Egyedül Istené a dicsőség és SENKI MÁSÉ!

SOLI DEO GLORIA

EGYEDÜL ISTENÉ A DICSŐSÉG

...

"Mert Őtőle, Őáltala

és Őreá nézve vannak mindenek.

Övé a dicsőség

mindörökké. Ámen."

Róma 11,36

...

...

Feladtuk, vagy valljuk- e még reformátori elveinket?

Sola Scriptura= Egyedül  a Szentírás!

Solus Christus = Egyedül Krisztus!

Sola Gratia = Egyedül kegyelemből!

Sola Fide = Egyedül hit által!

Soli Deo Gloria = Egyedül Istené a dicsőség!

 

„Inkább milliószor vesszen el ez a világ, minthogy Isten dicsősége a legcsekélyebb módon is csorbát szenvedjen." Kálvin János

A Soli Deo Gloria elv volt Kálvin számára a legelső és a leglényegesebb, mivel nyomatékosan kifejezi, hogy minden dicsőség egyedül Istennek jár, az emberek (pápa, szentek, Mária stb.) dicsőítésének kizárásával.

(Mint ismeretes a katolikusok a római egyház fejét a pápát, Péter apostol jogutódjának, Krisztus földi helytartójának, és csalatkozhatatlannak tartják és mellesleg „szentatyának" szólítják.)

Kálvin számára a kiinduló pont Isten kijelentése,  a Szentírás és a cél Isten dicsősége, a Soli Deo Gloria.

Kálvin megtéréséről így írt: „Olyan keményen szíven ütött a pápaság pogánysága, hogy alig tudtam magamat ebből a mélységből kirángatni.  Isten mégis a fiatalságom ellenére annyira megkeményedett szívemet váratlanul megtérésre vonta...  Az igazi kegyesség jó ízével betöltekezve, olyan féltékenységre gyulladtam, hogy a tanultságban én is tegyek előrehaladást, hogy ezért maradék óráimat erre fordítottam."

A Soli Deo Gloria elvvel a protestánsok vallják, hogy Istenen kívül senki sem méltó a dicsőítésre: sem Mária, sem a katolikus szentek és boldogok, sem a szentek ereklyéi, sem a pápák nem méltóak arra a dicsőítésre, amelyet a katolikus egyháztól  ma is kapnak.

A protestánsok vallják, hogy az embereket nem szabad tetteikért dicsőíteni, magasztalni, hanem egyedül Istennek kell adni a dicsőséget, aki a teremtője,  megváltója  és megszentelője az embereknek.  A reformáció tehát határozottan elvetette a pápaság intézményét, a Mária kultuszt és a szentek és ereklyéik tiszteletét.

A katolikus egyház a protestánsokat többek között  ezen elv miatt a Sátán fiainak és eretneknek nyilvánította.

 

II.Helvét Hitvallás V. fejezet

V / 3. A szenteket nem kell imádni, tisztelni és segítségül hívni.

Ezért a mennybéli szenteket vagy a megdicsőülteket sem nem imádjuk, sem nem tiszteljük, sem nem hívjuk segítségül, és nem ismerjük el szószólóinknak és közbenjáróinknak sem az Atya előtt a mennyben. Elég ugyanis nekünk Isten és a közbenjáró Krisztus.

Abban a tiszteletben pedig, amely egyedül csak Istent és az ő Fiát illeti meg, másokat nem részesítünk, mert világosan megmondta: „Dicsőségemet másnak nem adom" (Ézs 42,8).

Péter is ezt mondta:

„Nem adatott az emberek között más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk, hanem csak a Krisztus neve" (ApCsel 4,12).

Akik ebben a névben, hit által, teljesen megnyugszanak, azok Krisztuson kívül nem keresnek semmi mást.

 

V / 5.A szentek ereklyéi.

Még kevésbé hisszük, hogy a szentek ereklyéit imádnunk vagy tisztelnünk kellene...

Heidelbergi Káté 94.  Mit követel Isten az első parancsolatban?

Azt, hogy ha lelkem üdvösségét szeretem, akkor buzgón tartsak távol magamtól és kerüljek minden bálványimádást, varázslást, babonát, szentek vagy más teremtmények segítségül hívását. Az egy, igaz Istent pedig helyesen megismerjem, csak őbenne bízzam; teljes alázattal és béketűréssel minden jót egyedül tőle várjak, őt teljes szívemből annyira szeressem, féljem és tiszteljem, hogy inkább a teremtett dolgokról mondjak le, mintsem legcsekélyebb mértékben is akarata ellen vétkezzem.

A református hitünk tanítása alapján valljuk, hogy minden dicsőség egyedül Istennek jár, mivel a megváltás kizárólag az Ő akarata és tette által ment végbe.

Hisszük, hogy az Úr Jézus Krisztus bűnhődése a kereszten bűneinkért mindenre elégséges és tökéletes váltságot ad, és az ebben való feltétel nélküli üdvözítő hit, a Szentlélek ajándéka.

Valljuk, hogy minden földi dolog értelme és végső célja Isten dicsőítése.  Életünk csak akkor nyer értelmet, ha valóságos közösségben vagyunk a Szentháromság  Istennel és kizárólag a tetszésére élünk szüntelenül az Ő színe előtt (Coram Deo).  Valljuk és hisszük, hogy az egész világ Isten dicsőségének színterévé kell, hogy váljon (Theatrum Gloriae Dei).

 

Részletek Sipos Ete Álmos írásából:   Elárulták a reformációt? (Biblia és Gyülekezet XXVII. évf. 3. szám)

 

A Sola Scriptura, Solus Christus, Sola Gratia, Sola Fide, Soli Deo Gloria minden protestáns keresztyén ember előtt ismert tartalmú tantétel. Vagy talán mégse? Illetve, ha igen, akkor azok reformátori tartalmát valljuk ma is?

A protestantizmus egyik árulása a reformáció talán legnagyobb tételének, a Soli Deo Gloriának elárulása volt.  A Soli Deo Gloria jelentése: egyedül Istené a dicsőség.

Ezzel a mondattal a reformáció a teremtés és a teremtett világ végső célját, egyúttal az élet értelmét Isten dicsőségének felragyogtatásában jelölte meg.

Ez a célja az ember teremtésének, az ember megváltásának, az egész üdvtörténetnek. Ez a tézis magába foglalta azt a felismerést is, hogy a kijelentés (a Biblia) megértésének titka, ha felismerjük benne, hogy minden világtörténelmi és üdvtörténeti esemény, legyen az pozitív vagy negatív előjelű, Isten dicsőségét van hivatva szolgálni.

A Soli Deo Gloria nemet mondott minden emberi dicsekvésre,  minden egyházi és világi emberimádatra. Különösképpen is arra az emberimádatra, amelyik az embernek adta  meg azt a dicsőséget, ami csak Istent illeti meg.  A reformáció egyházai elég hamar feladták ezt a tantételt, amikor egyházi embereket magasztaltak fel.

A legnagyobb árulást mégis a humanizmus befogadásával követte el az egyház, amikor felcserélte Istent az emberrel és kimondta, hogy minden az emberért van, még Isten is. Mára odáig jutottunk, hogy a protestáns egyházak legnagyobb kérdései közé tartozik annak latolgatása, hogy mit várnak az egyháztól az emberek. Ehhez az elváráshoz kell ugyanis alakítani a liturgiát, a prédikációt és az egyházi programot.

A protestáns egyházak is betegesen keresik az ifjúság elvárásait, igényeit, hogy megnyerjék őket az egyházi statisztika számára.  Ha kell, akkor pop- és rock-sztárokat szerepeltetnek templomaikban, hogy megnyerjék az éppen célba vett közönséget.  A zöld pártok megnyerése érdekében megkeresztelik az állatokat, külön istentiszteletet szerveznek háziállatoknak.  Ennek a szemünk láttára kibontakozó folyamatnak középpontjában az ember áll és egyre erősebb a többségi szemlélet.

Mit akar a többség? Szavazzunk és eszerint döntünk!

A reformáció biblia tantételeinek elárulása következményekkel jár, amelyek egyre szembeötlőbben jelentkeznek a keresztyén etika területén.

Ezzel kapcsolatban - a teljesség igénye nélkül - csupán néhány gondolatot hadd vázoljunk fel.

- Alig van protestáns felekezet, amelyik bibliai mércével ítéli meg a homoszexuális / leszbikus magatartást, sőt a szeretet törvényére hivatkozva igazolja az azonos nemű lelkészek, lelkésznők partneri együttélését.

Akik pedig az egyházban a Bibliára hivatkozva emelik fel szavukat a jelenséggel szemben, azok fegyelmi eljárásra számíthatnak.  A Biblia tehát nem tekintély többé, a Sola Scriptura üres jelszóvá silányult.

- A kereszt és a Jézus követés evangéliumát felváltotta a földi jólét evangéliumának ígérete. Ha meg akarsz gazdagodni,  legyél keresztyén, mert Isten azt akarja, hogy gazdagok,  egészségesek és sikeresek legyünk.   Ennek nyomán alakul ki és folyamatosan erősödik a menedzser-egyház, a vállalkozó, intézményeket fenntartó egyházszemlélet. Nyugat-Európa és az USA protestáns egyházainak jelentős része hihetetlenül gazdag, szinte kiváltság közéjük tartozni.

- A protestáns egyházak pénzcentrikus beállítottságához egyre jobban társul a politikai befolyásra és hatalomra törekvés is, mivel - szerintük - itt a földön kell felépíteni Isten országát, és ehhez hatalomra és pénzre van szükség. Ezért a keresztyének foglaljanak el, töltsenek be minél több világi, állami vezető funkciót. Ki beszél ma már a zarándok és szenvedő egyházról, a kicsiny nyájról, aminek hazája a mennyekben van, és legnagyobb kincse Krisztus?

Mindenestre kíváncsian várjuk, hogy ezekről az árulásokról lesz-e szó a jubileumi ünnepségeken. Lesz-e bűnbánat, lesz-e visszatérés, lesz-e új reformáció?

***

 

"Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek.
Övé a dicsőség mindörökké. Ámen. " Róma 11,36

 

Ez a jelmondat lett református egyházunk talán legtöbbet emlegetett gondolata, mely hűen kifejezi a hívő ember Istennel kapcsolatos viszonyát!
SOLI DEO GLORIA, vagyis egyedül Istené a dicsőség!

Az ember általános célkitűzései között ilyen fogalmak szerepelnek mint:
gazdagság, bölcsesség, boldogság, egzisztencia, népszerűség, dicsőség!

Tehát joggal állíthatjuk, hogy a dicsőségvágy átszövi mai világunkat is.

A felnövő nemzedékek előtt ott lebeg a dicsőség elérésének délibábja, mint végső cél a teljes boldogság elérésére!

Csak a kijózanodás lesz borzalmas amikor a babérlevelek mind a porba hullnak és nem marad más csak a rideg valóság - egy elrontott értelmetlen élet!

Mennyi kisiklott élet tűnt le már a földön, akik elfogadták emberektől a dicsőítést vagy éppen ők maguk dicsőítettek másokat, mert ők mind célt tévesztettek!

"Dicsőségemet másnak nem adom" mondja az Úr!

Ezt a keresztyéneknek mindig szem előtt kell tartanunk.

Erre bíztat minket ez az Ige is.

Isten dicsőségét ne cseréljük fel semmivel és senkivel, amint tették ezt Rómában és teszik ezt ma is sokan!  (Róma 1,23)

Ez az elv kimondja, hogy a dicsőítés sem az angyalokat, sem az elhunyt szenteket, sem az egyházi méltóságokat nem illeti meg! (Róma 16,27)

(A katolikusok a római egyház fejét a pápát, Krisztus földi helytartójának, és csalatkozhatatlannak tartják és „szentatyának" szólítják. Ő gyakorolja az úgynevezett kegyosztói, kormányzói és tanítói főhatalmat a katolikus egyházban. )

A mi számunkra a dicsőségvágy soha nem lehet cél.

Bármit értünk is el az életben soha ne fogadjunk el emberektől dicsőítést.

Tanuljuk meg egyszer s mindenkorra, hogy a Krisztus követőinek úgy kell élniük, hogy bármit tesznek is, azt Isten dicsőségére tegyék!

Ne legyünk célt tévesztett emberek, mivel életünk célja csak egy lehet: Isten dicsérete!

Akár élünk, akár meghalunk, mi az Övé vagyunk, Akié egyedül a dicsőség örökkön örökké!

 

Nyíregyháza, 1996

Trencsényi László

református lelkipásztor