Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Isten előtti lelki számvetés

„Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened." (5Mózes 8,2)

 

Az Úr Jézus Krisztusban hívő ember lelki ápoltságához szervesen hozzátartozik a rendszeres lelki megálló, a biblikus megvilágításban való visszaemlékezés a megtett útra, az Istentől kapott idő helyes vagy helytelen felhasználására.

Életbevágóan fontos kérdés, hogy éltünk-e és hogyan az Isten által kapott kegyelmi idővel.

Számunkra ma még megadatott az Úrtól, a visszatekintés kegyelmi állapota.

 

Isten gyermekei a legnagyobb felelősséggel felruházva élnek és sürgős küldetésben járnak.

Ez pedig nem más mint:

·         Élni Istennek szentelt életet,

·         munkálkodni Isten országának előmenetelén,

·         szolgálni Isten dicsőségét és embertársaink javát.

 

Az ó és újév metszéspontjában válaszolnunk kell arra, hogy milyen volt az elmúlt esztendő?

A biblikus válasz az, hogy ez is a kegyelem éve volt, hisz az Úr kegyelmesen és szeretettel hordozott minket.

 

Miként használtuk fel az Istentől kirendelt időt?

Kedves volt-e életünk az Úrnak?  Milyen véleménye van az Úrnak igyekezetünkről, hozzáállásunkról, viselkedésünkről?

Ilyenkor az Isten Igéjének fényében sorra eszünkbe jutnak örömeink, fájdalmaink, cselekedeteink, mulasztásaink, eredményeink, kudarcaink, stb.

 

Minek az ideje volt az elmúlt esztendőben?

Lehet, hogy a csalódásoknak, a megkeseredésnek, a lemondásnak, a rezignáltságnak éve volt?

Vagy az örömöknek, a lelki erősödésnek, a helytállásnak, a hűségnek, a kitartásnak éve volt?

 

Milyenné lettem az elmúlt esztendőben?

Lehet, hogy nem csupán idősebb, hanem szomorúbb, csalódottabb, fáradtabb, betegebb, megtörtebb, magányosabb, árvább?

Esetleg lelkileg frissebb, erősebb, stabilabb, összeszedettebb, türelmesebb, felkészültebb, alaposabb, bölcsebb, komolyabb?

 

Miben gyarapodtunk az elmúlt esztendőben?

Ahhoz nem fér kétség, hogy mindannyian gyarapodtunk gondokban, ősz hajszálakban, ráncokban, fájdalmakban, az is lehet, hogy többfajta betegségben, műtétek számában. Esetleg csalódásokban, ütésekben, sebekben, megaláztatásokban, stb.

Ha ez így van, akkor a nagy kérdés az, hogyan hordozzuk, tűrjük, viseljük el a kellemetlenségeket, hogyan dolgozzuk fel, hogyan szenvedjük el, vagy ha kell, hogyan élünk együtt ezekkel?

 

A hitünk szempontjából mégis a legérzékenyebb és legégetőbb kérdés az, hogy

gyarapodtunk-e hitben, szeretetben, ismeretben, istenfélelemben, bölcsességben, kegyelemben, emberségben, tisztességben, szolgálatban, odafigyelésben, segítőkészségben,

de legfőképpen hűséges és odaadó Krisztus-követésben?

 

Megvolt-e hitéletünknek a kellő lendülete, frissessége, üdesége, elevensége, átütő ereje?

Volt-e mennyei értelme, eredménye, áldása a hitben való helytállásunknak?

 

Mindehhez a legfajsúlyosabb biblikus kérdésekre kell válaszolnunk:

• Megbántuk-e naponta bűneinket az Úrnak, hogy azok eltöröltessenek és megtapasztaltuk-e, hogy eljött a felüdülés ideje az Úr színétől?  (Apostolok Cselekedetei 3,19)

• Növekedtünk-e a kegyelemben, és az Úr Jézus Krisztus megismerésében? (2Péter 3,18)

• Épülünk-e szentséges hitünkben? (Júdás ap. levele 1,20)

• Erősödtünk-e az Úrban és az Ő hatalmas erejében? (Efezus 6,10)

• Boldogan tapasztaljuk-e már a mennyei védettséget, rejtettséget, miszerint

„...életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben!? (Kolossé 3,3)

• Elmondhatjuk-e már hálaadással, hogy „...többé nem én élek, hanem Krisztus él bennem"!? (Galata 2,20)

• Tudunk-e már példát mutatni a híveknek beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban? (1Timótheus 4,12)

 

A hívő ember életében mindig kiemelt és hangsúlyos helye van az őszinte bűnvallásnak.

 

Bocsássa meg az Úr, ha nem haladtunk előre a keskeny úton, ha lelkiekben, szentséges hitünkben megrekedtünk, ha a fentieknek híjával vagyunk, vagy ami még rosszabb,- bukásra állunk bármelyikből is.

 

Bocsássa meg az Úr, ha nem fejlődött, ha nem erősödött az ima és igeéletünk, ha mi is megelégedtünk a langyos, színtelen, fajsúlytalan állapottal, egy szimpla sekélyes és felszínes vallásos középszerűséggel.

 

Adja meg az Úr, hogy a jövőben Szentlelke és Igéje által megújúljon, felfrissüljön, megpezsdüljön végre a hitéletünk, hogy ezután mindig és minden körülmények között alkalmas és hasznos eszközök lehessünk Megváltónknak, az Úr Jézus Krisztusnak szent kezében.

 

Engedjük, sőt kérjük, hogy formáljon minket Szentlelke és Igéje által akarata szerint, hogy mindig boldogan állhassunk rendelkezésére, hogy mindig nyitottak maradjunk
a megjobbulásra,
az engedelmességre,
a szolgálatkészségre, hogy ne hozzunk szégyent szent nevére,
hanem élhessünk Istennek szentelt életet,
szolgálva Istenünk nagy nevének dicsőségét és embertársaink javát.

„Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened." (5Mózes 8,2)

***

Trencsényi László

református lelkipásztor

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 569, összesen: 975981

  • 2026. április 10., péntek

    A Szentendrei Református Egyházközség Presbitériuma mint fenntartó pályázatot hirdet a Szentendrei Református Gimnázium igazgatói munkakörének betölté...
  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.