejtettséget, miszerint
„Életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben!?" (Kol 3,3)
· Megtagadtuk-e már végleg a hitetlenséget és a világi kívánságokat és
törekszünk-e már józanul, igazságosan és kegyesen élni a világban? (Tit 2,12)
· Épülhettünk-e Krisztusban és gyarapodhattunk-e a hálaadásban? (Kol 2,7)
· Épülhettünk-e szentséges hitünkben? (Júd 1,20)
· Erősödtünk-e hit által? (Kol 2,7)
· Erősödtünk-e Isten dicsőségére? (Kol 1,11)
· Erősödtünk-e az Ő Lelke által a belső emberben? (Ef 3,16)
· Erősödtünk-e az Úrban és az Ő hatalmas erejében? (Ef 6,10)
· Megtanultunk-e szentségben és tisztaságban élni? (1Thessz 4,4)
· Növekedtünk-e Isten ismeretében? (Kol 1,10)
· Növekedtünk-e a kegyelemben, az Úr Jézus Krisztus megismerésében? (2Pét 3,18)
· Látható-e már hitéletünkben az igaz emberség, az állhatatosság, a kegyesség, a testvérszeretet? ( 2Péter 1,5-7)
· Tudunk-e már példát mutatni a híveknek beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban? (1Tim 4,12)

Bocsássa meg az Úr, ha nem haladtunk előre a keskeny úton, ha lelkiekben, szentséges hitünkben megrekedtünk, ha a fentieknek híjával vagyunk, vagy ami még rosszabb,-bukásra állunk bármelyikből is.
Bocsássa meg az Úr, ha nem fejlődött, ha nem erősödött az ima és igeéletünk, ha mi is megelégedtünk a langyos, színtelen, fajsúlytalan állapottal, egy szimpla sekélyes és felszínes vallásos középszerűséggel.

...

Megvan-e hitéletünknek a kellő lendülete, frissessége, üdesége, elevensége, átütő ereje?
Volt-e, van-e mennyei értelme, eredménye, áldása a hitéletünknek?
Mit tehettünk meg?
Mit tudtunk átültetni üdvözítő hitünkből a gyakorlatba?
Nézzük meg hogy állunk mi ezekkel személyesen.

Van-e szociális érzékenységem. Hogyan viszonyulok a bajban lévőhöz?
Mi jut eszembe, a koldus láttán?
Mi jut eszembe, a kórházi elfekvőben?
Mi jut eszembe, a hajléktalan láttán?
Mi jut eszembe, egy szenvedélybeteg láttán?
Van-e szeretet érzékenységem. Észre veszem- e a rászorultat?
Hogyan viselkedem a gyülekezetembe járó nagycsaládos anya láttán?
Hogyan viselkedem a gyülekezetembe járó kisnyugdíjas láttán?
Hogyan viselkedem a gyülekezetembe járó, beteg, bajbajutott, gyászoló láttán?
Kész vagyok-e, tudok-e segíteni?
Ma is naponta szembejönnek velünk a rászorultak a "szeretet koldusai".
A szeretetéhségben szenvedő, szeretetet kolduló, óvodás, iskolás, ügyfél, vagy páciens.
Akikkel nap-mint nap találkozunk: ügyintézó, kézbesítő, vagy szerelő, idegen, szomszéd vagy családtag, szülő vagy hitvestárs, gyermek, vagy unoka!
EGYARÁNT KOLDULJÁK A SZERETETET.
LEHET, HOGY ÉPPEN CSAK EGY IGE KELLENE!
Egy kis figyelmesség, egyetlen jó szó, egy mosoly, egy simogatás az Úr Jézus nevében.
Egy kis bátorítás, biztatás.
Megkapják-e tőlem?
Ha én ismerem a megoldást, miért ne adjam, azt amim van, hitünk kincseit: Egy ígét, egy könyvjelzőt, egy szeretetteljes meghívást a templomba, egy ajándék Bibliát vagy csak egy szóban átadott igeverset, egy őszinte krisztusi szeretetteljes befogadást.
Megkapják-e tőlem?
Kész vagyok-e megtenni, készen állok-e segítségül lenni?
Én, aki azt vallom, hogy szeretem az Úr Jézus Krisztust, hogyan viselkedem?

Ezután éljünk Isten dicsőségére és tegyük meg, amit megtehetünk, amig még tehetjük, amig nem késő.

Az Úr Jézus mondja: „Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám." Máté 25, 34-36

***

A Szent Biblia szerint az Úr Jézus Krisztust követő ember átruházhatatlan felelőssége, hogy a legkomolyabban vegye Megváltóját és minden körülmények között a krisztusi indulat szerint éljen.   Adja meg az Úr, hogy Szentlelke által megújuljon, felfrissüljön, megmegpezsdüljön a hitéletünk, hogy ezután mindig és minden körülmények között lehessünk alkalmas és hasznos eszközök szent kezében.

Engedjük, sőt kérjük, hogy formáljon minket Szentlelke és Igéje által akarata szerint, hogy mindig boldogan állhassunk rendelkezésére, hogy mindig nyitottak maradjunk a megjobbulásra, az engedelmességre, a szolgálatkészségre, hogy ne hozzunk szégyent szent nevére, hanem élhessünk Istennek szentelt életet, szolgálva Istenünk nagy nevének dicsőségét és embertársaink javát.

Budapest, 2019

Trencsényi László
református lelkipásztor