Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Csak az Úr Jézusra van szükségünk!


CSAK AZ ÚR JÉZUSRA VAN SZÜKSÉGÜNK!

„Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk." (Apostolok Cselekedetei 4,11)

Áldott legyen a mi Urunk Jézus Krisztus, hogy eljött közénk és irántunk való szeretetből vállalta a küldetést, a keresztáldozatot, a szenvedések szenvedését, és tökéletes áldozatával megváltott minket.
„Nagyok és csodálatosak a Te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a Te útaid, óh szentek Királya!” (Jelenések 15,3)ó

Hálás a szívünk, mert Krisztusban MINDENT megkaptunk, amire leginkább szükségünk van.
Szükségünk van az Ő pótolhatatlan élő, életmentő és éltető örök Evangéliumára.
Ebben a bűnöktől totálisan megkötözött világban, szükségünk van az Ő szabadítására.
Ebben a lelkileg sötét gonosz világban, szükségünk van a Tőle kapott mennyei világosságra, lelki tisztánlátásra.
Ebben a beteg és fertőzött világban, szükségünk van az Ő áldott gyógyító hatalmára.
Ebben a szomorú és megkeseredett világban, szükségünk van az Ő Szentlelkének vigasztalására.
Minden embernek az Úr Jézus Krisztusra van szüksége!
Ez az egyetlen esély, ez a szabadulás, ez a bűnbocsánat csak Jézus Krisztus érdeméért, az Ő keresztáldozata által lehetséges.


Az Úr Jézus mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam." (János 14,6)

Az igazi megtérés az, amikor valaki elfogadja az Úr Jézus Krisztus által felkínált kegyelmet. Hit által megvallja Neki a bűneit
és megtagadja addigi bűnös életmódját
és hátralévő életét Urának és Megváltójának szenteli.
„Ha megvalljuk bűneinket, Ő (Jézus Krisztus) hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól." (1János 1:9)
A keresztyének legfontosabb küldetése az, hogy bátran hirdessék a Krisztus élő és örök evangéliumát, a bűnből való szabadulás egyetlen útját, hogy csak az Úr Jézus Krisztus tud valódi megoldást adni, mennyei tartalmat és értelmet nyújtani és senki más!
Ő az egyetlen, aki segíthet rajtunk.
Ő ma is így hív magához: „Jöjjetek énhozzám mind, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." (Máté 11,28)

Ezzel a megható hívásával minket is be akar ölelni mindörökre az Ő biztonságot nyújtó mennyei oltalmának védőszárnyai alá.

Budapest, 2024
Trencsényi László
református lelkipásztor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 1127, összesen: 976538

  • 2026. április 10., péntek

    A Szentendrei Református Egyházközség Presbitériuma mint fenntartó pályázatot hirdet a Szentendrei Református Gimnázium igazgatói munkakörének betölté...
  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.